Hangulatjelek a Gmailben

| kategória: web | téma: , | 5 hozzászólás

Egy mail írásakor lettem figyelmes a jobbra látható kis sárga, vigyorgó fejre. Rákattintva aztán rögtön kiderült, hogy pontosan azt a funkciót fedi, mint a kis sárga, vigyorgó fejek általában: hangulatjeleket rakosgathatunk levelünkbe. Mint az alábbi kép alsó sávjában is látszik, két szett közül választhatunk. Ami a képen nem látszik, az a hagyományos (Gtalkból ismert) megoldás, ami látszik, az pedig az új készlet.

A dolog valószínűleg kommunikációs szempontból fontosabb, mint elsőre gondolnánk. Nem csak arról van szó, hogy 13 éves lányok vihogva szurkálják majd be leveleikbe az emotikonokat. A hangulatjelekkel ugyanis nagyon sokszor érzékeltethetünk olyat, amit írásban nem tudunk (vagy éppen szövegesen egyszerűen nem szokás). Ez aztán sok félreértést megelőzhet.

Persze külön ikonsor nélkül is be tudja gépelni az ember, hogy :), viszont nagyon sokan, akik csak most ismerkednek az internettel, nem feltétlen értik ezt mosolynak. Ráadásul a képes megoldás színesíti is kicsit a szöveget.

Szóval nem világmegváltó újítás, de azért jó, hogy van. Aki nem akarja, az meg majd nem használja.