Sztriptíz, anonimitás, média

| kategória: médiailag, web | téma: |

Újra kellene értelmezzük az anonimitást – is -, a közösségi oldalak ugyanis eléggé átformálják ilyen téren is a világot. Nézzünk egy “hírt”, ami bár nagyon túl van lihegve, a példa szempontjából kitűnő.

Közel egy tucat diák vonult ki a tanteremből, amikor a zalaegerszegi Széchenyi István szakközépiskola 9. C osztályának osztályfőnöke, J. Teréz (36) a nadrágját tolta lefelé a gólyabálon.

Mintegy 20 másodpercbe kerül csupán egy hír leadje alapján tökéletesen beazonosítani az illetőt. Teréz, zalaegerszegi és 36 éves. Ez utóbbira a média össze-vissza számolgatásai miatt érdemes 35-37-es határokkal keresni. És lám: a tanárnőnek 2 fehér macskája is van, Hógolyó és Masni.

Mivel még a címét és a telefonszámát is volt szerencsés kiírni (ez már persze az egyén felelőssége), így mindent meg lehet róla tudni.

Azon viszont érdemes a média szempontjából is elgondolkozni, hogy az iWiW és társai mennyiben definiálják újra a helyzetet. A J. Teréz-féle megfogalmazást ugyanis pont azért alkalmazzuk, hogy ne derüljön ki belőle ország-világ számára, hogy egészen pontosan kiről is van szó. Személyhez fűződő jogok, satöbbi. Így viszont egyértelműen beazonosítható az illető. Nem csak a 32 402 zalaegerszegi iWiW-felhasználó számára, hanem mind a 4 milliónak.

0 komment

  1. csillagviri @

    Mindenkinek saját felelőssége, hogy mit csinál, milyen formában, és mit jelenít meg profilnál… Ha nem csinál ilyet, nem lesz belőle világhír, de ha csinál is, és nem adja meg a személyes adatait, akkor sincs semmi!
    Ez olyan, mint a pletyka, csak gyorsabban terjed, de valószínű, hogy pl. számomra ez semmit nem jelent, és nem is nagyon érdekel! De a Teri gyermekei biztos megbotránkoznak a híren! :D

    VálaszVálasz
  2. GaborV @

    hát én rükellem a pletykálkodó embereket, szal pk a blikk és a sztory szerkesztőit elküldeném 10 év szénbányászatra

    VálaszVálasz
  3. szandus @

    ennek az iskolának van egy tagintézménye. én ebbe járok. szerintem nem megvetnivalo az amit csinált. ha kimegy a strandra nem 5a-en látják ruha nélkül hanem sokkal többen. egyáltalán nem durva hiszen a fehérnemüjét nem vette le!! és ö is ember ö is tévedhet és már megbánta. szegénynek mijen ciki lehet:( én nem itélem el ezért!

    VálaszVálasz

Írd a véleményed!

*