Doransky, Longhand, Buddha
| kategória: etc | | 2 komment
TweetÉszrevetted már, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagjai általában a 60+ korosztályba tartoznak? Nos, a jelenség oka hasonló ahhoz, amit a minap Doransky fejtegetett: minél jobban benne vagy, annál kevésbé mondhatsz kritikát a rendszerről. (= Ha kritikát mondasz, nem leszel jobban benne.)
A poszt kapcsán egy levél jutott eszembe, melyet egy durvabulvár-kritikus cikkem után kaptam egy bulvárújságírótól. Részlet.
Szerintem egyszerűen csak nem elegáns szakmán belül egymás fejére szarni. [...] egy dolog mindenütt alapszabály volt: nem fikázunk, nem bírálunk kollégákat, más lapokat az újságban. Soha! Ez a nagy különbség a gátlástalan bulvár és bulvártól elhatárolódók között.
Azt hiszem, hogy kommentálni nem szükséges a fenti sorokat, melyek részben megválaszolják Longhand a témában feltett “Vajon a magyar webes szakma tisztább, mint a magyar közélet?” című kérdését.
Amikor nem mondhatsz kritikát, az egyben azt is jelenti: egy bizonyos szint után nem nézik jó szemmel azt sem, ha kérdezel. Nekem egy vallás/egyház is onnan gyanús, amikortól nem lehet tovább kérdezni, mert kizárnak/kiátkoznak. Ellenpélda.
Mivel a tudomány minden felfedezésével egyre buddhistábbá válik, szabadon megkockáztathatjuk a következő kijelentést: még ha lenne is egy pont, ahol a tanítások egyértelműen tévednének és a tudománynak lenne igaza, akkor a tudományban kellene bíznunk. Buddha maga akarná így.
Az idézet egy buddhista tanító Ahogy a dolgok vannak című könyvéből származik (vö. Doransky posztjának címe: Dolgok, amikről nem beszélhetünk).
Mert ha nincsenek igazi kérdések, akkor vajon honnan lennének igazi válaszok? És ha nem várunk igazi válaszokat (vagy itt a rosszabb eset: ha nem igazi válaszokat várunk), akkor egyáltalán miért csináljuk azt, amit csinálunk?
Ha egy társadalomban nem lehet szabadon kérdezni, az diktatúra. Gondolom, ebben egyetértünk. A következtetéseket mindenki vonja le saját vérmérséklete szerint.
Manapság egyre több kérdést teszünk fel. Olyan világban élünk, ahol sokan adják meg a válaszokat, azonban ezek a válaszok nem elégítenek ki bennünket. Mert csak újabb kérdéseket vetnek fel.
Buddháról írsz, én az ő tanításait Eckhart Tolle szavaiban érzem tovább gondolva. Ő azt mondja, mindent kritikával kell szemlélni, de sosem szabad itéletet mondanunk. Mert mindent és mindenkit úgy kell elfogadni, ahogy van. Megváltoztatni csak magunkat tudjuk. Sajnos ma úgy érzem, a hatalom kritikánkat ítéletnek érzi, ezért nem is hajlandó rá választ adni.
azért ez így már kicsit elvisz a pc-ség felé, aminek meg semmi értelme. amikor mondjuk azt mondjuk egy weblapra, hogy “igénytelen”, akkor ítéletet mondunk. fogalmazhatnánk úgy is, hogy “háát, nem olyan rossz, de nem is olyan jó”, de hát miért nem mondhatnánk ki rá, hogy igénytelen/ocsmány, ha egyszer az. és ezt meg az illetőnek nem kell személyes sértésnek vegye, nem azt mondtam, hogy vele van baj, hanem, hogy azzal, amit éppen csinált.
vagy ha azt mondjuk egy maryzsuzsi-benkődániel “ki dug jobban kit”-jellegű hírre, hogy nem hír, csak kivénhedt, kiélt és lemúlt “sztárok” kapálózása, akkor megint csak megsértődnek, pedig hát erről van szó.