Nem létező fájl törlése Vistáról
| kategória: tech | | 5 komment
TweetBár sokat nem zavart az az egy ikon, de sehogy sem tudtam megbarátkozni azzal a fájllal, ami igazából nem létezett. Egy e-mail csatolmányaként töltöttem le, és valahogy úgy sikerült ezt megtenni, hogy csak a helyfoglalás történt meg, maga a fájl nem jött létre. Törléskor így azt jelezte a Windows, hogy nem tud mit törölni, mert nincs ott olyan fájl. Mivel más gépen is ugyanez történt, ezért valami fájlhiba lehetett a dologban.
Öreg barátunk, a DOS, illetve a parancssor persze ilyenkor is segít, habár ez csak ma jutott eszembe. Szóval Start menü -> Minden program -> Kellékek -> Parancssor. Itt navigáljunk el a megfelelő mappáig. Gyengébbek és fiatalabbak kedvéért néhány bevezető parancs, amit én legutoljára kb. 7-8. osztály táján láttam.
cd xy – az xy mappába léptet be
cd.. – egy mappával feljebb visz
dir /x /p – ezzel a paranccsal listázhatjuk ki az adott mappa tartalmát úgy, hogy kiderüljön, mi a fájlok 8+3 formátumú neve
del fajlnev – adott fájl törlése
A dir-es parancs azért fontos, mert így tudjuk majd törölni. Tehát miután szépen kiderítettük, hogy a kutyafüle.jpg, az kutyaf~1.jpg, ezután a del kutyaf~1.jpg paranccsal tudjuk megsemmisíteni a nem is létező kártevőt.
Start menü -> Minden program -> Kellékek -> Parancssor.
helyett a keresés megkezdése a textboxba “cmd” majd enter, gyorsabb.
hm, jogos, jogos, erre nem is gondoltam
Mi a helyzet olyankor ha az adott fájlnál nem ír 8+3 formátumú nevet? Olyankor hogyan tudom törölni? Mert nekem meg van a lista, csak nem mindegyik fájlnál írta ki a nevet, és amelyiket törölni szeretném, annál meg pont nincs olyan név, ilyenkor hogy tudom törölni?
a posztban írt kutyafülés példa alapján: ha 8 vagy kevesebb karakter a fájl egyébkénti neve, akkor fajlnev.kiterjesztés, ha pedig hosszabb, akkor az első öt karakter után jön a ~1. tehát ez utóbbi esetben xxxxx~1.kiterjesztés. ha ugyanaz a problémád, mint a posztban leírt, akkor így működnie kellene.
Azóta találtam egy jó progit, azzal sikerült törölnöm a fájlt:)