Jogdíjak, warez és plusz 500 forint – felhívás párbeszédre
| kategória: tech, trend | |
TweetA pendrájv-adóról szóló cikkemhez (és úgy általában a témához) érkező hozzászólások kapcsán sajnos súlyos, indulatból fakadó vakságot kell megállapítsak. Miután világosan le van írva, hogy a kivetett jogdíj nem azért van, mert konkrét személyekről bárki feltételezné, hogy jogvédett tartalmat raknak rá, hanem átalány, a közteherviselés egy formája, ezután a kedves (nem)olvasók simán bekommentelnek egy olyat, hogy
Mivel én a munkámból adódóan saját szellemi termékemet tárolom a pendrájvomon visszakérem a jogdíjat.
Öh. Akkor én meg visszakérem a családom által befizetett egészségügyi járulékok összegét, mert (szerencsére) nem használtuk fel, keveset műtöttek/vizsgáltak minket. Akit meg sokat, az fizessen be holnap néhány millió forintot… Persze.
Ahogy a dolgok vannak
A magyarországi warez tartalmak becsült aránya igen széles skálán mozog: a filmek, zenék 50-95%- ilyen. Azt hiszem, ebből már jól látszik, hogy a legutóbb nagy nyilvánosság előtt Lovasi András által elkövetett kesergés nem nagyon fogja megváltoztatni a helyzetet. A letöltéskultúra marad, sőt egyre szélesebb rétegek kapcsolódnak be.
Viszont a kultúra továbbra is üzlet, csak másoknak. Nem az előadók és a kiadók, hanem a fizetős warez-szerverek üzemeltetői, és a “Józsi, ezresé’ kiírsz nekem 4 filmet?“-típusú mondatokban szereplő józsik számára. Nem vész el, csak átalakul, ugye.
A sokaknak valószínűleg ismeretlen Man sziget legnevesebb zenei terméke a Bee Gees: itt születtek a Gibb fivérek. (A másik, kevésbé ismert tény, hogy van egy innen származó postai hivatalnokos pulóverem, amivel mindig biztonsági őrnek néznek a Tescóban.) Nos, ezen a brit korona függőségéhez tartozó, de önálló parlamenttel rendelkező Man szigeten nemhogy eltűrnék az ingyenes zeneletöltést, hanem szinte bátorítanák is azt. A szélessávon internetezőknek 3-400 forintnak megfelelő plusz díjat kellene fizetniük szolgáltatójuknak, amiért cserébe a magyar reklámígéretektől eltérően valóban teljesen korlátlan mennyiségben és legálisan tölthetnének le zenét bármilyen oldalról vagy fájlcserélőn keresztül. Bár a tervezetet még nem fogadták el, de állítólag komoly esély van rá.
Egy vitaindító magyar modell
A pendrájvokra kiszabott jogdíj kapcsán kialakult vitában – a történetet lényegében félreértve – gyakran elhangzik az a “követelés”, hogy rendben, legyen, de akkor legyen legális a letöltés. Nos, a megoldást szerintem valahol itt kell keressük.
Valószínűleg a 3,4 millió internetező mindegyike örülne annak, ha – tegyük fel – az audio és az audiovizuális tartalmak (azaz főként zenék és filmek) le- és feltöltése egyaránt teljesen legális lenne. Szerintem ezért cserébe 500/1000 forintnyi jogdíjat is elnézne és jogosnak tartana mindenki. Tehát a felhasználók örülnének.
Gyakorlatilag teljesen megszűnne a feketepiac, semmi értelme töltetni meg másoltatni, ha ez mindenki számára teljesen legálisan elérhető. Az erkölcsi is remek állapotba kerülne.
Már csak egy problémás pont van, ezek pedig az előadók és kiadók, de hívjuk talán őket inkább kiadóknak.
Az NHH becslései szerint a vezetékes szélessávú és a vezeték nélküli internet előfizetések száma 2008 végén meghaladta a 2,2 milliót. Tegyük fel, hogy a Man sziget példájából kiindulva mindegyik árához hozzácsapnánk 500 forintot (B verzió: 1000 forintot). Azért nem 3-400-at, mert cserébe nem csak a zene, de a film töltögetése is legális lenne. Ezt az 500 (B: 1000) forintot az elég nagy piaci versenyben néhány szolgáltató lehet, hogy (részben) el is engedné. (Mekkora kampányokat lehetne szervezni: “Nálunk 0 forintért tölthet bármit!”, vagy kormányzati kampányt: “Most +500 forintért tied a világ!”)
Ha az előfizetések számát és az összeget összeszorozzuk, kijön havi (!) 1,1 milliárd forint (B: 2,2 milliárd). Az országban 7 nagy zenei kiadó van, de vegyünk mondjuk 10-nek. Filmforgalmazóból sincs sokkal több, állapodjunk meg 20 jelentősebb kiadóban. Ezek a zenét és/vagy filmet kiadók fejenként és havonta (átlagosan) 55 millió (B: 110 millió) forinthoz jutnának ebből a keretből.
Hogy mibe kerülne ez nekik? Semmibe. (Egy-egy aláírásba.) Hogy milyen bevételkiesésük lenne? Semmilyen. Aki eddig is kidobott 4-5 ezer forintot egy eredeti cd-ért, az ezután is ki fogja dobni, és aki (két)ezer forintért beült a moziba, az be fog ülni ezután is. Mindkét táborba tartozók száma csökken, ezt is jó figyelembe venni. Egy aláírásért kapnának havi 55/110 millió forintot. Nem kellene idétlen másolásvédelmeket fejlesztgetni, nem kellene jogvédő szervezeteket fenntartani.
A kisebb kiadók nem jutnának ebből pénzhez, ez tény. De nem is lenne jó ezt mindenkire kiterjeszteni, mert idővel ugyanúgy megérné Magyarországon kamuból kiadót alapítani, mint egyházat. Viszont a kisebb kiadók sem nagyon panaszkodhatnának, éppen a fenti ok miatt: aki eddig a vásárlójuk volt, az ezután is az lesz. Sőt, lehet, hogy legálisan ingyenes módon többen is megismernék előadóikat, elmennének a koncertre, rányomnának a PayPal-gombra, stb.
Ez persze világszinten valószínűleg nem működik (vagy nem ilyen egyszerűen), de egy 10 milliós országban működhet. A szélmalomharcnál legalábbis egészen biztosan jobban megéri.
Érdekel a véleményed!
Kinek mi a véleménye erről? Nem csak a felhasználóké érdekelne, hanem akár – ha véletlen olvassák – kiadóké, jogvédő szervezeteké, előadóké is. Nem csak kommentben, akár sajtóközleményben, e-mailben is. Csak mozduljon már meg végre valami itthon.
Az egészségügyes analógia nem igazán helytálló.
Egészségügyi ellátásra nem kizárólag a saját “döntése” alapján szorul az ember.
Jogvédett tartalmat viszont a saját döntése alapján használ illegálisan.
Az a megoldás pedig, hogy legyen egy közös “átalány” nem működtethető szerintem.
Hát, pedig akinek van erre ideje, türelme, stb. végigvinni, az kérhet, jogosult a sarcból.
Egyrészt az adó példa nem jó, mert az adót az állam szedi be, ezt pedig egy cég. Valamint az adó az államkasszában tűnik el, ez a pénz pedig az artisjusnál (80%), maradékot meg pár “sztár” énekesnek osztanak ki.
Longhand: “Egészségügyi ellátásra nem kizárólag a saját “döntése” alapján szorul az ember.”
Ha lehetőség lenne (mint ahogy nincs) kivonni magad a TB-ből, és betegség esetén egy magánklinikába feküdni, akkor a saját döntésed lenne a köz-EÜ szolgáltatások igénybevétele.
Nem azt mondom, hogy ez jó lenne, hiszen a TB alapja éppen a kötelező kockázatmegosztás és -közösség, de ebből a szempontból jó az analógia.
Én még azzal egészíteném ki, hogy lehetne pár nyilvános trackert üzemeltetni (megtérülés: reklámbevételek), ami alapján pontosan követhető lenne, hogy melyik számot/albumot/filmet/sorozatot hányan és hányszor töltöttek le. Ez pedig remek elosztási alapot adna.
Ha a valamilyen ajánló mechanizmus is be lenne építve a rendszerbe (baráti háló vagy “aki ezt letöltötte, azt letöltötte ezt is”), akkor ez a kicsi, de tehetséges zenekaroknak is segíthetne kitörni az ismeretlenségből.
Sajna nehéz lenne megindokolni, hogy a letöltésekkel nem élő fogyasztók miért fizessenek plusz összegeket.
Ellenben az már elgondolkodtatóbb, hogy bizonyos sebességhatár felett létezzen ilyen (akár a B-nél is nagyobb mértékű) többletteher.
Mennyivel nehezebb indokolni, mint azt, hogy a letöltésekkel nem élő, az egyetemi/munkahelyi/bármilyen adataikat a pendrivejukon hurcolászó, a családi fotókat dvd-re archiváló fogyasztók átalánydíjat fizetnek?
Egyébként jelentkezzen az az internetfogyasztó (ez már egy bizonyos státuszt feltételez), aki nem került még kapcsolatba semmilyen illegális zenével/filmmel. Még a 70 éves anyósomnak is adunk néha 1-1 sorozatot…
Egyébként a sebességhatár nem rossz ötlet, de én elég alacsonyan húznám meg, kb a modem szintjénél.
Kísérleti jelleggel alternatív javaslat: X hónapig felállítani egy trackert, amihez havi Y ft-ért lehet csatlakozni. A pénzt az artisjus kapja, és kizárólag az innen letöltött zenék legálisak. Az eredetiséget egy regisztrációkor megküldött hologramos matricával igazolod (ismerős?), amit a kívánt adathordozóra kell ragasztani (a kezdő csomag praktikusan 2-t tartalmaz: egy gép logójú a letöltésre jogosult gépet, egy lejátszó logójú az mp3 lejátszót. A két matrica lehet azonos eszközön is). A matricát negyed- vagy félévente meg kell újítani (B: user azonosítót is tartalmaz, aminek a státuszát egy online rendszerben lehet ellenőrizni (kb mint az autópályamatrica)).
@csiszi: Én már az adathordozók után fizetendő összeg miatt is húzom a számat. Igen, töltök le (sorozatok főleg), de kiírni munkákat szoktam (sőt _kizárólag_ azt). Namármost Lagzi Lajcsi miért is kapjon jogdíjfilléreket néhány SPSS adatbázis után?
Valóban, technikai korlátai vannak annak, hogy egy adathordozóra milyen adatformátum (adat vs. audiovizuális tartalom) kerüljön, hisz bármit kiírhatok rá. Mégis annak feltételezése, hogy mindegyikre jogvédelem alá eső tartalom kerül, szerintem minimum aggályos.
Ellenben azt – én – vállalnám, hogy az adattartalomra szántnál jóval(!) drágább lemezekre írom ki esetleg a filmjeimet. Ami viszont sajnálatos, hogy ezzel kevesen lennénk így, és mindenki az olcsóbbat választaná.
Mindenesetre érdekes felmérés lenne (kibújik belőlem a szociológusvéna), hogy hány százalékban kerül a megvásárolt lemezekre “illegális” tartalom. Személyes tippem szerint nem éri el a 30%-ot.
@cikoria: Ha átalánydíj, akkor nem azt feltételezik, hogy _minden_ cd-re illegális mp3 kerül, hanem belőttek egy kb árat (az már más kérdés, mi alapján?), ami a VeszteségEgyCDn*valószínűség (ahol a valószínűség 1-nél kisebb, pl 0,3) kalkulációból jön ki.
Egyébként ez nem új dolog, ha jól tudom, akkor a vhs kazettáknál is alkalmazták már.
Sánta analógia: A TB-nél sem azt feltételezik, hogy minden hónapban eltöröd a lábad, mégis mindig kötelező fizetni, akkor is, ha 2 éve makk egészséges vagy.
Ami engem zavar, hogy a TB-nél legalább kapok valamilyen jogot (ha – betegség híján – szolgáltatást nem is), az artisjusnál viszont semmit.
@cikoria: önbevalláson alapuló, reprezentatív adatsor, 3 évről
http://static.zoom.hu/db/0C/44/d00005C4432fad506104a.jpg
@Longhand: igen, tényleg arról van szó, amit csiszi írt, a jövedelmed után köteles vagy egészségügyi járulékot fizetni, akkor is, ha soha nem kívánsz semmit igénybe venni a magyarországi szolgáltatásokból.
na, átolvastam minden eddigi kommentet. az a helyzet, hogy az internet sajátosságai miatt a warezt kb úgy lehet csak felszámolni, ha egy csapásra legálissá tesszük. nem lehet személyenként/gépenként mérni, hogy ki mennyit fizessen – szerintem. már persze lehet mérni, de akkor éppen ott tartunk majd, mint most. emiatt az átalányon kívül én nem igen látok más megoldást. szerintem igazából nem is túl különleges, és semmi olyan újdonság nincs az átalánnyal segített teljes legalizálásban, ami ne lenne benne már sok jelenlegi adóban is.
de például, egy talán vonatkozó tétel nem átalányosból: ha X tízszer annyit keres, mint Y, akkor tízszer annyi adót is fizet (nyilván nem pont ennyire jön ki, de a lényeg szempontjából elég tízzel számolni). ezzel, hogy nem tőle is csak 30 ezer forintnyi adóteherrel terheljük, hanem 300 ezernyivel, ezzel azt feltételezzük, hogy tízszeresen fogja használni azt a városi utat, amit az adófizetők pénzéből építettek, és amin X és Y is jár minden egyes nap? nem hiszem. senki nem feltétezi azt, mégis teljesen természetesnek vesszük, hogy az egyik sokszor annyit fizet.
@cikoria: és ha sebességkorlát helyett havi adatforgalmi korláthoz kötnénk? az talán még igazságosabb lehetne.
@tsabeeka:
Az önbevallásos adatsor érdekes, bár kíváncsi lennék az adatfelvétel módszertanára, mert szerintem a nagyüzemi felhasználók (cégek) nincsenek benne.
@tsabeeka:
Az adatforgalomhoz kötést én is el tudnám fogadni, de természetesen kivételt kéne képezni mindazoknál akik cégszerűen bonyolítanak le nagy forgalmat. Esetleg egy sebesség/forgalom/felhasználótípus mátrixban kéne elhelyezni a végpontokat és azt beárazni.
Az artisjus azt veszi alapul, hogy amit letöltesz, azt meg is vennéd, így számolja az elmaradt hasznot. azonban ez baromira nem igaz. attól, hogy letöltök valami filmet, megnézem, aztán küldöm a szemétkosárba, nem biztos (sőt) megvenném azt a filmet eredeti lemezen.
sok lemez meg pl. megvan eredetiben, de van egy másolat róla, mivel ki nem állhatom, hogy az eredeti lemezeken át kell vergődni egy menün, aztán másfél percig tolják a képembe, hogy ne lopjak lemezt, stb.