Közösségi média MA szak

| kategória: médiailag, szociál, web | téma: |

Ahogy az már a címből is gyanús, nem Magyarországról lesz szó. Múlt héten írtam róla, hogy az angol általános iskolások tanulják majd az online kommunikációt, most pedig arról ír a Telegraph, hogy kik lehetnek a potenciális tanárok.

A Birmingham City University 4400 fontért, azaz mintegy 1,5 millió forintnyi összegért kínál master diplomát közösségi média szakon.

A szeptemberben induló képzés felelőse, Jon Hickman azt nyilatkozta, hogy már kapott pozitív visszajelzéseket a leendő diákoktól, de egy Telegraph által megkérdezett BCU-hallgató úgy gondolja, hogy olyan alapvető dolgok lesznek csak a képzésben, amit mindenki könnyű szerrel el tud sajátítani. Erre kissé rácáfolni látszik Hickman: a leendő hallgatók betekintést kapnak majd a marketing, a PR és az újságírás területeibe is. Bővebb kurzusismertetés látható az alábbi videóban. (Vigyázat, 11 és fél perc.)

Én Hickmannel értek egyet: egy ilyen szak – jól megvalósítva – nem csak tudományos tud lenni, de szükségessége egyszerűen megkérdőjelezhetetlen. Természetesen másról szól (és máshogy tudományos), mint egy történelem szak, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy annál jóval életképesebb, és a média aktuális trendjeit figyelve talán piacképesebb diplomát is ad.

Az már más kérdés, hogy mit tekintünk elégnek, és mik azok a készségek, amelyekhez kötjük a bemenetet.

Alapvető CSS-ismeretek, marketing, keresők mögötti algoritmusok, online újságírás – te miket tanítanál egy közösségi média MA képzésben?