Kié a digitális tartalom?
| kategória: tech | |
Tweet
Az első, igen kézenfekvő válasz: azé, aki megveszi. De újra és újra vannak olyan esetek, amik rávilágítanak, hogy ez nem feltétlen így van.
Itt van például ez az Amazon-ügy, amelynek életemben először adtam “botrány” szóval kezdődő hírcímet, mert valahol tényleg annak érzem az esetet. Az át nem kattintók kedvéért röviden: az Amazon az összes Kindle-ről távolról törölte George Orwell 1984-ét és az Állatfarmot, amelyeket a MobilReference adott ki. (Hiába, a Nagy Testvér és az Amazon keze mindenhová elér.) Mindezt azért, mert a MobileReference-nek nem is volt joga a művek kiadásához.
Bár a pénzt visszatérítették a vásárlóknak, a könyv mégis eltűnt a virtuális könyvespolcról, ami a nem virtuálissal eléggé fura lenne. Meglepődnék, ha az éj leple alatt az Alexandra munkatársai – jogi problémákra hivatkozva – leemelnének egy-két könyvet a polcomról.
A történés jól példázza, hogy a digitális világban megvásárolni valamit nem egyenlő azzal, mintha a megszokott módon tulajdonolnánk az adott terméket. Amíg a szoftvergyártók és -forgalmazók saját maguknak kiskapukat hagynak, addig nem a miénk az eszközön tárolt tartalom – vagy legalábbis nem rendelkezünk felette teljes uralommal. Kicsit olyan ez, mintha mindent csak bérelnénk, de akkor meg miért fizetünk érte vételárat.
Másrészt örülhetünk is, hiszen jól látszik, hogy a digitális világban – ebből a szempontból – hatásosabban lehet a jogokat érvényesíteni. Nem csak az el nem adott könyveket lehet bezúzni, hanem a már eladottakat is vissza lehet vonni. Itt hívnám fel a figyelmet a cloud computingban rejlő visszaélési és adatvesztési lehetőségekre is.
[...] Tsabeeka keltette fel az érdeklődésemet az elgondolkodtató címadásával, amely engem – mint joghallgatót – szombat esti mélázgatásra invitált a magyar jogrendszer világába. Egészen izgalmas nyitótéma, hogy vajon Magyarországon egy magyarországi cég és magyar ügyfelei között vajon lejátszódhatna-e ez anélkül, hogy jogsértést követne-e el a társaság. [...]
Mi a köze a cloud computing-nak ehhez??? Az egy kvázi hosting, vagy inkább web-alkalmazás futtatási megoldás. Szerintem Te inkább olyan SaaS (Software as a Service) megoldásokra gondolsz, ahol a gyeplő a szolgáltató, és nem pedig a kereskedő kezében van.
a saas tudtommal a cloud computing része.
de más is így tudja: http://en.wikipedia.org/wiki/Cloud_computing
Akkor fogd a SaaS-ra. “Csinálhatsz” cloud computing-ot SaaS nélkül is, tisztán hosting célokra is igénybe veheted, így viszont nincs probléma. Tehát nem a cloud computing a mumus, hanem bizonyos SaaS szolgáltatások.