archívum hónap szerint: 2009 november

Élőben egy közgyűlésről

| kategória: médiailag, web | téma: , , |

Pénteken reggeltől délutánig az OrosCafén élőben adtuk a városi képviselő-testület ülését. Az eddigi szöveg+képes élőzés mellett ezúttal videostream is volt. A közvetítéshez a Ustream rendszerét használtuk, ennél jobb nem is kell (meg nem is nagyon van).

A stáb úgy nézett ki, hogy jelen volt egy felelős szerkesztő (aki most kivételesen fotós is volt, de egyébként lesz külön fotós), aki írásban foglalta össze az eseményeket. Ott volt egy operatőr, akiről elég egyértelmű, hogy mit csinálhatott. A közvetítésnek volt egy műszaki vezetője, illetve voltam én web supportként. Szóval nem kispályáztunk, komolyan vettük a dolgot, de enélkül nem is nagyon érdemes csinálni.

Persze felhasználók is voltak: 1549 látogatás alkalmával összesen 538 érdeklődő nézett bele a közvetítésbe, átlagosan 50-en figyelték egyidőben a streamet (a csúcs 77 volt). Mindezek szerintem nagyon szép adatok, főleg azt figyelembe véve, hogy Orosházán 30 ezren élnek.

Érdekes, bár nyilván múló jelenség, hogy a közvetítés ideje alatt érkező hozzászólások egyike sem a közgyűlés témájához érkezett, mindben maga az élő videós közvetítés volt a téma.

Általános tanulságok

Az online live streamnek a tévéközvetítéssel szemben van egy hétköznap napközbeni előnye. Tévé kevés munkahelyi íróasztalon van, számítógép és netkapcsolat viszont rengetegen. Sokan megtehették, hogy “háttérrádiózás” jelleggel berakták a közvetítést, aztán amikor számukra izgalmasabb napirendi pont következett, akkor jobban odafigyeltek.

Habár biztos vagyok benne, hogy nem sokan, maximum 1-2 ember, ők is csak egy próba erejéig kapcsolódtak be iPhone-ról a közvetítésbe, de már az is jó érzéssel tölt el, hogy a Ustream-alkalmazással ezt simán megtehették.

Nem gondoltam, hogy 3-400-nál többen lesznek kíváncsiak egy városi közgyűlésre, de hát az OrosCafé webstatja már máskor is okozott pozitív meglepetéseket.

Helyben az erő

| kategória: médiailag, szociál, web | téma: |

Az országos mainstream média jelentős része gyakorlatilag lekésett a mai pécsi egyetemi lövöldözés bréking-jellegéről. A helyi verziókkal rendelkező AxelSpringer-lapokban és Twitteren már régen hír volt a hír, amikor az országos online lapok szerkesztői még csak sűrű “nézmá, Sanyi, úbazz, mi a picsa” félmondatok kíséretében félretolták az ebédre vett gyrost a szájuk elől.

A lövöldözéses infót a BAMA kapta és (a BEOL) kürtölte világgá. Az országos szájtok ezekről olvasgatták a fejleményeket, bár kissé megkésve. A dolgok mindig helyben történnek, maximum országosan érdekesek. Sosem “Magyarországon” történik valami, hanem Szegeden, Bánkúton, Budapesten vagy éppen Pécsett.

Ez persze eddig is így volt, a változás nem ilyen téren történt. Ami fejlődött, az az internet-penetráció. Ezzel összefüggésben mindenki legnagyobb szerencséjére a helyi közösségek erősödnek. Nyitni kell a médiavidék felé, srácok!

A jövő mobilalkalmazásai

| kategória: mobil, trend | téma: |

mobilA Gartner elemzőcég összeszedte azokat a területeket, melyeken szerintük igen nagy sikert lehet majd elérni a következő pár évben egy-egy mobilalkalmazással. RRW-írás is megjelent a témában, de azt hiszem, érdemes magyarul is összefoglalni.

  • átutalás – pénz átutalása (nem árúért cserébe, hanem akár magánszemélyek közt is) egyetlen SMS-sel
  • fizetés – a bankkártyás fizetés avitt lesz, a készpénzes fizetés pedig ókorinak fog számítani
  • helyfüggő alkalmazások – a témáról hosszabb összeállítás jelent meg nemrég a Techneten; a Gartner szerint az ilyen szolgáltatások idei 56 milliós felhasználószáma 3 éven belül 526 millióra emelkedik
  • keresés – a Gartner úgy véli, a mobilunkon nem ragaszkodunk majd annyira az asztali gépeken bevett szolgáltatásokhoz, mint például a Google vagy a Bing – bár ez elég meredeken hangzik így hirtelen
  • böngészés – ez a pont elég nyilvánvaló; ezen a területen úttörő szerepet vállalt az Opera Mini
  • egészségfelügyelet – ez az orvos-beteg kontaktuson kívül akár dietetikai tanácsadásban, illetve figyelmeztetésekben is megjelenhet (például az alkalmazás x naponta figyelmeztet, hogy együnk gyümölcsöt, stb.); természetesen nem csak hang- vagy videóhívásról van szó, hanem akár egy házi műszer adatainak átviteléről is
  • hirdetés – ez a mobilos tartalmak monetizálásának legegyszerűbb formája, 2012-re 7.5 milliárd dollárossá fejlődhet a piac – nem véletlen vásárolt be nemrég a Google
  • azonnali üzenetküldés – ilyen téren még elég komoly erőt képvisel az SMS, de a telefonok okosodásával egyre több hagyományos IM-csatornát ültetnek át mobilra is
  • zene – a Gartner szerint a készülékkel összefüggő megoldásokban (pl. Nokia Comes With Music, Sony Ericsson PlayNow Plus) és a zenei alkalmazásokban (pl. Spotify, vagy akár a Midomi) is van jövő
  • Near Field Communication (NFC) – közeli, de vezeték nélküli kapcsolatot igénylő technológiáról van szó (pl. a zsebünkben lévő mobil nyitja a szállodai szobánk ajtaját egy kulcs vagy kód beütése helyett); az NFC sajnos már 5 éve is csak közeledett, egyelőre mégsem ért ide/oda

Jó-e a Postafon, és miért nem?

| kategória: mobil | téma: , , | 8 komment

Az első jelekből úgy tűnik, a Magyar Posta mint negyedik mobilszolgáltató brandje, a Postafon nem csak a mobilpiacot nem fogja megbolygatni, de talán saját céljaival sincs igazán tisztában. A szlogenjük (“Új szín a mobilpiacon”) csak annyiban igaz, hogy zöld eddig még tényleg nem volt.

A tarifa valóban “egyszerű és kiszámítható”, csak éppen baromi drága. Egy SMS és egy percnyi hívás is 35 forint, a számlázás pedig nem másodperc, hanem percalapú. Eszközök terén egyetlen, praktikusnak, elegánsnak és ragyogónak hazudott marketingelt, igazából teljesen alap Samsung készülékkel álltak eddig elő. Mondjuk a nyugdíjas célcsoportnak lehet, hogy ez is megteszi.

A szolgáltatás szájtja a Magyar Posta kifinomult webes élményvilágáról tesz tanúságot, például egy az egyben beszúrt, olvashatatlan plakáttal.

Ugye érezzük? Magyarország nem az az ország, ahol az SMS-t magyarázni kéne...

Ugye érezzük? Magyarország nem az az ország, ahol az SMS-t reklámozva magyarázni kéne...

Én nagyon nem erre számítottam. Egészen ma délelőttig úgy gondoltam, hogy bár postafonos tuti nem leszek, arra mindenképpen jó lehet az új szolgáltató, hogy kicsit lenyomja még karácsony előtt az árakat. Szerintem a Pannonnál és a T-Mobile-nál egy legyintéssel kezdték ma az ebédet, de talán még a Postafon által használt hálózatot működtető Vodafone-nál is.

Nem tudom, ők maguk miben bíznak. Talán abban, hogy a 10 perces sorban állást követő levélfeladás, gázszámla-befizetés, sorsjegy-vásárlás és Posta Számla-nyitás után majd még egy mobilelőfizetést is vesz a nép – ha már úgyis ott van. Hja, hogy a levél meg még azóta sem jött meg? Kit érdekel, ha jól fogy a Black Jack.

Windows 7 tapasztalatok

| kategória: kritika/teszt | téma: , |

Általános iskola ötödik osztályában volt pár felmérés magasugrásból. Már akinek. Az én teljesítményemet ugyanis sehogy nem lehetett a “magas” kifejezéssel összefüggésbe hozni. Aztán hatodikban is jöttek a felmérések, amikor viszont bámulatos javulást produkáltam, olyannyira, hogy a kb. utolsóból az elsők közé kerültem.

Mindez úgy kapcsolódik a Windows 7-hez, hogy hatodikban több osztálytársam is azzal gyanúsított: direkt bénáztam ötödikben, hogy aztán a hatodikos teljesítményem ne csak önmagában legyen jó, hanem már a hihetetlen mértékű fejlődésért is megpaskolja a fejemet Szokolay tanárnő.

Szóval félkomolyan ez jutott eszembe a Microsoftról, illetve a Vistáról. Tegnap szereztem be egy Windows 7 Home Premiumot, de az előnyei máris teljesen nyilvánvalók. Igen, tudom, az Ubuntu ingyen van, sőt még jó véleménnyel is vagyok róla. Az viszont tagadhatatlan, hogy a Win7 felhasználói élmény terén nem csak a Vistánál, hanem az Ubuntunál is határozottan többet nyújt. Nyilván jobban örülnék neki, ha ingyen lenne, de tényleg azt kell mondjam, így is megérte az árát.

Lehet a posztom szidni meg úgy általában bilgécezni, de a Windows 7 tényleg jó, odatette magát a Microsoft.

A Superbar névre keresztelt új taskbar (a gyorsindítás eszköztár és a tálca egyben) megoldása például egészen zseniális. Kicsit szokni kell, de tényleg gyorsítja és egyszerűsíti a munkát – az meg csak plusz, hogy még jól is néz ki. Ha már gyorsaság, akkor itt térek ki rá, hogy _érezhető_ sebességnövekedést hozott a Win7 a Vista Business-hez képest. Ez nem csak be- és kikapcsoláskor jelentkezik, hanem minden téren: a dolgok leginkább azonnal történnek. Emellett intelligensebb is lett a rendszer, furcsa módon ez azzal együtt így van, hogy nem akar mindent magától megoldani, engedi érvényesülni a felhasználót is.

A gép kevesebb memóriát használ, a processzor is ritkábban pörög fel indokolatlanul, így a hűtés sem hangos, pedig Vistával sokszor volt így.

A beszámoló úgy teljes, ha elmondom: mindez egy 2.4 GHz-es Core 2 Duo processzor és 2 GB memória mellett igaz. De hát ugyanennyivel élhetett a Vistám is.