A Nokia bevállalta

| kategória: tech, trend | téma: , , |

A válságon kívül legutóbb a Google Maps Navigation bejelentése rázta meg a navigációs piacot. Most a Nokia hozott egy igen bölcs, a céghez mérve szokatlanul merész döntést. A márciustól polcokra kerülő összes Nokia okostelefonban ingyenes lesz a teljes gyalogos és autós navigáció, beleértve a szoftver minden részét, így a későbbi újabb és újabb térkép(frissítés)eket is. Sőt, mindezt 10 jelenlegi modellre is elérhetővé tették, heteken belül pedig több modellel bővül a lista.

A finn mobilgyártó lépése – a válság és a Google után ismét – odatett kicsit a navigációs piacnak: a poszt írásakor a TomTom részvényei  10.59 százalékot estek, a Garmin papírok értéke pedig a NASDAQ-on éppen 5.70 százalékos csökkenésben van.

Miután a Google mellett a jelenleg 83 millió leszállított okosmobillal rendelkező Nokia is bevállalta az ingyenességet, nem sok választás maradt a hagyományosan navigációs cégeknek. Bár a szakértők és a GPS-mániások egy ideig még elvitáznak majd rajta, hogy melyik miért jobb, a nagy tömegeknek bőven elég bármelyik ingyenes megoldás, hiába nem rendelkezik a fizetősök egy-egy új funkciójával.

Ha valaki ezután fizetős navigációs szoftverek eladására szeretné feltenni cégét, leginkább sci-fi mozikból kell ötletet merítsen – mondom ezt mindenféle irónia nélkül, komolyan. Az elmúlt évtized(ek)ben bevett sémák korszakának ezen a piacon is vége. 2010, helló!