Mi lesz veled, Nokia?

| kategória: mobil, próba/tipp, trend | téma: | 12 hozzászólás

A Nokia (most még) a világ legnagyobb mobilgyártója, de a finnek eladások terén mért uralmát a Samsung veszélyezteti. Ami az innovativitást illeti, picit még rosszabb a helyzet. A Nokia neve sokáig egyet jelentett a mobiltelefóniával, de egy ideje valami eltört. Egy kis Nokia-szubjektív következik.

2007 márciusában, 3 hónappal az iPhone-biznisz beindulása előtt, dobták piacra a Nokia N95-öt, ami szép kis sikert hozott az akkor és (még) most is piacvezető mobilvállalatnak. Ez a modell volt a finnek első GPS-vevővel felszerelt mobiltelefonja. Ezen felül persze bőven volt még benne mit szeretni: 5 megapixeles, akkor igen erősnek számító kamera (Carl Zeiss optikával), WiFi, multimédia funkciók, stb. A Nokia ezek jegyében egy multimédiás mobilszámítógépként marketingelte az N95-öt, amelyből az első évben 10 milliónál is többet sikerült eladni.

Aztán jött az iPhone és ráerősített a RIM. Nem mellesleg feltörőben az LG és a Samsung, illetve az okosmobilok terepén játszó HTC. A Samsung már egészen odáig megy, hogy egy idei konferencián bemutatott prezentációjában a dél-koreai gyártó egy GFK-kutatással alátámasztva úgy becsülte, még idén átveszik az első helyet a legendásan legnagyobb mobilos Nokiától.

Az iPhone OS-t és intuitív felületét dicséri mindenki, az Android pedig a tavalyi év vége óta egész egyszerűen megállíthatatlannak tűnik. A Nokia pedig azon kapta magát, hogy kapaszkodnia kell ebben az új, iPhone-Android világban. Nagyon.

Saját visszaesésének egyik okát a cég természetesen az Appe mobiljában látja – ahogy mindenki más is az iparágban. Mindenki az iPhone-nál jobb mobilt akar csinálni. Éppen ezért a finnek egy valódi iPhone-killer megalkotására kérték fel azt az embert, aki az N95-ért is felelős volt. Anssi Vanjoki 20 éve dolgozik a Nokiának, és bár biztos sok nehéz feladatot kapott már, a mostani kihívás talán az eddigi legnagyobb. Jelenleg az egyik alelnök – ő volt az aki korábban beismerte, hogy elrontották a csúcsmobilnak (és szintén iPhone-killernek) szánt N97-et.

Anssi Vanjoki ezúttal a Nokia N8-ast küldi harcba, annak 3.5 colos OLED kapacitív kijelzőjével (640×360 pixellel), 680 MHz-es processzorával, 256 MB RAM-jával, szokásos érzékelőkkel (gyorsulás, távolság) és GPS-vevőjével. Az N8 igazi nagy villanása – csak picit hasonlóan, mint az N95-ben volt anno a GPS – 12 megapixeles autófókuszos kamerája, Xenon vakuval.

Látnunk kell a probléma mély gyökerét. Beletolhatunk bármilyen telefonba egy 12 megapixeles kamerát, 2010-ben ez mindenképpen jól fog hangzani. Főleg annak, aki szereti a számháborút, aki egy-egy akadozó felhasználói felület miatti bosszankodás közben is képes a specifikációs listával nyugtatgatni magát.

Szóval olvasok az N8-ról jót és rosszat is, de az egész úgyis csak a megjelenés pillanatában dől el – például azon, hogy akkor milyen állapotban lesz az ujjbarátabbnak szánt Symbian^3. Egészen pontosan azon, hogy ráfekszenek-e normálisan a szoftverre, vagy továbbra is szart adnak ki. Ez a becsmérlés rögtön némi magyarázatra is szorul.

Volt nekem egy Nokia 5800-as mobilom. Szerettem. Főleg azért, mert nem használtam még előtte jobbat. Aztán egy idő után kezdett idegesítővé válni pár dolog. Olyasmikre gondolok, mint például az, hogy minden netes kapcsolódás előtt engedélyt kell adjak, ráadásul kétszer. Zavart az is, hogy rendre bele-belefagyott a telefon az Opera Mini & bejövő hívás kombóba.

Utána is érdeklődtem a szolgáltatónál, hogy ha egyszer a Nokia már kiadott 3 frissebb szoftvert rá, miért nem tetszenek legalább egyet átengedni az ácsingózó tulajdonosoknak. Hogy kerek legyen a sztori, elárulom, hogy is megy ez a frissítős dolog, ha szolgáltatófüggő készülékről van szó. A szolgáltató megkapja a gyártótól a friss szoftvert, amit a felhasználók felé való továbbpasszolás előtt saját programozóik átnéznek. Erre egyrészt a kusztomizáció miatt van szükség (saját szolgáltatások, ikonok belepakolása), másrészt pedig hibakeresési célból. Szóval megérdeklődtem a szolgáltatómnál: mi van már? Mit kell ezeken a szoftverfrissítéseken annyit nézegetni?

A nem hivatalos szolgáltatói válasz így hangzott: bár az új firmware-ek tartalmaznak új funkciókat is, annyi bennük az új hiba, hogy inkább át sem engedik őket. Hö. Miért? Mert az ügyfelek nem a Nokiánál fognak reklamálni, hanem a szolgáltató ügyfélszolgálatosainak és szervizeseinek. Ez utóbbi pedig nem csak idő, hanem költség is. Egyébként logikus, ha szolgáltató lennék én is ezt tenném: ha a feljavított szoftver miatti esetlegesen magasabb készülékeladások nincsenek arányban a később várhatóan (jogosan) reklamáló ügyfelek által okozott költségekkel, akkor szó sem lehet az új szoftverről.

Mivel a szolgáltatónak semmiféle üzleti érdeke nem fűződik egy valóban jobb szoftver visszatartásához (sőt, ő is abban érdekelt, hogy az általa forgalmazott mobilok minél jobbak legyenek), így a fenti indoklás valóságtartama elég magasnak tűnik. Emlékeztetőül: az 5800 XpressMusic a gyártó aktuális slágertelefonja, így ha valamire, akkor ennek a modellnek a frissítéseire igazán oda kellene figyeljen.

A másik friss élményem sem sokkal szívderítőbb. Csendben, de előjött a Nokia egy olyan eszközzel, amellyel mobilos fejlesztői tudás nélkül is könnyen létre lehet hozni egy alkalmazást/widgetet. Bár az Ovi app wizard csak béta állapotban van, manapság már ettől is kevesebb problémát várna el az ember, mint amivel szembesülnöm kellett. Első körben rögtön jöttek a kompatibilitási gondok – de egy szavam sem lehet, a gyártó ügynökségének gyors és korrekt közreműködésével ezt megoldottuk.

Most azonban jelezte pár felhasználó, hogy az app nemhogy automatikusan, de sehogy nem frissül, 2 napos tartalmak vannak benne. Ez már ugye nagyobb égés, de “sajnos” nem (csak) a Nokiának, hanem az appot használó cégeknek is, hiszen felhasználóik első körben nyilván őket hibáztatják.

Szóval nem megy itt valami, kérem. Felfogásbéli váltás kellene. Belátni azt, hogy a múltból automatikusan nem lehet jövőt építeni. Belátni azt, hogy szoftveresen komoly gondok vannak. Beismerni, és megváltani a világot – újra.