Mit ér az internet, ha egyházi?

| kategória: próba/tipp, web | téma: , | 12 komment

Ahogy beharangoztam, pénteken az 1ház – web2 című kerekasztal-beszélgetésen vettem részt, amelyen bár az asztal nem volt kerek (meg úgy egyáltalán nem is volt asztal), szerintem jót beszélgettünk László Jenő Csaba moderátor felvetései mentén Nagy Bence fejlesztővel (Moly.hu, myLuther) és Németh Zoltán pécsi evangélikus lelkésszel. Ebben a posztban a témával kapcsolatos gondolataimat próbálom meg rendszerezni – evangélikus példákkal fűszerezve. Akit nem érdekel az egyház+web topik, azt arra biztatnám, hogy keressen másik posztot, mert ezt olvasva unatkozni fog. 🙂

Először is válasszuk ketté a témát: az egyháznak kell egyfajta belső kommunikációt folytatnia (nem feltétlen az egyházszervezetre értve, hanem a hívei mindennapjaiba belefonódva – a következőkben ezt fogom érteni a “belső” kommunikáció alatt); másrészt pedig kifelé, a társadalom nem hozzájuk kötődő része felé is tudnia kell kommunikálni értékeit, illetve egyáltalán saját magát.

A Magyarországi Evangélikus Egyház belső központi kommunikációja alapvetően jól működik. Tudomásom szerint ennek főbb csatornái a következők:

  • Evangélikus Élet – nyomtatott hetilap
  • Evangélikus.hu – az egyház hivatalos, portálszerű honlapja
  • Fraternet – levelezőlista

Az elsővel és a harmadikkal itt most nem foglalkoznék, hiszen ezek annyira belső csatornák, hogy az egyházhoz szorosabban nem kötődőkhöz el sem érnek. (Nem is céljuk.)

Az Evangélikus.hu már egy érdekesebb dolog. Az egyház az oldalt láthatóan belső kommunikációra használja, és valószínűleg erre a célra meg is felel. (A komoly usability-gondokat és webidegen megoldásokat most tegyük félre.) Az egyház értékeinek közvetítésére már alkalmatlan az oldal, hiszen a nem kifejezetten az evangélikusok iránt érdeklődő olvasó nem nagyon talál számára érdekes tartalmakat; nincs olyan, ami a világit “behúzza” a szájtra. Ez egyáltalán nem lenne baj, ha lenne erre más csatorna/megoldás.

A probléma pedig itt kezdődik, hogy jelen esetben nem nagyon van. Pedig azt hiszem, hogy a hívek számában nem feltétlen és nem közvetlenül mérhető társadalmi presztízs el-/visszanyerése manapság éppen az egyházaknak lenne fontos. Ennek egyik leghatékonyabb közege az internet lehet, ehhez azonban a világiak számára is fogyasztható/érdekes tartalmakkal kell megjelenniük a weben. Na, ez az a szint, ami profi webes szakemberek nélkül már nem megy, maximum néha – a szerencsefaktor miatt – sikerülhet. Az “erre nincs pénz” kérdéskört rögtön rövidre is zárnám: az összes csatorna közül a weben lehet legkevesebb pénzből legtöbb embert leggyorsabban elérni; az emberek szolgálata és saját értékeinek közvetítése pedig nyilvánvalóan “kötelező” feladata minden egyháznak. De a társadalmi presztízsnek, a “na, ez már igen” szervezeti létnek egyébként anyagi előnyei is lehetnek, például a világiak SZJA 1%-os felajánlásai esetében.

Megosztók és megosztások: nem elég a jelenlét

Egy klasszikus, itthon szinte szokásos példa: az egyház jelen van a Facebookon, de nem oldalként, hanem személyes profilként. Amellett, hogy ez hozzá nem értésre vall és nem túl elegáns, két komolyabb hátránya is van: a Facebook teljesen érthető okokból 5 ezerben maximálja egy-egy személy lehetséges kapcsolatainak számát. Ergo a most kicsivel 700 alatt járó közösség 5 ezernél mindenképp meg fog akadni, onnantól kezdve pedig kezdhetik majd elölről az egész facebookosdit. A másik probléma a személyes profillal az, hogy nincs statisztikája, így az egyház munkatársainak fogalmuk sem lehet, hogy mennyire hatékonyan efbéznek, kiket érnek el vele, stb.

A beszélgetés során egyébként meglepően egyetértő színpadkép alakulhatott ki rólunk, hiszen kb. mindenben egyetértettünk, csak persze más-más szempontból láttunk rá az egyház+web témára. Már csak az kellene, hogy az a 75 perc és ez a poszt túlmutasson magán, elindítson, korrigálni tudjon online kommunikációs folyamatokat a Magyarországi Evangélikus Egyházban, vagy központi vagy pedig alulról építkező felhasználói szinten. Ez utóbbira minden szempontból remek példa a myLuther, ami némi központi érdeklődés-rátolással biztos, hogy jó kapu lehetne a nem evangélikus, egyszerűen csak beszélgetni szerető fiatalok felé is.

Másrészt viszont úgy gondolom, hogy ezek mellett igenis ki kell menni Facebookra, Twitterre, YouTube-ra, alkalmazásokkal a mobilokra – egyszóval minden olyan helyre, amiket a felhasználói tömegek már eleve használnak, ott vannak, “csak” jól kell megszólítani őket, az elérés potenciálja már adott. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a csatornákra való belépés csak a középkezdés, a gól a konkrét tartalmakon, azok megosztási módszerein és a felhasználókkal való kommunikáción múlik. Nem elég a jelenlét, meg az RSS-befűzésre hajazó kontentkitolás. (Nagyon hirtelen a példa, de mondjuk ilyesmi projekteket egy ekkora egyház is simán tudna YouTube-ra alkalmazni.)

Az internet olykor ellentétben állni látszik a keresztény üzenettel olyan, amilyen a felhasználó

Aminek még örültem az az, hogy az internetet démonizáló, annak az evangélikus erkölccsel  szembemenő mivoltát emlegető hang nem volt a beszélgetésünk alatt. II. János Pál pápa szavait, miszerint az internet “olykor ellentétben állni látszik a keresztény üzenettel, de páratlan lehetőségeket is kínál Krisztus üdvözítő igazságának hirdetésére az egész emberiség számára” csak azzal egészíteném ki, hogy a közhiedelemmel ellentétben viszonylag nehéz olyasmire találjunk a neten, amit nagyon nem szeretnénk elérni.