Etikátlan trükk a Vodafone karácsonyi akciója

| kategória: mobil | téma: | 6 hozzászólás

Mobilportos munkám miatt sokszor találkozok a szolgáltatók árlistáival. Néhány hetente megnézem őket, sokszor fel is jegyzem az árakat. Így történt ez november 1-jén is, amikor a Vodafone került terítékre. Gyanússá vált, hogy a legutóbbi csekkolásom óta november elejére több készülékük árát jelentősen megemelték. Lementettem az árlistát, most pedig, a karácsonyi hajrában eszembe jutott, hogy ránézzek az ünnepi árakra, amiket karácsonyra véletlen éppen annyival vittek le, mint amennyivel egy hónapja megemeltek.

Ami már az árak megemelésekor feltűnt, az a mérték volt, néhány alsó- és alsó-középkategóriás telefonnál ugyanis annyival – 9-10 ezer forinttal – megdobták az árakat novemberre, ami nem sok mindennel indokolható. Nesze neked karácsonyi akció.

Nem vagyok GVH, eldönteni sem tudom, hogy versenyjogilag minek minősül az eset. Azt viszont határozottan ki tudom jelenteni, hogy ebben a formában etikátlan, csúnyábban fogalmazva átverés. Íme tehát az árak, melyekből a novemberiek a november 1-jei, a decemberiek pedig a december 8-ai állapotot tükrözik.

Nem állítom, hogy a másik két hazai mobilcég esetleg nem alkalmazott hasonló trükköket karácsonyi akciója felturbózásához. Viszont ha igen, akkor ők a Vodánál kevésbé feltűnően, kisebb lépésekben csinálták. Ha egyáltalán csinálták. Még a T-Mobile vonatkozó árlistái vannak meg lementve, azok alapján náluk nem találtam ilyen összefüggést, de a telenoros híreket böngészve sem tűnt fel szisztematikus trükközés.

A Vodafone ezúttal túl kirívóan alkalmazta az etikátlan akciók árfegyverét. Bocs, fiúk. Lebuktatok.

Update A szolgáltató nevében Bányai Tamás, a Vodafone Magyarország Szegmens Marketing Igazgatója a következőt reagálta: „A készülékárak meghatározása számos folyamatosan változó paraméter figyelembe vételével történik, ilyenek például a beszerzési árak, az aktuális forint árfolyam valamint az egyes célszegmensek számára meghatározott időszakos promóciókba fektetett akciós ártámogatás mértéke is. Ezek eredményeként az egyes készülékek árai időszakonként jelentősen eltérhetnek.”