Etikátlan trükk a Vodafone karácsonyi akciója

| kategória: mobil | téma: | 5 komment

Mobilportos munkám miatt sokszor találkozok a szolgáltatók árlistáival. Néhány hetente megnézem őket, sokszor fel is jegyzem az árakat. Így történt ez november 1-jén is, amikor a Vodafone került terítékre. Gyanússá vált, hogy a legutóbbi csekkolásom óta november elejére több készülékük árát jelentősen megemelték. Lementettem az árlistát, most pedig, a karácsonyi hajrában eszembe jutott, hogy ránézzek az ünnepi árakra, amiket karácsonyra véletlen éppen annyival vittek le, mint amennyivel egy hónapja megemeltek.

Ami már az árak megemelésekor feltűnt, az a mérték volt, néhány alsó- és alsó-középkategóriás telefonnál ugyanis annyival – 9-10 ezer forinttal – megdobták az árakat novemberre, ami nem sok mindennel indokolható. Nesze neked karácsonyi akció.

Nem vagyok GVH, eldönteni sem tudom, hogy versenyjogilag minek minősül az eset. Azt viszont határozottan ki tudom jelenteni, hogy ebben a formában etikátlan, csúnyábban fogalmazva átverés. Íme tehát az árak, melyekből a novemberiek a november 1-jei, a decemberiek pedig a december 8-ai állapotot tükrözik.

Nem állítom, hogy a másik két hazai mobilcég esetleg nem alkalmazott hasonló trükköket karácsonyi akciója felturbózásához. Viszont ha igen, akkor ők a Vodánál kevésbé feltűnően, kisebb lépésekben csinálták. Ha egyáltalán csinálták. Még a T-Mobile vonatkozó árlistái vannak meg lementve, azok alapján náluk nem találtam ilyen összefüggést, de a telenoros híreket böngészve sem tűnt fel szisztematikus trükközés.

A Vodafone ezúttal túl kirívóan alkalmazta az etikátlan akciók árfegyverét. Bocs, fiúk. Lebuktatok.

Update A szolgáltató nevében Bányai Tamás, a Vodafone Magyarország Szegmens Marketing Igazgatója a következőt reagálta: „A készülékárak meghatározása számos folyamatosan változó paraméter figyelembe vételével történik, ilyenek például a beszerzési árak, az aktuális forint árfolyam valamint az egyes célszegmensek számára meghatározott időszakos promóciókba fektetett akciós ártámogatás mértéke is. Ezek eredményeként az egyes készülékek árai időszakonként jelentősen eltérhetnek.”

5 komment

  1. BlogTimes @

    Viccesek ezek a Vodás fiúk! Én elmentem, hogy régi előfizetés mellé vegyek egy netet, meg egy Androidos telefont, nem sikerült.

    Vagy dupla árú csomagra próbáltak rádumálni, vagy rántottak egyet a vállukon, hogy ennyi és kész.
    szánalomhalom.

    VálaszVálasz
  2. Judy @

    Sajnos ilyen a kereskedelem: több, neves üzlet, áruház is ezt a módszert alkalmazza…, neveket majd kettőnk között :)

    VálaszVálasz
  3. Dragon Z. @

    Nem semmi… A múltkori vodás élményemre (http://dragonweb.posterous.com/vodafone-fail-elmeny) reagálva engem is megkerestek, elnézést is kértek, ám érdemben nagyjából semmit nem tudnak tenni, igazából amolyan “magyarázom-a-bizonyítványom” jellegű hívás volt inkább, és kedvesen ajánlottak drágább csomagot… Udvariasan megköszöntem a nagyszerű lehetőséget és elbúcsúztunk…

    VálaszVálasz
  4. aradi62 @

    Nekem több mint 60 hónapja van vodás előfizetésem.
    Általában a két év lejárta után vettem valami normálisab b telefont elfogadható áron.
    Most is szerettem vonlna vásárolni mondjuk 1 ft-ért telefont és megint aláirom a két évet.
    Ez már Őket nem hatja meg pedig valójában 3 db előfizetésem van flottában, na ez a probléma!
    Csak akkor kapok olcsón telefont ha kilépek a flottából és vásárolok egy Mátrix 3 előfizetést.
    Szerintem hülyének nézik az ügyfeleket pedig belőlünk élnek nem is olyan rosszul!!
    Végül én törtem meg mert a nokia 5800-s telefonom már lassan három éves és így vásároltam egy huawei x3-t.
    Igazából nem rossz de akkor lett vona korrekt ha 1 Ft-ér adják, mert kb annyit ér!

    Szóval a vodafonnak nem érdeke, hogy megmaradjanak az ügy felek a flottában , mindent elkövetnek annak érdekében, hogy előfizetést váltsunk, vagy drágán kapjuk a telefont még két évenként is.

    A hűséges ügyfelek megérdemelnék, hogy két évenként válasszanak egy középkategóriás telefont!!!

    Keresem azt a lehetőséget, hogy mindhárom előfizetésem átvigyem egy jobb szolgáltatóhoz!

    Jelentkezzetek!

    VálaszVálasz

Írd a véleményed!

*