Mikor kezdjük kisbetűvel és mikor naggyal az internet/Internet szót? Mi az oka annak, hogy a Magyar helyesírási szótárban mind a két forma, az Osiris Kiadó Helyesírás című kiadványában pedig csak a kisbetűs változat szerepel?
Az internet nagybetűvel és kisbetűvel kezdett írásmódjának kettőssége a szó tulajdonnévi vagy köznévi jellegének eldöntetlenségéből adódik. Az általános, hétköznapi írásgyakorlatban a kisbetűs és a nagybetűs forma egyaránt elterjedtnek számít. A nagybetűsítés divatja és az angolban elfogadott nagybetűs forma mellett az is gyarapítja a nagybetűvel kezdett alakok előfordulását, hogy a legáltalánosabban használt szövegszerkesztő (Microsoft Word) helyesírás-ellenőrző programjának korábbi változatai az internet, sőt még az egyértelműen kisbetűs, melléknévképzős internetes szavakat is nagy kezdőbetűs formára javították.
Az 1999-ben megjelent Magyar helyesírási szótár szentesíteni próbálta ezt az írásmódban érzékelhető kettősséget: mindkét változatot felvette szóanyagába. A szótár értelmezése a variánsok között jelentésbeli különbséget feltételez: a nagybetűs formát az intézménynévi használatra, a kisbetűs formát pedig a távközlési hálózat megnevezésére különíti el. Ez a szótári szabályozás azonban nem szüntette meg a bizonytalanságot: az internet szót ugyanis a szövegkörnyezetek tanúsága alapján szinte mindig ’világméretű, számítógépek közvetítette távközlési rendszer’ értelemben használjuk, tehát a jelenség nem követel meg tulajdonnévi elnevezést, a szótárban rögzített elkülönítés hátterében a világháló újdonsága, sajátos jellege miatt a fogalom pontatlan ismerete állt. Olyan egyedi dologra utaló megnevezésről van szó, amely köznévi szerepű, és így egyértelműen a kisbetűs írásmódja számít elfogadhatónak. Az Osiris Kiadónál 2004-ben megjelent Helyesírás című kötet példaanyagában (Laczkó Krisztina–Mártonfi Attila) ennek megfelelően már csak a kisbetűs változat szerepel.
Az informatikaérettségi-követelményeket olvasgatva egy ponton az az érzésem támadt, hogy időközben már az irodalom tárgynál járok. A kilencedik téma jelentős része valószínűleg viccből került a követelmények közé. Bár viccnek elég rossz.
Nincs bajom a papírral és nincs bajom a könyvekkel sem. És nem, nem szeretnék egyetlen könyvtárat sem bezáratni, sőt fontosnak tartom, hogy akkor is fennmaradjanak, ha egyre kevésbé képesek kitermelni fenntartási költségeiket. (Amiket talán soha nem tudtak, de nem is ez a dolguk.) De az informatikához nem sok közük van, sőt az információbeszerzéshez is egyre kevesebb.
Az én problémám ott kezdődik, amikor 2011-ben egy informatika érettségi vizsgakövetelményeinek leírásában olyan szavakat olvasok, mint a kazetta. És olyat, hogy diakép. Meg olvasóterem. Ellenben az egész követelményben nem olvasok olyat, hogy mobil, blog vagy közösségi web. Pedig az utóbbi három terület közül bármelyik egyetlen ismerete életszerűbb tudást ad, mint a teljes kilencedik tétel.
Nem világstatisztika, de éppen most jött ki az adat: az Amazonnál már nem csak a keményfedeles könyvekét szárnyalják túl az e-könyves eladások, de minden 100 eladott nyomtatott könyvre 115 kindle-s e-könyv jut. De ennél azért van egy rosszabb hírem is: tetszik, nem tetszik, a tudás elsődleges forrását egyre kevésbé az akármilyen könyvek jelentik, de még csak nem is a könyvtár. Hanem az internet. Kis “i”-vel.
Értem én, hogy az oktatási rendszer lassabban reagál, mint ahogy a technológia fejlődik, de sem a mobil, sem a blog, de még a közösségi web sem 2010 vívmányai közé tartozik. Hogy csak a legfrissebbet, a közösségi webet vegyük: az iWiW már az ötödik éve az egyik leglátogatottabb oldal Magyarországon. De gyanítom, hogy mire bekerül az informatika érettségi követelményei közé, már nem lesz az.
A témát igen felszínesen érintő tegnapi techline-os hír írója elfelejtette megemlíteni az alábbi grafikon jelentését, az olvasók közül pedig így sokan félreértelmezték, szóval kezdjük rögtön ezzel: az alábbi vonalak nem az érintett oldalak forgalmát mutatják, hanem azt, hogy mennyi látogatót képesek terelni más szájtokra. Tehát nem a látogatottságukról van szó. Ezzel együtt fontos az ábra, hiszen a közösségi szájtok egyik – bár egyáltalán nem az egyetlen, sőt – kiaknázható erejét a médiumok és blogok számára éppen az jelenti, hogy mennyi látogatót tudnak becsatornázni róluk. Ilyen téren pedig tavaly december óta már egyértelműen a Facebook a magyar király.
A StatCounter által mért magyar webhelyekre ilyen arányból érkeznek tehát innen vagy onnan a látogatók. Bár jó lenne látni az iWiW saját számait is, de nekem ebből mintha úgy tűnne, hogy nem sült el túl jól az aktivitás növelését is célzó redizájn. A Facebook tündöklésével egyébként az iWiW mellett az arányokat tekintve a Twitter is gyengül, vagy legalábbis nem képes kitörni a kb. 20 ezer aktív felhasználós helyzetéből.
Nem sokkal másabb a helyzet akkor sem, ha a Google Trends adatait nézzük. A tavaly nyári grafikon még csak előrevetítette az előzést, ami azóta nemcsak megtörtént, de már rég meg is haladtuk. A vonalak decemberi vége valószínűleg a nagy karácsonyi/újévi üzengetésnek köszönhető, januárra szerintem helyreáll a (t)rend.
Megjelent a tudtommal első olyan facebookos játék, amelyik egy magyar tévéműsorban szereplő alak személyisége körül forog. Persze leértékelhetjük az egészet a műsor fikázásával, de ne felejtsük el, hogy a ValóVilág adásai gyakran 1-1.5 millió nézőt vonzanak, akik egyre nagyobb része van ott Facebookon is, így egy több szempontból is ügyesen kitalált alkalmazásról beszélünk. Ha az RTL-nek van esze, akkor nem kezd el kötekedni a jogokon, hanem valahogy szárnya alá veszi az appot.
A játékot az IBM Smarter Cities videóversenyén is díjazott Yusuf Bayrak alkotta. A verseny zsűrijében én is ott voltam, Yusufnak a második helyet ítéltük oda nagyon scifi videójáért. További – személyes – érdekesség, hogy Yusuf hozzám hasonlóan a Békéscsaba-Szeged vonalon (is) mozog.
A játék lényege egyébként egyszerű: bal nyíllal balra, jobbal jobbra mész, felfele nyíllal ugrasz és kapod el a továbbjátszáshoz szükséges söröket, lefele nyíllal flörtölsz a lányokkal. Ahogy a képről is látszik, a készítő bár egyelőre viszonylag egyszerűen, de kihasználta a Facebookban rejlő közösségi varázst, azaz van ranglista.
Maga a játékélmény szerintem csak közepes – párszor vicces, de nekem nem túl addiktív – [Update: időközben át kell értékelnem a dolgot: mégis elég addiktív tud lenni.], mindenesetre Yusuf jó érzékkel választott magának hőst, így azt hiszem, hogy pár százezer menetet biztosan teljesíteni fog a VV Alekosz – a játék. És persze várjuk a hazai médiatérből ihletet nyerő, magyar gyártmányú facebookos játékokat, szerintem a későbbiekben sok potenciál lehet bennük.
A West-Balkánban történt szombat éjszakai tragédia kapcsán a közösségi média (értsd Twitter és Facebook) leszereplésének emlegetése a legújabb divat. A lavinát Hernádi Levente posztja indította el, és bár az írása utóéleteként kialakult hisztiről nem ő tehet, mindenféle rosszindulat nélkül idézem saját bejegyzésére értve az abban lévő egyik mondatot: “Végig kéne gondolni posztolás előtt, hogy egy twittnek, képnek, videónak következményei lehetnek”. Amivel egyébként nem feltétlen értek egyet.
Én úgy látom, hogy ha valaki egyáltalán leszerepelt – amiben nem vagyok biztos –, akkor a közösségi webes információkat esetenként minden kontroll nélkül felhasználó mainstream média volt az. Mármint az online, hiszen a printnek és a tévéknek még leszerepelni sem volt idejük, annyira későn tudtak ébredni – ami most tulajdonképpen jól is jött.
Úgy gondolom, hogy a szóban forgó értelemben a közösségi web “szabadon tévedhet”. Nem várható el a tartalomgenerálóvá váló felhasználóktól a “régi” médiában meglévő tudatos tartalomalkotás igénye. A RIP Justin Bieber ugyanúgy lehet twitteres trend, mint a RIP Michael Jackson. Ha az egyik jelenlévő késeléshez hasonlító balhét “érzékelt”, akkor ő azt írhatja le, ha a másik szerint nem volt késelés, akkor ő meg azt. Éppen ez lenne a lényeg, hogy mindenki azt és úgy posztolhatja (tovább), amit és ahogy gondol/érez/vél. Mindig, minden körülmények között megvan a lehetősége annak, hogy tényszerűen téved. Máskor meg felfed egy olyan információt, amiről a mainstream hallgat. A hátrány nem választható el az előnytől, ha az egyiket a levesbe kívánjuk, megy vele a másik is.
A kontroll szükségessége a mainstream médiánál jön be. Az újságírói vonal végén álló szerkesztő feladata, hogy az információkat ellenőrizze, ellenőriztesse és a lehetőségekhez képest a leghitelesebb képet mutassa meg arról, hogy mi történt. A szerkesztő/újságíró már munkaköri kötelessége miatt nem tévedhet akkorát és főleg nem szabadon. A tájékoztató műfajok területén dolgozó szerkesztőnek tulajdonképpen az a legfőbb feladata, hogy minél ritkábban tévedjen.
Ezzel együtt a mainstream médiában pontosan ugyanolyan könnyen terjed el téves információ, a különbség csak annyi, hogy ott – például a tévében – elég egy helyen bemondani, máris millióan hallják. Ha valaki esetleg bizonyítékot szeretne, az nyugodtan keressen rá arra, hogy helyreigazítás. És ez csak egy része az összes téves terjesztésnek. Tudjuk: múltak már ilyesmi mainstream tévterjesztéseken háborúk is, amelyek visszásságait egyébként sokszor éppen a közösségi média fedte fel. Máskor pedig fordítva történik.
A szűrés szerintem a teljes egészt nézve leghatékonyabban egyéni befogadói szinten valósítható meg, amelyhez többek közt (f)el kell ismerni a fenti összefüggéseket. Nagy szerepe lehetne mindebben a média tudatos használatát erősítő oktatásnak, de ez már nagyon messze vezet.
Az internet nagybetűvel és kisbetűvel kezdett írásmódjának kettőssége a szó tulajdonnévi vagy köznévi jellegének eldöntetlenségéből adódik. Az általános, hétköznapi írásgyakorlatban a kisbetűs és a nagybetűs forma egyaránt elterjedtnek számít. A nagybetűsítés divatja és az angolban elfogadott nagybetűs forma mellett az is gyarapítja a nagybetűvel kezdett alakok előfordulását, hogy a legáltalánosabban használt szövegszerkesztő (Microsoft Word) helyesírás-ellenőrző programjának korábbi változatai az internet, sőt még az egyértelműen kisbetűs, melléknévképzős internetes szavakat is nagy kezdőbetűs formára javították.
Én úgy látom, hogy ha valaki egyáltalán leszerepelt – amiben nem vagyok biztos –, akkor