Samsung Galaxy S II tapasztalatok
| kategória: kritika/teszt, mobil | | 31 komment
TweetA Samsung Galaxy S II-vel közös történetünk a várakozásnál kezdődött. Nem kicsit vártam már a készüléket, az érzésre pedig minden egyes teszt csak rátett néhány lapáttal, ahogy Sanci kolléga is, akivel a Desire után ismét sikerült közös jót választanunk. A várakozás után rögtön egy 1-2 pixel vastag, a kijelzőn végigfutó kék csík következett – igen, valószínűleg kifogtam az országban lévő egyetlen hibás Super AMOLED Plus kijelzőt. Ami egyébként jó hír: így legalább ettől már senkinek nem kell félni. A (T-)mobil(e) cseréje gyorsan megtörtént, azóta szép és jó. (Frissítés: újabb adag tapasztalat itt.)
Úgy látom, hogy aki ma egy igazán jó és értékálló csúcskategóriás telefont szeretne venni, annak két választási lehetősége van: iPhone 4 vagy Samsung Galaxy S II. Ebben a posztban összegyűjtöttem mindazt, ami az SGSII-t erre a rövid listára engedi.

Az erő
Kakaó: két mag, 1.2 GHz, 1 GB RAM. Amikor tavaly sorra jöttek ki az 1 GHz-es készülékek, néhányan azt kezdték el fejtegetni, hogy fölötte már csak erőfitogtatásról lesz szó, nem biztos, hogy értelmesen kihasználható ennél nagyobb lóerő. Ez persze kicsit olyan, mint amikor az 10 gigás merevlemezről hitte az ember (gyerekként), hogy na ez aztán sosem fog megtelni. Hát megtelt, nekünk meg megjöttek a dual-core mobilok, azon belül is az 1 GHz-es mezőny fölé emelkedő 1.2-es Galaxy S II. És ne gondoljuk, hogy néhány hónap múlva a legütősebb androidos játékok nem tudják majd kihasználni az erőt.
16 GB. A Desire használata után el nem tudom képzelni, hogy egyes gyártók hogy mernek kiadni 2011-ben 4-500 megás belső tárhellyel androidos mobilt, amelynek kb. fele-kétharmada szabadon használható. Lehet, hogy 2 éve ez elég volt, ma már a mindennapi apphasználatra is rossz hatással lehet. És nem kell itt több tucat HD játékra gondolni, elég néhány Flash, Google Maps és hasonló alkalmazás, amely egyrészt 10+ megás, másrészt gyárilag nem lehet egy részét sem SD-re áthelyezni. Jó ez a 16 giga, na.
A kijelző
4.3 col. Talán az egész posztban ez a legszubjektívabb érv. Valakinek ez a méret már túl nagy, nekem határozottan tetszik. Sokkal élhetőbb, böngészésre, játékra, YouTube-bámulásra, és 4.3 colon már elég jól lehet olvasgatni is. (Kindle-élményre azért ne számítson senki, de nem a méretkülönbség miatt.) Biztosan fogni még tanulni kell, de nem vészes.
Super AMOLED Plus. Amekkora élményt jelentett egy sima LCD után a Desire AMOLED-je, legalább ennyire nagy váltás a Super AMOLED Plus. Nem szeretnék technológiai leírást idecitálni vagy számháborúba belemenni, a lényeg, hogy ez a kijelző üt. Meg lehet nézni fotón is, de élőben az igazi. Ja, nem mellesleg az LCD és az AMOLED után ezzel a kijelzővel a mobil végre tényleg használható marad közvetlenül rátűző napfényben.

Gorilla Glass. A strapabíró üvegről készült videók közt van egy különösen hatásos. Nem akarnám tollal ütögetni a telefont, de azért jó érzés, hogy fólia például biztos nem kell rá ahhoz, hogy megvédjem a kisebb karcolásoktól.
A gyártó és a garancia
Samsung. Nem valamiféle fetisizmus áll a dolog mögött, sok más jó gyártó is van, de az utóbbi időben a Samsung bizonyított: Google-féle kényszerítés nélkül, saját jól felfogott érdekében odafigyel a telefonra, frissíti a szoftvert. Az elmúlt egy évben ez az LG-re és a Sony Ericssonra például kevésbé volt jellemző.
Samsung Magyarország. Egyrészt a Samsung dobta piacra az első magyar nyelvű androidos telefont (Galaxy Spica), másrészt pedig van itt egy Samsung Apps bolt, amelyből már a fizetős Market hazai megnyitása előtt lehetett prémium appokat venni. Bár más-más okok miatt, de mindkét dolog inkább szimbolikus jelentőségű, szerintem elég jó bizonyítékai annak, hogy a Samsung nem a “ja, meg vannak még ők is” kategóriába tartozónak tekinti a magyar felhasználókat.
2 év, 2 hónap letöltendő. A telefonra kapott 2 éves garanciára a termék beregisztrálásával további két hónapot kapunk. És még egy prémium szolgáltatást: ha gond van a mobillal, akkor küldik érte a futárt, igyekeznek 1-2 napon belül megjavítani, majd szintén futárral visszaküldik – mindez ingyen jár a prémium kategóriába tartozó Samsung mobilokhoz.
Az apró hiba
Egyetlen dolog zavar, habár ez nem konkrétan a készülékben. A Samsung Social Hub facebookos része kissé iWiW (azaz lassú és nem üzembiztos). Mondjuk sokáig nem is bíbelődtem vele, a TweetDeck + Facebook kombó magabiztosan teszi a dolgát.
További tesztek
| teszt | rövid összefoglaló |
|---|---|
| Android Portál | A piac legerősebb telefonja lesz tehát a Samsung Galaxy S II, amikor kijön majd. Erről a trónról idővel (nem is sok idővel) le fogják taszajtani, de ez a teljesítmény még nagyon sokáig nem fog kívánni valót hagyni maga után. |
| BGR | Hands down, the Samsung Galaxy S II is the greatest Android smartphone available on the planet… if you can get past TouchWiz. |
| CNET UK 9/10 | There's very little not to like about the Samsung Galaxy S 2. It's astonishingly fast, with a gorgeous display, a good camera and a winning operating system. It's somehow all crammed into a case so slim and light it seems to break the laws of conservation of energy. |
| E-könyv olvasók | Megint abba a hibába estem, hogy a tökéletességre való törekvés jegyében tényleg a csúcsra törtem – és el is értem azt. Ahogy tette ezt a maga pályáján a Samsung Galaxy S II is, a korábban méltán elismertségnek örvendő előd nyomdokaiba lépő új típus. |
| Electric Pig 5/5 | From the internals to the lavish display to the friendly touches that make Android 2.3 helpful, we’re confident this will convert all but the most die hard of iPhone fans. An iPhone should be this big, it should be this thin and it should bally well play all the video the Galaxy S 2 can. Samsung can stand tall and proud, and begin moving away from iOS imitation: the Samsung Galaxy S 2 is a surefire contender for phone of the year, and gadget of the year too. |
| Engadget 9/10 | It's the best Android smartphone yet, but more importantly, it might well be the best smartphone, period. [...] if you're asking us what smartphone to buy today, unconstrained by such externalities, the Galaxy S II would be the clear choice. Sometimes it's just as simple as that. |
| GSMArena | There’re phones to look for, phones to talk about, phones to be seen with. The Samsung I9100 Galaxy S II is all that and more. Android is the smart platform of choice these days. With phones like the new Galaxy, Samsung is set on becoming the brand to beat. |
| HWSW | Az androidos világ tavasszal új királyt avathatott a Galaxy S II képében. Teljesítményben, a felhasznált technológiákban, megjelenésében is mindent visz jelenleg a dél-koreai gyártó zászlóshajója. Nem csoda, hogy egész Európában készlethiány alakult ki azonnal. |
| Mobilarena különösen ajánlott | Ha valaki rengeteg pénzt szeretne költeni egy igazán komoly gépre, amely jövő ilyenkor is meg fogja állni a helyét, a Samsung üdvöskéje a legjobb alternatíva. |
| PhoneArena | Samsung's Android peak for this season is future-proof not only with its powerful chipset and vivid display, but also with the top-notch connectivity options. You won't find 21Mbps 4G HSPA+, Bluetooth 3.0+HS, Wi-Fi Direct, DLNA, and MHL port combined in any other Android handset. On the whole, we found the Samsung Galaxy S II to be more than a worthy sequel to the handset that set new standards for the high-end Android range, and everything we hoped for. |
| Pocket-lint 9/10 | The Samsung Galaxy S II is better than any other Android smartphone to have hit the market so far. It has everything you could want and will need and each of those functions it more or less excels at. It’s fast, it’s bright, it’s clear and, joy of joys, that TouchWiz 4.0 UI does not get in the way of a cracking mobile experience. |
| PocketNow 5/5 | Seldom do we rate a phone a full 5/5, but the Galaxy S II is one of the most advanced, well-rounded, and powerful smartphones we've ever tested. Samsung truly delivered on its second-generation Galaxy S. We can't get over how thin the Galaxy S II is, and it's a true joy to be able to browse the web with such smoothness and speed. |
| SlashGear | Make no mistake, the Samsung Galaxy S II could very well be the best Android smartphone on the market today. Several iPhone users we showed it to said it was the first Android device that could turn their heads from Apple’s range. |
| TechNet | Nem tudom, hogy egyáltalán létezik-e olyan, hogy tökéletes mobiltelefon, mindenesetre úgy vélem, hogy a Samsung ezúttal nagyon közel járt ahhoz, hogy megalkosson egy ilyen makulátlan készüléket. |
| TechRadar 5/5 | The Samsung Galaxy S2 has not only set a new bar for smartphones in 2011; it's smashed the bar, recreated it in its own image and put it out of reach of the competition. |
“aki ma egy igazán jó és értékálló csúcskategóriás telefont szeretne, annak két választási lehetősége van: iPhone 4 vagy Samsung Galaxy S II.” – és akkor a sima galaxymat meg dobhatom ki, ami pont egy éve volt a hatalmas kampánnyal beharangozott “zászlóshajó”? Ennyi erővel jövő nyárra az iphone 4 meg az S II sem lesz a fasorban sem. Ezek a telefonok gyorsabban használódnak el, mint a thai gyerekkurvák.
az értékállóságot 1.5-2 éven belül értem. szerintem egy galaxy s teljesen vállalható, ütős mobil most is, de aki ma vesz, annak már nem lesz az 1-1.5-2 év múlva.
welcome to the számítástechnika
tíz-tizenöt éve ez ment processzorral meg videokártyával
most mobillal és gyorsabban
Ja, kijelzőtesztelésben ez a kedvencem:
Eddig én is azt hittem ez a jó irányvonal -okostelefon jó nagy kijelzővel-, és nem tudtam hova tenni a tableteket. Ma már inkább azt gondolom hogy egy szolíd “kis” android telefonnak és egy tablet/ipad böngészni és ssh-zni talán a jó irányvonal. Ennek a felállásnak hátránya hogy egy tabletet is hordozni kell, viszont 7-10″ -on jobb a munka és a web.
“aki ma egy igazán jó és értékálló csúcskategóriás telefont szeretne, annak két választási lehetősége van: iPhone 4 vagy Samsung Galaxy S II.”
Esetleg HTC Sensation??
Slashgear:
“Neither is a bad device nor a bad choice; our gut reaction is to think of the Sensation as the consumer’s phone and the Galaxy S II as the Android fan’s phone.”
@hümmm amíg slcd kijelzőt pakol mobiljaiba a htc, addig én nyugodt szívvel senkinek nem merném ajánlani őket, aki _igazán_ jót akar venni ma. (a legutóbbi amoledesük pedig sajna az eredeti desire első szállítmánya volt.) meg egyébként az sgs ii-vel összemérve kevesebb ram, kisebb akksi, kisebb felbontású másodkamera, lassabb 3g… egyedül a kijelző felbontása jobb, de slcd-ként, mondom, szerintem nem pálya, ha mondjuk a top androidosról beszélünk. egyáltalán nem gondolom, h egy rossz mobil lenne a sensation (sőt!), de a galaxy s ii-höz képest szerintem egyértelmű a szintkülönbség, főleg a kijelző és a ram (meg ezzel összefüggésben is sok benchmark) miatt.
@tsabeeka A szintkülönbség azért ennyire nem egyértelmű. Az S-LCD teljesen jó, valósak a színek legalább, akkora szakadék nincsen a Super Amoled+-hoz képes. A HD2-m fél giga RAMja sem bizonyult még soha sem kevésnek, nem hogy 768. Viszont a nagyobb kijelzőfelbontás nagyobb előny, mint gondoltam volna!
És nem mindegy, mi marad a készülékből egy év múlva.
Sajna én ezek miatt nem bízom benne egyelőre:
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=1079444
http://www.telefonguru.hu/hir/Tovabb_nyomoznak_a_hibas_Galaxy_S_II_kijelzok_ugyeben_2011-6-2
http://mobile.engadget.com/2011/05/30/is-your-galaxy-s-iis-display-yellow-on-the-left/
http://pocketnow.com/android/samsung-galaxy-s-ii-screen-problems-trouble-in-paradise
http://www.gsmarena.com/samsung_galaxy_s_ii_display_plagued_by_uneven_brightness_yellow_tint-news-2719.php
@Bosco ahogy a posztban is írtam, nekem is volt gondom az először kapott készülék kijelzőjével, bár más jellegű. visszavittem, minden további nélkül cserélték, papírmunkával együtt volt kb. 15 perc, adtak egy teljesen jót. szóval az ilyenek miatt szerintem nem kell nagyon aggódni.
Szia Csaba! Esetleg nem tervezel újabb cikket az S2-ről? Szívesen olvasnék (ahogyan sokan mások is szerintem) az első cikk óta felgyülemlett tapasztalataidról. Üdv
@gabri valami biztosan lesz ilyesmi, csak az időpontját nem tudom még
Nekem is bajom, 3 éve vettem az első olyan mobilt 120e-ért, amiben benne volt a GPS: Samsunk Omnia néven. Csúcsszuper PDA volt, és sajnos olyan masszívra sikerült, hogy azóta sem sikerült tönkretennem. Pedig nyúzom rendesen, mert nem veszek másikat amíg ez megy, pedig nagyon kéne már egy androidos. Mindent tud, de elavut sz@rnak számít egy 20e-Ft-s androidos mellett.
[...] tapasztalatok óta újakkal is gazdagodtam a Samsung Galaxy S II-vel kapcsolatban. Először főként a pozitívumokat gyűjtöttem össze, ezúttal néhány negatívumról számolok be. (A korábbi jó dolgokat továbbra is érvényesnek [...]
Tsabeeka: Nem kicsit vártam már a készüléket, az érzésre pedig minden egyes teszt csak rátett néhány lapáttal, ahogy Sanci kolléga is, akivel a Desire után ismét sikerült közös jót választanunk. A várakozás után rögtön egy 1-2 pixel vastag, a kijelzőn végigfutó kék csík következett – igen, valószínűleg kifogtam az országban lévő egyetlen hibás Super AMOLED Plus kijelzőt. Ami egyébként jó hír: így legalább ettől már senkinek nem kell félni. A (T-)mobil(e) cseréje gyorsan megtörtént, azóta szép és jó.
Nem csak te fogtad ki, de én is ugyanígy jártam, alig voltam mérges… De 1 hét alatt megoldották a tmobilnál és kaptam egy zsír új gépet, ami azóta (1 hónapja) is úgy leköt, hogy mindennap tölteni kell. Sztem naggyon durva ez a mobil, és simán lehet vele “villogni” majd jövő nyáron is.
Ami hátrány sztem az akksi, ami lehetne nagyobb teljesítményű is, mert egy nap alatt simán le lehet meríteni, ha az ember huzamosan használja.
Sziasztok! Kb 3-hete vásároltam egy Samsung Galaxy S2.Nagyon féltem hiszen bárhogy is nézzük nagyon drága készülékről van szó és ha már az ember kiad ennyi pénzt egy telefonra elvárja a jó minőséget. Már az első használatnál is nagyon pozitív véleményem volt a készülékről és minél többet használtam annál jobban megkedveltem. Az igazság az ,hogy nem találtam még benne olyat amibe beletudtam volna kötni.Egyszerűen fantasztikus a gyorsasága és a kijelzője is.A kamera is megérdemli a dicsőséget.Szóval a lényeg az ,hogy a samsung végre összetett egy olyan készüléket ami sokáig megállja majd a helyét más készülékekkel szemben is.Mindenkinek csak ajánlani tudom bátran vegyétek meg nem fogtok csalódni benne.
[...] az iPhone 4 (IPS Retina Display), az LG Optimus Black (NOVA Display) és 2X (IPS LCD), valamint a Galaxy S II (Super AMOLED Plus) hozza. Azon kicsit meglepődtem, hogy ez utóbbi telefon nem emelkedik messze ki a többi közül, [...]
4 napja vettem egy S 2-t. A kijelzőt az ELSŐ nap sikerült összekarcolnom, pedig csak az üres zsebemben volt. Nekem nem jött be a Gorilla Glass.
Hát nekem is van egy ilyenem egy hónapja.Foltos kijelzővel,középen rózsaszín foltos képet csináló kamerával.Garanciális ugyan,de már többször volt a Telemax GSM szervizben,szerintük semmi baja.Annak ellenére,hogy egyébként a neten rengeteg hasonlóan hibás kijelzőjű telefonról hallani.Mégegyszer biztos nem venném meg ezt az ipari hulladékot.És másnak is azt tanácsolom messzire kerülje,főleg hogy még megjavítani sem hajlandóak!Itt látható az enyém,ami a szervíz szerint hibátlan: http://kepfeltoltes.hu/view/110829/i9100_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
heló!!
én a napokban vettem egy samsung galaxy s2 -t az a problémám hogy tegnap óta jelentkezik egy olyan hiba (én ennek gondolom) hogy eltűnik a térerőm megjelenik egy áthúzott kör azt írja ki hogy segélyhívás pár másodperc után visszakapcsol!! mi lehet probléma? hogyan lehetne ezt orvosolni? csináltam egy gyári visszaállítást is az sem működött!!!
@mic: hát igen, ez eléggé hibaszerűnek tűnik. lehet a szolgáltató hálózati hibája is, hogy éppen ott szakadozgat, ahol vagy. kérdés: általában kb. ugyanott vagy, amikor jelentkezik? de ugyanúgy lehet a telefon hibája is. ha az előző kérdésre nemleges a válasz, akkor fokozottan ajánlott a szerviz.
@Koczka Zsolt: Javaslom neked, hogy fenyegesd őket a Fogyasztóvédelemmel:) Hidd el, egyből komolyabban fogják venni a problémát.
Igazabol amikor otthon vagyok nyomo a laptopot a telo ott van mellettem automatikusan elkezd.vilagatina egympar.maspdperc.mupva eltunik a terero. ma 2x fordult elo itthon egyszer huzamosahb ideig.
Hát srácok, nem tudom ki mit mond, de nekem nagyon bevált a telefon. Akkor vettem meg amikor megjelent a T-mobilnál és meg kell mondanom nem bántam meg. Lassan 5 hónapja nyúzom minden nap és meg se röccent. Annyi problémám volt vele, hogy kétszer lefagyott majd az aksi 2 perc alatt merült 30 százalékot, aztán visszatöltötte magát spontán az eredeti szintre. Ez szoftveres hiba volt, a T-nél gyorsan zúztak rá egy frissebb romot. Mindent újratettem és ismét jelentkezett. Rájöttem, h az egyik program amit feltettem az szarakodott. Ekkor döntöttem úgy, h felhagyok a gyári ROM-mal és a főzött romokat is kipróbálom. Sokkal jobbak mint a gyári, és persze mindig a legfrissebb Androidot tartalmazzák. Érdemes kitanulni a romozást nagyon megéri. Persze azóta semmi gond nincsen vele teszi a dolgát, és az egyik rommal hihetetlenül felgyorsult. Mindenkinek csak ajánlani tudom!!!
A HTC és s-LCD pedig, hát hogyis mondjam, nem éppen up to date a mai IPS és SuperAMOLED+ világban, és a Sensation kamerája meg egyenesen pocsék képeket készít. De mindenkinek szíve joga a választás. Én LG-ről váltottam Samsungra de ég és föld a különbség. Konkrétan az LG egy kalap kaki minőségben is meg szoftverfrissességben is a Samhoz képest. Aki pedig Iphone mániás azt meg úgysem lehet eltéríteni, de ha valakit vakítani lehet a sok gigabájtos memóriával, amit sosem fogsz kihasználni, mert ugyebár nem tudod külső adathordozóként használni akkor vegye csak meg a nevet nyugodtan. De míg egy Iphone 4s “kétmagos procija” darabonként 700 és 800 Mhz között ketyeg addig nekem ne mondja senki, h jobb mint a mai androidos felső kategória ahol a belépő órajel lassan 1.2 gigahertz körül mozog…
Én szeptember 29-én kaptam egy független változatot fehér szinben a páromtól. Nagyon beleszerettem, folyamatosan nyúztam, szinte napi szinten esténként töltenem kellett. A csoda tegnapelőttig tartott. Mignem egy e-mail olvasása közben a kijelző elsötétedett. Gondoltam a képernyőzár bekapcsolt, de hiába nyomtam a középső illetve az oldalsó gombot a kijelző csal fel-fel villant és semmit nem lehetett vele kezdeni. Aksi kivesz, vissza és a jelenség ugyanaz. Hát most várom a SAMSUNG szervizfutárt, kiváncsi vagyok mi a hibája és mennyi időbe fog ez nekem fájni mire kész lesz. Attól függetlenül nagyon gáz, hogy 2 hónap alatt tönkremegy egy ilyen drága telefon még női használónál is.
1 hete kb,hogy meg vettem e csodálatos készüléket.Tegnap vettem észre egy nagy hibát az automatikus elforgatással baj volt,akár a netten böngésztem,facebook,zenelejátszo nem fordult vissza egyenes allapotba
jobbra és balra elfordult de vissza egyenesre nem
probáltam beálitások stbstb..de lof…sz..ma be vittem a készüléket ahonnan vásároltam és 5 nap mulva kiváncsi vagyok mit csináltak, vagy ujjat kapok,vagy meg tudják javitani xD
pont ki kaptam 1 millió példánybol egy hibás készüléket…sajna
Kiderült,hogy a tellomnak egy frisitésre volt szüksége
most meg kapta a legujabb 2.3.5 Gingerbread softwert
igy most minden,kiss hiba kiküszöbölve:)
Hol vetted a készüléket? T-mobilnál?
Srácok! Aki mutyis gsm boltba vesz készüléket, az ne csodálkozzon, ha gond van vele. Tudom, hogy sokkal olcsóbb, mint a márkabolt, vagy a szolgáltató, de nem véletlenül. Én 2 telefont vettem neten gsm boltból (N95, Galaxy Ace), mindkettőt 1 héttel a megjelenés után. Azóta inkább nem cserélgetem túl hamar, de csak szolgáltatónál, vagy márkaboltban veszek. Most nekem is S II-őm van, megjelenés után vettem 2 héttel (Telenor), és még mindig karcmentes. Az android is elég kerek benne, igaz, az utolsó frissítés inkább rontott rajta, ami picit bosszant, de remélem a következővel javítják a hibát.
Sziasztok!
1 honap iPhone4 hasznalat utan visszavittem az eladonak, annyira nem jott be.
Azt tudni kell, hogy elotte Desire es Desire S-t hasznaltam, tehat nem valami gagyi cuccot.
Most a Galaxy Nexus-ra faj a fogam, de felek csalodni fogok es ettol a SGS2-tol sem vagyok elszallva valamiert nem akkora bumm mint anno a Desire volt… A HTC Sense-t pedig mindenki hianyolja, aki mar egyszer tapasztalta. Az iP4 biztos jobban fogja tartani az arat, annak ellenere hogy az android mellett gyengusz az OS X felhozatala, az anyaghasznalat es a mindenki megnezi – feeling viszont verhetetlen…
En pedig boldogan hasznalom tovabb a Desiret!
Sziasztok !
Lehet , hogy én vagyok a kivétel de már sajnálom , hogy vettem galaxy s2 mert ha ha headszet nélkül használom akkor azt mondják , hogy sokszor érthetetlen amit mondok pedig nem vagyok beszéd hibás vissza hallják a saját hangjukat tegnap beszélgetés közben egyszerüen bontotta a vonalat szóval nem ezt vártam egy ilyen katagoriás készüléktől , hogy mint telefon használhatatlan sajnos szervíz lesz a vége mert már nagyon idegesít a dolog.Remélem , hogy sikerül majd orvosolni a problémát egyébként vodás a készülék.