App Store vs. Android Market

| kategória: kritika/teszt, mobil | téma: , , , | 15 komment

Most, hogy mindkét alkalmazásboltot használom egy ideje, úgy gondoltam, éppen itt az ideje összegezni a tapasztalatokat. Nem feltétlen a nagy igazságot szeretném letenni az asztalra, csupán azokat az érzeteket, melyeket bennem kiváltott a két appbolt. A poént már az elején lelövöm: mindkettőben sok a jó, de az App Store-t szerintem kényelmesebben, biztonságosabban lehet használni.

Mennyiség. Az App Store hivatalosan is 500 ezer alkalmazás fölött tart, míg az Android Marketről régebbi hivatalos adat van csak, most 3-400 ezer közt járhat. Na, ez az, ami nem számít. Nem számított már akkor sem, amikor az Apple-rajongók még a számra verték a mellüket, és nem számít most sem, amikor az egyre közeledő biztos előzést látva az androidosok szája nyílik meg jobban. Mindkét mennyiség beláthatatlan, emiatt egyik store sem jobb a másiknál.

Minőség. Ez a tényező viszont már számít. Az Android Marketen jóval nagyobb az ingyenes appok aránya, de ez egyben azt is jelenti, hogy több a rossz. Én is sok ingyenes alkalmazást használok, de egyértelműen azt tapasztalom, hogy inkább megéri 2-400 forintot fizetni valamiért (vagy kivárni az ingyenesre akciózós napokat), mint az ingyenes appokban kerülgetni a reklámokat és/vagy bugokat. Nagyon kevés az olyan alkalmazás, amelyik mindenféle leakciózás nélkül ingyenes, mégis odaüt. (Tehát még egyszer: van, csak kevés.)

Biztonság. Na, ez az a pont amelyiknél az App Store mindent visz, még akkor is, ha néha-néha esetleg túlzott is ez a biztonságérzet. Az Android Marketre ellenőrizetlenül kerülnek fel az alkalmazások, utólag pedig leszedik, ha rájönnek, hogy baj van. Ezzel szemben az App Store-nál előzetes a kontroll. Esetemben ez azt jelenti, hogy míg az Android Marketből történő apptelepítéshez biztonsági útmutatót tartok szükségesnek, az App Store-ból való telepítgetést – biztonsági szempontból legalábbis – válogatás nélkül ajánlom. És ez nem csak elméleti dolog, magamon is tapasztalom, hogy sokkal bátrabban próbálom ki az Apple boltjában egy-egy ismeretlen fejlesztő új szoftverét, mint Androidon. Androidosoknak ajánlom majd az Amazon Appstore-t, ha éppen megint elérhető lesz itthonról, ebből a szempontból jobb a nagy Marketnél.

Kompatibilitás. Az Android Market legzavaróbb mondata a “This app is incompatible with all of your devices” – főleg akkor, ha az ember kezében éppen az aktuálisan legnek számító androidos gép, például egy Samsung Galaxy S II van. Az App Store-ban én még nem találkoztam olyan alkalmazással/játékkal, amelyik ne futna az Apple aktuálisan legújabb gépén.

Akciók. Lehet, hogy én nem figyelek eléggé, de úgy látom, hogy iPhone-ra és iPadre jóval többször vannak jóféle leárazások, mint Androidra. Éppen ezért nem is kell mindig egy kiszemelt, de nem sürgős alkalmazást rögtön megvenni, célszerű várni az ünnepibb eseményekre. Ilyen úgyis kb. havonta van: iskolakezdés, Halloween, Black Friday, karácsony, újév, húsvét, nyári szünet kezdete, stb. Ilyenkor akár 80-90%-kal olcsóbban, netán teljesen ingyen is hozzájuthatunk a kiszemelt apphoz.

15 komment

  1. butcher @

    “This app is incompatible with all of your devices” – Te hogy láttál ilyen szöveget az android marketben? Ezt azért kérdezem mert ami nem kompatibilis azt ki sem listázza, szóval kíváncsi lennék ilyen üzit hogy lehet látni :)

    VálaszVálasz
  2. tsabeeka @

    @Ámon Tamás: sok van, én az ipades flipboard app news szekcióját használom erre, ott rendszeresen feltűnnek ilyen daily app deal dolgok.

    @butcher: webes felületen nézelődj.

    VálaszVálasz
  3. Hutchington @

    Hmm, igen, az a fránya biztonság. De hányszor is olvastam már, hogy most még várni kell az iPad magazin megjelenésével, mert az Apple 2 hete ül az engedélyezésen?

    VálaszVálasz
  4. tsabeeka @

    @Hutchington: meg a reptéren is mindig csak ott bohóckodnak a hülye biztonsági ellenőrzésükkel, érted… :) ez mindig egy valamit valamiért játék. nem feltétlen magunkat, hanem egy átlag mobilozót nézve szerintem fontosabb a biztonsági faktor. például ezért tetszik jobban androidon az amazon appstore.

    VálaszVálasz
  5. Dr. Szöszi @

    @butcher: pl. pár nappal ezelőtt a Barcode Reader ezt üzente egy frissítéskor. Gondolom a fejlesztők valamit elzúzhattak, mert 2 napra rá már jó volt az újabb verzió.

    VálaszVálasz
  6. tsabeeka @

    @ihatepayers: utána pedig kattints vissza ebbe a posztba, és lesd meg az idézet előtt nem sokkal lévő mondatot (“Na, ez az a pont amelyiknél az App Store mindent visz, még akkor is, ha néha-néha esetleg túlzott is ez a biztonságérzet.”)

    az említett hibát egyébként már javították. amíg emberek vannak, addig hibák is előfordulnak már. ezekkel együtt fényévekkel kevesebb esély van ilyenbe bukkanni app store-on, mint android marketen, csak utóbbiakat nem linkelted be.

    VálaszVálasz
  7. androidphone @

    Üdv. Csak néhány hozzáfűznivalóm lenne:
    1. Android előny az app storeal szemben, h több az ingyenes app ez igaz, de sajna az appok nem minden készüléken futnak lagg mentesen, ami az Applenél nem fordul elő. Ez a softwarenek köszönhető: az iOSt direkt a összeszinkronizálják a készülékeknél, de ez az Androidnál sajnos nem zökkenőmentes. (pl.: az X8 Minin az Angry Birds laggol, de az iPod Touch 2Gn nem. Pedig, hardwareileg elvileg egyformák.)
    Csak ennyit akartam:)

    VálaszVálasz
  8. androidphone @

    + Azt vettem, észre, h iOSre sokkal több jó app van. Pl.: játékok terén az AppStore sokkal színvonalasabb. Android Marketon alagyonyabb a színvonal, garfikában, játékélményben. Sajna…

    VálaszVálasz

Írd a véleményed!

*