A Star Trek, a Siri és a mai jövő otthona
| kategória: tech, trend | | 1 komment
TweetAki szeretik a Star Treket, annak már biztos feltűnt a hasonlóság az iPad és a sorozatban használt érintőkijelzős eszközök (PADD) között. Alakul még egy kapcsolat az Apple által nyomott technológia és a Star Trekben megálmodott világ határán, ezúttal a hangvezérléssel működő, intelligens számítógép kapcsán.
Egy kis amerikai cég egy Siri-alapú otthonvezérlő rendszert épített. A Crestron AMS-AIP megoldása már képes rá, hogy az iPhone 4S-sel összekötve kapcsolgassa a lámpát, állítsa a termosztát hőfokát, vezérelje a házimozit, stb. A satöbbi pedig sok mindennapi dolog lehet, legalábbis nem kell sokkal tovább álmodni ahhoz, hogy a “Van paradicsom a hűtőben?” kérdésre, a “Nincs. De holnaptól akciós lesz a Sparban.” választ kaphassuk.
Hasonló koncepciók persze voltak eddig is, a különlegességet én a megfelelő (hangos, “emberi”) visszajelzésben és a Siri (és hasonló megoldások) intelligenciájának lehetőségeiben látom. Illetve abban, hogy az alábbi videó nem koncepció, ez nem a jövő, hanem már a határtalan jelen.
Ahogy te is írod, a dolog nem új és szerintem a fenti videóban található példa a SIRI intelligenciáját nem is használja ki egyáltalán. Hasonló megoldások már a Windows Vistában is voltak 5(?) éve és a 7-esben még tovább fejlesztették ezeket. A Speech recognition macros-zal ráadásul tök ingyen kínálnak olyan eszközt, amivel mindezt otthon magadnak könnyedén beállíthatod.