Tablet first

| kategória: médiailag, mobil, trend | téma: , |

A tartalomgyártókról és -fogyasztókról beszélgettünk Doransky-val tegnapi előadása előtt, amikor szóba került a Gemius kapcsolódó mérése. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy a mobilokon és táblagépeken netező magyarok körében oldalletöltések alapján melyik eszköz mennyire népszerű. A forgalom ötöde iPades, azaz minden ötödik mobil eszközön letöltött oldalt iPaden nézünk meg. (Tavaly ugyanebben az időszakban még csak 15% körül járt ez az arány.) Az aktuális top10-ben négy táblagép szerepel, ha összesítve nézzük őket, akkor minden negyedik mobil eszközön letöltött oldal táblagépekhez kötődik. Miközben az itthon eladott tabletek száma töredéke lehet a felhasználóknál lévő okostelefonok számának.

A tanulság már megint, még mindig az, hogy ami édes, lenyelik. A táblagép pedig édes. A kezdeti “ez csak egy nagy telefon” jellegű értetlenkedést egyre kevesebbszer hallani, a fokozott tartalomfogyasztásra kitalált modell egyre inkább működik. Érdemes ezt főleg az erősen tartalomcentrikus lapkiadóknak fejben tartani, a “mobile first” egy szűkebb vonalára, a “tablet first”-re kell teljes gőzzel koncentrálni. Ezen belül pedig jelenleg és középtávon az iPad messze a legfontosabb.