Bármi megtörténhet

| kategória: mobil, trend | téma: |

Ha a közhelyekről szólna ez a poszt, akkor most, a cím után már rögtön abba is hagyhatnám. De másról, a mobilokról és az elemzőkről szól, merthogy belefutottam egy hírbe, amit még 2010 márciusában írtam a Mobilportra. A méltán elismert IDC – tehát nem valami noname Kutató és társa Kft. – akkor úgy látta, hogy a Symbian megőrzi, sőt talán erősíteni is tudja vezető szerepét a 2013-ig tartó időszakban.

Eljött 2013, és azon kívül, hogy a Symbian láthatóan nem őrizte meg sehanyadik helyét, a Nokia bejelentette, hogy a tavaly nyáron kiadott Nokia 8080 PureView volt az utolsó Symbian rendszerű telefon, nem dobnak piacra több ilyet.

Azzal együtt, hogy véleménye mindenkinek lehet – bár inkább ne mindenkinek legyen -, ilyenkor nem tudnak nem eszembe jutni azok a mobilos iparágban mozgó nagyon magabiztos szakhozzászólók vagy éppen iparági szakemberek – és most nem az IDC-re gondolok -, akik időnként 100%-os magabiztossággal állítanak valamit, kiröhögnek minden más forgatókönyvet, mert ők tudják, ők mindenhez értenek – mindenhez is értenek.

Viccesek.