A konferencia-hatás

| kategória: etc | |

Éves szinten nagyjából egy tucat konferenciára megyek el hallgatóként vagy előadóként, szóval éppen össze is mosódhatnának az emlékek, de amikor @syck nemrég fellőtte a kérdést, hogy kinek melyik volt élete első konferenciája, azonnal tudtam rá válaszolni. Nekem ez volt az: Seeing, Understanding, Learning in the Mobile Age.

Közvetetten, de határozottan a 2005-ös esemény hatásának tartom azt, hogy ma is tech témákról írok, vagy éppen azt, hogy a CES-től az MWC-n át az SM konferenciáig minden jelentős szakmai rendezvényre eljutok. És hát egyáltalán nem mellesleg: a csupa pozitív élménnyel zárult konferencián kapott tanulmánykötet lapozgatása közben fogalmazódott meg bennem először annak a szegedi mobilkommunikációs képzésnek a gondolata, amit azóta egy ismeretterjesztő kurzusként, aztán a kommunikáció szakosok számára felvehető speciális képzésként, majd egy minden diplomás által elvégezhető másoddiplomás szakként is megcsináltunk.

Ha a fenti dolgokat összeadjuk, akkor pedig kijön egy érdekes eredmény: az SM konferencia szervezőivel való megállapodásnak köszönhetően idén ingyen juthattak el a mobilkommunikációs képzés hallgatói a legnagyobb mobiltechnológiával és startupokkal foglalkozó hazai rendezvényre. (Kíváncsi vagyok a hatásra: vajon melyikőjük mit fog mesélni 10 év múlva élete első konferenciájáról?)

Menjetek el minél több szakmai konferenciára!