tsabeeka

Most jutottam el oda, hogy elolvassam, amit Pollner linkelt néhány napja. A tíz twitteres tényt tartom annyira érdekesnek, hogy magyarul is megörökítsem a tudományos kutatásokból nyert lista lényegét.

1. Sok információ ismétlődik, de a twitt terjedésével a körbesugdolózós játékhoz hasonló helyzet áll elő. Tudjátok, amikor mindenki csak a mellette ülőnek súg meg valamit, majd a sor végén állóhoz – az értelmezések/félreértelmezések útján – már teljesen másképp jut el az információ. (Az már csak az én megjegyzésem, hogy ez valószínűleg a felhasználói hálózatokon lévő információmegosztó csatornák legtöbbjére igaz.)
2. A Twitterhez csatlakozók legnagyobb része a szolgáltatást már használó barátai hatására regisztrál, és első körben csak a barátait kezdi el követni.
3. A legtöbb twitt üres fecsegés. Egy kutatás szerint egészen pontosan 41% ilyen, míg a hírek és a spam csupán 4-4%-ot tesznek ki. (Azért azt ne felejtsük el, hogy az üres fecsegés sokszor a kommunikációs üresjáratokat áthidaló, közösségfenntartás tekintetében igencsak fontos elem is lehet.)
4. A twitterezők átlagéletkora 31 év. (A facebookozóké 33.)
5. Bár a felhasználók többsége, egészen pontosan 55%-a nő, a férfiaknak átlagosan 15%-kal több követőjük van, mint a nőknek.
6. A mikroblog jellegből fakadóan a júzerek 80%-a leginkább saját magával foglalkozik (“meformers”), csupán 20%-uk törekszik hangsúlyosabban mások informálására (“informers).
7. A twitteres trendek általában rövid életűek és egy trendi téma nem nagyon ismétlődik. Tehát a Twitter kevésbé “témakövető” a hagyományosabb csatornáknál.
8. Ez kicsit meglepő: a felhasználók átlagos twittjeinek száma 1, azaz egy. Az ok a sok “beregeltem, de végül nem használom” felhasználóban, illetve a kizárólag mások követése miatt regisztrálókban keresendő. Másképp megfogalmazva, de lényegileg ugyanez: a felhasználók 10%-a jegyzi a twittek 90%-át.
9. A netes egzisztencia megtartása miatti “szorongás” rendszeres twittelésre motiválja az extrovertált felhasználókat.
10. A felhasználók többsége gyors információforrásként, nem pedig közösségi hálózatként tekint a Twitterre. A követéseknek csupán 22%-a kölcsönös.

Mindenkivel megesik, hogy egy-egy információt hamarabb oszt meg Twitteren vagy Facebookon, minthogy leellenőrizné. A kevésbé tudatosabbaknál gyakrabban, a keményvonalasaknál ritkábban fordul elő, de bizonyos mértékben mindenki érintett. (A nagyon tudatos felhasználók is, de ők inkább csak kihasználhatják az ebben rejlő lehetőségeket.)

Lehet ez például egy bréking jellegű, de hamis hír. És bár egy hír valóságtartalmát viszonylag gyorsan lehet ellenőrizni,  sajnos mégsem teszi meg mindenki a továbbosztás előtt. De lehet szó például a rövid leírás alapján elsőre szimpatikusnak tűnő kis szolgáltatásról is, amiről a megosztás után következő kipróbálás alkalmával derül ki, hogy nem is olyan szép/jó, és ha most döntenénk, biztosan nem osztanánk (tovább) egyik csatornán sem. Egy szolgáltatás vagy szoftver értékes mivoltáról meggyőződni már hosszabb időbe telik, így még kevesebben veszik rá a fáradságot.

Az ok a piramisjátékoknál és az MLM-nél is ismert jelenség: akik az elsők közt szállnak be, azok jobban járnak. A Twitter esetében ez úgy néz ki, hogy aki az elsők közt twittel ki vagy RT-zik egy adott információt, annak neve több más RT-ző twittjébe kerül bele, mintha valaki csak a sor végén lenne. Így pedig egyre többen fontos hírforrásként tekinthetnek a gyors megosztókra.

Persze nincs is ezzel semmi baj, ha rendre valódi és értékes információmorzsákról van szó. De a mindenáron elsők közé tartozni akaró felhasználók a rosszkor, rossz helyen megosztott hülyeségekkel sokszor teleszemetelik a webet.

Olyan ez, mint a dohányzás: mindenki tudja, hogy hosszú távon káros, mégis sokan csinálják.

Ahogy beharangoztam, pénteken az 1ház – web2 című kerekasztal-beszélgetésen vettem részt, amelyen bár az asztal nem volt kerek (meg úgy egyáltalán nem is volt asztal), szerintem jót beszélgettünk László Jenő Csaba moderátor felvetései mentén Nagy Bence fejlesztővel (Moly.hu, myLuther) és Németh Zoltán pécsi evangélikus lelkésszel. Ebben a posztban a témával kapcsolatos gondolataimat próbálom meg rendszerezni – evangélikus példákkal fűszerezve. Akit nem érdekel az egyház+web topik, azt arra biztatnám, hogy keressen másik posztot, mert ezt olvasva unatkozni fog.

Kíváncsibb vagy ennél?

Tegyük fel, hogy van olyan felhasználó, akit követek Twitteren, Google Readeren és Zümmön, ráadásul ismerőse vagyok Facebookon. A Facebookjára be van kötve a Twitter, a Zümmjébe pedig a Twitter és a Google Reader is. Gyorsan ki lehet számolni, hogy egy twittjével három, míg egy greaderes megosztásával két helyen találkozok – kivéve, ha a Facebookra is be van kötve a Greader, mert akkor azt is három helyen látom. Aztán ott van még a Facebookra és Zümmre bekötött Twitterre bekötött YouTube, ami persze ugyanakkor megjelenik Google Readeren, így még egy elemként a Zümmön és Facebookon, stb.

Mivel a fenti feltevéssorozatnak legalább egy része valószínűleg sokunk sok ismerősére igaz, érdemes lehet megfontolnunk, hogy mennyi percet szánunk egy-egy napunkból a sorozatosan ismétlődő tartalmak olvasgatására/átugrálására. Én úgy döntöttem, hogy mindenesetre annyit nem, mint eddig.

Innentől kezdve pedig mindenki eldöntheti, hogy melyik csatorna a leggyengébb láncszem. Valamelyik teljes elhagyása helyett érdemesebb lehet a smart filtering, azaz konkrét személyenként eldönteni, hogy melyiküket hol érdemes követni (és hol nem). Ha egy ismerősünk például önállóan nem használja a Zümmöt, csak a Twitterjét és Google Readerjét köti be oda, akkor érdemes Zümmön elállni a követéstől – persze csak akkor, ha Twitteren és Google Readeren is követjük, hiszen ellenkező esetben pont hasznos a zümmös követés.

Mindez persze csak akkor probléma, ha sok ilyen behálózott ismerősünk van, vagy egy-két ismerősünk napi 10-20 elemet oszt meg a csatornákon, ami aztán 50+ elemként jelentkezik a különféle rendszerekben. Mindenkinek saját magának kell felmérnie, hogy melyik rendszerből mit/kit kapcsol ki, de érdemes ezt időben elkezdeni, mielőtt a fejére nő ez az egész, és már feszülten kezd bele egy-egy csatorna újdonságainak olvasásába.

Az alább olvasható írás közel egy éves, 2009. január 9-én jelent meg a szép emlékű Zoomon. Az oldal áprilisban bezárt, az anyagok pedig már sehol nem olvashatók. Az  jutott eszembe, hogy van ez a cikk, ami viszonylag – néhány számadattól eltekintve – időtlen információkat tartalmaz, így talán megérdemli azt, hogy fennmaradjon.

Fertőként és egy Isten céljaira felhasználható eszközként is egyaránt tekintenek a hazai egyházak az internetre, a hitük által diktált nézetek, illetve vérmérsékletük szerint. Az viszont tény, hogy a magukra valamit is adó felekezetek valamilyen formában mind jelen vannak a weben. A Zoom az evangélikusoknál, a krisnásoknál és a katolikusoknál járt – legalábbis virtuálisan.

Testvérközösség

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház médiamunkáért felelős püspöke szerint az egyház alapítója igazi médiaszemélyiség volt. Luther Márton értette a korabeli média nyelvét, élni tudott a nyilvánosság eszközével, valamint az olyan technikai újdonságokkal, mint a nyomtatás.

A lutheri hagyományt folytatva a Magyarországi Evangélikus Egyház is viszonylag korán felismerte az internetes megjelenésben való lehetőséget: A templom egere című, lelkészeknek szóló informatikai kiadvány már 2002-ben megjelent. Az akkor igencsak kuriózumnak számító könyvet követte aztán két év múlva az Evangélikus Egyszeregy, mely az egyház szervezetét, hittételeit és mindennapjait mutatja be egy online hittan kurzus keretében. Mindezt nemcsak, hogy az interneten, de a 2004-es általános egyházi hozzáálláshoz képest igencsak innovatív módon: modemes és ADSL-internethez is szabott hangalámondással, letisztult, még ma is korrektnek mondható dizájnnal és képernyőre szabott szövegekkel.

A közösségi építkezés szele is jó időben érte utol a fogalommal egyébként vallásosként évszázadok óta tisztában lévő evangélikusokat. A myLuther.hu nevű közösségi portált egy, az egyházhoz szervezetileg nem, csak eszmeiségében kötődő Bt. fejlesztette és működteti. 46615 hozzászólás, 6704 bejegyzés, 695 tag, 9521 kapcsolat, 2176 üzenet és 842 feltöltött zene van az oldalon, amely jelmondatához (“A hit közös, a többi ráadás.”) híven nem koncentrál szigorúan a vallásos témákra, csupán a közösség értékrendjét helyezi előtérbe.

Blogolna-e Krisna?

A net közösségi oldala a “krisnásoknak” sem ismeretlen. Míg a kilencvenes években leginkább könyvárusító tevékenységük során találkozhattunk velük, ma már egyáltalán nem ritka, ha egy-egy valamilyen módon hozzájuk kötődő oldalba botlik az ember.

A hivatalos, központi honlapon 1-2 naponta található új tartalom, sokszor hanganyaggal vagy éppen videóval kísérve. Amellett, hogy ma már az egyház hivatalos csatornáin láthatóan tudatosan aknázza ki az internet lehetőségeit, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének több tagja is intenzív online kommunikációt folytat.

“Mivel hitünk szerint mindent Krisna teremtett, így a blogokat is” – tisztázta az alapokat Horváth Ádám, aki MC Das néven a Kezdő Krisnás blog és egy hasonló szellemiségű gasztróblog szerzője is. “Lehet, úgy néz ki, hogy valamit az emberek csináltak meg, de mindig elfelejtik, hogy a gondolat, az értelem és az intelligencia is Istentől jön. Nekünk csak lehetőségünk van válogatni a vágyak és az eszközök közül” – fűzte hozzá Ádám, aki három év alatt közel 1300 bejegyzéssel tette le voksát vallása értékeinek internetes kifejezése mellett.

A beérkező hozzászólásokból kiderül, hogy bár többnyire a lelki élet iránt valamilyen formában érdeklődő internetezők a rendszeres látogatók, egyáltalán nem arról van szó, hogy az egyháztagok csak egymásnak írnának. Egy-egy krisnás blog havonta 4-5 ezer egyedi látogatót is elkönyvelhet.

Az internet “olykor ellentétben állni látszik a keresztény üzenettel, de…”

A katolikus Pápai Tanács egyik korábbi dokumentuma szerint “a radikális szabadelvűek lettek az egyetlen csoport, melynek jogait és érdekeit igazán elismerték a világhálón” – habár véleményüket azóta már finomították.

Felismerték, hogy az internet “olykor ellentétben állni látszik a keresztény üzenettel, de páratlan lehetőségeket is kínál Krisztus üdvözítő igazságának hirdetésére az egész emberiség számára. Mérlegeljük [...] az internet lehetőségeit a vallási információ és tanítás terjesztésére nézve, túljutva minden határon és akadályon. Akik előttünk hirdették az Evangéliumot, legmerészebb álmaikban sem gondoltak ilyen hatalmas hallgatóságra. A katolikusok ne féljenek attól, hogy a tömegkommunikáció ajtaját szélesre tárják Krisztus előtt” – legalábbis ez áll II. János Pál pápa 35. tömegtájékoztatási világnap alkalmából megfogalmazott üzenetében.

A honi Katolikus Egyház a PDA-ra és wapos felhasználásra is optimalizált központi honlapja mellett többek között egy korábban félhivatalosnak aposztrofált, ma már “katolikus napilap” megjelöléssel futó online újságot is üzemeltet. A Magyar Kurír egyben Közép-Európa legrégebbi katolikus hírügynöksége is, 1910-ben alapították. A lap jelenlegi, gyakran frissülő internetes formájában 2005. pünkösd vasárnapja óta olvasható.

Bár a Napi Evangélium utóbb a Kurírban is helyet kapott, az eredetileg e-vangélium e-mailben névre hallgató szolgáltatás, alulról jövő kezdeményezésként, már 2004. július 12-én elindult. A minden reggel 5-kor érkező “lelki csomagot” – melynek része az evangélium mellett egy magyarázó elmélkedés, valamint egy ima is – jelenleg 16 és fél ezer ember kapja. Ez a szám havonta átlagosan 300-zal nő, de a Biblia évének kezdetén volt olyan hónap, amikor 1200-an iratkoztak fel. A lelki szolgálat ezen módját kitaláló és azóta is életben tartó Horváth István Sándor a Zoomnak elmondta: a kezdetek óta összesen 11 millió 300 ezer e-mailt küldött el.

Most futottam bele Loic Le Mur 2004-es eszmefuttatásába, amely Magyarországon kb. éppen mostanra, 2009/2010-re vált időszerűvé, vészesen közeledvén a jövő évi választás-dömpinghez. Szóval azért blogoljon egy politikus, hogy… (+1 pont tőlem a végére)

1. közelebb kerüljön az emberekhez, ezen belül is a támogatóihoz
2. egy állandó “lakossági fórumot” nyisson ezáltal
3. ötleteit könnyen és gyorsan megszondáztathassa; új ötleteket kapjon
4. a hivatalos, kirakatba rakható párbeszédből személyesebb diskurzus váljon
5. jobban megérthesse az ötleteivel/véleményével szemben kritikus emberek álláspontját
6. a jó ötletek gyorsan elterjedhessenek, decentralizált módon, élve a közösségi megosztási hálózatban rejlő lehetőségekkel
7. pénzt gyűjtsön egy-egy (al)kampányához
8. elérje a fiatalokat is és felkeltse érdeklődésüket a politika iránt
9. saját tartalmaival növelje ismertségét az interneten
10. (nagyobb) hírnevet szerezzen saját magának vagy egy-egy politikai akciójának
11. az újságírók egy részének lanyhaságát kihasználva kezébe vehesse a mainstream média vele kapcsolatos kommunikációjának irányítását is

Érdemes minden politikusnak és politikai kommunikációval foglalkozónak elgondolkoznia ezeken a pontokon, és figyelembe venni őket még akkor is, ha a hetedik például kicsit idegennek hangzik az itthoni politikai kultúrában. Aki mer, az nyer!

Ahogy az már a címből is gyanús, nem Magyarországról lesz szó. Múlt héten írtam róla, hogy az angol általános iskolások tanulják majd az online kommunikációt, most pedig arról ír a Telegraph, hogy kik lehetnek a potenciális tanárok.

A Birmingham City University 4400 fontért, azaz mintegy 1,5 millió forintnyi összegért kínál master diplomát közösségi média szakon.

A szeptemberben induló képzés felelőse, Jon Hickman azt nyilatkozta, hogy már kapott pozitív visszajelzéseket a leendő diákoktól, de egy Telegraph által megkérdezett BCU-hallgató úgy gondolja, hogy olyan alapvető dolgok lesznek csak a képzésben, amit mindenki könnyű szerrel el tud sajátítani. Erre kissé rácáfolni látszik Hickman: a leendő hallgatók betekintést kapnak majd a marketing, a PR és az újságírás területeibe is. Bővebb kurzusismertetés látható az alábbi videóban. (Vigyázat, 11 és fél perc.)

Én Hickmannel értek egyet: egy ilyen szak – jól megvalósítva – nem csak tudományos tud lenni, de szükségessége egyszerűen megkérdőjelezhetetlen. Természetesen másról szól (és máshogy tudományos), mint egy történelem szak, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy annál jóval életképesebb, és a média aktuális trendjeit figyelve talán piacképesebb diplomát is ad.

Az már más kérdés, hogy mit tekintünk elégnek, és mik azok a készségek, amelyekhez kötjük a bemenetet.

Alapvető CSS-ismeretek, marketing, keresők mögötti algoritmusok, online újságírás – te miket tanítanál egy közösségi média MA képzésben?

Az angol iskolák tanítói dönthetnek úgy, hogy az egész második világháborút kihagyják a tananyagból, a tudatos közösségi webhasználat elsajátítása viszont kötelező lesz a diákoknak. A tervezet nem túl meglepő, tulajdonképpen ebben rejlik az angolszász és a porosz iskolamodell közti különbség. A magyar alsó (!) tagozatnak megfelelő osztályokban az angol diákok külön órákon fogják tanulni az internet használatát, az online kommunikációt, a keresők, a Wikipedia és a Twitter használatát, a blogolást.

Elképzeltem, mi történne, ha itthon akarna valamelyik öngyilkos hajlamú oktatási kormányzat ilyesmit bevezetni. Itthon, ahol a legtöbb informatika/számítástechnika óra annyiból áll, hogy “5 perc MS Word, aztán mindenki netezhet”.

Persze a kellő szakembergárda hiányában még a legjobb szándék esetén is csak jó magyarosan tudnánk megvalósítani a közösségi webes órákat. Nem tudom, hogy magyar vagy ének-zene tanárokat képeznének-e át egy 30 órás kurzus keretében erre a célra. Merthogy a közösségi webes szakemberek számát még a felsőoktatásban is gyorsan (egy, vagy inkább fél kézen) össze lehet számolni, azt már talán hagyjuk is, hogy mennyi közösségi webes tudás csapódhat le a mai magyar tanítóképzésben résztvevő hallgatókon. Azt hiszem, a nullát közelíti – alulról.

Szögezzük le: az alsó tagozatban amúgy sem sok helye van a második világháborúnak. Annál több van (/lenne) viszont a webtudatosságra nevelésnek mint a tudatos médiafogyasztás és -használat egyik legfontosabb elemének.

Szóval lehet károgni, hogy “de nagy hülyeség ez” meg “ezért tart ott a világ, ahol”, de én meg éppen azt gondolom: többek között a lexikonfejűre nevelt, naiv médiafogyasztók tartanak ott, ahol, nem pedig a világ.

Meg lehet próbálni kívülről megtanulni a Wikipédián vagy a Twitteren rejlő összes tudást, de nem biztos, hogy érdemes. És ha mégis sikerülne: ez még mindig csak egy töredéke az (interneten lévő) összes tudásnak.

Olyan jó kis howto jött ki a Mashable-n, hogy mindenképpen érdemes – saját gondolatokkal megtűzdelve – magyarul is összefoglalni.

Az alaphelyzet az, hogy valaki olyan kommentet ír, ami a poszt vagy éppen a cikk írójának nem tetszik. Ezt például az újságírók közül azok tudják nehezen kezelni, akik idáig leginkább printnek dolgoztak. Ott nem nagyon volt közvetlen olvasói feedback, így nem is nagyon tudják ezt hova tenni. Mind rájuk, mind pár bloggerre, illetve a hozzászólók egy részére is igaz, hogy a kritikus kommenteken órákig rágódnak, idegeskednek. Pedig több ok miatt sincsen ennek semmi értelme.

1. Ne vedd személyeskedésnek

A komment elsősorban nem rólad szól, hanem arról, amit írtál. Ez nagy különbség. Nem hülyéztek le, nem szidták az édesanyád, csupán valaki másként gondolkodik a témában, mint te.

2. Előbb gondolkodj, aztán válaszolj

Ne akard mindig erőből lekiabálni a negatívan hozzászóló fejét. Fordíts időt arra, hogy megértsd az ő álláspontját is. Ha érzékenyebb (vallási, politikai, stb) témáról van szó, akkor ez különösen fontos. Az idő (várakozás) olyan értelemben is segíthet, hogy – főleg a nagyobb forgalmú online médiumoknál és a blogoknál – mire újból megnyitod a cikket/posztot, egy másik hozzászóló időközben válaszolhat az előzőnek higgadtan és logikusan. Talán olyan érvvel, ami neked eszedbe sem jutott.

Vannak persze olyan kommentelők, akik témától és állásponttól függetlenül bármibe képesek belekötni. Hozzájuk egy buddhista tanítás lehet a használati utasítás.

Próbálj mindenkiben, akivel csak találkozol, valami érdekeset találni. Ha ez nehezedre esik, gondolj valami olyanra, ami tetszik bennük. Ha ez sem működik, legyél nekik hálás, amiért türelemre tanítanak. Ha még ez sem lehetséges, gondolj arra, hogy te csak néhány percet vagy órát töltesz velük, míg nekik napi 24 órán át kell elviselniük saját magukat.

Olyannak viszont ne próbálj sokáig észérvekkel válaszolgatni, akit láthatólag nem érdekelnek a logikus magyarázatok. Az ilyen emberek többnyire fanatikusok, de ha nem kapnak muníciót/reakciót, idővel ráunnak. (Egy-egy bunkózó/rasszista, stb. kommentre azért nyugodtan reagálhatsz hasonló hangnemben, az irónia az ember barátja. Csak ne engedd, hogy ezek az emberek irányítsák a webes életedet.)

3. Keress valamit, amiben egyetértetek

Ezt a pontot panaszkezelő ügyfélszolgálatosok tréningjein is előszeretettel hangsúlyozzák, és talán ez pszichológiailag a legfontosabb. Keress valami (bármilyen kicsi) közös alapot, amiben egyetértesz a kritikus komment szerzőjével. Így a válaszodból nem (ellen)támadást fog kiérezni, hanem azt, hogy meg akarod érteni őt, és nem bánnád, ha tanulnátok egymás véleményéből.

Ezek a módszerek persze nem minden esetben működnek, de sokszor segíthetnek. Amit nem lehet elégszer hangsúlyozni: nem esküdött fel ellened a város vagy az ország, de valószínűleg az az egy kommentelő sem. Csupán mást gondol, mint te, ez pedig teljesen természetes. Ha mindenki mindig ugyanazt gondolná, akkor sem az újságírásnak nem lenne értelme, sem a blogolásnak, sem a hozzászólásoknak.

Azt írja az EurActiv, hogy

Az EU intézményei már megkezdték az egyeztetést arról, hogy mit tartalmazzon az Európai Unió kommunikációs prioritásainak listája a 2009-es évre vonatkozóan. A három központi témakörről – klímaváltozás elleni küzdelem, 2009. júniusi európai választások és az újraegyesült Európa főbb évfordulói – már közel a végső megállapodás. 2009. május 1-jén lesz a keleti bővítés ötödik évfordulója, 2009. november 9-én pedig éppen húsz éve lesz, hogy leomlott a berlini fal és a két Németország ismét eggyé vált.

Erre mondjuk szaknyelven azt, hogy ehh. Egyik témakör jobb, mint a másik. Mindegyikből lehetne egy jó cikket írni a HVG-be. De ennyi.

Vajon mikor fogja majd fel az EU (pontosabban a Bizottság vagy a Parlament) azt, hogy az EU kommunikációjával éppen az a baj, hogy bár hangzatos meg érdekes, de nem ad valós válaszokat. Talán éppen azért, mert mégcsak nem is érinti a valós kérdéseket.

A fenti 3 téma szimbolikusan természetesen nagyon fontos, de nem hiszem, hogy kizárólag ideológiai alapon kellene/lehetne elérni azt, hogy egyre több ember lássa az Unió valódi érdelmét.

Mit jelent számomra - mondjuk úgy: átlag eu-polgárnak - a válság? Nem a milliárd eurók, hanem a száz eurók szintjén.

Ezt persze nem lehet előre meghatározni, de kommunikálni nagyon kellene róla. És ez csak egyetlen példa volt.

Sajnos a “Bécsben nyithatunk cukrászdát”-jellege az egész EU-kommunikációnak megvan, a stílus nem magyar sajátosság. Ráadásul nem is múló rosszullét.

A lényeg – ami mondjuk a mindenféle mobildíj-csökkentésnél kitűnően zajlott -, hogy a konkrét intézkedésekről kellene jóval többet kommunikálni.  Szóval wake up, EU. The Matrix has you.