tsabeeka

Ahogy beharangoztam, pénteken az 1ház – web2 című kerekasztal-beszélgetésen vettem részt, amelyen bár az asztal nem volt kerek (meg úgy egyáltalán nem is volt asztal), szerintem jót beszélgettünk László Jenő Csaba moderátor felvetései mentén Nagy Bence fejlesztővel (Moly.hu, myLuther) és Németh Zoltán pécsi evangélikus lelkésszel. Ebben a posztban a témával kapcsolatos gondolataimat próbálom meg rendszerezni – evangélikus példákkal fűszerezve. Akit nem érdekel az egyház+web topik, azt arra biztatnám, hogy keressen másik posztot, mert ezt olvasva unatkozni fog.

Kíváncsibb vagy ennél?

A Nokia (most még) a világ legnagyobb mobilgyártója, de a finnek eladások terén mért uralmát a Samsung veszélyezteti. Ami az innovativitást illeti, picit még rosszabb a helyzet. A Nokia neve sokáig egyet jelentett a mobiltelefóniával, de egy ideje valami eltört. Egy kis Nokia-szubjektív következik.

2007 márciusában, 3 hónappal az iPhone-biznisz beindulása előtt, dobták piacra a Nokia N95-öt, ami szép kis sikert hozott az akkor és (még) most is piacvezető mobilvállalatnak. Ez a modell volt a finnek első GPS-vevővel felszerelt mobiltelefonja. Ezen felül persze bőven volt még benne mit szeretni: 5 megapixeles, akkor igen erősnek számító kamera (Carl Zeiss optikával), WiFi, multimédia funkciók, stb. A Nokia ezek jegyében egy multimédiás mobilszámítógépként marketingelte az N95-öt, amelyből az első évben 10 milliónál is többet sikerült eladni.

Aztán jött az iPhone és ráerősített a RIM. Nem mellesleg feltörőben az LG és a Samsung, illetve az okosmobilok terepén játszó HTC. A Samsung már egészen odáig megy, hogy egy idei konferencián bemutatott prezentációjában a dél-koreai gyártó egy GFK-kutatással alátámasztva úgy becsülte, még idén átveszik az első helyet a legendásan legnagyobb mobilos Nokiától.

Az iPhone OS-t és intuitív felületét dicséri mindenki, az Android pedig a tavalyi év vége óta egész egyszerűen megállíthatatlannak tűnik. A Nokia pedig azon kapta magát, hogy kapaszkodnia kell ebben az új, iPhone-Android világban. Nagyon.

Kíváncsibb vagy ennél?

Süveges Gergőről bebizonyosodott, hogy a jelenkori magyar televíziózás egyik legnagyobb alakja. Nem túlzok, tényleg így gondolom. Elvégre nem az a nagy dolog, hogy valaki egy unalmas vasárnap este összemoderál 8-10 másik embert, hanem az, ha egy rendkívüli helyzetben is a topon van. Jól reagál, a helyzet abszurditásának megfelelő stílusban. Nem bunkón, de bátran túllépve az öncélú polkorrektségen. Úgy, hogy érdekes legyen.

Nem akarnám túlnyálazni a dolgot, nézzünk inkább pár Twitterről összeválogatott (kb.) idézetet. Ezek önmagukban nem adják vissza azt a hangulatot és teljesítményt, ami miatt ez a poszt megszületett, de akik követték a műsort, azok biztos felvihognak majd egyik-másiknál – ahogy én is, amikor most írom.

• Most megpróbálunk olyan helyszínre kapcsolni, ahol beszél is valaki.
• Éjfélre mindenki tudni fogja az eredményt az interneten szivárgó számokból, kivéve az Országos Választási Bizottság.
• - Találkoztam cseh tévéstábbal is az épületben. – Hát igen, ennyi idő alatt Csehországból is odaérnek a tévés kollégák.
• Most már biztos: az egészet [Török] Gábor találta ki, hogy az ország az ő blogját olvassa.
• Még mindig nem adtuk fel a reményt, és nem tesszük be a Végtelen történet című filmet.

Gergő esti teljesítményével kijelölte a modern magyar hírháttér-műsorok járható és egyben járandó útját.

Sok poszt született a Vodafone twitteres ügyéről, de a lényeget egyikben sem láttam: az elkenésmentes konklúziót.

A szolgáltató Doranskyt kérte fel a helyzet elemzésére és tanácsadásra, ebből született egy “személyes” bejegyzés is. Erre reagált kritikusan Hírbehozó. Az egymással való szakmai szembenállásuk ellenére úgy látom, mindkettejük gondolatmenete ugyanott csúszik félre. Ebből következően csak az ügy egyik felével foglalkoznak.

Doransky az Audi-BMW viccelődős plakátháborúját hozza fel példának, Hírbehozó pedig egy Verizon vs. AT&T csipkelődést. A két ember két példája szerintük arra mutat bizonyítékot, hogy lám-lám, külföldön mennyire bevett dolog az ilyesmi viccelődés, és a Vodafone/Müller Tamás twitteres megjegyzése is csak ilyesmi volt. Szerintem nem. Az utóbbit egy alapvető dolog különbözteti meg a külföldi példáktól: teljesen más a kontextusa.

A “csörögjetek ránk ” egy olyan helyzetben született, amikor a T-Mobile éppen története legkínosabb, 700 millió forintos veszteséget hozó pillanatában próbált valahogy fennmaradni a víz felszínén. Ilyen helyzetben és helyzettel is lehet persze viccelődni, de ebből csak bunkó vicc születhet. Félreértés ne essék, én (is) szeretem a bunkó vicceket! Olyannyira, hogy két kedvenc viccem közül kettő bunkó. Viszont egyiket sem mesélném el egy cég képviseletében.

Az esetre reagálva a Vodafone eltávolította az elkövető Müller Tamást. Úgy gondolom, a szolgáltató ezzel a lépésével nem hibázott – a hibát ugyanis már sokkal korábban elkövették.

Jelen esetből az derül ki, hogy a Vodánál csupán azért használták eddig a Twittert, mert “ha a T-Mobile csinálja, akkor ez trendi, csináljuk mi is!” A twitteres beszólással kapcsolatos “belső vizsgálat” ugyanis két hibát állapított meg. Az egyik a már tárgyalt stílus. A másik viszont az, hogy Müller Tamás nem tehetett volna ilyen, “nyilatkozat-jellegű” megszólalást a cég nevében. Ezzel a szabállyal csupán az a gond, hogy gyakorlatilag kizárja a Twitter használatát.

Konklúzió

Az emberek egyik fele azért haragszik a Vodára, mert bunkón viselkedett, a másik pedig azért, mert kirúgta a jópofa beszólással előálló munkatársát. A jelenlegi helyzeten már sokat nem lehet javítani, viszont a későbbiekre nézve van egy-két fontos teendő.

A Vodafone következő twitteres munkatársának egész más jogokkal kell majd rendelkeznie. A cég legmagasabb szintű kommunikációs jogaival, (majdnem) ugyanolyanokkal, mint a kommunikációs igazgató.

Emellett még az kell, hogy a következő twitteres munkatárs ne csak a twitteres közösségben mozogjon otthonosan (ez szükséges, de nem elégséges), hanem az üzleti/társadalmi etikában is.

Otthon mindenki bazmegelhet, miniszterelnökként már kevésbé. Ugyanez érvényes a szemtelen viccek vészhelyzetbéli használatára is.

Általános iskola ötödik osztályában volt pár felmérés magasugrásból. Már akinek. Az én teljesítményemet ugyanis sehogy nem lehetett a “magas” kifejezéssel összefüggésbe hozni. Aztán hatodikban is jöttek a felmérések, amikor viszont bámulatos javulást produkáltam, olyannyira, hogy a kb. utolsóból az elsők közé kerültem.

Mindez úgy kapcsolódik a Windows 7-hez, hogy hatodikban több osztálytársam is azzal gyanúsított: direkt bénáztam ötödikben, hogy aztán a hatodikos teljesítményem ne csak önmagában legyen jó, hanem már a hihetetlen mértékű fejlődésért is megpaskolja a fejemet Szokolay tanárnő.

Szóval félkomolyan ez jutott eszembe a Microsoftról, illetve a Vistáról. Tegnap szereztem be egy Windows 7 Home Premiumot, de az előnyei máris teljesen nyilvánvalók. Igen, tudom, az Ubuntu ingyen van, sőt még jó véleménnyel is vagyok róla. Az viszont tagadhatatlan, hogy a Win7 felhasználói élmény terén nem csak a Vistánál, hanem az Ubuntunál is határozottan többet nyújt. Nyilván jobban örülnék neki, ha ingyen lenne, de tényleg azt kell mondjam, így is megérte az árát.

Lehet a posztom szidni meg úgy általában bilgécezni, de a Windows 7 tényleg jó, odatette magát a Microsoft.

A Superbar névre keresztelt új taskbar (a gyorsindítás eszköztár és a tálca egyben) megoldása például egészen zseniális. Kicsit szokni kell, de tényleg gyorsítja és egyszerűsíti a munkát – az meg csak plusz, hogy még jól is néz ki. Ha már gyorsaság, akkor itt térek ki rá, hogy _érezhető_ sebességnövekedést hozott a Win7 a Vista Business-hez képest. Ez nem csak be- és kikapcsoláskor jelentkezik, hanem minden téren: a dolgok leginkább azonnal történnek. Emellett intelligensebb is lett a rendszer, furcsa módon ez azzal együtt így van, hogy nem akar mindent magától megoldani, engedi érvényesülni a felhasználót is.

A gép kevesebb memóriát használ, a processzor is ritkábban pörög fel indokolatlanul, így a hűtés sem hangos, pedig Vistával sokszor volt így.

A beszámoló úgy teljes, ha elmondom: mindez egy 2.4 GHz-es Core 2 Duo processzor és 2 GB memória mellett igaz. De hát ugyanennyivel élhetett a Vistám is.

Valószínűleg nem egy olyan ember él ma az országban, aki havi 3 (azaz H-Á-R-O-M) megabájtnyi mobilnetért 515 forintot fizet, 1.5 gigabájtért pedig 13 540-et. Ha pedig túlforgalmaz, akkor 7 forintot is elkérnek tőle – 10 kbyte-onként. A Pannon ugyanis volt olyan kedves, és nem váltotta a legutóbb 2 éve megköthető MobilAdat 3, 50, 250, 500 és 1500 csomagokat hasonló díjú új tarifákra. És igen, igen, a díjcsomagok neveiben lévő szám a bennük foglalt adatforgalmat jelöli, megabájtban.

Viccesnek hangzik, és egyúttal hihetetlennek. Ha viszont nem lenne egyetlen ember sem ezekben a régi pannonos netcsomagokban, akkor a júliusi ÁFA-változással megnövekedett díjaik sem lennének feltüntetve a szolgáltató oldalán.

Ehhez hasonló és persze jóval gyakrabban előforduló példákkal illusztrálva mutatom be a Techneten, hogy miért érdemes már a fél vagy egy évvel ezelőtt kötött mobilos internetcsomagokat is újakra cserélni.

Ken Moss 5 éve hagyta ott a Microsoftot, a keresőgyártó egység feje volt. Elmúlt 9 hónapját a szintén ex-microsoftos feleségével együtt a CrowdEye fejlesztésével töltötte. Nekem tetszik az eredmény.

A még egy napja sem éles [és néha elérhetetlen] Twitter kereső nem csak a keresett szót tartalmazó legutóbbi twitteket mutatja meg, hanem a szóra rímelő csiripelt linkeket is kilistázza, sőt a szóhoz a twittekben kapcsolódó kifejezésekből csinál nekünk egy címkefelhőt. Ez utóbbi szerintem a legérdekesebb, nézzünk is két példát.

Obama nevére keresve például kapásból kilogikázhatjuk az éppen legfelkapottabb vele kapcsolatos hírt: agyoncsapott egy legyet (swatting + fly).

A Samsungra keresve, majd a címkefelhőt figyelve pedig az Omnia, a Phone és a Fone kifejezések miatt rögtön az az érzetünk támadhat, hogy “Ejj, ezek a samsungos fiúk már megint kitaláltak valamit”. És tényleg, hiszen a Samsung hétfőn 6 telefont, köztük 4 Omniát jelentett be, illetve azóta kiszivárgott egy másik mobiljuk is (Highlight).

Tehát nem csak szimpla keresésről van szó, rögtön képet kapunk arról is, hogy az általunk keresett személy, márka, szolgáltatás, kutya vagy bármi milyen kontextusban fordul leginkább elő. És ez fontos, nagyon fontos.

Igazából ez lenne a keresés egyik lényege: egy kulcsszó beírása, minimális logika, és máris kitaláltad, hogy mi történt a héten.

Nem is olyan rég még azon töprengtünk, hogy ügyesen kell megírni egy hír leadjét, hiszen sok felhasználó már csak azt olvassa el, abból tájékozódik. A takarékosság jegyében 2-4 mondatot szán egy hírre. Lehet, hogy már nem is annyira sci-fi a mondatok helyett szavakban mért webes hírfogyasztás?

Nem kell félni, nem fog fájni. Mármint a Prezi.com-nak az Adobe Presentations. Az Acrobat Labs keretein belül elérhető Flash-alapú prezentáció-készítőben ugyanis bár sok jó megoldás van, csak éppen az az ötlet látszik hiányozni belőle, amitől érdekes lenne.

A Prezi.com mégha jelenleg picit butább is az Adobe Presentations-nél, alapvetően új szemléletet ad(ott). Az Adobe-éban hiába van nagyszerű megosztási és együttdolgozási lehetőség, hiába adhatunk egyszerű módon némiképp látványos effekteket a képekhez, mégiscsak ugyanazt a megközelítést kapjuk online, mint a Microsoft Power Pointjától offline. Nem mertek nagyot álmodni.

Nem azt mondom, hogy az Adobe Presentations halálra van ítélve, hiszen például a Google Docs is “csak” annyival több a Microsoft Wordjénél, hogy online, plusz meg lehet osztani a dokumentumokat, plusz kollaboráció.

A siker lehetősége tehát benne van az Adobe paklijában, de hogy a Prezi.com elől nem fognak felhasználókat elhalászni tömegesen, az szinte biztos.

Mivel már a negyedik közlemény jön ma a Szegedi Tudományegyetemtől, engedek a nyomásnak, feldolgozom az egyiket. Bevallom, az “Elindult az SZTE integrált keresőrendszerrel ellátott interaktív honlapja” című hírt rossz érzéssel kezdtem el olvasni – talán kitalálható, hogy a címe miatt. Interaktív honlap 2009-ben, WTF!?

Az új portál minden tekintetben megfelel a 21. századi kihívásoknak és elvárásoknak, így többek között olyan WEB 2.0-ás alkalmazások használatát is lehetővé teszi, mint az online fogadóóra és a hírek kommentelése.

Tudjuk, látjuk, érezzük: elég nagy baj, ha ezt 2009-ben hangsúlyozni kell. A még nagyobb baj meg az, hogy a technológia bár lehetővé teszi hozzászólást, a gyakorlatban nem tudtam sehova kommentelni. (Hozzáteszem: egy egyetemi főlapon én ezt nem is tartom akkora nagy bajnak, csak akkor ne tessenek róla írni.)

Továbbá egy rendkívül sokrétű és fejlett keresőrendszer is a látogatók rendelkezésére áll, amely hasonlóan működik, mint a Google keresője [...] A keresés ezáltal rendkívül felgyorsul, valamint olyan információkra is rátalálhat a felhasználó, ami az adott keresett témához szervesen kapcsolódik.

Igen, hát egy keresőtől el is várja az ember, hogy az adott témához _rendkívül_ szervesen kapcsolódó infókat dobjon ki. Tulajdonképpen erre használjuk a keresőket.

Ahogy a fenti képen is látszik, az oldal remekül működik IE8 alatt. Operában hasonló az élmény.

Hogy ne csak a rosszat vegyem észre, a közleménynek van egy örvendetes része is, ami – ha megvalósul – jót tesz majd annak az egyetemnek, amelynek ilyen kari honlapjai is vannak.

A tervek között szerepel, hogy a karok és egyes egyetemi egységek folyamatosan integrálódnak a rendszerhez – egyebek mellett az egységes arculat megjelenítésének érdekében.

Én szurkolok.

Nem biztos, hogy sokat kell áradozzak PrtScr-ről, hiszen az alábbi, Lifehackeren talált videóból kb. minden lényeges kiderül.

A program ingyenes, minden Windows-verzión működik, és nem csak látványos, hanem gyors is. PNG és JPG formátumokba menthetünk tetszőleges helyre, illetve beállítástól (vagy a “To Desktop” gombtól) függően akár rögtön az Asztalra, vagy csak szimplán a vágólapra is. A képernyőképen jelölhetünk is, bekarikázással vagy kivágással hangsúlyozva a lényeges részt.

A Jinghez képest ez a szoftver annyival tud kevesebbet, hogy mozgóképet nem ment, illetve előre definiált online tárhely fogalmát sem ismeri. Ezért cserébe bár csak részben, de bizonyos felhasználókat kárpótolhat az az apróság, hogy a képernyőkép lementése a PrtScr-ben hozzárendelhető billentyűzetünk megszokott PrtScr gombjához is. Így a screenshot-készítés pont ugyanúgy fog majd zajlani, mint ezután, csak most majd nem kell a folyamat végén áttenniük Paintbe a gyorsgombbal kimásolt képet.

És ami szintén nem mindenkinél elhanyagolható: a PrtScr fenti videóban is látható lebegtetős látványosságával remek eszköz a számítástechnikához nem (eléggé) értő ismerőseink vakítására.

Nincs mese: az ingyenes  Jing profibb – de a PrtScr nem sokkal lemaradva második.