Szeretnék egy értékes tapasztalatot közzétenni, illetve tanácsként rögtön levonni a tanulságot: soha ne rendeljetek a Galaxy Játékáruház webshopjából.
Teljes nyugodtsággal dőltem hátra, amikor még a múlt héten megrendeltem tőlük egy karácsonyi ajándékba szánt terméket, amelyikről készletinformációban direkt ki is volt írva, hogy van még belőle 5 darab. De nemrég szóltak: hiába tűnt úgy, hogy van, igazából nincs. Merthogy egy termékkód alatt több terméket is mutat a webshopjuk. Ez leegyszerűsítve annyit jelent, hogy mondjuk 17 terméknél látszik az a készletinformáció, hogy van belőlük 5-5, de igazából összesen van belőlük 5, például csak az egyikből.
Mivel ezt így el is mondták nekem telefonon, teljesen egyértelmű, hogy nem egy egyszeri, kivételes eset miatt meghiúsult rendelésről van szó, hanem “ilyen a rendszer”, és “még nem sikerült megoldani”, hogy más legyen. Ez az üzemszerű működés, gyakorlatilag teljesen véletlenszerűen van vagy nincs egy meglévőnek jelzett termékből. Ezt pedig úgy hívják, hogy a fogyasztó megtévesztése.
Nem kártérítést és nem is esdeklést vártam volna (a bocsánatukat egyébként sem tehetem a fa alá), csupán azt, hogy segítsenek megoldani a problémát, amit okoztak. Hogy hogyan? Honnan szerezzenek be hirtelen egyet a raktáron nem lévő termékből? Azt nem tudom, de nem is az én dolgom tudni. Ha sikerült volna, akkor is megírtam volna ezt a posztot, csak egész mást üzenne.
Most, hogy mindkét alkalmazásboltot használom egy ideje, úgy gondoltam, éppen itt az ideje összegezni a tapasztalatokat. Nem feltétlen a nagy igazságot szeretném letenni az asztalra, csupán azokat az érzeteket, melyeket bennem kiváltott a két appbolt. A poént már az elején lelövöm: mindkettőben sok a jó, de az App Store-t szerintem kényelmesebben, biztonságosabban lehet használni.
Mennyiség. Az App Store hivatalosan is 500 ezer alkalmazás fölött tart, míg az Android Marketről régebbi hivatalos adat van csak, most 3-400 ezer közt járhat. Na, ez az, ami nem számít. Nem számított már akkor sem, amikor az Apple-rajongók még a számra verték a mellüket, és nem számít most sem, amikor az egyre közeledő biztos előzést látva az androidosok szája nyílik meg jobban. Mindkét mennyiség beláthatatlan, emiatt egyik store sem jobb a másiknál.
Minőség. Ez a tényező viszont már számít. Az Android Marketen jóval nagyobb az ingyenes appok aránya, de ez egyben azt is jelenti, hogy több a rossz. Én is sok ingyenes alkalmazást használok, de egyértelműen azt tapasztalom, hogy inkább megéri 2-400 forintot fizetni valamiért (vagy kivárni az ingyenesre akciózós napokat), mint az ingyenes appokban kerülgetni a reklámokat és/vagy bugokat. Nagyon kevés az olyan alkalmazás, amelyik mindenféle leakciózás nélkül ingyenes, mégis odaüt. (Tehát még egyszer: van, csak kevés.)
Biztonság. Na, ez az a pont amelyiknél az App Store mindent visz, még akkor is, ha néha-néha esetleg túlzott is ez a biztonságérzet. Az Android Marketre ellenőrizetlenül kerülnek fel az alkalmazások, utólag pedig leszedik, ha rájönnek, hogy baj van. Ezzel szemben az App Store-nál előzetes a kontroll. Esetemben ez azt jelenti, hogy míg az Android Marketből történő apptelepítéshez biztonsági útmutatót tartok szükségesnek, az App Store-ból való telepítgetést – biztonsági szempontból legalábbis – válogatás nélkül ajánlom. És ez nem csak elméleti dolog, magamon is tapasztalom, hogy sokkal bátrabban próbálom ki az Apple boltjában egy-egy ismeretlen fejlesztő új szoftverét, mint Androidon. Androidosoknak ajánlom majd az Amazon Appstore-t, ha éppen megint elérhető lesz itthonról, ebből a szempontból jobb a nagy Marketnél.
Kompatibilitás. Az Android Market legzavaróbb mondata a “This app is incompatible with all of your devices” – főleg akkor, ha az ember kezében éppen az aktuálisan legnek számító androidos gép, például egy Samsung Galaxy S II van. Az App Store-ban én még nem találkoztam olyan alkalmazással/játékkal, amelyik ne futna az Apple aktuálisan legújabb gépén.
Akciók. Lehet, hogy én nem figyelek eléggé, de úgy látom, hogy iPhone-ra és iPadre jóval többször vannak jóféle leárazások, mint Androidra. Éppen ezért nem is kell mindig egy kiszemelt, de nem sürgős alkalmazást rögtön megvenni, célszerű várni az ünnepibb eseményekre. Ilyen úgyis kb. havonta van: iskolakezdés, Halloween, Black Friday, karácsony, újév, húsvét, nyári szünet kezdete, stb. Ilyenkor akár 80-90%-kal olcsóbban, netán teljesen ingyen is hozzájuthatunk a kiszemelt apphoz.
Az első, gyors körben szerzett tapasztalatok óta újakkal is gazdagodtam a Samsung Galaxy S II-vel kapcsolatban. Először főként a pozitívumokat gyűjtöttem össze, ezúttal néhány negatívumról számolok be. (A korábbi jó dolgokat továbbra is érvényesnek tartva.)
Az a helyzet, hogy némi hiba csúszott a wifi tervezésébe, a készülék wifi antennájával ugyanis két probléma is van. Egyrészt gyengébb a HTC Desire-ben lévőnél, másrészt pedig a készüléket életszerűen tartva ugrik egyet a jelerősség – lefele. Az iPhone 4-es antennagete-hez hasonlóan itt is igaz: ettől még általában teljesen jól használható a telefon wifije. De egy nagyobb terület routertől távolabb eső felén nem mindig érjük el a wifit.
Biztosan sokaknak pont ez jön be, de nekem nem szimpatikus a beépített feladatkezelő viselkedése, ami rossz értelemben fogja vissza a multitaskinget. Amint elhagyok egy alkalmazást, keményen kilövi. Néha futva maradnak bizonyos appok, de akkor sem sokáig. Én márpedig bizonyos alkalmazásokat – jelesül az Auto Ring nevűt – igenis szeretnék futva hagyni, de erre egyre kevesebb reményt látok. Még egyszer: sokan pont ezt szeretik, hiszen így garantáltan nem fut semmi feleslegesen, valószínűleg ez csak nekem probléma. Ha már ilyen a kezelő, jó lenne legalább valami kivétellista rá, ahol megadhatom azokat az alkalmazásokat, melyeket sosem szabad kilőnie. (A Google, Facebook és ilyesmi, tehát a szinkronizációban bekapcsolt fiókok a beállított időnként természetesen frissítenek.)
A Samsung ilyen-olyan hubjait teljesen feleslegesnek érzem. A Game, a Music, a Reader Hub nem olyan szinten állnak, amilyenen én használni szeretném őket. Ami érdekelne, az a Social Hub, de ez továbbra is az első tapasztalatokban jelzett módon működik, illetve nem működik. Bár kb. két hete nem próbáltam, de nem gondolnám, hogy elvárható lenne egy felhasználótól a több héten át tartó sikertelen próbálkozások utáni további erőltetés. A Samsung hardveresen nagyon jól összerakta a készüléket, a processzor tényleg kiváló, az 1 giga RAM ütős, a Super AMOLED pedig gyönyörű (bár bizonyos esetekben, sok túl világos terület esetén kissé vibrál.) Szolgáltatásokban viszont, hát… Ami jó benne, az inkább a Google sajátja, nem pedig a Samsungé, eltekintve mondjuk egy-két multitouch gesztustól.
Make no mistake, továbbra is egy nagyon jó telefonról, szerintem a legjobb androidos mobilról van szó – nem véletlen veszik milliószámra. De a kép a most leírt dolgokkal együtt kerek.
A Samsung Galaxy S II-vel közös történetünk a várakozásnál kezdődött. Nem kicsit vártam már a készüléket, az érzésre pedig minden egyes teszt csak rátett néhány lapáttal, ahogy Sanci kolléga is, akivel a Desire után ismét sikerült közös jót választanunk. A várakozás után rögtön egy 1-2 pixel vastag, a kijelzőn végigfutó kék csík következett – igen, valószínűleg kifogtam az országban lévő egyetlen hibás Super AMOLED Plus kijelzőt. Ami egyébként jó hír: így legalább ettől már senkinek nem kell félni. A (T-)mobil(e) cseréje gyorsan megtörtént, azóta szép és jó. (Frissítés: újabb adag tapasztalat itt.)
Úgy látom, hogy aki ma egy igazán jó és értékálló csúcskategóriás telefont szeretne venni, annak két választási lehetősége van: iPhone 4 vagy Samsung Galaxy S II. Ebben a posztban összegyűjtöttem mindazt, ami az SGSII-t erre a rövid listára engedi.
Az erő
Kakaó: két mag, 1.2 GHz, 1 GB RAM. Amikor tavaly sorra jöttek ki az 1 GHz-es készülékek, néhányan azt kezdték el fejtegetni, hogy fölötte már csak erőfitogtatásról lesz szó, nem biztos, hogy értelmesen kihasználható ennél nagyobb lóerő. Ez persze kicsit olyan, mint amikor az 10 gigás merevlemezről hitte az ember (gyerekként), hogy na ez aztán sosem fog megtelni. Hát megtelt, nekünk meg megjöttek a dual-core mobilok, azon belül is az 1 GHz-es mezőny fölé emelkedő 1.2-es Galaxy S II. És ne gondoljuk, hogy néhány hónap múlva a legütősebb androidos játékok nem tudják majd kihasználni az erőt.
16 GB. A Desire használata után el nem tudom képzelni, hogy egyes gyártók hogy mernek kiadni 2011-ben 4-500 megás belső tárhellyel androidos mobilt, amelynek kb. fele-kétharmada szabadon használható. Lehet, hogy 2 éve ez elég volt, ma már a mindennapi apphasználatra is rossz hatással lehet. És nem kell itt több tucat HD játékra gondolni, elég néhány Flash, Google Maps és hasonló alkalmazás, amely egyrészt 10+ megás, másrészt gyárilag nem lehet egy részét sem SD-re áthelyezni. Jó ez a 16 giga, na.
A kijelző
4.3 col. Talán az egész posztban ez a legszubjektívabb érv. Valakinek ez a méret már túl nagy, nekem határozottan tetszik. Sokkal élhetőbb, böngészésre, játékra, YouTube-bámulásra, és 4.3 colon már elég jól lehet olvasgatni is. (Kindle-élményre azért ne számítson senki, de nem a méretkülönbség miatt.) Biztosan fogni még tanulni kell, de nem vészes.
Super AMOLED Plus. Amekkora élményt jelentett egy sima LCD után a Desire AMOLED-je, legalább ennyire nagy váltás a Super AMOLED Plus. Nem szeretnék technológiai leírást idecitálni vagy számháborúba belemenni, a lényeg, hogy ez a kijelző üt. Meg lehet nézni fotón is, de élőben az igazi. Ja, nem mellesleg az LCD és az AMOLED után ezzel a kijelzővel a mobil végre tényleg használható marad közvetlenül rátűző napfényben.
Gorilla Glass. A strapabíró üvegről készült videók közt van egy különösen hatásos. Nem akarnám tollal ütögetni a telefont, de azért jó érzés, hogy fólia például biztos nem kell rá ahhoz, hogy megvédjem a kisebb karcolásoktól.
A gyártó és a garancia
Samsung. Nem valamiféle fetisizmus áll a dolog mögött, sok más jó gyártó is van, de az utóbbi időben a Samsung bizonyított: Google-féle kényszerítés nélkül, saját jól felfogott érdekében odafigyel a telefonra, frissíti a szoftvert. Az elmúlt egy évben ez az LG-re és a Sony Ericssonra például kevésbé volt jellemző.
Samsung Magyarország. Egyrészt a Samsung dobta piacra az első magyar nyelvű androidos telefont (Galaxy Spica), másrészt pedig van itt egy Samsung Apps bolt, amelyből már a fizetős Market hazai megnyitása előtt lehetett prémium appokat venni. Bár más-más okok miatt, de mindkét dolog inkább szimbolikus jelentőségű, szerintem elég jó bizonyítékai annak, hogy a Samsung nem a “ja, meg vannak még ők is” kategóriába tartozónak tekinti a magyar felhasználókat.
2 év, 2 hónap letöltendő. A telefonra kapott 2 éves garanciára a termék beregisztrálásával további két hónapot kapunk. És még egy prémium szolgáltatást: ha gond van a mobillal, akkor küldik érte a futárt, igyekeznek 1-2 napon belül megjavítani, majd szintén futárral visszaküldik – mindez ingyen jár a prémium kategóriába tartozó Samsung mobilokhoz.
Az apró hiba
Egyetlen dolog zavar, habár ez nem konkrétan a készülékben. A Samsung Social Hub facebookos része kissé iWiW (azaz lassú és nem üzembiztos). Mondjuk sokáig nem is bíbelődtem vele, a TweetDeck + Facebook kombó magabiztosan teszi a dolgát.
A Samsung Omnia 7 kifejezetten minimalistára sikeredett. A műanyag helyett fémből készült készülékház minőségérzetet kölcsönös ennek a minimalizmusnak. Bekapcsolás nélkül kézbe véve nem túl sok dolog jut az ember eszébe az előlapról azon kívül, hogy “fekete téglalap”. Hiába nézegettem akármeddig, nekem tényleg nem jutott eszembe más róla. (És ezt egyáltalán nem hátrányként említem.)
Mindez addig tartott, amíg be nem kapcsoltam a készüléket. A Windows Phone 7 szexi. A bejelentés óta keringő képeken és videókon is szép a felület, de élőben még meggyőzőbb. Tessék csak bemenni a legközelebbi T-Mobile üzletbe és megnézni. Itt hívnám fel minden érdeklődő figyelmét arra, hogy a WP7 tényleg más. Ez most nem marketinges megjegyzés volt, hanem egy figyelmeztetés: készülékvásárlás előtt mindenképpen érdemes élőben próbálgatni, ízlelgetni.
Ahhoz, hogy a WP7 szexi lehessen, jól jön a Samsung saját SuperAMOLED kijelzője is. A fekete valóban fekete, így a default sötét háttér esetében nem megállapítható, hogy hol ér véget a kijelző(n lévő szoftver) és hol kezdődik a készülékház. Emiatt még nagyobbnak tűnik az amúgy is méretes képernyő. A fényességre, színekre nem lehet panasz, élénk és élő az egész kijelző, amely egyébként a hagyományos AMOLED-nél 20 százalékkal kevesebbet fogyaszt. Sőt, ami még jobb, egy Gorilla Glass réteg is van benne, így ellen- és főleg karcállóbb, mint egy sima mobilkijelző.
Az általam használt HTC Desire sok tekintetben megegyezik az Omnia 7-tel, de a hasonlóságok csak papíron állnak, amíg a specifikációs listákat nézegetjük. Összhatás tekintetében a fém ház, valamint a 4 colos SuperAMOLED kijelző (mérete és minősége) miatt jóval többnek érezzük az Omnia 7 hardverét.
A nézegetés után el is kezdtem a mobil belakását, ami nem volt bonyolultabb, mint az androidos, Sense felületes Desire esetében. Néhány hitelesítő adat megadása után máris ott figyelnek a kontaktjaink, ráadásul szerencsére nemcsak a microsoftos Live ID-t kezeli a WP7, hanem a Google és Facebook fiókjainkkal is gyorsan, precízen összhangba kerül. Az Desire ezen a téren annyi pluszt nyújt, hogy automatikusan megpróbálja összefésülni a több színtéren jelenlévő ismerőseink adatait. Ez a WP7-ben nem túl jól teljesített az erre való automata törekvés, és több száz ismétlődés esetén bizony nem túl vicces a kézi párosítás.
Mivel a Twitter nincs az új Windows-ba csatolható szolgáltatások közt, lehúztam a Marketplace-ről a hivatalos appot. (Megjegyzés: a Marketplace igénybevételéhez a Live ID megadása után semmi bonyolultat nem kellett tegyek.) Itt rögtön megtapasztaltam, hogy vagy az alkalmazás vagy a WP7 miatt, mindenesetre a Twitter app második indításakor sikerült megfagyasztani a telefont, ami pár másodperc várakozás után teljesen újraindult. Ha a WP7 hibája volt, azt ugye értjük, hogy miért baj. Ha a Twitter appé, az pedig azt sejteti, hogy mégsem annyira figyelnek rá, hogy csak a tökéletesen megírt alkalmazásokat engedjék a Marketplace-re. (Főleg, hogy egy igencsak kiemelt jelentőségű appról van szó). Erre nem egyetlen hibából következtetek, az Engadgetnek is meggyűlt a baja az alkalmazással.
A második dolog, amit rögtön kipróbáltam az Omnián, az a böngészés volt. Hát, hát… Be kell vallanom, hogy a valamennyire Flash-képes Nokia 5800 és főleg a teljesen Flash-képes Desire után nem túl jó érzés meg nem jelenített elemektől hemzsegő oldalakat nézegetni. Igen, tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg lesz majd Flash a WP7-en (vagy mégsem?), de egyelőre csak azt (nem) tudom értékelni, ami van, nem pedig azt, ami lesz vagy lehetne. Az IE7 és IE8 közé sorolt böngésző egyébként önmagában nem rossz, de a Desire-m precízebben és szebben jeleníti meg a lapokat, összességében még kisebb kijelzővel is sokkal jobb rajta a böngészés.
A legnagyobb problémám talán az a WP7-tel, hogy túlságosan kötött. Kihangsúlyoznám: számomra, Android után. A Marketplace-ről hiányoznak az olyan okosságok, mint például az Auto Ring. Attól tartok, hogy ilyen szinten való rendszermódosítást soha nem fogunk látni WP7 alatt.
A csütörtöki bemutató után költői kérdésként hangzott el, hogy a demózás alatt érezte-e valaki a multitasking hiányát. Én akkor tényleg nem éreztem, a mindennapi használat során viszont határozottan igen. A vissza gombbal való “végtelenített” visszalépkedés számomra egyáltalán nem adta a multitasking érzését, nem egyszerűsítette a navigálásomat, sőt néha kifejezetten zavaró volt.
Az első érintésektől számított 2-3. napon elillan az újdonság ereje. Viszonylag sokrétű próbálgatás, pár nap aktív használat után (és egy Desire mellett) azt érzem, hogy jelen formájában (!) olyan a Windows Phone 7, mint a zsiráf. Szép, szép, de otthonra nem kéne.
[A Samsung Omnia 7 tesztkészüléket a Microsoft Magyarország biztosította. Köszönöm!]
Az általam használt HTC Desire sok tekintetben megegyezik az Omnia 7-tel, de a hasonlóságok csak papíron állnak, amíg