tsabeeka

Nem tudok elmenni szó nélkül Rupert Murdoch porcelánboltban tanúsított elefántkodása mellett. Már megint. A médiamilliárdos nemrég az online lapjánál bevezetett, igencsak kétes kimenetelű fizetős modellje után a hasonló elgondolásra alapozott tévéjével került a hírekbe.

Írom itt, hogy “elgondolásra alapozott”, és közben nem igazán tudom, hogy egyáltalán van-e mire alapoznia. Mert simán lehet, hogy nincsen. Legalábbis aki 2009-2010 környékén olyat mond a Facebookról, hogy az nem több egy nagy telefonkönyvnél, azzal három dolog lehet: nem látott még telefonkönyvet / nem látott még Facebookot / össze-vissza beszél. A probléma ott kezdődik, hogy sajnos csak az első lehetőséget tudom nyugodt szívvel kizárni. A második mellett nekem a harmadik a gyanús: a legújabbkori médiahelyzetről nincs túl sok elképzelése, csak néha bemond egy durvát, hátha bejön.

Ezt a posztot a Murdoch nevéhez köthető két szám, a 2500 és a 3 millió ihlette. Miután a fizetős modellre épített német Premiere tévécsatornája becsődölt, Murdoch 2009 nyarán beindította a Sky Deutschlandot, amely szintén pénzt kér a nézőktől. Ez egyébként még nem lenne annyira durva, a fizetős modell a tévéknél talán kevésbé kalandos terület, mint az online lapoknál. Persze csak akkor, ha megfelelő koncepcióra és várható nézőbázisra építik a csatornát, ami szakértői becslések szerint a Sky Deutschland esetében 3 milliósnak kellene lennie ahhoz, hogy nyereséges legyen a vállalkozás.

Nos, a dolgok jelen állása szerint ehhez már csak 2 997 500 előfizetés szükséges, amit – hasonló sebességgel számolva – további 1199 év alatt simán meg is szerezhetnek.

A cím általában nem kérdésként, hanem megállapításként hangzik el. Baráti beszélgetésekben, szakmai összejöveteleken és egyetemi kurzusokon egyaránt hallani: a print média le van maradva az online lapokhoz képest. Annyiszor mondjuk, hogy már csak ezért is elhisszük – pedig nem biztos, hogy el kellene.

Pár évszázaddal ezelőtt még a könyvek uralták a médiateret. Bár az akkori könyvekben lévő információkat elavultságuk miatt mai fogalmainkkal már nem is nagyon neveznénk hírnek, de azért azt tudjuk, hogy a könyv volt az első tömegmédium, benne komoly hírértékű infókkal.

A könyveket követték az újságok, megannyi előnyt felmutatva. Hamar becsődölne az a könyv, amelyik az újságokkal a mai médiatérben szeretne versenyezni. Nem véletlen, hogy ilyen könyvet eszébe sem jut kiadni senkinek. Mégsem mondjuk, hogy a könyvek le vannak maradva az újságokhoz képest – egyszerűen nem is említjük őket egy lapon. (Vigyázat, szóvicc!)

Ahogy az újságok sincsenek lemaradva, egyszerűen csak másra valók, mint az online lapok. A kérdés persze az, hogy mire. A jelenlegi legbölcsebb válasz pedig talán egy határozott “nem tudjuk”. Ez a “nem tudjuk” önmagában egy előrelépés. Előrelépés, mert amelyik nyomtatott újságok belátja, az az erőlködés helyett eldobja az összes fegyvert, és egy teljesen új hadszínteret keres. Idővel úgyis meglesz.

Nem tudom, ki vagyok, nem ismerem önmagamat. De ezt a “nem tudom”-ot értem. (Szókratész)

Egyetlen hónap alatt olvasói 2/3 részét elvesztette a fizetős online változatra váltó The Times. Mindezt úgy, hogy a bevezető ár havi 1 font volt, ami kint még kisebb megterhelést jelent, mint az itthoni 340 ft/hó. Az árból arra lehet következtetni, hogy a már távozott olvasóknak nem az összeggel, hanem inkább az elvvel van bajuk. Vagy azzal a procedúrával, amit a felhasználók egy részének még mindig jelent az online fizetés.

A havi 1 fontos ár csak akció, később napi 1 font vagy heti 2 font lesz az olvashatóság ára – ekkor valószínűleg még nagyobb esés várható. Igazából havi 8 font sem sok, de ott már elgondolkozik az ember, hogy miért is költene erre évi közel 100 fontot, mikor  kb. minden információ megtalálható más szájtokon, lapszemlézve még az exkluzív Times-anyagok is.

Nem tudom, hogy az oldalon járó felhasználók mekkora része érkezik a Google-ről, de az biztos, hogy aki csak gyorsan szeretne rátalálni valami napi hírre, az nem fog semennyit fizetni, inkább továbbkattint, megkeresi máshol. Ők persze nem visszajáró törzsolvasók, de potenciálisan lehet belőlük az – máshol.

Valamiféle kartellezéssel kellett volna megoldani ezt a fizetőssé tételt, ha már Rupert Murdoch annyira nem hisz még a tartalmak egy részét ingyen kínáló freemium modellben sem. Hiszen ha a nagyobb kiadványok mindegyike egyszerre váltott volna fizetősre, akkor talán több lenne az esélyük, mint külön-külön: kevesebb ingyenesen olvasható minőségi helyre menekülhetne most volna a júzer. A Times-nak persze esélye éppen most is van, 50-50%: vagy bejön vagy nem.

A legnagyobb gond egyébként nem is feltétlen az olvasók x százalékának elvesztése, szerintem az új felhasználók megnyerése lesz csak igazán nehéz, például fentebb kifejtettek miatt.

Nemrég OMG jelszóval nyitott a weben a tavasszal felállt kormány, de most inkább egy LOL* látszik kikerekedni.

Dobi Ágnes, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának sajtóreferense helyreigazítást kért a Hírcsárda című vicclap egyik cikke miatt. A cikkben azt “állították”, hogy Hoffman Rózsa oktatásért felelős államtitkár – a liberális oktatáspolitikával szembeszállva – nem csak az alsó tagozatban, hanem focipályákon is engedné a buktatást. A minden további magyarázat és kontextus nélkül is nyilvánvalóan viccnek szánt állításra adott reakció, a helyesbítésre felszólító közlemény egy igazi kommunikációs baki. Azzal súlyosbítva, hogy a Hírcsárda a korábban a kormány által megszólított geekek körében (is) igen népszerű, és egy ilyen egyéni LOL erősen hitelteleníti a korábbi központi OMG-t.

Pár hasonló megnyilvánulással szépen vissza lehet ám szerezni a webes véleményvezérek körében az előző kormány 200 milliós kormányzati weboldalakkal fémjelzett kétes hírnevét. De nem kellene visszajussunk arra a szintre, senki sem kívánja.

Nem politikai ügy és hiba ez, hanem szakmai. Hogy ne csak a problémát vessem fel, hanem némi javaslattal is előálljak: olyan sajtósok kellenének a minisztériumokba, akik nem csak a humort értik, de a webes kommunikációs folyamatokat is – így pontosan fel tudják mérni, hogy mennyi idő alatt válhat a weben egy ilyen helyreigazítás önmaga paródiájává.

Nem újdonságról van szó, de én csak most találkoztam vele, és megtetszett a Magyar Rádió Hangtár beágyazható doboza. Első ránézésre az volt a benyomásom (amit szintén első ránézésre szajmon is megerősített), hogy szép és jó, de túl nagy egy audiolejátszónak. Annak valóban az lenne, de nem csak erről van ám szó. A Hangtár embed-funkciójának megvalósítása alapvetően tetszik, de hogy ennél azért picit konkrétabb legyek, összeszedtem prót és kontrát.

Tetszik

• barátságos megjelenés
• bele lehet tekerni, nem kell megvárni a teljes betöltődést
• leírás / címkék / témák / kapcsolódó anyagok (ezen belül külön cikkek és hanganyagok)
• az MR összes adójának élő adása elérhető

Amin még lehetne gyúrni

• a beágyazás ikonját kiválasztva nincs egyklikkes kijelöl-másol
• nincsen beépített Facebook/Twitter megosztás (bár a leírások végére egy Twitter-link azért bekerült)
• olvashatatlanok a nevek/szlogenek a csatornalogók mellett (ez bizony copy-paste lustaság, hiszen külön ide gyártva mindegyik logo tartalma szépen elférne)
• a csatornák logójára kattintás után még egy (felesleges) katt kell az adás elindításához
• a dobozból nem elérhető a rádió honlapja (ötlet: a bal alsó sarokban lévő logóra rá lehetne linkelni)
• az élő adásra kattintás után nem lehet visszajutni a doboz eredeti tartalmához
• a cikkbéli “hallgassa meg”-ből lekattintott lejátszóba nem töltődnek be az infók (címkék, kapcsolódók)
• ha jól látom, van még mit tenni az audio tartalmak feldolgozását illetően is, bár ez tartalomgondozási kérdés

Hogy mibe bukik éppen bele a Hírszerző? Semmibe. Márhogy a szó szerinti semmibe. Ahogy ebbe a semmibe fog minden más ilyen oldal is belebukni, amelyik nem igazán rendelkezik koncepcióval. Az – szerintem – nem koncepció, hogy írunk cikkeket, amelyeket majd valahány olvasó valamiért elolvas. Sokkal több pedig nem látszik.

A Hírszerző – bár néhány ügyet sikerült bedobnia az elmúlt években – igazából csak egy ugyanolyan hírszájt, mint a többi. Nem rossz, csak ugyanolyan. A többi ugyanolyannal szemben vannak azonban komoly hátrányai, ami miatt sosem lehetett versenyképes. Nincs akkora múltja és ismertsége (bázisa), mint az Indexnek vagy az [origo]-nak. Nincs startlapos becsatornázottsága, mint az FN.hu-nak vagy akár a Hír24-nek. Nincs mögötte egy print lap, mint a hvg.hu-nak vagy a Heti Válasz Online-nak. Nincs a Hírkereső első helyein a doboza, mint az előbb említett oldalak mindegyikének.

Ezen kívül pedig nincs egy okos ötlet, ami miatt a Hírszerző igazán más lehetne (lehetett volna). Bár hírkeresős doboza anno a Zoomnak volt, ennyi mégsem volt elég. Onnan is lemaradt a plusz, ami egy friss belépőnek elengedhetetlen. Egy jó ötlet, egy lefedetlen piaci rés. Mindkét említett szájt közvetlen vagy közvetett vezetőjével beszélgettünk anno potenciális pluszokról (konkrét ötletekkel), a tulajdonosok mégis megelégedtek azzal, amik (voltak).

A Hírszerző a bezárás felé tart.

Mert ugyanolyan. Mert semmilyen.

Süveges Gergőről bebizonyosodott, hogy a jelenkori magyar televíziózás egyik legnagyobb alakja. Nem túlzok, tényleg így gondolom. Elvégre nem az a nagy dolog, hogy valaki egy unalmas vasárnap este összemoderál 8-10 másik embert, hanem az, ha egy rendkívüli helyzetben is a topon van. Jól reagál, a helyzet abszurditásának megfelelő stílusban. Nem bunkón, de bátran túllépve az öncélú polkorrektségen. Úgy, hogy érdekes legyen.

Nem akarnám túlnyálazni a dolgot, nézzünk inkább pár Twitterről összeválogatott (kb.) idézetet. Ezek önmagukban nem adják vissza azt a hangulatot és teljesítményt, ami miatt ez a poszt megszületett, de akik követték a műsort, azok biztos felvihognak majd egyik-másiknál – ahogy én is, amikor most írom.

• Most megpróbálunk olyan helyszínre kapcsolni, ahol beszél is valaki.
• Éjfélre mindenki tudni fogja az eredményt az interneten szivárgó számokból, kivéve az Országos Választási Bizottság.
• - Találkoztam cseh tévéstábbal is az épületben. – Hát igen, ennyi idő alatt Csehországból is odaérnek a tévés kollégák.
• Most már biztos: az egészet [Török] Gábor találta ki, hogy az ország az ő blogját olvassa.
• Még mindig nem adtuk fel a reményt, és nem tesszük be a Végtelen történet című filmet.

Gergő esti teljesítményével kijelölte a modern magyar hírháttér-műsorok járható és egyben járandó útját.

Sikerült végre időt szakítsak a Sanoma 2009-es éves jelentésérének átolvasására (.pdf, 5.29 MB, angol). A következőkben ebből szemezgetek, a teljesség mindenféle igénye nélkül, csak azokat kiemelve, amit én érdekesnek tartok.

A jelentésből jól látszik, hogy a pénz jelentős részét nemzetközi szinten is a cég magazin portfóliója hozza. Bár a  működési profit 2008-hoz képest 22.4 százalékkal csökkent, még így is 229.5 millió eurót tesz ki, katasztrófát tehát egyáltalán nem hozott a válság. Idénre már nemhogy a lejtmenet mértékének csökkenését, hanem némi növekedést is várnak.

A jelentésből kiderül, hogy a Sanoma egy erős online jelenléttel bíró, megbízható márka kíván lenni. A már bevett országokban való terjeszkedésen kívül további területekre is betennék a lábukat: öt év múlva legalább egy ázsiai országban jelen szeretne lenni a Sanoma.

A dokumentumban többször is előfordul a Video On Demand kifejezés, és nem rejtik véka alá, hogy ebben látják a közeljövő egyik lehetséges hajtóerejét. Szintén fontos az online tévés megjelenés, amely számításaik szerint 20 százalékkal is emelheti a nézők számát. Ebből számomra az következik, hogy hamarosan a TV2 és az RTL megoldásaihoz hasonló online tévézős lehetőség bukkan majd fel mondjuk a Story TV oldalán, legalábbis a saját műsorok tekintetében.

A tévézéssel kapcsolatban egyébként nem feltétlen a műsorszámok hatalmas mennyiségének felhalmozásában, mint inkább az azok közt való elirányításban lát fantáziát a Sanoma. Ebben valószínűleg van is valami, hiszen a tömegelvárás az, hogy csak le kelljen ülni és “nézni azt, amit mások”, hogy ne maradjunk ki az aktuális társadalmi diskurzusból.

A fentihez kapcsolódva a web+hír témában is inkább az aggregációra fog fókuszálni a kiadó – ez itthon is jól megfigyelhető, az éppen most indult Hír24 példáján.

[A blog szerzője a Sanoma Budapest Zrt. munkatársa.]

Szépvölgyi Tamás, a Sanoma Budapest Zrt. mobil üzletágának vezetője annak kapcsán nyilatkozott a mobilos tartalmak jövőjéről, hogy a Sanoma Budapest az Apple programok megjelentetésével, valamint a Nokia készülékekre fejlesztett alkalmazásokkal a digitális publikálás terén egy újabb fontos lépést tett.

„Az előttünk álló pár esztendő az üzleti modellek csatáját hozza, amikor egymás mellett élhetnek a mobilszféra területén a hirdetéseket befogadó, ingyenes kisablakok és a díjat szedő, ám reklámmentes, fizetős alkalmazások – de ezek bizonyos kombinációi is működnek majd. Ami bizonyos, hogy a felhasználók ingyen ebédre nem nagyon számíthatnak mobil területen. A digitális publikálást is meg kell fizetni, hiszen egyelőre egy kényelmi, prémiumszolgáltatásról van szó, amelynek az előállítása sok szakember összehangolt munkáját követeli meg. Bár a digitális publikálással valóban megszűnik a nyomtatási költség és a klasszikus disztribúciós kiadások, azonban a technológia és a digitális disztribúció ugyanúgy pénzbe kerül – mondta a Sanoma mobil üzletágának vezetője.

Disclaimer: a blog szerzője a Sanoma Budapest Zrt. munkatársa, a Mobilport című mobiltechnológiai szaklap szerkesztője és a Technet újságírója.

A részben fizetőssé váló online New York Times üzleti modelljének sikere az aktuálisan létező online médiapiac egy részének irreleváns kérdés. A közepes méretű médiumok egy része a modell sikerességétől vagy sikertelenségétől függően bajba fog kerülni, ha divatba jön a fizettetéssel való próbálkozás.

Az közismert, hogy az online lapok azért nem merték/merik fizetőssé tenni tartalmaikat, mert féltek/félnek a két szék közé esés tipikus esetétől. Azaz sem az olvasóktól nem lesz elég bevétel (hiszen átpártolnak a továbbra is ingyenes szájtokhoz), sem a hirdetőktől (a látogatottság csökkenése miatt csökken a hirdetési kedv is).

Egy New York Times megteheti, hogy akár pár évig is vár a modell sikerére. Még egy Axel-Springer is megteheti: emlékezzünk csak, szemrebbenés nélkül benyelték a Reggel című napilapos próbálkozásuk egy év alatt kitermelt 3 milliárdos veszteségét.

Sok kkm (kis- és középmédium) viszont a székek közé eshet: egyszerűen nem lesz annyi tartaléka, hogy bevárja, míg úgy-ahogy összeérnek az ízek, azaz kiegyenlíti egymást az új bevétel és a régi kiesése. (Ha egyáltalán egy ekkora piacon kiegyenlítheti. Ezt érdemes lenne vizsgálni, de sajnos nem vagyok benne egészen biztos, hogy fogják is. Láttunk már pár piacfelmérés nélküli idétlen megoldást.)

Gondolok itt a nem multi-tulajdonban lévő szájtokra. Nekik elég kemény lesz ez az időszak. Még azt is meg merném kockáztatni, hogy a magyar online piac második nagy (és másodjára csak saját) válsága jobban tizedeli majd a médiumokat/munkatársakat, mint az aktuális tette.