tsabeeka

A Facebookon próbálkozó cégek egyik módszerét röviden nyereményspamként emlegetik, biztosan mindenki ismeri: létrehoznak egy nyereményjátékot, amibe úgy lehet beszállni, ha lájkoljuk az oldalukat, plusz meghívjuk ismerőseinket is a buliba.

Teljesen jó ötlet és 1-2 ilyenbe való beszállás esetén még nincs is gond, de aki ötösével vagy tízesével lájkol emiatt Facebook-oldalakat, annál egy idő után elszállhat a dolog, és az egész Facebook zavarossá válik, tele reklámokkal. Ha nem szeretnénk, hogy facebookos üzenőfalunk tele legyen szemetelve a játék után talán már irreleváns megosztásokkal, akkor két dolgot tehetünk:

1. elrejtjük az adott oldal által posztolt frissítéseket (az üzenőfalon lévő elem fölő vitt egérnél a jobb fölső sarkában megjelenik az x, ezt lekattintva jön fel az elrejtés lehetősége)
2. az adott Facebook-oldalra ellátogatva a bal oldalon lévő dobozos sáv alján rákattintunk a “nem tetszik” gombra, ezzel teljesen töröljük magunkat a rajongók közül

A nyereményjátékokat Facebookon szervező cégek pedig egy dolgot tehetnek a fenti kettő ellen: a játék közben és után is érdekes megosztásokkal tartják meg a felhasználókat.

Most jutottam el oda, hogy elolvassam, amit Pollner linkelt néhány napja. A tíz twitteres tényt tartom annyira érdekesnek, hogy magyarul is megörökítsem a tudományos kutatásokból nyert lista lényegét.

1. Sok információ ismétlődik, de a twitt terjedésével a körbesugdolózós játékhoz hasonló helyzet áll elő. Tudjátok, amikor mindenki csak a mellette ülőnek súg meg valamit, majd a sor végén állóhoz – az értelmezések/félreértelmezések útján – már teljesen másképp jut el az információ. (Az már csak az én megjegyzésem, hogy ez valószínűleg a felhasználói hálózatokon lévő információmegosztó csatornák legtöbbjére igaz.)
2. A Twitterhez csatlakozók legnagyobb része a szolgáltatást már használó barátai hatására regisztrál, és első körben csak a barátait kezdi el követni.
3. A legtöbb twitt üres fecsegés. Egy kutatás szerint egészen pontosan 41% ilyen, míg a hírek és a spam csupán 4-4%-ot tesznek ki. (Azért azt ne felejtsük el, hogy az üres fecsegés sokszor a kommunikációs üresjáratokat áthidaló, közösségfenntartás tekintetében igencsak fontos elem is lehet.)
4. A twitterezők átlagéletkora 31 év. (A facebookozóké 33.)
5. Bár a felhasználók többsége, egészen pontosan 55%-a nő, a férfiaknak átlagosan 15%-kal több követőjük van, mint a nőknek.
6. A mikroblog jellegből fakadóan a júzerek 80%-a leginkább saját magával foglalkozik (“meformers”), csupán 20%-uk törekszik hangsúlyosabban mások informálására (“informers).
7. A twitteres trendek általában rövid életűek és egy trendi téma nem nagyon ismétlődik. Tehát a Twitter kevésbé “témakövető” a hagyományosabb csatornáknál.
8. Ez kicsit meglepő: a felhasználók átlagos twittjeinek száma 1, azaz egy. Az ok a sok “beregeltem, de végül nem használom” felhasználóban, illetve a kizárólag mások követése miatt regisztrálókban keresendő. Másképp megfogalmazva, de lényegileg ugyanez: a felhasználók 10%-a jegyzi a twittek 90%-át.
9. A netes egzisztencia megtartása miatti “szorongás” rendszeres twittelésre motiválja az extrovertált felhasználókat.
10. A felhasználók többsége gyors információforrásként, nem pedig közösségi hálózatként tekint a Twitterre. A követéseknek csupán 22%-a kölcsönös.

Mindenkivel megesik, hogy egy-egy információt hamarabb oszt meg Twitteren vagy Facebookon, minthogy leellenőrizné. A kevésbé tudatosabbaknál gyakrabban, a keményvonalasaknál ritkábban fordul elő, de bizonyos mértékben mindenki érintett. (A nagyon tudatos felhasználók is, de ők inkább csak kihasználhatják az ebben rejlő lehetőségeket.)

Lehet ez például egy bréking jellegű, de hamis hír. És bár egy hír valóságtartalmát viszonylag gyorsan lehet ellenőrizni,  sajnos mégsem teszi meg mindenki a továbbosztás előtt. De lehet szó például a rövid leírás alapján elsőre szimpatikusnak tűnő kis szolgáltatásról is, amiről a megosztás után következő kipróbálás alkalmával derül ki, hogy nem is olyan szép/jó, és ha most döntenénk, biztosan nem osztanánk (tovább) egyik csatornán sem. Egy szolgáltatás vagy szoftver értékes mivoltáról meggyőződni már hosszabb időbe telik, így még kevesebben veszik rá a fáradságot.

Az ok a piramisjátékoknál és az MLM-nél is ismert jelenség: akik az elsők közt szállnak be, azok jobban járnak. A Twitter esetében ez úgy néz ki, hogy aki az elsők közt twittel ki vagy RT-zik egy adott információt, annak neve több más RT-ző twittjébe kerül bele, mintha valaki csak a sor végén lenne. Így pedig egyre többen fontos hírforrásként tekinthetnek a gyors megosztókra.

Persze nincs is ezzel semmi baj, ha rendre valódi és értékes információmorzsákról van szó. De a mindenáron elsők közé tartozni akaró felhasználók a rosszkor, rossz helyen megosztott hülyeségekkel sokszor teleszemetelik a webet.

Olyan ez, mint a dohányzás: mindenki tudja, hogy hosszú távon káros, mégis sokan csinálják.

Minden különösebb kommentár nélkül szeretném megmutatni a Google Trends iWiW-es és facebookos adatait. Hamarosan érdemesebb lesz itthon a Facebookon hirdetni az iWiW helyett, onnantól pedig nem nagyon van megállás. Ti mennyit adtok még neki? Mármint nem a Facebooknak.

+ Mondjunk le az iWiW-ről a Facebook javára!

Ma kezdődött Szarvason a Szélrózsa nevű, 8. országos evangélikus ifjúsági találkozó. Amiért ez bekerül a blogba, az az, hogy én is meghívott vendége leszel az egyik kerekasztal-beszélgetésnek, amely a fenti címet viseli. Többek között olyan kérdésekkel foglalkozunk majd, mint például: Mit keres a könyv és a Könyvek Könyve az interneten? Épülhet-e valódi közösség és egyházi közösség a világhálón? Van-e helye az egyháznak a közösségi oldalakon és a közösségi oldalaknak az egyházban?

Akik a válaszokat keresik
Nagy Bence, a Moly.hu és a myLuther vezetője, az Evangélikus Élet hetilap Egyház és világháló rovatának vezetője.
Németh Zoltán pécsi evangélikus lelkész, kétbalkezes felhasználó, aki a gyülekezeti munkában – kezdetben kényszerből, aztán egyre több lelkesedéssel – használja az internet nyújtotta lehetőségeket.
én

Tegyük fel, hogy van olyan felhasználó, akit követek Twitteren, Google Readeren és Zümmön, ráadásul ismerőse vagyok Facebookon. A Facebookjára be van kötve a Twitter, a Zümmjébe pedig a Twitter és a Google Reader is. Gyorsan ki lehet számolni, hogy egy twittjével három, míg egy greaderes megosztásával két helyen találkozok – kivéve, ha a Facebookra is be van kötve a Greader, mert akkor azt is három helyen látom. Aztán ott van még a Facebookra és Zümmre bekötött Twitterre bekötött YouTube, ami persze ugyanakkor megjelenik Google Readeren, így még egy elemként a Zümmön és Facebookon, stb.

Mivel a fenti feltevéssorozatnak legalább egy része valószínűleg sokunk sok ismerősére igaz, érdemes lehet megfontolnunk, hogy mennyi percet szánunk egy-egy napunkból a sorozatosan ismétlődő tartalmak olvasgatására/átugrálására. Én úgy döntöttem, hogy mindenesetre annyit nem, mint eddig.

Innentől kezdve pedig mindenki eldöntheti, hogy melyik csatorna a leggyengébb láncszem. Valamelyik teljes elhagyása helyett érdemesebb lehet a smart filtering, azaz konkrét személyenként eldönteni, hogy melyiküket hol érdemes követni (és hol nem). Ha egy ismerősünk például önállóan nem használja a Zümmöt, csak a Twitterjét és Google Readerjét köti be oda, akkor érdemes Zümmön elállni a követéstől – persze csak akkor, ha Twitteren és Google Readeren is követjük, hiszen ellenkező esetben pont hasznos a zümmös követés.

Mindez persze csak akkor probléma, ha sok ilyen behálózott ismerősünk van, vagy egy-két ismerősünk napi 10-20 elemet oszt meg a csatornákon, ami aztán 50+ elemként jelentkezik a különféle rendszerekben. Mindenkinek saját magának kell felmérnie, hogy melyik rendszerből mit/kit kapcsol ki, de érdemes ezt időben elkezdeni, mielőtt a fejére nő ez az egész, és már feszülten kezd bele egy-egy csatorna újdonságainak olvasásába.

A múlt szerdai abszurd áras telenoros HTC Desire-ről szóló posztomat belinkeltem a Telenor Facebook oldalán, remélve, hogy ha már a Twitteren nem reagáltak rá, akkor itt valamiféle (vicces, netán önironikus) választ adnak. Nos, a Telenor közösségi médiás hozzáállása, azt hiszem, egy időre leszerepelt előttem. Íme a tökéletes mellébeszélés.

Szóval 4 nap alatt összesen ennyire futotta tőlük. Nem tudom, hogy a online community manager bénázik, vagy egyszerűen ennyit enged neki a Telenor, mindenesetre az érintettek figyelmébe ajánlom (például) a Karmamedia vonatkozó ebookját, abból talán rájönnek, hogy hiába blogol a vezérigazgató, ha egy ilyen egyszerű kérdésre még csak rossz választ sem tudnak adni, hanem inkább kétszer is kikerülik a válaszadást. Lehetett volna valami beszerzési áras vagy árpolitikás bullshit, ha nincs vállalhatóbb indoklás a 190 ezres árra.

Időközben azért van némi fejlemény, megjelent a Vodánál a Desire. Kártyásan 110 ezer forint. Remélem, most a Telenornál is nevetnek az árképzésért felelősök. Mert ez így már tényleg elég vicces.

A Facebookon mostantól már nem csak az egyes bejegyzéseket tudjuk lájkolni, hanem az azokhoz érkezett hozzászólásokkal kapcsolatos tetszésünket is ki tudjuk fejezni. Tulajdonképpen már csak a lájkolások lájkolhatósága hiányzik, de az persze már elég abszurd lenne. Mostanra kb. minden más tartalomelemmel kapcsolatban kifejezhetik tetszésüket a facebookozó (500) milliók, a lehető legegyszerűbb módon: egyetlen kattintással.

Úgy látom, hogy a hozzászólások lájkolása csak a komment mellett jelenik meg, a gombnyomó felhasználó üzenőfalán nem. Ez egyrészt jó: bátrabban merjük használni a funkciót, nem kell attól félni, hogy teleszemeteljük saját üzenőfalunkat. Másrészt jól mutatja, hogy ezúttal nem a forgalomgenerálás, hanem a tartalmak súlyozása a cél. (Illetve szépen haladunk az analitikai rendszer felé.) Ez egyre fontosabb egy olyan hálóban, ahova most már nem csak a felhasználók ömlenek, hanem az általuk létrehozott egészen elképesztő mennyiségű belső tartalom. Az pedig nekem külön szimpatikus, hogy nem engednek a sokak által áhított “nem tetszik” gombos követelésnek, és kizárólag a pozitív vélemények mennyiségére alapul a rendszer.

Egyébként pedig a forgalomterelésben egyértelmű eredményeket mutat a Facebook április végi nyitása. A “like” gomb hatásáról nemrég közölt adatokat a TypePad: az általuk kiszolgált blogok kedvelhetősége 50, míg a konkrét posztok lájkolása 200 százalékos növekedést hozott a Facebookról érkező forgalomban.

Ezt nézegetve rápillantottam az OrosCafé statisztikájára. Ez bár egy kisebb felhasználói bázissal működő, teljesen más jellegű szájt, a helyzet elég hasonló. Szépen emelkedett már májusban is a Facebookról érkező látogatók száma, de júniusra a helyzet odáig “fajult”, hogy június első két hetében már elértük a korábbi teljes hónapok szintjét.

Van abban némi báj, amikor valaki még 2010-en is ellenforradalomként beszél 1956-ról. Csak azért, mert valamikor úgy volt. Elvégre 1956 egy van. 1956-nak kialakult fogalomrendszere és sztenderdjei voltak. De aztán jött egy rendszerváltás, ami újraírta a vonatkozó hazai könyveket.

Nem szeretnék nagyot mondani. Így inkább bevallom, hogy a helyzet jelenlegi állásából nem tudom eldönteni, igaza van-e Doranskynak, amikor azt írja: azzal, ha a Facebook a következő 1-2 évben valamikor be fog vezetni egy tartalomhálózatra tervezett hirdetési-  és egy saját analitikai rendszert, valamint a felhasználók kattintási és lájkolási mintázatai alapján fog hirdetést elhelyezni a Facebook a tartalmi partnerhálózatban, “megnyerheti” a webet.

Azt rögtön belátom, hogy Bánóczy Zoltán posztjának címében van igazság: lájkolásból nem élünk meg. Még nem. Csak közben azt se felejtsük el, hogy 15 éve még a SEO-ból sem éltünk meg.  A posztból kb. az az üzenet jön le, hogy holnap minden úgy lesz, ahogy tegnap volt. Nos, a holnap rendre nem olyan, mint a tegnap, a paradigmák pedig időnként igen nagyot változnak. Jobb lesz, ha ezt mindig észben tartjuk, mégha nem is tudjuk mindenre azonnal a választ.

A december 4-ei sajnálatos események óta, számításaim szerint 130 napon át volt itthon egy mobilszolgáltató, amely nem merte betenni a lábát a közösségi szájtokra. 130 nap alatt valószínűleg sokszor átgondolták, hogy ki mit tett rosszul. 130 nap után egy többi szolgáltatónak beszólós kampánnyal törték meg azt a csendet, amelyet Müller Tamás éppen egy hasonló twittjével idézett elő. Intézményesített formában teszik azt, ami miatt anno kirúgtak egy általuk is jónak tartott szakembert. Talán így szeretnék visszanyerni az odamondós, vagány szolgáltató képét.

Ahogy a “Bocs, fiúk.” teaserjéből gondoltam: elindult a vodás Facebook-oldal, a Twitter-csatornájuk pedig 130 napnyi kihagyás után újra él, ráadásul a szünet előtti utolsó twittjükre reflektálva léptek újra színre. Welcome back on board, Vodafone!