Hova nézünk legtöbb ideig?

Ahogy a képen is látható, fontos a jóféle borító (Cover photo), mert az adatlapunkra jutók elsőként ezt veszik észre. Ami a vizsgálat előtt kevésbé volt nyilvánvaló: a jobb sávban lévő hirdetéseket a régi profilokon az emberek 43%-a vette észre, míg a Timeline formátum esetén jóval magasabb, 63%-os ez az arány.

Milyen sorrendben nézünk végig a profilon?

Aki további rálátásokra kíváncsi, az a Mashable-n további képeket talál az EyeTrackShop vizsgálatából, amelyben a Facebook, a MySpace és a Twitter régi és új oldalait tesztelgették.

Az egyik szempont a bloggeri/újságírói. Akit teljesen természetes módon nem érdekel annyi ember véleménye, mint amennyien olvassák az írásait. Jobb esetben például azért, mert napi több száz/ezer vélemény senkit nem érdekelhet. Rosszabban pedig azért, mert sokan beazonosíthatóság nélkül hülyeségeket írnak, majd amikor a saját stílusukban válaszol nekik az ember, akkor még ők vannak felháborodva. (Ezen a blogon az évek során alig volt ilyen, de tisztában vagyok vele, máshol én is tapasztaltam, amíg olvastam máshol a kommenteket, hogy az átlag ennél sokkal-sokkal rosszabb.)

A másik szempont az olvasói. A hülyeség nemcsak az újságírót, hanem a kevésbé trollkodó olvasót sem érdekli. És hiába 10 kommentből 1 a hülyeség, az emberi természet már csak olyan, hogy azon az egyen elkezd pörögni, lerombolva ezzel saját felhasználói élményét. (Minden tanács ellenére.)

Tehát jó a hozzászólás, bizonyos helyekre kell is. De nem tudunk mindenkivel beszélgetni, nem akarunk mindenkivel beszélgetni – és nem is kell mindenkivel beszélgetni. A kommentként létrehozott felhasználói tartalom demokratikus eszmeként szép, de mindenki kezébe adva a lehetőséget inkább kontraproduktív. Nem értékes beszélgetéseket szül, hanem egy olyan helyzetet, mintha mindenki lehetőséget kapna a vezetésre. Elvégre micsoda idétlen, diszkriminatív dolog is ez a jogosítványosdi, ugye.

Aztán persze van rengeteg potenciális kommentelő, akikkel nagyon jókat el lehet beszélgetni, akár több órán át aktív threadekben is. Az értelmes onlájn beszélgetések terepét azonban egyre gyakrabban jelenti a név nélkül kevésbé bebunkózható Twitter, Facebook és Google+. Mégha, mondjuk Twitteren, nem is feltétlen derül ki az illető valós neve, nem is ez a lényeg, hanem a csatorna állandósága: a vélemény megmarad a felhasználó twittfolyamában, a kommentelő egy beazonosítható, állandó webes személyiségével vállalja azt. Azt hiszem, sokkal szerethetőbb egy olyan web, ahol főleg ilyen beszélgetések zajlanak.

A felhasználók 78%-a tíznél kevesebb márkáért van oda annyira, hogy felvállalt rajongója legyen. Egy-egy brand belájkolása mögött majdnem ugyanolyan arányban húzódik meg az, hogy a júzer már használja a cég termékét/szolgáltatását (58%), mint az, hogy kedvezményekhez szeretne ilyen módon hozzájutni (57%). Mindössze 31%-uknak fontos, hogy elsőként szerezzen infót az adott márkával kapcsolatban.

Az oldallájkolás után a felhasználók többsége passzív módba teszi magát: a megkérdezettek 77%-a főleg a kiposztolások olvasása jelenti a legfőbb kapcsolatot a branddel, a megosztások tetszikelése vagy kommentelése viszonylag kis hányadra jellemző – ez a lájkolás fentebb felsorolt okaiból is következik. A válaszadók mindössze 17%-ára jellemző, hogy megosztja ismerőseivel a brandekkel kapcsolatos tapasztalatait. A tábor bővítését már jóval többen segítik: a brandet lájkoló felhasználók 56%-a nagyobb valószínűséggel ajánl valamit ismerőseinek a lájkolás után, mint előtte. A megkérdezettek 51%-a pedig úgy válaszolt, hogy nagyobb eséllyel vásárol a cégtől, mióta rajongója lett.

A problémás pontok

• Mindenki megkapott minden twittet, nem csak a saját államára vonatkozót. (Ez a a Twitter sajátossága miatt történt így, hiszen amíg a Facebookon elég jól lehet targetálni, a Twitteren ilyen szempontból csak vaktában lövöldözni lehet.)
• A kampány (ötlete) későn jött. Ha egy-két héttel korábban kezdenek bele a twittelésbe, akkor kényelmesen el lehetett volna osztani 3-4-5 napra a twitteket, így a követők nem észlelték volna annyira nagy adagnak.
• A twittek zöme felszólító módban íródott, ezzel közvetlen reklámérzetet keltve, amelyre ilyen dózisban valószínűleg senki nem kíváncsi.

Az eredmény

• Az NM Incite mérése szerint a #compromise hashtag 22 ezernél több twittben jelent meg és potenciálisan 36 millió felhasználó találkozhatott vele (ez azok száma, akik a hashtaget használókat követik, az átfedésekről nincs szó).
• Obamát 28 ezer alkalommal említették Twitteren a vizsgált időszakban.
• Az említések 40%-a és a hashtages twittek 28%-a pozitív hangvételű volt, 13%/12% negatív, a többi semleges.
• A 9.5 millió követő környékén járó amerikai elnök a kampány hatására kb. 37 ezer követőt vesztett.
• A kampány 11 ezer követőt hozott a twittekben említett republikánus politikusoknak.

A kérdések

…nagy örömünkre szolgál, hogy sikeres kampányainkra mások is felfigyeltek. Oknyomozó írásukban egy olyan tevékenységet sikerült kinyomozniuk, amelyet majdnem mindenki használ egy-egy kampány során. [...] Ezeknek a karaktereknek a használata a víruskampány elindításakor vagy moderáláskor bevett gyakorlat a szakmában, nem csak hazánkban, de szerte a világon. Aki jártas az online kommunikációban, az tisztában van ezzel az eszköztárral.

Bár erről már nem írnak, de én úgy tudom, hogy a nyomozók is tisztában vannak a heroinkereskedők eszköztárával, mégis inkább üldözik őket. Illetve azt is tudom, hogy szakmailag kínos ilyen stílusban válaszolni egy nappal azután, hogy a Facebook marketingért felelős igazgatója a közösségi szájt anonimitás elleni erősebb küzdelmét vetíti előre.

Kíváncsi vagyok, hogy folytatódik-e még az ügy, az Erste Bank és/vagy a Nestlé lép-e valamit, vagy hallgatásukkal egyszerűen csak felvállalják bérelt fiktív felhasználóikat és a közösségi spamelést.

Ezek az adatok egyáltalán nem titkosak, de csak különböző Facebook API-k segítségével elérhetőek – ez a kis tool viszont egyszerűen lekéri és megjeleníti őket. A vizsgált URL-eket elmenti cookie-ba, úgyhogy legközelebb nem kell újra megírni. Ez a links.stat.

Érdekes jelenség, hogy hirtelen az is belájkol valakit, akinek eddig esze ágában sem volt. Biztosan van erre valamilyen facebookosítható fogalom a pszichológiában, nekem eddig ilyesmik jutottak eszembe:

• együttérzés, szomorúság kifejezése,
• a “halottról vagy jót, vagy semmit” elvből az előbbi érvényesítése,
• a halálhírről szóló megosztás(ok) “létjogosultságának” igazolása.

Az All Facebook kora szombati mérése szerint (napfordulókor, gondolom) 2 187 519 rajongója volt Amy Winehouse-nak, az elmúlt egy hónapban alig 91 ezerrel lett több. A halálhír után nem sokkal, 19:17-kor 2 millió 236 ezernél tartott az oldal, este 8-ra pedig már 2 millió 290 ezer körül járt.

Saját magamat nem tudom elképzelni, amint épp így viselkedek, de a Facebook világának egy nagyon is létező jelenségéről van szó, ez egyértelműen látszik.

A “lájkolás” (tetszikelés) kifejezés már régen beépült a magyar társadalom szókincsébe, és ahogy egyre természetesebbé válik a közösségi web használata, úgy jelenik meg ezen a színtéren is az ebből a szempontból leginkább választópolgárként meghatározható magánszemélyek és a politikai erők közeledése. Bár az utóbbi szereplők üzeneteinek eljuttatásához a közösségi weben leginkább személyre szabható módon a magánszemélyek hozzájárulása is kell, természetesen a politika szereplői is sokat kell tegyenek azért, hogy a választópolgárok felfigyeljenek rájuk, netán mindennapi online aktivitásuk követőjévé váljanak. Írásomban a magyar politikai erők közösségiweb-használatának témáját járom körül, rámutatva a lehetőségekre és a hazai valóságra is.

Némileg kapcsolódó információ, úgyhogy itt árulom el azt is, hogy egyik alapító tagja lettem az SZTE Digitális Kultúra és Elméletek Kutatócsoportjának.

Először az Google által hangoztatott “ahogyan ezt a való életben is tennéd” elv alapján rendeztem az embereket: család, barátok, (személyes) ismerősök, illetve követettek, ez utóbbiba kerültek azok, akikkel személyesen még nem találkoztam, de innen-onnan, leginkább Twitterről ismerem őket. Na, ez az, amiről hamarosan kiderült, hogy teljes tévút. Ugyanis a személyes ismerőseim közt vannak olyanok, akiknek nem szívesen olvasom mindenféle bejegyzését – a Google jelmondatát átfordítva: ahogy a való életben sem -, viszont rengetegen vannak olyanok, akikkel offline még nem találkoztunk, mégis kíváncsi vagyok a legtöbb posztolásukra.

Szóval az új, inkább a tartalomfogyasztásra, mintsem a tartalommegosztásomra épülő stratégia szerint a család mellett két kört alakítottam ki, szerintem elég beszédes nevük van: olvasom és átfutom. Az előbbi fal van folyamatosan megnyitva, így a legfontosabbakról nem maradok le. Időnként pedig benézek az átfutósba, és a kör nevéhez méltóan szemezgetek az ottani megosztások közt. (Ezek mellett létrehoztam egy chat nevű kört is, de ezt csak akkor használom majd valamire, amikor megoldható lesz, hogy a kör tagjai mellett ne kandikáljanak be a Gtalk-partnerlistán lévők, vagy ez utóbbihoz lesz normális kezelő.)

Ti hogyan köröztök?