Nem nagy nóvum, mégis csak mostanában kezdünk itthon is szembesülni vele: a közösségi szájtok nagyon szépen kihúzzák a szöget a zsákból. Fel-felsejlik a munkakörük szerint sokszor kötelező kimértséget, udvariasságot mutató emberek foga fehérje.

Oroszvári Péter, az MSZP országos listáján 83. helyen szereplő és egyéniben is induló képviselőjelöltje a következőt osztotta meg facebookos üzenőfalán:

„Mennyei Atyám! Miután az elmúlt esztendőben kedvenc zenészemet, Michael Jacksont, kedvenc színészemet, Patrick Swayzet, kedvenc színésznőmet, Farrah Fawcettet és kedvenc írómat, Mario Benedettit magadhoz vetted, szeretném tudatni Veled, hogy kedvenc politikusom Orbán Viktor, és már február közepe van!!!”

Azt hiszem, mindannyian ismerjük a “Mátyás király volt, meghalt. Jimmy király volt, meghalt. Most már én is kezdek félni.” – jellegű poénokat, melyek az utóbbi király halála után szökkentek szárba. Van ezeknek egy olyan titkuk, mely fölött a szakdolgozatát valószínűleg nem a humor sajátos logikájából író képviselőjelölt elsiklott: a csattanóban rendre maga a vicc mesélője szerepel.

Minden más élő személlyel – legyen az  sarki hentes, egyetemi oktató vagy éppen politikus – elmesélve sértődés várható. A Facebook pedig szépen megőrzi ezeket a bejegyzéseket, esélyt adva annak, hogy ne csak a sarki hentes, hanem az újságíró vagy valamelyik szemfülesebb közéleti blogger is észrevegye őket.

, ,

Az alább olvasható írás közel egy éves, 2009. január 9-én jelent meg a szép emlékű Zoomon. Az oldal áprilisban bezárt, az anyagok pedig már sehol nem olvashatók. Az  jutott eszembe, hogy van ez a cikk, ami viszonylag – néhány számadattól eltekintve – időtlen információkat tartalmaz, így talán megérdemli azt, hogy fennmaradjon.

Fertőként és egy Isten céljaira felhasználható eszközként is egyaránt tekintenek a hazai egyházak az internetre, a hitük által diktált nézetek, illetve vérmérsékletük szerint. Az viszont tény, hogy a magukra valamit is adó felekezetek valamilyen formában mind jelen vannak a weben. A Zoom az evangélikusoknál, a krisnásoknál és a katolikusoknál járt – legalábbis virtuálisan.

Testvérközösség

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház médiamunkáért felelős püspöke szerint az egyház alapítója igazi médiaszemélyiség volt. Luther Márton értette a korabeli média nyelvét, élni tudott a nyilvánosság eszközével, valamint az olyan technikai újdonságokkal, mint a nyomtatás.

A lutheri hagyományt folytatva a Magyarországi Evangélikus Egyház is viszonylag korán felismerte az internetes megjelenésben való lehetőséget: A templom egere című, lelkészeknek szóló informatikai kiadvány már 2002-ben megjelent. Az akkor igencsak kuriózumnak számító könyvet követte aztán két év múlva az Evangélikus Egyszeregy, mely az egyház szervezetét, hittételeit és mindennapjait mutatja be egy online hittan kurzus keretében. Mindezt nemcsak, hogy az interneten, de a 2004-es általános egyházi hozzáálláshoz képest igencsak innovatív módon: modemes és ADSL-internethez is szabott hangalámondással, letisztult, még ma is korrektnek mondható dizájnnal és képernyőre szabott szövegekkel.

A közösségi építkezés szele is jó időben érte utol a fogalommal egyébként vallásosként évszázadok óta tisztában lévő evangélikusokat. A myLuther.hu nevű közösségi portált egy, az egyházhoz szervezetileg nem, csak eszmeiségében kötődő Bt. fejlesztette és működteti. 46615 hozzászólás, 6704 bejegyzés, 695 tag, 9521 kapcsolat, 2176 üzenet és 842 feltöltött zene van az oldalon, amely jelmondatához (“A hit közös, a többi ráadás.”) híven nem koncentrál szigorúan a vallásos témákra, csupán a közösség értékrendjét helyezi előtérbe.

Blogolna-e Krisna?

A net közösségi oldala a “krisnásoknak” sem ismeretlen. Míg a kilencvenes években leginkább könyvárusító tevékenységük során találkozhattunk velük, ma már egyáltalán nem ritka, ha egy-egy valamilyen módon hozzájuk kötődő oldalba botlik az ember.

A hivatalos, központi honlapon 1-2 naponta található új tartalom, sokszor hanganyaggal vagy éppen videóval kísérve. Amellett, hogy ma már az egyház hivatalos csatornáin láthatóan tudatosan aknázza ki az internet lehetőségeit, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének több tagja is intenzív online kommunikációt folytat.

“Mivel hitünk szerint mindent Krisna teremtett, így a blogokat is” – tisztázta az alapokat Horváth Ádám, aki MC Das néven a Kezdő Krisnás blog és egy hasonló szellemiségű gasztróblog szerzője is. “Lehet, úgy néz ki, hogy valamit az emberek csináltak meg, de mindig elfelejtik, hogy a gondolat, az értelem és az intelligencia is Istentől jön. Nekünk csak lehetőségünk van válogatni a vágyak és az eszközök közül” – fűzte hozzá Ádám, aki három év alatt közel 1300 bejegyzéssel tette le voksát vallása értékeinek internetes kifejezése mellett.

A beérkező hozzászólásokból kiderül, hogy bár többnyire a lelki élet iránt valamilyen formában érdeklődő internetezők a rendszeres látogatók, egyáltalán nem arról van szó, hogy az egyháztagok csak egymásnak írnának. Egy-egy krisnás blog havonta 4-5 ezer egyedi látogatót is elkönyvelhet.

Az internet “olykor ellentétben állni látszik a keresztény üzenettel, de…”

A katolikus Pápai Tanács egyik korábbi dokumentuma szerint “a radikális szabadelvűek lettek az egyetlen csoport, melynek jogait és érdekeit igazán elismerték a világhálón” – habár véleményüket azóta már finomították.

Felismerték, hogy az internet “olykor ellentétben állni látszik a keresztény üzenettel, de páratlan lehetőségeket is kínál Krisztus üdvözítő igazságának hirdetésére az egész emberiség számára. Mérlegeljük [...] az internet lehetőségeit a vallási információ és tanítás terjesztésére nézve, túljutva minden határon és akadályon. Akik előttünk hirdették az Evangéliumot, legmerészebb álmaikban sem gondoltak ilyen hatalmas hallgatóságra. A katolikusok ne féljenek attól, hogy a tömegkommunikáció ajtaját szélesre tárják Krisztus előtt” – legalábbis ez áll II. János Pál pápa 35. tömegtájékoztatási világnap alkalmából megfogalmazott üzenetében.

A honi Katolikus Egyház a PDA-ra és wapos felhasználásra is optimalizált központi honlapja mellett többek között egy korábban félhivatalosnak aposztrofált, ma már “katolikus napilap” megjelöléssel futó online újságot is üzemeltet. A Magyar Kurír egyben Közép-Európa legrégebbi katolikus hírügynöksége is, 1910-ben alapították. A lap jelenlegi, gyakran frissülő internetes formájában 2005. pünkösd vasárnapja óta olvasható.

Bár a Napi Evangélium utóbb a Kurírban is helyet kapott, az eredetileg e-vangélium e-mailben névre hallgató szolgáltatás, alulról jövő kezdeményezésként, már 2004. július 12-én elindult. A minden reggel 5-kor érkező “lelki csomagot” – melynek része az evangélium mellett egy magyarázó elmélkedés, valamint egy ima is – jelenleg 16 és fél ezer ember kapja. Ez a szám havonta átlagosan 300-zal nő, de a Biblia évének kezdetén volt olyan hónap, amikor 1200-an iratkoztak fel. A lelki szolgálat ezen módját kitaláló és azóta is életben tartó Horváth István Sándor a Zoomnak elmondta: a kezdetek óta összesen 11 millió 300 ezer e-mailt küldött el.

Az országos mainstream média jelentős része gyakorlatilag lekésett a mai pécsi egyetemi lövöldözés bréking-jellegéről. A helyi verziókkal rendelkező AxelSpringer-lapokban és Twitteren már régen hír volt a hír, amikor az országos online lapok szerkesztői még csak sűrű “nézmá, Sanyi, úbazz, mi a picsa” félmondatok kíséretében félretolták az ebédre vett gyrost a szájuk elől.

A lövöldözéses infót a BAMA kapta és (a BEOL) kürtölte világgá. Az országos szájtok ezekről olvasgatták a fejleményeket, bár kissé megkésve. A dolgok mindig helyben történnek, maximum országosan érdekesek. Sosem “Magyarországon” történik valami, hanem Szegeden, Bánkúton, Budapesten vagy éppen Pécsett.

Ez persze eddig is így volt, a változás nem ilyen téren történt. Ami fejlődött, az az internet-penetráció. Ezzel összefüggésben mindenki legnagyobb szerencséjére a helyi közösségek erősödnek. Nyitni kell a médiavidék felé, srácok!

091Tetszik a Yamm!, bár nem nekem szól. Több Twitter-fiókot is használok, többféle listát is szeretek egymás mellett látni stb. A Twitter-használók zöme azonban nem így twitterezik, főleg nem az a 12-18 éves generáció, amely éppen most kattan rá egyre inkább az állapotfrissítésekre. (Emiatt aztán hh-val ellentétben én úgy gondolom, a Turulcsirip nem valódi konkurenciája a Yamm!-nak, a kevésbé divatos névválasztása vagy éppen a geekes megjelenése miatt sem. A Turulcsirip is jó, de másra van.)

A Yamm!-ban minden van, aminek lennie kell: a twitteknél válasz- és RT-gomb, a párbeszédfolyamok (előzmények) előhívása. Láthatjuk egyben az ismerős mellett az ismeretlen magyar felhasználók twittjeit, elénk tolnak pár követendő celebet – na, szóval jó ez. A linkelt képek és videók beágyazva jelennek meg, nem kell kikattintanunk az alkalmazásból. A dizájn is szimpatikus, kellemes nézni.

Számomra kissé zavaró, hogy nem automatán frissülnek a twittek, a Yamm! csak kiírja, hogy van x darab új, nekünk kell rákattanni a “frissítés most” feliratra. Nem ehhez vagyok szokva. Az új twitteket egyébként kicsit lassan húzza be egyelőre a rendszer.

Mivel van médiaajánlat menüpont, rákérdeztem @zsoltitól, miféle hirdetési lehetőségeket terveznek. Elsősorban nem reklámokból szeretnék fenntartani magukat, de ha már rákérdeztem, hogy várhatók-e később fizetett twittek, azt a választ kaptam, hogy akár meg ilyesmi is lehet: a twittek közé szúrt valamilyen nem zavaró szöveges reklám.

Szóval szerintem jókor jött a Yamm!, itthon most kezdődik csak a tizenéves nem-geek júzerek igazi rohama. Hajrá!

,

SMO ide, SMO oda, a vidéki online médiás mikro- és kisvállalkozások többsége ennél sokkal elemibb kihívással néz szembe. Ez pedig maga a termék/szolgáltatás minősége. Általában az egyszemélyes irányítást kitoporzékoló tulajdonos az, aki valahol véletlen meghallotta korábban a seózást, újabban meghallja az esemózást. Aztán csodálkozik, hogy csinált Twittert meg van Facebook page, és így is csak 5 egyedivel ugrik meg a napi látogatottság.

Sokan sajnos még tényleg ott tartanak, hogy “most az internetbe’ van a pénz”, és azt hiszik, hogy a százhuszonkilencedik “helyi hírportál” indításával majd mekkorát tudnak szakítani.

Az oldal beindítása után a következő fázis az, amikor azt hiszik, “helyben nincs annyi tartalom, hogy növekedjünk”, ezért nekiállnak YouTube-ról letöltött, majd saját rendszerükbe visszatöltött “vicces videókat” feltolni a magát egyébként lokális szájtként meghatározó oldalra. Ez kicsit és kis ideig valamennyivel javítja a statisztikákat. Igaz, hogy az érkező plusz 50 látogató már az ország másik végeiből való, de hát istenem: a plusz 50, az plusz 50! Amelynek ebben a formában egyébként nincs semmi köze a növekedési pályához – nem csak a mennyisége, hanem a minősége miatt sem.

A SEO és az SMO felületes jelentései valahogy hamarabb értek le vidékre, mint a tartalom (és ami mögötte kellene legyen).

, , ,

Közművnéni nullpontnull

Ahol a közművelődés kifejezés elhangzik, nagyon kevés helyen szokott előjönni utána a web szó is. A Közösségek a virtuális térben című szakmai délutánon ez történt. Aki kíváncsi az előadások (nagyon) rövid összefoglalójára, annak ajánlom a #bekeskonf hashtaget: a 25 twittemből kb. kihámozható a lényeg. Az előadók sorban @doransky, @kulcsi és @koszecz voltak. Az ő előadásuk ismétlése helyett inkább a saját gondolataimat tenném a témához. A végén némi gyakorlati kezdeménnyel.

Szóval közművelődés és a web. Ahogy azt @koszecz nagyon találóan megfogalmazta: miközben már-már a web 2.0 is túlhaladott, a közművelődési intézmények nagyobb része még a web 0.2-nél tart. Én ezt egészen odáig vinném el, hogy nagyobb része = 99 százaléka. Mire gondolok? Tanácsadóként rendszeresen belefutok olyan szerkesztői/értékesítői gyorskérdésekbe, hogy “Átküldtek PPT-ben egy meghívót, és ragaszkodnak hozzá, hogy rakjuk fel. Tudom, hogy gáz, de mit csináljunk?” (Extrém eset ugyanez 8-10 megás PDF-ben.) Az első reakcióm ilyenkor a “töröljétek a mailt” szokott lenni. A közművelődési intézmények általában itt tartanak, ők azok, akik kiküldik ezeket a meghívókat. Néhányan még ki is kérik maguknak a reakciót, hiszen ők _használják az internetet _, ami persze szó szerint igaz is – csak sajnos valóban a 0.2-es értelemben. Üdítő kivételnek számít például az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár a maga Veszíts el egy könyvet!-szerű projektjeivel.

Kíváncsibb vagy ennél?

,

(nem) Így írunk mi

Nevek, pozíciók – eddig tiszta. De vajon hol vannak a határok? Kinek mit “kell” magáról elmondania és egyáltalán mi érdekelheti még az olvasót?

Az imént újítottuk meg az OrosCafé impresszumát, amelyben igencsak “elengedtük magunkat”. Az alapkoncepció a mostanában igen divatos integrált hozzáférés, azaz, hogy a kollégák webes aktivitásait - legyen az az OrosCaféhoz kapcsolódó, vagy attól teljesen független - egyetlen helyről tegyük elérhetővé. Pluszban az, hogy közel hozzuk magunkat az olvasóhoz.

Ahhoz nem kell túl nagy fantázia, hogy például egy újságírónál legyen link saját írásaira. (Bár az impresszumok 99 százalékában mégsem művelnek ilyet; egyáltalán nem értem, hogy miért.) Az e-mail cím alapvető, ez kb. minden impresszumnak része. Ha már e-mail, akkor – számomra – automatikusan adja magát a Twitter, és akkor már a blog is (ha van). Az iWiW/Facebook-adatlap gyakorlatilag telefonkönyvi bejegyzéshez hasonlít, egy-egy emberhez talán már kapcsolódik, mint az e-mail címe.

Úgy gondolom, hogy ezek a hivatkozások, illetve a nevekhez kapcsolt fotók élőbbé teszik az egészet. Főleg egy ilyen közepes méretű városban, mint Orosháza. Nyilván mindenki tudja, hogy a megjelenő anyagokat igazából nem a dobozában lévő kis áramkörök készítik, no de akkor is – így sokkal természetesebb. Hús-vér személyek láthatók, akik igenis jelen vannak a weben, tevékenykednek, élnek.

A Pannon “közel hozzád” jelmondata jut most erről eszembe. Tulajdonképpen ez lenne a lényeg. Mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint a felhasználó/olvasó. Megérinthetők, elérhetők, köztük élők.

És ha már lúd… Aki használja a Picasa webalbumokat, netán aktív közösségi könyveskedést folytat a Molyon, annál ezt is feltüntettük.

,

Egy tanulmány szerint a 35 év alattiak 36 százaléka frissíti Facebook és/vagy Twitter állapotát, netán ír SMS-t közvetlenül szex után. A Retrevo kutatása arra jutott, hogy a férfiak kétszer olyan hajlamosak erre, mint a nők. Más összehasonlításban: az iPhone-felhasználók háromszor nagyobb eséllyel teszik ezt, mint a BlackBerry-júzerek. Ahogy az alább is látszik, a 35 év alattiak 34 százaléka randevú közben is twittel/facebookozik. Ezt mondjuk érdekes elképzelni :)

Most futottam bele Loic Le Mur 2004-es eszmefuttatásába, amely Magyarországon kb. éppen mostanra, 2009/2010-re vált időszerűvé, vészesen közeledvén a jövő évi választás-dömpinghez. Szóval azért blogoljon egy politikus, hogy… (+1 pont tőlem a végére)

  1. közelebb kerüljön az emberekhez, ezen belül is a támogatóihoz
  2. egy állandó “lakossági fórumot” nyisson ezáltal
  3. ötleteit könnyen és gyorsan megszondáztathassa; új ötleteket kapjon
  4. a hivatalos, kirakatba rakható párbeszédből személyesebb diskurzus váljon
  5. jobban megérthesse az ötleteivel/véleményével szemben kritikus emberek álláspontját
  6. a jó ötletek gyorsan elterjedhessenek, decentralizált módon, élve a közösségi megosztási hálózatban rejlő lehetőségekkel
  7. pénzt gyűjtsön egy-egy (al)kampányához
  8. elérje a fiatalokat is és felkeltse érdeklődésüket a politika iránt
  9. saját tartalmaival növelje ismertségét az interneten
  10. (nagyobb) hírnevet szerezzen saját magának vagy egy-egy politikai akciójának
  11. az újságírók egy részének lanyhaságát kihasználva kezébe vehesse a mainstream média vele kapcsolatos kommunikációjának irányítását is

Érdemes minden politikusnak és politikai kommunikációval foglalkozónak elgondolkoznia ezeken a pontokon, és figyelembe venni őket még akkor is, ha a hetedik például kicsit idegennek hangzik az itthoni politikai kultúrában. Aki mer, az nyer!

,

Egy friss, átfogó Facebook-kutatás egyik megállapítása szerint féltékenyebb az, aki Facebookozik. Egészen pontosan arról van szó, hogy a megkérdezettek közel ötöde (19,1%) féltékenységből fogott bele párja tevékenységének fokozott figyelésébe, miután észre vette, hogy a barát(nő) sokat aktívkodik a közösségi oldalon. 16,2%-uk nyíltan kimondta, hogy a facebookozás erősíti a féltékenységét.

Nyilvánvaló, hogy a Facebook nevét majdnem szabadon cserélhetnénk az iWiW-re vagy éppen a myVIP-ra, hogy csak az itthon népszerűbb közösségépítő oldalakat említsem. A féltékenység a partner adatlapjának folyamatos (akár napi többszöri) szemmel tartása mellett abban is kimerülhet, hogy a féltékeny fél hangulatromboló jelleggel beleszól partnere beszélgetéseibe, amikor úgy érzi, hogy egy-egy megosztott tartalomnál már túlságosan szenvedélyessé vált a kommentelés.

A féltékenységhez persze igazából semmi köze nincs a közösségi oldalaknak, csupán megkönnyíti a “kémkedést”, hiszen nem a kerti partin kell figyelni, hogy a másik kikkel beszélget, hanem akár hírolvasás vagy munka közben is csak böngészőablakot kell váltani hozzá.

Tanulság? Nem tudom, hogy mi az, és abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán van. Az viszont biztos, hogy mindenki csak annyit tesz nyilvánossá magáról amennyit akar. És hát a lebukásnak is van lélektana.

,