tsabeeka

Olyannyira nem régen hagytam el a Szegedi Tudományegyetem, hogy szinte alig érzem a törést és most az “újra” fílinget. Idén szeptemberben azonban már nem hallgatóként térek vissza, hanem – a júniusi államvizsgák után újra – oktatói szerepben.

Az online újságírás, a tartalomszolgáltatás és egyéb webes területeken próbálom majd elérni, hogy félév végén mindannyian okosabban jöjjünk ki az utolsó óráról, mint ahogy az elsőre bementünk – és eközben még jól is érezzük magunkat. Ennek apropóján érdemes meghallgatni a címadó zenét: SZTE újra!

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

A Facebookon próbálkozó cégek egyik módszerét röviden nyereményspamként emlegetik, biztosan mindenki ismeri: létrehoznak egy nyereményjátékot, amibe úgy lehet beszállni, ha lájkoljuk az oldalukat, plusz meghívjuk ismerőseinket is a buliba.

Teljesen jó ötlet és 1-2 ilyenbe való beszállás esetén még nincs is gond, de aki ötösével vagy tízesével lájkol emiatt Facebook-oldalakat, annál egy idő után elszállhat a dolog, és az egész Facebook zavarossá válik, tele reklámokkal. Ha nem szeretnénk, hogy facebookos üzenőfalunk tele legyen szemetelve a játék után talán már irreleváns megosztásokkal, akkor két dolgot tehetünk:

1. elrejtjük az adott oldal által posztolt frissítéseket (az üzenőfalon lévő elem fölő vitt egérnél a jobb fölső sarkában megjelenik az x, ezt lekattintva jön fel az elrejtés lehetősége)
2. az adott Facebook-oldalra ellátogatva a bal oldalon lévő dobozos sáv alján rákattintunk a “nem tetszik” gombra, ezzel teljesen töröljük magunkat a rajongók közül

A nyereményjátékokat Facebookon szervező cégek pedig egy dolgot tehetnek a fenti kettő ellen: a játék közben és után is érdekes megosztásokkal tartják meg a felhasználókat.

Most jutottam el oda, hogy elolvassam, amit Pollner linkelt néhány napja. A tíz twitteres tényt tartom annyira érdekesnek, hogy magyarul is megörökítsem a tudományos kutatásokból nyert lista lényegét.

1. Sok információ ismétlődik, de a twitt terjedésével a körbesugdolózós játékhoz hasonló helyzet áll elő. Tudjátok, amikor mindenki csak a mellette ülőnek súg meg valamit, majd a sor végén állóhoz – az értelmezések/félreértelmezések útján – már teljesen másképp jut el az információ. (Az már csak az én megjegyzésem, hogy ez valószínűleg a felhasználói hálózatokon lévő információmegosztó csatornák legtöbbjére igaz.)
2. A Twitterhez csatlakozók legnagyobb része a szolgáltatást már használó barátai hatására regisztrál, és első körben csak a barátait kezdi el követni.
3. A legtöbb twitt üres fecsegés. Egy kutatás szerint egészen pontosan 41% ilyen, míg a hírek és a spam csupán 4-4%-ot tesznek ki. (Azért azt ne felejtsük el, hogy az üres fecsegés sokszor a kommunikációs üresjáratokat áthidaló, közösségfenntartás tekintetében igencsak fontos elem is lehet.)
4. A twitterezők átlagéletkora 31 év. (A facebookozóké 33.)
5. Bár a felhasználók többsége, egészen pontosan 55%-a nő, a férfiaknak átlagosan 15%-kal több követőjük van, mint a nőknek.
6. A mikroblog jellegből fakadóan a júzerek 80%-a leginkább saját magával foglalkozik (“meformers”), csupán 20%-uk törekszik hangsúlyosabban mások informálására (“informers).
7. A twitteres trendek általában rövid életűek és egy trendi téma nem nagyon ismétlődik. Tehát a Twitter kevésbé “témakövető” a hagyományosabb csatornáknál.
8. Ez kicsit meglepő: a felhasználók átlagos twittjeinek száma 1, azaz egy. Az ok a sok “beregeltem, de végül nem használom” felhasználóban, illetve a kizárólag mások követése miatt regisztrálókban keresendő. Másképp megfogalmazva, de lényegileg ugyanez: a felhasználók 10%-a jegyzi a twittek 90%-át.
9. A netes egzisztencia megtartása miatti “szorongás” rendszeres twittelésre motiválja az extrovertált felhasználókat.
10. A felhasználók többsége gyors információforrásként, nem pedig közösségi hálózatként tekint a Twitterre. A követéseknek csupán 22%-a kölcsönös.

Használok néhány 100 kb alatti alkalmazást, melyek rácáfolnak arra, amit a telepítőfájl mérete láttán gondolhatnánk róluk.

Az egyik legfontosabb alkalmazás csak éppen-éppen fért be a mezőnybe a maga 95.45 kB-os méretével. A Green Powerrel az akkumulátor üzemidejét optimalizálhatjuk. Erre a célra korábban a JuiceDefendert használtam, de az a WiFi kezelését például csak fizetős változatban engedi, ráadásul elkezdett rendetlenkedni is: időnként kikapcsolta magát, így pedig nincs túl sok értelme. Szóval feature-ből eggyel kevesebb, bugból pedig eggyel több volt benne annál, mint ami nekem kellett, úgyhogy váltottam a Green Powerre. Ebben beállíthatjuk, hogy kezelje-e a WiFi-t és/vagy a 3G-t, melyik mennyi szünet után és mennyi időre legyen aktív. Vannak finomhangolási lehetőségek is, úgyhogy igazán nem lehet panaszunk rá, ingyen meg végképp ajándék.

A számomra második legfontosabb, a méret-ár-érték arányát tekintve viszont abszolút első app az Auto Ring. Rengeteg olyan helyzet van (pl. alvás), amikor bár lenémítjuk a telefonom, szeretnénk, ha néhány ember akkor is el tudna érni. No, éppen erre jó ez az alkalmazás, és nem is akárhogy, a fejlesztő tényleg mindenre gondolt. Beállíthatjuk például, hogy az alapból a bármikor kicsöngő listára pakolt hívók csak akkor csörögjenek ki, ha 5 percen belül már másodjára próbálnak meg elérni. Ez a “MISSED mode”, melyben természetesen mindkét érték – a perc és a hívásszám is – változtatható. A beállítások alkalmazhatók rezgő módra is, illetve azt is megadhatjuk, hogy a VIP listán lévő embereknek csak a hívásai, vagy az üzenetei is csipogjanak-e mindig. Számomra ez egy tipikus 5 csillagos alkalmazás.

Nem annyira hasznos, viszont 39 kB-os méretéhez képest igen szórakoztató (és addiktív) játék a ThrottleCopter. A kijelző megérintésével tudjuk szabályozni egy előre haladó helikopter magasságát, a pályán pedig hol lentebb, hol fentebb található egy akadály.

A teljes játék lényege ennyi, illetve még egy extra: a népakarat hatására a fejlesztő pakolt bele egy nagy közös highscore táblát is, úgyhogy összemérhetjük saját türelmünket másokéval. Ehhez egy másik alkalmazás, a ScoreNinja telepítésére lesz szükségünk, de egyébként csak önmagunk legjobbjával versenyezve is izgalmas a játék.

Coloroid

A másik apró, de jó játék az 55 kB-os Coloroid. Ez egy színes területfoglalós app, amelyben a bal fölső sarokban kezdünk, a játéktér négyzetei pedig 6 színű mozaikot alkotnak. Ha kiválasztjuk a kéket, akkor az aktív területünkkel közvetlenül érintkező kék négyzeteket elfoglaljuk. Így kell szépen sorban menni, amíg a miénk nem lesz az egész tábla. Minden táblának van egy adott értéke, maximum ennyi lépésben kell teljesítenünk a feladatot.

A végére jöjjön egy progi, ami mindent visz. Mármint a szó legszorosabb értelmében: az 91 kB-os telepítővel rendelkező Advanced Task Killerrel arról gondoskodhatunk, hogy csak az az alkalmazás fusson, amelyik épp akkor hasznos. Ez nem csak a rendszeretőknek jó, hiszen kevesebb alkalmazás kevésbé terheli le a telefont, így tovább bírja egy töltéssel az akkumulátor is.

Mindenkivel megesik, hogy egy-egy információt hamarabb oszt meg Twitteren vagy Facebookon, minthogy leellenőrizné. A kevésbé tudatosabbaknál gyakrabban, a keményvonalasaknál ritkábban fordul elő, de bizonyos mértékben mindenki érintett. (A nagyon tudatos felhasználók is, de ők inkább csak kihasználhatják az ebben rejlő lehetőségeket.)

Lehet ez például egy bréking jellegű, de hamis hír. És bár egy hír valóságtartalmát viszonylag gyorsan lehet ellenőrizni,  sajnos mégsem teszi meg mindenki a továbbosztás előtt. De lehet szó például a rövid leírás alapján elsőre szimpatikusnak tűnő kis szolgáltatásról is, amiről a megosztás után következő kipróbálás alkalmával derül ki, hogy nem is olyan szép/jó, és ha most döntenénk, biztosan nem osztanánk (tovább) egyik csatornán sem. Egy szolgáltatás vagy szoftver értékes mivoltáról meggyőződni már hosszabb időbe telik, így még kevesebben veszik rá a fáradságot.

Az ok a piramisjátékoknál és az MLM-nél is ismert jelenség: akik az elsők közt szállnak be, azok jobban járnak. A Twitter esetében ez úgy néz ki, hogy aki az elsők közt twittel ki vagy RT-zik egy adott információt, annak neve több más RT-ző twittjébe kerül bele, mintha valaki csak a sor végén lenne. Így pedig egyre többen fontos hírforrásként tekinthetnek a gyors megosztókra.

Persze nincs is ezzel semmi baj, ha rendre valódi és értékes információmorzsákról van szó. De a mindenáron elsők közé tartozni akaró felhasználók a rosszkor, rossz helyen megosztott hülyeségekkel sokszor teleszemetelik a webet.

Olyan ez, mint a dohányzás: mindenki tudja, hogy hosszú távon káros, mégis sokan csinálják.

Nem találsz parkolóhelyet? Hatékonyabban tudnád felhasználni az energiát otthon, ha online követhetnéd saját fogyasztásod?  Elvesztél a bürokrácia útvesztőjében? – ilyesmi kérdések mentén indult az IBM Smarter Cities névre hallgató videóversenye, melynek zsűrijébe engem is meghívtak.

Akinek eddig meséltem a Smarter Cities-ről, azok közül mindenki a “Na de például?” kérdéssel reagált. Mivel a részletes kiírást az IBM Hungary Facebook oldalán elolvashatjátok, én inkább ezzel a példáullal foglalkoznék, röviden bemutatva, hogy miért is nyitott mindenki előtt az intelligensebb városi élet lehetőségeit feszegető verseny.

Rengeteg információ vesz minket körül, melyek jelentős részét talán észre sem vesszük, vagy legalábbis nem használjuk semmire. A fő kérdés az, hogy a felénk áradó információmennyiség egy-egy részletét milyen módon tudnánk úgy feldolgozni, hogy egy picit tudatosabb/jobb/kényelmesebb legyen tőle az életünk.

És akkor egy konkrét ötletkezdemény. Praktikus lenne, ha – a sebességünket mutató táblákhoz hasonlóan a rendszámok alapján bemérve – a sofőr valószínűsített nyelvén lenne kiírva egy-egy jelekkel nem teljesen átadható fontosabb közlekedési információ. Ennek videós bemutatásához például semmi nagy dolog nem kellene, némi körítés mellett elég egy-egy külföldi rendszámú autó elhaladását mobillal felvenni, majd egy-egy aktuális nyelvre élőben vagy gépen átszerkesztett tábla képét rávágni. A videó kb. 0 forintból kihozható.

Az ötlet nem a legütősebb, de nem is azért született, hogy indulni lehessen vele. Arra pont jó, hogy mindenki értse: a pályázaton való induláshoz nem kell profi videósnak lenni és nem kell költeni a technikára. A téma kitalálásához szerintem elég végiggondolnia mindenkinek egy-egy hétköznapját, aztán egy ügyes ötlettel és okos kivitelezéssel néhány óra alatt összehozhat egy videót, amivel iPadet, Lenovo netbookot vagy Sony Ericsson Vivazt nyerhet. És ha már szóba került egy mobil: külön örülni fogunk azoknak a videóknak, amelyek telefonnal vagy webkamerával készültek – a hangsúly tényleg az ötleten és annak kreatív bemutatásán van.

A videókat/animációkat szeptember 19-ig várjuk a Smarter Cities facebookos oldalán. Utána lesz nagy csinnadratta, díjkiosztó, akármi, bármi.

Magyarországról (trükközések nélkül) jelenleg csak az ingyenes alkalmazások érhetők el az Android Marketen. Bár teljesen nyilvánvaló, hogy nem vagyunk/leszünk a 10 millió androidos országa, a platform népszerűségének mindenképp jót tenne, ha a fizetős, azaz a komolyabb appok is elérhetők lennének.

Miközben már az iOS is elérhető magyar nyelven, a Google még angolul sem engedi nekünk a fizetős mobilszoftvereket a Marketen. Pedig nem kerülne túl sok munkába, hiszen a kártyás fizetés lehetősége éppen annyira elérhető technikailag itthonról, mint bárhol máshol.

Szóval e helyzet ellen indított néhány lelkes magyar Android-rajongó egy oldalt a Facebookon, melynek célja a Google figyelmének felhívása arra, hogy rengetegen akadnak Magyarországon (és Közép-Kelet Európában) akik szívesen vásárolnának alkalmazásokat az Android Marketben, ha az elérhető lenne nálunk is.

Fogalmam sincs, hogy egy maximum pár ezer kedvelőre számító oldal mekkora üzenet a Google-nek (bár néhány tippem azért lenne), viszont egy lájkolást mindenképpen megér a próbálkozás. Hajrá!

Az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy fiktív felhasználók jelölgetnek be Facebookon. (Bár a jelenség nem teljesen új, ilyen mértékben engem most ért el.) A recept egyszerű: feltolnak néhány dekoratív/szexi fotót, megadnak maguknak egy középiskolát és egy egyetemet, majd bejelölnek sok-sok száz felhasználót azok közül, akik korábban az adott iskolák valamelyikébe jártak.

Természetesen egyikünk sem emlékszik pontosan névről vagy arcról az összes középiskolai/egyetemi diáktársára, így néhányan jóhiszeműen visszaigazolják az illetőt. Innen pedig már beindul a kör: mivel azt látom, hogy az engem bejelölő személy már 20-30 ismerősömnek barátja (ők voltak az első körös jóhiszemű visszaigazolók), így egyre inkább hajlamos vagyok elhinni, hogy biztosan csak én nem emlékszem rá egészen. Elvégre ha 20-30 ismerősöm visszaigazolta (azaz ismeri – gondolhatom én), ráadásul egy iskolába jártunk, áh, akkor biztosan csak csuklik a memóriám.

Megfigyeltem néhány közös vonást ezekben az ismeretlen ismerősökben: viszonylag frissen regisztráltak; iWiW-en (vagy éppen Google-ben) nyomuk sincs; az üzenőfalukon leginkább a bejelölések látszódnak; a nekik küldött, bejelölés okát firtató üzenetre nem reagálnak. E jellemzők mellett onnan is felismerhetők, hogy a “közös ismerőseink” közül bárkit megkérdezve a válasz mindig így kezdődik: “én konkrétan nem tudom, hogy ki ez…”

Ja, és hogy mi is ebben a spam: miután már összegyűlt néhány száz ismerőse, kedves barátunk hirtelen bedob egy energiaitalos/autós/valamilyenes promócióra mutató linket – ami aztán megjelenik minden ismerőse falán, páran pedig nyilván le is kattintják.

A szabályokkal megfogni nem nagyon lehet őket, hiszen egy több száz ismerőssel rendelkező felhasználóról elég nehéz a Facebook felé bizonyítani, hogy nem valós személy áll a profil mögött. A módszert jó eséllyel alkalmazhatják például ügynökségek: van egy csomó ügyfelük, tudnak váltogatni, így nem tűnnek fel azzal, hogy mindig ugyanannak a cégnek a promóját linkelik. A havi egy-két megosztással pedig még csak nem is riasztják el tömegesen “ismerőseiket”.

Nem kis gond ez üzemeltetési szempontból. A témára ráállított algoritmusokkal nyilván kiszűrhetők lennének a gyanús profilok, de nem hiszem, hogy a Facebook bármikor is bevállalná a megosztási szokásaik miatt gyanússá vált, de egyébként teljesen ártatlan ezrek/tízezrek eltávolításának kockázatát. És persze főleg nem az ezzel járó komoly tömeghisztériát.

Ha nem magáról a Facebookról, hanem saját életünkből akarjuk kizárni azt a lehetőséget, hogy 1-2 év múlva minden második “ismerősünk” csak promóciós linkeket osszon meg, akkor azért van egy egyszerű megoldás – csak nem a rendszer, hanem a személyes hozzáállásunk szintjén: azt igazoljuk vissza, akit legalább a létezés szintjén valóban ismerünk.

Két érdekes adatot is olvastam mostanában az Amazon háza tájáról, melyek sajátos módon függnek össze. Az egyik szerint az Amazonnál az elmúlt 3 hónapban 100 eladott keményfedeles papírkönyvre már 143 e-könyves eladás jutott. Ami az elektronikus könyveknek igazán hiányzik, az ezzel együtt is az áttörés. Hosszú ideje olvashatunk megannyi eszközön, de az e-könyvek világviszonylatban szerény eladásaiból jól látszik, hogy sem a kiadók, sem az olvasók nem ebben gondolkoznak még.

Talán az iPad beindítja a bizniszt – sokan legalábbis az Apple táblagépétől remélik az e-olvasás népszerűsítését. Mindezt többek közt arra alapozzák, hogy az első napon 250 ezer, az első hónapban pedig 1.5 milliónyi e-könyvet töltöttek le az iPad-júzerek az iBookstore-ból.

Szintén javíthatja az e-könyvek esélyeit az, hogy az okostelefonok terjedésével szaporodnak a mobilos e-könyvolvasó alkalmazások használói is. Én magam eddig 2 könyvet olvastam el mobilon, és hát nem volt a legnagyobb élmény. De egy 4-4.3 colos kijelzőjű telefon már valóban és érezhetően nincs is annyira messze az 5 colos e-könyvolvasóktól, ez pedig az elektronikus olvasásnak, azon belül pedig a mobilosnak kedvez.

A másik érdekesség szintén a mobilokkal kapcsolatos, de nem az olvasásról, hanem a vásárlásról szól. Az Amazont megálmodó és vezető Jef Bezos biztosan örül neki: vásárlóik éves szinten már 1 milliárd dollár értékben rendelnek tőlük mobilról. Jelenleg az iOS-en, az Androidon és a BlackBerry oprendszeren alapuló készülékeket jelentik, azaz nagyon nagy részben telefonokat, kisebb részben pedig az iPadet és az iPod touch médialejátszót. A tartalomfogyasztás mellett tehát szépen lassan a kereskedelmi értelemben vett fogyasztás eszközévé is válik a mobilunk. Ebben az esetben nem a hagyományos m-payment formájában, hanem a vásárlás egész folyamata – a nézelődéstől a fizetésig – megjelenik egyetlen programon belül.

Itthon – tudtommal – két majdnem hasonló mobilos app létezik, de vásárlásra egyik sem jó, csak árak összehasonlítására. Az egyik az Olcsóbbat, a másik pedig az Árukereső. Kíváncsi vagyok, a hazai piac szereplői közül ki fog kijönni elsőként mobilshoppal. A most fennálló helyzetből kiindulva az Extreme Digitalra tippelnék, de ez persze inkább csak amolyan vakon lövöldözés, mintsem megalapozott jóslat.

Nem csak úgy mondják, tényleg valóban nehéz ilyenkor mit írni. A tény: IT kategóriában megnyertem az idei Goldenblogot. Gondolom, az sejthető, hogy mennyire örülök neki, és csak remélem, hogy a zsűri nem kizárólag a twitteres figyelemfelhívásomra reagálva értékelt. Főleg azért nagy az öröm, mert nem volt gyenge a mezőny, amely minden top10-es tagjának ezúton is gratulálok.

A zsűri, egészen pontosan Keserű Imre, a HVG Online közösségi média menedzserének értékelése így hangzik.

Tsabeeka blogja kiemelkedik a mezőnyből azzal, hogy folyamatosan kiemelkedő “teljesítményt” nyújt, bejegyzései érthetőek, informatívak, sőt, szerzőjének humora is van. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy magát a SÜN mémet a blog szerzője, Tsabeeka indította el hódító útjára, ami bejárta a hazai sajtót.

Szóval köszönöm a zsűrinek, és csöppet sem mellesleg nektek is.