Összegyűjtöttem néhány fontos dolgot a facebookos oldalakon nyújtott tartalomszolgáltatással kapcsolatban. Többségük általam korábban olvasott kutatási eredményeken (például) alapul, néhány pedig saját meglátásom. Hasznos lehet egyrészt azoknak, akik valamilyen szervezeti facebookos oldal mögött állnak, másrészt pedig nekem, hogy később rendezett formában vissza tudjam keresni ezeket az irányadókat.
Ezek a kifejezések váltják ki leginkább az adott interakciót (angol nyelven)
Készíts barátságos URL-t – a facebook.com/username-en nemcsak saját profilnak, hanem szervezeti oldalnak is barátságos címet lehet adni.
Legyél ember – nem csak az üzemeltető értékeli jobban a humán felhasználót a (ro)botok helyett, a felhasználók is jobban értékelik az emberek által posztolt tartalmat, mint az rss alapján automata posztolgató mechanizmust.
Ne használd hírlevélküldőként a Facebookot – érdemes a vonal másik végén lévő rajongók fejével gondolkodni, nem azt posztolgatni, ami téged érdekel (vagy a céged), hanem ami őket fogja.
A minőséghez hasonlóan a mennyiségre is érdemes odafigyelni. Ismerős esetében is zavaró, ha 15 percenként kirak valamit, egy cég/szervezet pedig még zavaróbb tud lenni.
Posztolj 80 karakteres (vagy rövidebb) szövegeket!
Ha ismert domainen lévő (pl. az url-ben szerepel a márka neve) tartalmat osztasz meg, használj teljes url-t, ne linkrövidítőt, így többen kattintanak rá. (Vegyes megoldás lehet egy saját linkrövidítő, bár lassan ebből is annyi van, mint spamből.)
Légy szókimondó, használd bátran a közvetlen a kívánt cselekedetekre felszólító igéket (lájkolj, kommentelj, nézd meg, stb).
Érdemes odafigyelni a helyesírásra. Kiábrándító tud lenni, amikor egy egyébként komoly, igényes cég/márka oldalán alapvető helyesírási hibák (pl. meg láttuk ezt a képet, muszály, stb.) tűnnek fel.
Ne lájkold a saját megosztásod, mert ez szervezeti formában is idétlen…
Kicsit bűvészkedés, de úgy gondolom, érdemes egymás mellé tenni két, a Facebook és a politikai (kampány)üzenetek viszonyát vizsgáló tanulmányt. Az egyik a Lab42 felmérésének eredménye, amely szerint a közösségi oldalakat használó amerikaiak 51%-a posztolt már politikai tartalmat Facebookon. (A válaszadók 36%-a mondta, hogy változtatott már egy-egy kérdésben véleményén egy facebookos vagy twitteres megosztás hatására.) Ehhez képest, a Pew Research Center arra jutott, hogy Twitteren a felhasználók 24%-a, Facebookon pedig 25%-a figyel időnként oda pártpolitikai hírekre.
A tanulság pedig az, legalábbis nekem nagyon úgy tűnik, hogy a tévében látott vagy a hírszájtokon talált politikai dolgokról sokan nyilvánítanak véleményt a közösségi oldalakon, a többiek politikai véleményére (megosztásaira) viszont már jóval kevesebben kíváncsiak.
Fontos: mindez amerikai felhasználókra vonatkozik. Nem biztos, hogy itthon így van, a vonatkozó tanulmányomban felvetett kérdések mellett ezt is érdemes lenne lekutatni.
A néha sajnos komolyan is gondolt közhiedelemmel ellentétben a Facebook nem azért újít be időnként, hogy idegesítse a felhasználókat. Céljuk az, hogy több időt töltsünk az oldalon, amit minél inkább saját világunknak érezzünk, minél több tartalmat azon belül érjünk el, illetve nyilván az sem ártana, ha jobban odafigyelnénk a hirdetésekre. Ezeket tartották szem előtt a Timeline-nál is. Íme két érdekes kép arról, hogyan változott a felhasználói észlelés az újítás hatására.
Hova nézünk legtöbb ideig?
Ahogy a képen is látható, fontos a jóféle borító (Cover photo), mert az adatlapunkra jutók elsőként ezt veszik észre. Ami a vizsgálat előtt kevésbé volt nyilvánvaló: a jobb sávban lévő hirdetéseket a régi profilokon az emberek 43%-a vette észre, míg a Timeline formátum esetén jóval magasabb, 63%-os ez az arány.
Milyen sorrendben nézünk végig a profilon?
Aki további rálátásokra kíváncsi, az a Mashable-n további képeket talál az EyeTrackShop vizsgálatából, amelyben a Facebook, a MySpace és a Twitter régi és új oldalait tesztelgették.
A plastik.hu után Doransky blogjából is eltűnt a hozzászólási lehetőség. Nem, itt most nem fog, nem erről írok. Inkább a két kommenttelenítés kapcsán eszembe jutott két szempontról.
Az egyik szempont a bloggeri/újságírói. Akit teljesen természetes módon nem érdekel annyi ember véleménye, mint amennyien olvassák az írásait. Jobb esetben például azért, mert napi több száz/ezer vélemény senkit nem érdekelhet. Rosszabban pedig azért, mert sokan beazonosíthatóság nélkül hülyeségeket írnak, majd amikor a saját stílusukban válaszol nekik az ember, akkor még ők vannak felháborodva. (Ezen a blogon az évek során alig volt ilyen, de tisztában vagyok vele, máshol én is tapasztaltam, amíg olvastam máshol a kommenteket, hogy az átlag ennél sokkal-sokkal rosszabb.)
A másik szempont az olvasói. A hülyeség nemcsak az újságírót, hanem a kevésbé trollkodó olvasót sem érdekli. És hiába 10 kommentből 1 a hülyeség, az emberi természet már csak olyan, hogy azon az egyen elkezd pörögni, lerombolva ezzel saját felhasználói élményét. (Minden tanács ellenére.)
Tehát jó a hozzászólás, bizonyos helyekre kell is. De nem tudunk mindenkivel beszélgetni, nem akarunk mindenkivel beszélgetni – és nem is kell mindenkivel beszélgetni. A kommentként létrehozott felhasználói tartalom demokratikus eszmeként szép, de mindenki kezébe adva a lehetőséget inkább kontraproduktív. Nem értékes beszélgetéseket szül, hanem egy olyan helyzetet, mintha mindenki lehetőséget kapna a vezetésre. Elvégre micsoda idétlen, diszkriminatív dolog is ez a jogosítványosdi, ugye.
Aztán persze van rengeteg potenciális kommentelő, akikkel nagyon jókat el lehet beszélgetni, akár több órán át aktív threadekben is. Az értelmes onlájn beszélgetések terepét azonban egyre gyakrabban jelenti a név nélkül kevésbé bebunkózható Twitter, Facebook és Google+. Mégha, mondjuk Twitteren, nem is feltétlen derül ki az illető valós neve, nem is ez a lényeg, hanem a csatorna állandósága: a vélemény megmarad a felhasználó twittfolyamában, a kommentelő egy beazonosítható, állandó webes személyiségével vállalja azt. Azt hiszem, sokkal szerethetőbb egy olyan web, ahol főleg ilyen beszélgetések zajlanak.
A közösségi szolgáltatások közül a Facebookon vagyunk legaktívabbak, ha a szeretett márkákkal való kommunikációról van szó. A Constant Contact és a Chadwick Martin Bailey 1491 amerikait (18+ éves) kérdezett meg a témában, és a következőkre jutottak.
A felhasználók 78%-a tíznél kevesebb márkáért van oda annyira, hogy felvállalt rajongója legyen. Egy-egy brand belájkolása mögött majdnem ugyanolyan arányban húzódik meg az, hogy a júzer már használja a cég termékét/szolgáltatását (58%), mint az, hogy kedvezményekhez szeretne ilyen módon hozzájutni (57%). Mindössze 31%-uknak fontos, hogy elsőként szerezzen infót az adott márkával kapcsolatban.
Az oldallájkolás után a felhasználók többsége passzív módba teszi magát: a megkérdezettek 77%-a főleg a kiposztolások olvasása jelenti a legfőbb kapcsolatot a branddel, a megosztások tetszikelése vagy kommentelése viszonylag kis hányadra jellemző – ez a lájkolás fentebb felsorolt okaiból is következik. A válaszadók mindössze 17%-ára jellemző, hogy megosztja ismerőseivel a brandekkel kapcsolatos tapasztalatait. A tábor bővítését már jóval többen segítik: a brandet lájkoló felhasználók 56%-a nagyobb valószínűséggel ajánl valamit ismerőseinek a lájkolás után, mint előtte. A megkérdezettek 51%-a pedig úgy válaszolt, hogy nagyobb eséllyel vásárol a cégtől, mióta rajongója lett.
