szociál

6 érdekes blog

| kategória: szociál, web | téma: , |

A TIME Magazin kiválasztotta az év 25 legjobb blogját, a tech témájúaktól a polgárháborúson át a át Kate Middleton öltözködését bemutatóig. Én pedig ezekből választottam ki azt az ötöt, amit bár legjobb blogként nem feltétlen határoznék meg, de érdekesként mindenképpen. Valamelyik a tartalom miatt érdekes, valamelyiknél pedig az ötletet tartom említésre méltónak.

Itt van például a NeverSeconds, ami remek példája annak, hogy mennyire hétköznapi témákról is lehet jól, sőt népszerűen blogolni. Egy skót általános iskolás lány áprilisban elkezdte kiposztolni, hogy milyen ételeket kapnak az iskolai menzán, mellé pedig leírta a véleményét is a kajákról. Ami ezután történt, azt hívják úgy, hogy siker: a bloggernek elkezdtek küldözgetni a világ más tájairól származó beszámolókat, Jamie Oliver is felfigyelt rá és pénzt is sikerült gyűjtenie az éhező gyerekeknek.

Szintén étekellek van összefüggésben a Bon Appétempt, ennek szerzője pedig egy átlagos konyhai képességekkel megáldott háziasszony, aki annyit tesz, hogy megcsinálja a különféle újságokban leközölt recepteket, a végeredményt pedig némi sztorizással posztba foglalja.

Meglehetősen képcentrikus az Awesome People Hanging Out Together, azaz nagyszerű emberek lógnak együtt, és hát valóban ez történik minden posztban, egy-egy fényképen. Az fentin például a fiatal Bill Clinton és John F. Kennedy, 1963-ban fognak kezet.

A Bookshelf Porn is azt adja, amit a neve ígér és szintén képekkel: könyvespolcok és könyvek minden mennyiségben. Könyvrajongóknak ideális idegnyugtató.

Egy-egy ismert ember köré mindig hálás téma blogot építeni, de azt hiszem, hogy a What Kate Wore egészen profi szintre emeli ezt a koncepciót. Minden, amit Kate Middleton hord, maximálisan kielemezve.

Az If We Don’t, Remember Me alapvetően egy filmes blog, mégsem csak a mozirajongóknak lehet érdekes. Egy-egy film meghatározó jelenetét feldolgozó animált GIF-eket találunk rajta, azzal a kis extrával, hogy nem az egész kép mozog, csak egy részlete. Érdekes, érdemes.

Mitől jó (szerintem) egy tech blog?

| kategória: médiailag, szociál, web | téma: , | 1 komment

A Goldenblog eddigi IT-s nevezettjeinek ellenőrzése közben jutott eszembe, hogy ránézek, mi lett a korábbi évek toplistásaival. A négy évvel ezelőtti top 10-es blogokból öt, a 2009-ben és nyertesekből hat-hat, a tavalyi élmezőnyből pedig egy blog nem aktív már. Összesen (az ismétlődések miatt) 38 minőségibbnek mondható blogból 18 írása maradt abba. Ha a hosszabb listákat (nevezettek) is végignéznénk, valószínűleg még magasabb lenne a zárási arány.

Minden rosszindulat nélkül írom, hogy kifejezetten örülök a fenti számoknak. Örülök a tisztulásnak, úgy gondolom, hogy nem feltétlen kell mindenkinek blogolni, akinek van billentyűzete.

Szerintem akkor jó egy tech blog – ennek megfelelően fogok zsűrizni is, pszt -, ha nem merül ki a hírezésben. A híreket én elsősorban a hírszájtoktól szeretem megkapni, jobban csinálják, nyilván azért, mert nagyobb kapacitásuk van rá, mint egy hobbi szintjén űzött blognak. Egy blogtól azt várom, hogy valami egyedi tartalmat (is) adjon. Érezzem, hogy a blogger átlátja a területet, összefüggéseiben is. Ebből kifolyólag tudjon exkluzív témákat, illetve saját szemléletű feldolgozásokat szállítani, legyen ez akár egy új összefüggés észrevétele, teszt vagy éppen jól megalapozott vélemény.

Egyetlen kérdésem a Facebookhoz

| kategória: mobil, szociál | téma: , , | 4 hozzászólás

Értem, hogy ha miért kellett megvenni az Instagramot, jó irány a Facebook Camera. Sajnálom, hogy rosszul mennek a részvények. Örülök neki, hogy az időzítés és a jogosultsági szintek is megjelentek a szervezeti oldalakon. Biztosan remek lesz a saját böngésző. Még annak is örülök, ha jól telt a Zuckerberg-házaspár római nászútja. Az pedig a lehető legjobb, hogy ilyen sebességgel pörögnek az újdonságok a Facebook körül.

De kérdem én: miért nem lehet rendesen megcsinálni azt a szerencsétlen iPhone-os alkalmazást?

Csajok, ruhák, lájkok

| kategória: marketing/pr, szociál, web | téma: , | 1 komment

A Pinterest csajosságán is túlmutató, közösségi webre alapuló megoldást próbált ki a C&A Brazíliában. A (nem mellesleg 300 ezer rajongó felé közelítő) facebookos oldaluk rajongóinak a Fashion Like alkalmazásban kirakták az új kollekció néhány darabját, mindegyik mellett egy-egy lájkolós gombbal. 2-3 éve az lett volna nagy durranás, ha ebből összeállítanak egy tetszési toplistát, így segítve a Facebookon ruhákat nézegető többi felhasználót. 2012-ben már kicsit több kellett, és tovább is mentek: a ruhákat a lájkok számát valós időben mutató vállfákra rakták ki São Paulo legnagyobb C&A üzletében.

A DDB Brasil csak az új kollekció 10 darabjára találta ki az akciót, és nyilván nem kell arra számítani, hogy holnaptól a sarki C&A-ban is megjelennek a lájkszámlálós vállfák, de azért jó ötlet ez a mindenki-a-facebookon-lóg jelenség és az offline vásárlási élmény összehozására.