A print médiáról digitálisra történő átállás fizetős modelljeivel kapcsolatos negatív példák mellett egyre többször hallani sikerekről. Itt van például rögtön az Economist, amely mára átlépte a 100 ezer olyan felhasználót, akik csak a digitális verzióra fizettek elő. Ehhez jön még az a 300 ezer printes olvasó, akik heti rendszerességgel olvassák valamelyik digitális verziót is. (A hozzáférés a printes előfizetés mellé jár.)
A kizárólag digitális előfizetés éves szinten 125 euróba kerül (kb. 37 ezer forint), az összegért cserébe iPhone és iPad mellett androidos készüléken és a webes felületen is jár az összes tartalom. Érdekesség, hogy a digitális előfizetői szám mellett a printes példányszámot és webes látogatottságot is növelni tudták, éves szinten az előbbit 3, az utóbbit 45%-kal.
A főszerkesztő John Micklethwait szerint a 2011 első félévében 12%-kal emelkedő hirdetési bevétel, no meg a 26.2 millió fontos profit nagyban köszönhető a tabletek és e-olvasók által újra lean-backbe helyezett tartalomfogyasztásnak. Azaz annak, hogy a webes felület klasszikus, számítógép előtt ülve történő fogyasztása után a táblák visszavisznek minket a papír újságra (vagy éppen a tévére) jellemző, fotelban, hátradőlősen nézelődős pozícióba.
A tavalyi év második félévében Magyarország 20. volt a Google-től felhasználói adatokat kikérők listáján – de hiába, a 68 kérésünkből egyet sem teljesített a cég. Talán ez is szerepet játszott az idei első féléves adatok alakulásában: januártól júniusig egyetlen alkalommal sem kértünk sem (keresőből való) tartalomeltávolítást, sem felhasználóiadat-kiadást a Google-től.
A Google 2009 júliusa óta hozza nyilvánosságra ezeket az adatokat. A legfrissebb Transparency Report alapján a legtöbb adatot az USA kéri (a kérések 93%-át teljesíti a Google), míg a legtöbb tartalom eltávolítását Brazília.
A Központi Statisztikai Hivatal által működtetett enepszamlalas.hu azoknak szól, akik nem papíron, hanem neten szeretnének lejelentkezni. A hivatalos e-népszámlálási oldal súgója sok hasznos információt tartalmaz, de mind közül a legérdekesebb nem látszódik elsőre.
Az easter egg megnézéséhez az oldal legaljára kell tekerni, majd kijelölni az utolsó, látszólag üres sorokat. Máris felbukkan az üzenet: “Végtelen szerelemmel Audrey-nak (és a családomnak)”. Audrey valószínűleg magyar lehet, mert a súgó angol nyelvű verziójából már kimaradt a vallomás. A magyarról mindenesetre lementettem a képernyőkép-részletet, mielőtt közbelép a KSH.
Egy Mike McCue nevű fickó szerint a web nagyon máshogy, a nyomtatott lapokhoz hasonlóan fog kinézni 5 év múlva, és a webes tartalmakból is teljesen más úton lehet majd pénzt kivenni, mint ma. Ezt persze bármikor el lehet mondani a következő 5 évre, de kevesen tudnak valami kézzelfoghatót is tenni állításuk mellé. Mike McCue pedig történetesen a Flipboard (lásd a poszt végén lévő videót) első embere, az alkalmazást ismerve pedig az állítása mellé tett termék minimum érdekessé teszi mondanivalóját.
Az iPadre elérhető alkalmazás már 3.5 millió letöltésnél és havi 550 millió oldalmegtekintésnél tart. Az app az általam látottak közül a legéletképesebb próbálkozás a napi digitális tartalom fogyaszthatóvá tételére. A másik hasonló a New York Times HTML5-ös alkalmazása.
A kettő közti hasonlóság, azt hiszem, egyértelmű: visszatérés az évszázadok alatt kialakult nyomtatott formátumhoz, hozzáadva a digitális előnyöket. A hagyományos honlapok vertikális görgethetőségéhez képest a jóval természetesebb horizontális lapozásra építenek, a Flipboard pedig remekül teszi mellé az érintésvezérlés intuitív elemeit.
Nem gondolom, hogy a Flipboard-szerű (avagy printes) megjelenítés a teljes webre ráhúzható csodaszer lenne. Azzal viszont határozottan egyetértek, hogy a webes médiatartalmak fogyasztásának ma a Flipboard a legkényelmesebb, legpraktikusabb eszköze, és azzal is, hogy ez a fajta digitális printesedés meghatározó trend lehet az online média következő pár évében.
A Google+ és az iCloud a fejlesztők szerint a mobil platform jövőjének két meghatározó szolgáltatása. Mindkettő alapvetően mobil eszközökre épít, bár ez elsőre talán csak az iCloud esetében egyértelmű,de a Google+ igazi erejét is az Android+ jelenti, tehát az, hogy mennyire tudják integrálni a Google saját mobilos platformjába. A hasonlóság mellett két teljesen eltérő elképzelést láthatunk, több alapvető különbség is van a két szolgáltatás – a két “felhőképzet” – közt, ezeket foglalom össze az alábbiakban.
Google+
központban a közösség
fókusz a tartalmak másokkal való megosztásán
közösségi oldal(szerű) van mögötte
nem integrált része az Androidnak
platformfüggetlen
“vegyél egy androidos eszközt, ezzel egyszerűsödik a közösségi tér használata”
iCloud
központban a felhasználó
fókusz a tartalmak őrzésén és “házon belül” (a felhasználó más eszközein) elérhetővé tételén
az egyes szoftvereknek megfelelő webalkalmazások vannak mögötte
integrált része az iOS-nek
platformexkluzív
“meglévő Apple eszközöd mellé bátran vehetsz többet, minden tartalom meglesz mindegyiken”
(és a családomnak)”. Audrey valószínűleg magyar lehet, mert a súgó angol nyelvű verziójából már kimaradt a vallomás. A magyarról mindenesetre lementettem a képernyőkép-részletet, mielőtt közbelép a KSH.
Egy Mike McCue nevű fickó