tsabeeka

A cím általában nem kérdésként, hanem megállapításként hangzik el. Baráti beszélgetésekben, szakmai összejöveteleken és egyetemi kurzusokon egyaránt hallani: a print média le van maradva az online lapokhoz képest. Annyiszor mondjuk, hogy már csak ezért is elhisszük – pedig nem biztos, hogy el kellene.

Pár évszázaddal ezelőtt még a könyvek uralták a médiateret. Bár az akkori könyvekben lévő információkat elavultságuk miatt mai fogalmainkkal már nem is nagyon neveznénk hírnek, de azért azt tudjuk, hogy a könyv volt az első tömegmédium, benne komoly hírértékű infókkal.

A könyveket követték az újságok, megannyi előnyt felmutatva. Hamar becsődölne az a könyv, amelyik az újságokkal a mai médiatérben szeretne versenyezni. Nem véletlen, hogy ilyen könyvet eszébe sem jut kiadni senkinek. Mégsem mondjuk, hogy a könyvek le vannak maradva az újságokhoz képest – egyszerűen nem is említjük őket egy lapon. (Vigyázat, szóvicc!)

Ahogy az újságok sincsenek lemaradva, egyszerűen csak másra valók, mint az online lapok. A kérdés persze az, hogy mire. A jelenlegi legbölcsebb válasz pedig talán egy határozott “nem tudjuk”. Ez a “nem tudjuk” önmagában egy előrelépés. Előrelépés, mert amelyik nyomtatott újságok belátja, az az erőlködés helyett eldobja az összes fegyvert, és egy teljesen új hadszínteret keres. Idővel úgyis meglesz.

Nem tudom, ki vagyok, nem ismerem önmagamat. De ezt a “nem tudom”-ot értem. (Szókratész)

Két érdekes adatot is olvastam mostanában az Amazon háza tájáról, melyek sajátos módon függnek össze. Az egyik szerint az Amazonnál az elmúlt 3 hónapban 100 eladott keményfedeles papírkönyvre már 143 e-könyves eladás jutott. Ami az elektronikus könyveknek igazán hiányzik, az ezzel együtt is az áttörés. Hosszú ideje olvashatunk megannyi eszközön, de az e-könyvek világviszonylatban szerény eladásaiból jól látszik, hogy sem a kiadók, sem az olvasók nem ebben gondolkoznak még.

Talán az iPad beindítja a bizniszt – sokan legalábbis az Apple táblagépétől remélik az e-olvasás népszerűsítését. Mindezt többek közt arra alapozzák, hogy az első napon 250 ezer, az első hónapban pedig 1.5 milliónyi e-könyvet töltöttek le az iPad-júzerek az iBookstore-ból.

Szintén javíthatja az e-könyvek esélyeit az, hogy az okostelefonok terjedésével szaporodnak a mobilos e-könyvolvasó alkalmazások használói is. Én magam eddig 2 könyvet olvastam el mobilon, és hát nem volt a legnagyobb élmény. De egy 4-4.3 colos kijelzőjű telefon már valóban és érezhetően nincs is annyira messze az 5 colos e-könyvolvasóktól, ez pedig az elektronikus olvasásnak, azon belül pedig a mobilosnak kedvez.

A másik érdekesség szintén a mobilokkal kapcsolatos, de nem az olvasásról, hanem a vásárlásról szól. Az Amazont megálmodó és vezető Jef Bezos biztosan örül neki: vásárlóik éves szinten már 1 milliárd dollár értékben rendelnek tőlük mobilról. Jelenleg az iOS-en, az Androidon és a BlackBerry oprendszeren alapuló készülékeket jelentik, azaz nagyon nagy részben telefonokat, kisebb részben pedig az iPadet és az iPod touch médialejátszót. A tartalomfogyasztás mellett tehát szépen lassan a kereskedelmi értelemben vett fogyasztás eszközévé is válik a mobilunk. Ebben az esetben nem a hagyományos m-payment formájában, hanem a vásárlás egész folyamata – a nézelődéstől a fizetésig – megjelenik egyetlen programon belül.

Itthon – tudtommal – két majdnem hasonló mobilos app létezik, de vásárlásra egyik sem jó, csak árak összehasonlítására. Az egyik az Olcsóbbat, a másik pedig az Árukereső. Kíváncsi vagyok, a hazai piac szereplői közül ki fog kijönni elsőként mobilshoppal. A most fennálló helyzetből kiindulva az Extreme Digitalra tippelnék, de ez persze inkább csak amolyan vakon lövöldözés, mintsem megalapozott jóslat.

Egyetlen hónap alatt olvasói 2/3 részét elvesztette a fizetős online változatra váltó The Times. Mindezt úgy, hogy a bevezető ár havi 1 font volt, ami kint még kisebb megterhelést jelent, mint az itthoni 340 ft/hó. Az árból arra lehet következtetni, hogy a már távozott olvasóknak nem az összeggel, hanem inkább az elvvel van bajuk. Vagy azzal a procedúrával, amit a felhasználók egy részének még mindig jelent az online fizetés.

A havi 1 fontos ár csak akció, később napi 1 font vagy heti 2 font lesz az olvashatóság ára – ekkor valószínűleg még nagyobb esés várható. Igazából havi 8 font sem sok, de ott már elgondolkozik az ember, hogy miért is költene erre évi közel 100 fontot, mikor  kb. minden információ megtalálható más szájtokon, lapszemlézve még az exkluzív Times-anyagok is.

Nem tudom, hogy az oldalon járó felhasználók mekkora része érkezik a Google-ről, de az biztos, hogy aki csak gyorsan szeretne rátalálni valami napi hírre, az nem fog semennyit fizetni, inkább továbbkattint, megkeresi máshol. Ők persze nem visszajáró törzsolvasók, de potenciálisan lehet belőlük az – máshol.

Valamiféle kartellezéssel kellett volna megoldani ezt a fizetőssé tételt, ha már Rupert Murdoch annyira nem hisz még a tartalmak egy részét ingyen kínáló freemium modellben sem. Hiszen ha a nagyobb kiadványok mindegyike egyszerre váltott volna fizetősre, akkor talán több lenne az esélyük, mint külön-külön: kevesebb ingyenesen olvasható minőségi helyre menekülhetne most volna a júzer. A Times-nak persze esélye éppen most is van, 50-50%: vagy bejön vagy nem.

A legnagyobb gond egyébként nem is feltétlen az olvasók x százalékának elvesztése, szerintem az új felhasználók megnyerése lesz csak igazán nehéz, például fentebb kifejtettek miatt.

Minden különösebb kommentár nélkül szeretném megmutatni a Google Trends iWiW-es és facebookos adatait. Hamarosan érdemesebb lesz itthon a Facebookon hirdetni az iWiW helyett, onnantól pedig nem nagyon van megállás. Ti mennyit adtok még neki? Mármint nem a Facebooknak.

+ Mondjunk le az iWiW-ről a Facebook javára!

Az Android rendszerrel kapcsolatban eddig 3 komoly akadály állt a szolgáltatóhoz beballagó átlagmobilos útjában.

• nincs igazán választék, csak 1-2 (kifejezetten drága) modell
• nincs olcsó Android, még akkor sem, ha az alacsonyabb árért cserébe 2 év hűséget vállalna az ügyfél
• nőies/csajos Android egyáltalán nincs a hazai piacon

Az utóbbi hetekben nagy volt a mozgolódás a szolgáltatóknál, sorra jelennek meg náluk is az androidos mobilok. Összeszámoltam, jelenleg az alábbi 10 androidos telefon érhető el a szolgáltatók kínálatában.

• 3 HTC (Desire, Hero, Legend)
• 1 LG (GW620)
• 1 Motorola (MILESTONE)
• 1 Samsung (i5700 Galaxy Spica)
• 2 Sony Ericsson (Xperia X10 és Xperia X10 mini)
• 2 T-Mobile sajátmárkás (Pulse és Pulse mini)

Választék terén tehát egyre kevesebb okunk lehet panaszra. De elhárult a másik két akadály is. Múlt héten a T-Mobile behozta a Sony Ericsson Xperia X10 minit, most pedig a T-Mobile Pulse minit. Az X10 mini szerintem kifejezetten nőies tud lenni, tipikusan az a mobilt, amit nagyobb kockázat nélkül megvehet az ember ajándékba családja nőnemű tagjainak. A T kínálatában jelenleg csak fekete színben van, de az XXL GSM-nél már 5 színben elérhető. Megjelenése egyébként fekete színben is – többek között a mérete miatt is – megnyerő lehet a nő(i táská)k számára. Úgyhogy van egy női Androidunk, de az ár szempontjából ez még mindig csak a középkategória (2 évvel 55 ezer forint, függetlenül húzósabb, 90 ezer).

Ma viszont megjelent a T-Mobile Pulse mini, ami után már igazán nem mondhatja senki, hogy nem lehet ma Magyarországon olcsó Androidot beszerezni. A telefon 2 éves előfizetéssel 30 ezer forintba kerül, ennyiért pedig nemhogy új Androidot, de egyáltalán okostelefont sem nagyon láthattunk a hazai szolgáltatók kínálatában. Egyébként nem is túl gyenge készülékről van szó: 528 MHz-es proci, 256 MB RAM, 3.2 megapixeles kamera, WiFi, 3G, GPS, Android 2.1 (várhatóan később 2.2 frissítéssel). És akkor már csak mellékesen említem meg, mert a webshopból jelenleg kifogyott a “sima” Pulse, amelyik múltkor kapta meg a 2.1-es szoftvert, az árlistán pedig 20 ezer forint szerepel mellette.

Helló Magyarország, helló Android!

A Nokia (most még) a világ legnagyobb mobilgyártója, de a finnek eladások terén mért uralmát a Samsung veszélyezteti. Ami az innovativitást illeti, picit még rosszabb a helyzet. A Nokia neve sokáig egyet jelentett a mobiltelefóniával, de egy ideje valami eltört. Egy kis Nokia-szubjektív következik.

2007 márciusában, 3 hónappal az iPhone-biznisz beindulása előtt, dobták piacra a Nokia N95-öt, ami szép kis sikert hozott az akkor és (még) most is piacvezető mobilvállalatnak. Ez a modell volt a finnek első GPS-vevővel felszerelt mobiltelefonja. Ezen felül persze bőven volt még benne mit szeretni: 5 megapixeles, akkor igen erősnek számító kamera (Carl Zeiss optikával), WiFi, multimédia funkciók, stb. A Nokia ezek jegyében egy multimédiás mobilszámítógépként marketingelte az N95-öt, amelyből az első évben 10 milliónál is többet sikerült eladni.

Aztán jött az iPhone és ráerősített a RIM. Nem mellesleg feltörőben az LG és a Samsung, illetve az okosmobilok terepén játszó HTC. A Samsung már egészen odáig megy, hogy egy idei konferencián bemutatott prezentációjában a dél-koreai gyártó egy GFK-kutatással alátámasztva úgy becsülte, még idén átveszik az első helyet a legendásan legnagyobb mobilos Nokiától.

Az iPhone OS-t és intuitív felületét dicséri mindenki, az Android pedig a tavalyi év vége óta egész egyszerűen megállíthatatlannak tűnik. A Nokia pedig azon kapta magát, hogy kapaszkodnia kell ebben az új, iPhone-Android világban. Nagyon.

Kíváncsibb vagy ennél?

Van abban némi báj, amikor valaki még 2010-en is ellenforradalomként beszél 1956-ról. Csak azért, mert valamikor úgy volt. Elvégre 1956 egy van. 1956-nak kialakult fogalomrendszere és sztenderdjei voltak. De aztán jött egy rendszerváltás, ami újraírta a vonatkozó hazai könyveket.

Nem szeretnék nagyot mondani. Így inkább bevallom, hogy a helyzet jelenlegi állásából nem tudom eldönteni, igaza van-e Doranskynak, amikor azt írja: azzal, ha a Facebook a következő 1-2 évben valamikor be fog vezetni egy tartalomhálózatra tervezett hirdetési-  és egy saját analitikai rendszert, valamint a felhasználók kattintási és lájkolási mintázatai alapján fog hirdetést elhelyezni a Facebook a tartalmi partnerhálózatban, “megnyerheti” a webet.

Azt rögtön belátom, hogy Bánóczy Zoltán posztjának címében van igazság: lájkolásból nem élünk meg. Még nem. Csak közben azt se felejtsük el, hogy 15 éve még a SEO-ból sem éltünk meg.  A posztból kb. az az üzenet jön le, hogy holnap minden úgy lesz, ahogy tegnap volt. Nos, a holnap rendre nem olyan, mint a tegnap, a paradigmák pedig időnként igen nagyot változnak. Jobb lesz, ha ezt mindig észben tartjuk, mégha nem is tudjuk mindenre azonnal a választ.

A Pingdomon találtam egy jó kis pénzügyi összehasonlítást, ami a két klasszikus, a Microsoft és az Apple, valamint a hozzájuk képest igen fiatal Google utóbbi éveit hasonlítja össze, több szempontból is. Egészen pontosan a legutóbbi 25 teljes évről van szó, kivéve persze a Google-t. A nyolcvanas évek közepe ilyen szempontból számomra azért is külön érdekes most, mert éppen 1984-nél tartok az Apple-könyvben. Ekkor dobta piacra az Apple az első Mac-et, olyan szoftverekkel, mint a Macintosh Paint vagy éppen a Microsoft Word. A többi már (a) történelem (fintora).

Kíváncsibb vagy ennél?

Az iPad olyan, amilyen – ahogy az Apple is. Valakit érdekel, valakit nem. Azt viszont nem árt elismerni, hogy Steve Jobs tud valamit: határokat feszegetni. Legújabb forradalmával – merthogy mostanában évente legalább egy szokott lenni – is ezt teszi.

A laptop és az okostelefon közti rést eddig a netbook hivatott kitölteni. Párszor elgondolkoztam rajta, hogy mire is használnék egy netbookot, de valahogy sehogy nem tudok rájönni. Az alapvető problémám az vele, hogy szerintem semmilyen igazi pluszt nem ad a laptophoz képest. A netbook egy kicsi, fogyatékos laptop, mínusz egy kiló pedig nem ellensúlyozza az ergonómia-veszteséget.

Walt Mossberg, a Wall Street Journal újságírója szerint a netbook pozíciói mellett a laptop uralmát is veszélyeztetheti az iPad. Érdemes elolvasni az imént linkelt eredetit is, de röviden: Mossberg 10000+ karakterben annak lehetőségét vázolja fel benne, hogy az egeret leválthatja a multi-touch és a gesztusok, a laptopot pedig az iPad és társai. Akár.

Steve Jobs anno úgy mutatta be az iPadet, mint a laptop és az okosmobil közti űr betöltőjét. Valószínűleg ő is úgy érzi, hogy bár a netbook sikeres, de valahogy mégsem az igazi koncepció. Nekem úgy tűnik, azért, mert a netbook rossz oldalról közelíti meg ezt az egész “piaci rés” kérdéskört: a laptop felől.

Az iPad nem igazán a laptopom pozícióját veszélyezteti. (Mondom még egyszer: számomra, a saját használati szokásaimat figyelembe véve.) Annál jobban az okostelefonomét. Bár abban egyetértek Mossberggel, hogy az iPad inkább számítógép, de úgy gondolom, a mai csúcskategóriás okosmobilok is inkább számítógépek, mint telefonok.

Nagyon hasznos, hogy a mobilommal rengeteg mindent tudok csinálni, de nagyon kényelmetlen, hogy 3.2 colon. (És a 4 sem sokkal jobb.) Annyira nem praktikus, hogy bizonyos dolgokat – amiket funkcionális szinten el tudnék végezni – inkább egyáltalán nem is csinálok rajta, vele. Kicsi.

És akkor itt ez az iPad. Majdnem mindent tud, amit egy okosmobil, sőt. Igazából csak egyetlen kivétel van, amely a telefonálás tekintetében elég nagy hátrány: nem lehet vele telefonálni. Nem feltétlen funkcionalitásbéli probléma ez (lásd VoIP), inkább arról van szó, hogy baromi hülyén néznék ki egy fél laptoppal a fülemen.

Feltételezzük a következőt: vesz az ember egy iPadet. Hova teszi, hol hordja? Oké, zsebbe nem fér be, de kit érdekel? Nem kell neki túl nagy hely, akár még egy női kézitáskába is elvan, nemhogy valamilyen hátitáskában vagy elegánsabb darabban. Ha kicsit jobban belegondolok, majdnem bárhova kényelmesen magammal tudom vinni, ahová a mobilt is.

A telefonáláshoz pedig megteszi egy megbízható középkategóriás telefon is. Nekem ez a középmobil-iPad-laptop kombó sokkal praktikusabban hangzik, mint egy nagyonokosmobil-netbook-laptop, és sokkal realisztikusabban, mint egy laptop nélküli nagyonokosmobil-iPad páros. (A letámadásokat megelőzvén ismét kihangsúlyoznám: számomra, az én felhasználói szokásaimat kielégítve.)

Ez lenne az okostelefonok fejlesztésének és eladásainak eszement lendületét megtörő eszköz? Őszintén: fogalmam sincs, még nem is lehet. De kizárni sem tudom, személyes szinten legalábbis biztosan nem.

Sikerült végre időt szakítsak a Sanoma 2009-es éves jelentésérének átolvasására (.pdf, 5.29 MB, angol). A következőkben ebből szemezgetek, a teljesség mindenféle igénye nélkül, csak azokat kiemelve, amit én érdekesnek tartok.

A jelentésből jól látszik, hogy a pénz jelentős részét nemzetközi szinten is a cég magazin portfóliója hozza. Bár a  működési profit 2008-hoz képest 22.4 százalékkal csökkent, még így is 229.5 millió eurót tesz ki, katasztrófát tehát egyáltalán nem hozott a válság. Idénre már nemhogy a lejtmenet mértékének csökkenését, hanem némi növekedést is várnak.

A jelentésből kiderül, hogy a Sanoma egy erős online jelenléttel bíró, megbízható márka kíván lenni. A már bevett országokban való terjeszkedésen kívül további területekre is betennék a lábukat: öt év múlva legalább egy ázsiai országban jelen szeretne lenni a Sanoma.

A dokumentumban többször is előfordul a Video On Demand kifejezés, és nem rejtik véka alá, hogy ebben látják a közeljövő egyik lehetséges hajtóerejét. Szintén fontos az online tévés megjelenés, amely számításaik szerint 20 százalékkal is emelheti a nézők számát. Ebből számomra az következik, hogy hamarosan a TV2 és az RTL megoldásaihoz hasonló online tévézős lehetőség bukkan majd fel mondjuk a Story TV oldalán, legalábbis a saját műsorok tekintetében.

A tévézéssel kapcsolatban egyébként nem feltétlen a műsorszámok hatalmas mennyiségének felhalmozásában, mint inkább az azok közt való elirányításban lát fantáziát a Sanoma. Ebben valószínűleg van is valami, hiszen a tömegelvárás az, hogy csak le kelljen ülni és “nézni azt, amit mások”, hogy ne maradjunk ki az aktuális társadalmi diskurzusból.

A fentihez kapcsolódva a web+hír témában is inkább az aggregációra fog fókuszálni a kiadó – ez itthon is jól megfigyelhető, az éppen most indult Hír24 példáján.

[A blog szerzője a Sanoma Budapest Zrt. munkatársa.]