A Google június 1-jén jelentette be, hogy szolgáltatásai augusztustól csak a népszerűbb böngészők legfrissebb és eggyel korábbi főverzióit támogatják. Rosszul járt az Opera, a norvég szoftvert ugyanis nem sorolták a népszerűbb böngészők közé. Nem állítom, hogy csak emiatt gyorsult fel az elmúlt két hónapban az amúgy sem túl erős böngésző gyengülése, de azért na, a Net Applications mérése alapján szerintem a Google döntése komoly hatású volt. Főleg úgy, hogy az operások közül sokan a tudatosabb felhasználók közé tartoznak, így sokan biztosan értesültek június elején a hírről.
További júliusi megfigyelendő az IE részesedésének közel 1%-os esése mellett a Chrome és főleg a Safari jelentős erősödése. Ez utóbbi egyetlen hónap alatt majdnem annyit erősödött világviszonylatban, mint amennyi (0.69%) az itthoni részesedése.
A telefon vs. okostelefon különbségtétel az utóbbi kategória térnyerésével egyre kevésbé hangsúlyos, de ebben a posztban kifejezetten a különbségeken van a hangsúly. Merthogy egy okostelefonos jó eséllyel teljesen mást csinál készülékén, mint egy hagyományos mobilt használó.
A mobilhasználati szokásokat kutató Zokem grafikonja azt mutatja meg, hogy (munkanapokon) melyik időszakban jellemzően mire használjuk telefonunkat. Jól látszik, hogy a hangforgalom és az üzenetküldés együtt dominálja a tágan értelmezett munkaidőt, melyen kívül átveszi a vezető szerepet a böngészés, a közösségi oldalak/appok használata, a szórakozás/multimédiás tartalom fogyasztása.
A hétköznap-hétvége különbséget vizsgálva az a nem túl meglepő dolog is kiderült, hogy hétvégén kicsit később kezdünk bele az aktív mobilozásba, és napközben kevesebbet is használjuk a telefont. Éjszaka (21 és 3 óra közt) viszont erősebb a hétvége, mint a hétköznapok.
A BBC múlt hozta le nemrég a Science-ben megjelent tanulmányon alapuló hírt, miszerint amerikai kutatók kísérletének eredménye bizonyítja: ha valaki egy nehezebb kérdést kapván tudja, hogy az adott információ megtalálható a számítógépen/neten, kisebb erőfeszítést tesz a válasz felidézésére, inkább arra koncentrál, hogy hol/hogyan találják meg azt.
Az online elérhető dolgokról tehát úgy tartjuk, hogy jó eséllyel kár megjegyezni őket, hiszen az adatot könnyedén előhívhatjuk a (részben) közös (!), külső, kiterjesztett memóriánkból, a netről. Divatosabb kifejezéssel élve ezeket az információkat a felhőben tároljuk. A hozzáférés pedig a személyibb számítógépként meghatározható okostelefonok terjedésével egyre többek számára válik könnyebbé, gyorsabbá és lokációfüggetlenné.
És akkor, kérdem én, mi mást lehet itt tetten érni, mint az emberi agy és a gépek összekapcsolódását? Ez maga a megvalósuló scifi, csak magunkon nehezen vesszük észre.
A közoktatásban a szülők által kifizetendő ár, a felsőoktatásban pedig az eredeti-fénymásolt törésvonal jelenti a problémát, már ami a tankönyveket illeti. Az USA-ban a Barnes & Noble kezdeményezése után az Amazon is beszállt az e-tankönyvek kölcsönzésének bizniszébe. A Kindle-re kölcsönzés rengeteg előnnyel rendelkezik, nézzük a fontosabbakat:
a nyomtatott verzió megvásárlásához képest 60-80 százalékos megtakarítás érhető el,
például azáltal, hogy a könyveket még e-formában sem kell megvenni, csak igény szerint 30-360 napra kikölcsönözni – tehát akár egyetlen vizsgaidőszakra;
a könyvek az amazonos e-könyvolvasó mellett asztali gépen és mobilon is elérhetők;
a kölcsön print tankönyvvel ellentétben az e-könyvbe teljes nyugodtsággal lehet jegyzetelni,
a jegyzetek pedig a kölcsönzési idő után is megmaradnak, örökre.
Ilyenkor persze mindig az merül fel elsőként az emberben, hogy jó, de ez az USA, mikor lesz ilyesmi itthon. Merthogy lenni biztosan lesz, tényleg csak idő kérdése. És az idő lerövidítésére S4ndortól olvastam eddig a legjobb ötletet. Ő az új közoktatási törvényben kötelezné a tankönyvkiadókat, hogy mostantól megjelenő kiadványaikat e-könyv formátumban is elérhetővé tegyék. Ezután persze még mindig rengeteg megoldandó dolog lenne, de az biztos, hogy már jó úton lennénk.
Olyat teszek, amilyet emlékeim szerint ezen a blogon még sosem tettem: egy jelenleg kizárólag nyomtatott formában elérhető dolgot ajánlok. De nagy örömmel teszem, hiszen arról van szó, hogy megjelent (első) tanulmányom, a Médiakutató című médiaelméleti folyóirat 2011/2. (nyári) számában. A weben általában 3-4 hónapos csúszással teszik elérhetővé az anyagokat, idővel belinkelem majd. [Közben eltelt az idő, itt a link.] Akit már most érdekel, annak pedig irány az alábbi bevezető, majd egy nagyobb újságárus.
A “lájkolás” (tetszikelés) kifejezés már régen beépült a magyar társadalom szókincsébe, és ahogy egyre természetesebbé válik a közösségi web használata, úgy jelenik meg ezen a színtéren is az ebből a szempontból leginkább választópolgárként meghatározható magánszemélyek és a politikai erők közeledése. Bár az utóbbi szereplők üzeneteinek eljuttatásához a közösségi weben leginkább személyre szabható módon a magánszemélyek hozzájárulása is kell, természetesen a politika szereplői is sokat kell tegyenek azért, hogy a választópolgárok felfigyeljenek rájuk, netán mindennapi online aktivitásuk követőjévé váljanak. Írásomban a magyar politikai erők közösségiweb-használatának témáját járom körül, rámutatva a lehetőségekre és a hazai valóságra is.
A BBC múlt 
A közoktatásban a szülők által kifizetendő ár, a felsőoktatásban pedig az eredeti-fénymásolt törésvonal jelenti a problémát, már ami a tankönyveket illeti. Az USA-ban a