archívum téma szerint: “168 óra”

1 dolog, amit 2009-ben minden újságírónak meg kell tanulnia

| kategória: médiailag, web | téma: |

Matematika órán és a munkahelyünkön is hamar belénk nevelik, hogy egy nulla milyen sokat jelent. Pollner egyik médiablogos posztjának címe csak egy nullával volt több a mostani bejegyzésem címénél, mégis: ez a nulla elválasztja a magyar újságíró társadalom jelentős részét a valóságtól.

A Soutien Gorge (ez melltartót jelent franciául) című szaklap szerint “hasonló eljárások – mint a mostani razziák – után, cirka 4 éve, a MAHASZ ezen tevékenységének esetében a zsarolás bűncselekményének kimerítését állapította meg a rendőrség”. (168 Óra)

Pollner 10 olyan dolgot ajánl, amit meg kell tanulnia idén minden újságírónak. Én csak egyet ajánlok, bár aki eddig nem tanulta meg, az valószínűleg már nem is fogja.

A hivatkozott Soutien Gorge-oldal történetesen nem szaklap, hanem blog. Amúgy meg egy együttes honlapja, de a konkrét elem egy blog, ráadásul, aki elolvassa, annak nyilvánvalóvá válik, hogy több elemében személyes blog. Blog, blog, blog. És akkor most közösen, hangosan:

személyes blog ≠ szaklap

K.O. – Maxima vs. 168 Óra

| kategória: médiailag, próba/tipp | téma: , | 4 hozzászólás

Nem szabad leírni a női lapokat (nem a mélybulvár-lapokra gondolok), sőt sokszor egy Nők lapja sokkal érdekesebb, mint egy magát komoly(abb) lapnak tartó újság.

A 168 Óra Online-on olvastam tegnap egy cikket a savasodás-lúgosítás témakörében, melyben természetesen nem akarok/tudok orvosszakmai véleményt mondani. A cikket apró darabokra szedi blogjában Gerák Andi, aki arra is rávilágít, hogy a Rácz Éva által jegyzett írás egy része valószínűleg a Wikipédiából eredeztethető. Ezt persze nehéz bizonyítani, de azért az tény, hogy Rácz Éva – aki egyébként rendszeresen publikál a lap Tudás című rovatában – elég nagyvonalúan bánik forrásai megnevezésével. Ha már egy orvost és az általa kitalált/felfedezett/megírt elméletet kritizálja, illene legalább egy másik orvost megkérdeznie a témáról. Nem teszi.

Nos, ma egy hasonló cikkre bukkantam a Maxima oldalán. Az élet savasít, te lúgosíts! című írás a 168 Órában megjelent véleménynek éppen ellenkező álláspontot képviseli. Mondom még egyszer: orvosszakmai ismeretek nélkül, csupán újságíróilag nézve a dolgot, látszik, hogy a Maxima-cikk – számomra – ismeretlen szerzője jóval körültekintőbben járt el. Ha úgy tetszik, újságíróbb, minőségibb.

Szóval a Maximában nem (csak) a cikk írója foglal állást a lúgosítás mellett, hanem az általa megkérdezett orvos, dr. Vass Zoltán is. Pontosabban Dr. med. habil. Vass Zoltán, az orvostudomány kandidátusa, Fül-, Orr-, Gégész és Audiológus szakorvos, Egészségügyi Közgazdász és Manager, aki ezen címei mellett – szakmai önéletrajza alapján – magáénak tudhat 11 tudományos díjat, és két tucatnál is több jelentős külföldi projektben vett részt. Szakmai publikációs listája 102 tételből áll, és nem egészen a Szuperinfóba írt.

Így neki talán jobban hiszünk, mint egy “polgári-értelmiségi” hetilap újságírójának. A 168 Óra most vesztett, a Maxima pedig bebizonyította, hogy a minőségi újságírói munkát nem csak a politikai és társadalmi lapok oldalain kaphatjuk meg.