archívum téma szerint: “appsztori”

Appsztori: Doodle Jump, avagy csinálj egy alkalmazást, aztán hagyd abba

| kategória: mobil | téma: | 1 komment

Igor és Marko Pusenjak három éve jelentették meg iPhone-ra a Doodle Jump játékot, ami gyorsan népszerűvé vált és azóta is sokan szórakoznak vele. A két testvér alkalmazását Igor beszámolója szerint eddig 15 millió alkalommal töltötték le, ami a 0,99 centes árral és az Apple részesedésével számolva 10 millió dolláros bevételt jelent.

Hogy mit tettek ezután a fejlesztők? Semmit. Nem fektették a pénzt újabb fejlesztésbe, nem alapítottak közös céget a pénzügyi befektetőkkel, egyszerűen nem csináltak semmit. Így bár nem is kerestek más alkalmazásokkal újabb milliókat, nem is kockáztatták meg, hogy pénzük elveszik egy-két sikertelen újabb próbálkozás során.

Időnként persze egy-egy frissítést ráengednek a játékra, illetve csináltak belőle iPades és androidos verziót is, de ennyiben kimerül a tevékenységük. A Doodle Jump pedig még most, sok évvel kiadása után is havi 200 ezer dolláros bevételt termel nekik.

Ez is egy recept. (Aminek persze nélkülözhetetlen összetevője, hogy egy alkalmazás befusson.)

Clear, az egyszerű siker – 350 ezer letöltés 9 nap alatt

| kategória: mobil | téma: , |

Nem lehet túlhangsúlyozni az ötlet és az egyszerűség szerepét az alkalmazásokban. Most éppen az iPhone-os Clear kapcsán jutott eszembe. Itt van ez az app, amelyről nem tudom, hogy mennyibe kerül összehozni, de abban biztos vagyok, hogy a belefektetett dolgok jelentős hányada áll az alapötletből, illetve annak minél finomabb kimunkálásából, nem pedig eszement nagy fejlesztésről van szó.

És hogy ez miért érdekes: 9 nap alatt 350 ezer Clear-letöltést sikerült összehozniuk a fejlesztőknek, ami 0.79 eurós árral számolva, az Apple részét levonva, kb. 55 millió forint bevételt jelent. Még egyszer: az első 9 napban. Úgy, hogy az App Store egyébként tele van todo alkalmazásokkal. Megnézték őket, aztán elkezdték megkérdőjelezni minden egyes elem szükségességét: valóban feltétlenül szükséges-e bele? Ahogy a Guardian blogjának nyilatkozták: az alkalmazásban mindennek meg kellett küzdenie a helyéért, mindent elhagytak belőle (időzítést, ezt-azt kapcsoló ikonokat, mindent), amelynek hiánya nem sérti az alapvető funkcionalitást – felírni és késznek jelölni a tennivalókat. (Még a hatalmas költségvetéssel készülő appok jelentős része is valószínűleg ezen a ponton, a túlbonyolítottságon bukik.)

A Clear egyébként már az első napon nagyon jól teljesített, több országban is az App Store letöltési listájának élére ugrott. Ennek egyik fontos okozója a megjelenés előtt pár héttel publikált, hatásos videó volt, amely egyébként 814 ezer megtekintésnél jár.

Esetleges új funkciókról egyelőre nem nyilatkoznak a fejlesztők – már ha lehet egyáltalán a minimalizmus megtörése nélkül dúsítani az appon – , csak azt árulták el, hogy érkezik majd iPad és Mac verzió is. Még az Android és Windows Phone platformokat sem vetették el, de már csak a számokból is érthető módon elsősorban az iOS-re és OS X-re koncentrálnak.

Appsztori: Moquu

| kategória: mobil | téma: , | 9 hozzászólás

A Moquu nevű, magyarok által, itthonról fejlesztett alkalmazásra az Apple is felfigyelt, ezért gondoltam úgy, hogy érdemes vele “példát statuálni”. Az appról a mögötte álló, Carnation Group/Pangalaktik Media kreatív fejlesztőjével, @szajmon-nal beszélgettem. (Aki múlt szerdán a mobilos kurzuson adott elő, most szerdán pedig a  HWSW App!2011 konferenciáján prezentál az alkalmazásokról.) A tanulságok előtt megosztom az első alkotásomat, talán így a legegyszerűbb illusztrálni a lényeget, ilyeneket lehet csinálni az alkalmazással.

Ötlet + 1300 munkaóra

Minden app egy jó ötlettel indul, amit a Moquu esetében az animgifek jelentettek. A jó ötletekhez pedig egy megfelelő ember kell, aki ugye “csak” kreatívkodik, de ahogy Doransky is többször elmondta a mobilos kurzuson tartott apptervezős előadásában: a kreatív elme az a rész, amelyik itthon talán legtöbbször hiányzik a végén összeálló egészből.

Az alkalmazás első, iPades verziójának elkészítéséhez nagyjából 2 hónap kellett, mindent összevetve kb. 4 ember munkája. (Igazából 5, de nem mindenki vett benne részt végig, ezért két félembert egy egésznek számoltunk.) Ismeretekre lebontva a folyamatot végigkreatívkodó ötletemberen túl iOS fejlesztő, grafikus/UI tervező/sitebuilder, backend fejlesztő és projekt manager kellett hozzá, meg persze sok tesztelés.

A megjelenés óta is van dolog, az iOS fejlesztő szinte teljes időben foglalkozik a hibajavításokkal, új funckiókkal és készüléktámogatás javításával. (Ez utóbbi nem egy hülyeség, ennek köszönhető ugyanis, hogy az app jelenleg egészen az iPhone 3G-ig visszamenőleg mindennel kompatibilis.) És persze nagyobb falatoknál beszállnak ideig-óráig a fentebb sorolt emberek is.

Magyarországról

Kérdeztem @szajmon-t arról is, hogy mennyiben más itthonról belevágni egy ilyen, nemzetközi színtérre szánt appba, mint mondjuk az USA-ból. Azt mondta, hogy valószínűleg a Szilícium-völgyben könnyebb barátokat szerezni, de a fejlesztésben ez nem hátráltatta őket, inkább a marketingben volt jobban érezhető, de áthidalható a probléma.

Illetve olyan gyakorlati vonatkozása is volt, hogy itthonról nehezebb volt beszerezni az első iPad 2-t, mivel itt később kezdték árulni. Kaptak egy USA-ból származót kölcsönbe, ezen tudták tesztelni az első verziót. (Amit ők rendeltek, az nagyon sokat késett, jóval a magyarországi megjelenés után érkezett csak meg.) Az ilyesmi persze csak egy évente 1-2 hónapban jelenthet gondot.

Helyzetjelentés

A májusi iPades és a júniusi iPhone-os megjelenés óta 100-nál is több országból összesen 75 ezer letöltést sikerült összehoznia a Moquu-nak. A motor beindításában nagy szerepet játszott az is, hogy az Apple beválogatta az appot az App Store újdonságajánlójába, illetve kirakta a 2+ milliós facebookos oldalra is. Eddig 3500-4000 Moquu-t töltöttek fel – nem szükségszerűen mindet, amit csináltak -, legtöbb kontent grimaszokból és vicceskedő önfotózásból, valamint “pózolj akármivel” jellegű képekből születik, de persze vannak bőven gyerekek és háziállatok is.

A legújabb fejlesztés az egy képen többszöri énjelenlétet biztosító MultiMe, hamarosan pedig animgif-export érkezik, illetve némi androidos meglepetés is tervben van.