tsabeeka

A Facebookon próbálkozó cégek egyik módszerét röviden nyereményspamként emlegetik, biztosan mindenki ismeri: létrehoznak egy nyereményjátékot, amibe úgy lehet beszállni, ha lájkoljuk az oldalukat, plusz meghívjuk ismerőseinket is a buliba.

Teljesen jó ötlet és 1-2 ilyenbe való beszállás esetén még nincs is gond, de aki ötösével vagy tízesével lájkol emiatt Facebook-oldalakat, annál egy idő után elszállhat a dolog, és az egész Facebook zavarossá válik, tele reklámokkal. Ha nem szeretnénk, hogy facebookos üzenőfalunk tele legyen szemetelve a játék után talán már irreleváns megosztásokkal, akkor két dolgot tehetünk:

1. elrejtjük az adott oldal által posztolt frissítéseket (az üzenőfalon lévő elem fölő vitt egérnél a jobb fölső sarkában megjelenik az x, ezt lekattintva jön fel az elrejtés lehetősége)
2. az adott Facebook-oldalra ellátogatva a bal oldalon lévő dobozos sáv alján rákattintunk a “nem tetszik” gombra, ezzel teljesen töröljük magunkat a rajongók közül

A nyereményjátékokat Facebookon szervező cégek pedig egy dolgot tehetnek a fenti kettő ellen: a játék közben és után is érdekes megosztásokkal tartják meg a felhasználókat.

Az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy fiktív felhasználók jelölgetnek be Facebookon. (Bár a jelenség nem teljesen új, ilyen mértékben engem most ért el.) A recept egyszerű: feltolnak néhány dekoratív/szexi fotót, megadnak maguknak egy középiskolát és egy egyetemet, majd bejelölnek sok-sok száz felhasználót azok közül, akik korábban az adott iskolák valamelyikébe jártak.

Természetesen egyikünk sem emlékszik pontosan névről vagy arcról az összes középiskolai/egyetemi diáktársára, így néhányan jóhiszeműen visszaigazolják az illetőt. Innen pedig már beindul a kör: mivel azt látom, hogy az engem bejelölő személy már 20-30 ismerősömnek barátja (ők voltak az első körös jóhiszemű visszaigazolók), így egyre inkább hajlamos vagyok elhinni, hogy biztosan csak én nem emlékszem rá egészen. Elvégre ha 20-30 ismerősöm visszaigazolta (azaz ismeri – gondolhatom én), ráadásul egy iskolába jártunk, áh, akkor biztosan csak csuklik a memóriám.

Megfigyeltem néhány közös vonást ezekben az ismeretlen ismerősökben: viszonylag frissen regisztráltak; iWiW-en (vagy éppen Google-ben) nyomuk sincs; az üzenőfalukon leginkább a bejelölések látszódnak; a nekik küldött, bejelölés okát firtató üzenetre nem reagálnak. E jellemzők mellett onnan is felismerhetők, hogy a “közös ismerőseink” közül bárkit megkérdezve a válasz mindig így kezdődik: “én konkrétan nem tudom, hogy ki ez…”

Ja, és hogy mi is ebben a spam: miután már összegyűlt néhány száz ismerőse, kedves barátunk hirtelen bedob egy energiaitalos/autós/valamilyenes promócióra mutató linket – ami aztán megjelenik minden ismerőse falán, páran pedig nyilván le is kattintják.

A szabályokkal megfogni nem nagyon lehet őket, hiszen egy több száz ismerőssel rendelkező felhasználóról elég nehéz a Facebook felé bizonyítani, hogy nem valós személy áll a profil mögött. A módszert jó eséllyel alkalmazhatják például ügynökségek: van egy csomó ügyfelük, tudnak váltogatni, így nem tűnnek fel azzal, hogy mindig ugyanannak a cégnek a promóját linkelik. A havi egy-két megosztással pedig még csak nem is riasztják el tömegesen “ismerőseiket”.

Nem kis gond ez üzemeltetési szempontból. A témára ráállított algoritmusokkal nyilván kiszűrhetők lennének a gyanús profilok, de nem hiszem, hogy a Facebook bármikor is bevállalná a megosztási szokásaik miatt gyanússá vált, de egyébként teljesen ártatlan ezrek/tízezrek eltávolításának kockázatát. És persze főleg nem az ezzel járó komoly tömeghisztériát.

Ha nem magáról a Facebookról, hanem saját életünkből akarjuk kizárni azt a lehetőséget, hogy 1-2 év múlva minden második “ismerősünk” csak promóciós linkeket osszon meg, akkor azért van egy egyszerű megoldás – csak nem a rendszer, hanem a személyes hozzáállásunk szintjén: azt igazoljuk vissza, akit legalább a létezés szintjén valóban ismerünk.

Minden különösebb kommentár nélkül szeretném megmutatni a Google Trends iWiW-es és facebookos adatait. Hamarosan érdemesebb lesz itthon a Facebookon hirdetni az iWiW helyett, onnantól pedig nem nagyon van megállás. Ti mennyit adtok még neki? Mármint nem a Facebooknak.

+ Mondjunk le az iWiW-ről a Facebook javára!

Tegyük fel, hogy van olyan felhasználó, akit követek Twitteren, Google Readeren és Zümmön, ráadásul ismerőse vagyok Facebookon. A Facebookjára be van kötve a Twitter, a Zümmjébe pedig a Twitter és a Google Reader is. Gyorsan ki lehet számolni, hogy egy twittjével három, míg egy greaderes megosztásával két helyen találkozok – kivéve, ha a Facebookra is be van kötve a Greader, mert akkor azt is három helyen látom. Aztán ott van még a Facebookra és Zümmre bekötött Twitterre bekötött YouTube, ami persze ugyanakkor megjelenik Google Readeren, így még egy elemként a Zümmön és Facebookon, stb.

Mivel a fenti feltevéssorozatnak legalább egy része valószínűleg sokunk sok ismerősére igaz, érdemes lehet megfontolnunk, hogy mennyi percet szánunk egy-egy napunkból a sorozatosan ismétlődő tartalmak olvasgatására/átugrálására. Én úgy döntöttem, hogy mindenesetre annyit nem, mint eddig.

Innentől kezdve pedig mindenki eldöntheti, hogy melyik csatorna a leggyengébb láncszem. Valamelyik teljes elhagyása helyett érdemesebb lehet a smart filtering, azaz konkrét személyenként eldönteni, hogy melyiküket hol érdemes követni (és hol nem). Ha egy ismerősünk például önállóan nem használja a Zümmöt, csak a Twitterjét és Google Readerjét köti be oda, akkor érdemes Zümmön elállni a követéstől – persze csak akkor, ha Twitteren és Google Readeren is követjük, hiszen ellenkező esetben pont hasznos a zümmös követés.

Mindez persze csak akkor probléma, ha sok ilyen behálózott ismerősünk van, vagy egy-két ismerősünk napi 10-20 elemet oszt meg a csatornákon, ami aztán 50+ elemként jelentkezik a különféle rendszerekben. Mindenkinek saját magának kell felmérnie, hogy melyik rendszerből mit/kit kapcsol ki, de érdemes ezt időben elkezdeni, mielőtt a fejére nő ez az egész, és már feszülten kezd bele egy-egy csatorna újdonságainak olvasásába.

A Facebookon mostantól már nem csak az egyes bejegyzéseket tudjuk lájkolni, hanem az azokhoz érkezett hozzászólásokkal kapcsolatos tetszésünket is ki tudjuk fejezni. Tulajdonképpen már csak a lájkolások lájkolhatósága hiányzik, de az persze már elég abszurd lenne. Mostanra kb. minden más tartalomelemmel kapcsolatban kifejezhetik tetszésüket a facebookozó (500) milliók, a lehető legegyszerűbb módon: egyetlen kattintással.

Úgy látom, hogy a hozzászólások lájkolása csak a komment mellett jelenik meg, a gombnyomó felhasználó üzenőfalán nem. Ez egyrészt jó: bátrabban merjük használni a funkciót, nem kell attól félni, hogy teleszemeteljük saját üzenőfalunkat. Másrészt jól mutatja, hogy ezúttal nem a forgalomgenerálás, hanem a tartalmak súlyozása a cél. (Illetve szépen haladunk az analitikai rendszer felé.) Ez egyre fontosabb egy olyan hálóban, ahova most már nem csak a felhasználók ömlenek, hanem az általuk létrehozott egészen elképesztő mennyiségű belső tartalom. Az pedig nekem külön szimpatikus, hogy nem engednek a sokak által áhított “nem tetszik” gombos követelésnek, és kizárólag a pozitív vélemények mennyiségére alapul a rendszer.

Egyébként pedig a forgalomterelésben egyértelmű eredményeket mutat a Facebook április végi nyitása. A “like” gomb hatásáról nemrég közölt adatokat a TypePad: az általuk kiszolgált blogok kedvelhetősége 50, míg a konkrét posztok lájkolása 200 százalékos növekedést hozott a Facebookról érkező forgalomban.

Ezt nézegetve rápillantottam az OrosCafé statisztikájára. Ez bár egy kisebb felhasználói bázissal működő, teljesen más jellegű szájt, a helyzet elég hasonló. Szépen emelkedett már májusban is a Facebookról érkező látogatók száma, de júniusra a helyzet odáig “fajult”, hogy június első két hetében már elértük a korábbi teljes hónapok szintjét.

Van abban némi báj, amikor valaki még 2010-en is ellenforradalomként beszél 1956-ról. Csak azért, mert valamikor úgy volt. Elvégre 1956 egy van. 1956-nak kialakult fogalomrendszere és sztenderdjei voltak. De aztán jött egy rendszerváltás, ami újraírta a vonatkozó hazai könyveket.

Nem szeretnék nagyot mondani. Így inkább bevallom, hogy a helyzet jelenlegi állásából nem tudom eldönteni, igaza van-e Doranskynak, amikor azt írja: azzal, ha a Facebook a következő 1-2 évben valamikor be fog vezetni egy tartalomhálózatra tervezett hirdetési-  és egy saját analitikai rendszert, valamint a felhasználók kattintási és lájkolási mintázatai alapján fog hirdetést elhelyezni a Facebook a tartalmi partnerhálózatban, “megnyerheti” a webet.

Azt rögtön belátom, hogy Bánóczy Zoltán posztjának címében van igazság: lájkolásból nem élünk meg. Még nem. Csak közben azt se felejtsük el, hogy 15 éve még a SEO-ból sem éltünk meg.  A posztból kb. az az üzenet jön le, hogy holnap minden úgy lesz, ahogy tegnap volt. Nos, a holnap rendre nem olyan, mint a tegnap, a paradigmák pedig időnként igen nagyot változnak. Jobb lesz, ha ezt mindig észben tartjuk, mégha nem is tudjuk mindenre azonnal a választ.

A december 4-ei sajnálatos események óta, számításaim szerint 130 napon át volt itthon egy mobilszolgáltató, amely nem merte betenni a lábát a közösségi szájtokra. 130 nap alatt valószínűleg sokszor átgondolták, hogy ki mit tett rosszul. 130 nap után egy többi szolgáltatónak beszólós kampánnyal törték meg azt a csendet, amelyet Müller Tamás éppen egy hasonló twittjével idézett elő. Intézményesített formában teszik azt, ami miatt anno kirúgtak egy általuk is jónak tartott szakembert. Talán így szeretnék visszanyerni az odamondós, vagány szolgáltató képét.

Ahogy a “Bocs, fiúk.” teaserjéből gondoltam: elindult a vodás Facebook-oldal, a Twitter-csatornájuk pedig 130 napnyi kihagyás után újra él, ráadásul a szünet előtti utolsó twittjükre reflektálva léptek újra színre. Welcome back on board, Vodafone!

“Ha húszas vagyok, az a baj, ha harmincas vagyok, az a baj, ha hetvenes vagyok… – az mér’ lennék?” – némi logikával már ebből is kikövetkeztethető, hogy a Vodafone áll Balázs és Jani kocsikázása mögött. Más úton, de ugyanerre a következtetésre jutott a Mobilaréna is. Maga a reklámozott szolgáltatás sokak szerint egy Djuice-ellenfél lehet, például valamiféle fiataloknak szóló all-inclusive tarifacsomag nem csak mobilos kedvezményekkel.

A reklámban vannak rejtett elemek is: a “húszas vagyok” résznél beásító, a Pannon Diójára hajazó kutya nyilvánvalóan a Pannon unalmasságára kíván célozni. A félig rózsaszín kormány és a hasonló színű kockadísz pedig valószínűleg a T-Mobile-ra utal. Amúgy érdekes ez a kampányfilm. Önmagában nagyon jónak tartom az alapkoncepciót: a szereplőket, a “rejtett” utalásokat, a zenét, stb. De…

Természetesen nem arra szeretnék kilyukadni, hogy a Vodafone-nak nem szabad majd a közösségi szájtok környékére mennie, de mindenképpen érdemes összevetni pár dolgot. A bocsfiuk.com-on a videón kívül csak megosztós (Facebook, iWiW és Twitter) gombokat találunk. Eközben a tavaly decemberi ominózus eset óta nem frissült a szolgáltató Twitter-csatornája. A Facebookon a magyar szolgáltatók közül már csak ők nincsenek jelen, miközben a többiek már egész komoly szinten aktívkodnak.

Igazi sajátos helyzet, amolyan hungarikum: van ma Magyarországon egy mobilszolgáltató, amely nem meri betenni a lábát a közösségi szájtokra. A félelem érthető, hiszen bármikor is indul újra a Twitter, bármikor is lövik fel magukat Facebookra, az első hetekben biztosan sokan be fognak szólni. Erre fel kell készülni, úgy lelkileg, ahogy kommunikációs szakmailag is. De hát most már ez kezd kínossá válni, volt rá fél évük. Illetve nem is annyi, mert a (fél)évforduló május 4-én lesz. Emlékeztetőül: a fiatalos bocsfiuk.com május 3-án indul. Remélem, ezzel együtt vége a hallgatásnak.

Azt már csak utóirat helyett jegyzem meg, hogy felettébb érdekes a pannonos beásítás, hiszen a decemberi twitteres belső Voda-botrány épp egy hasonló beszólás miatt robbant ki. Akkor még egy ilyen miatt kirúgtak valakit a cégtől. Ez lenne a revízió?

Dave Girouard, a Google vállalati megoldásokért felelős elnöke még tavaly november közepén tett egy elég határozott kijelentést, miszerint 2010-ben már leváltható lesz a Microsoft Office. Ez a Dave fiú nyilvánvalóan már akkor tudott valamit saját házuk tájáról, például azt is előre “sejthette”, ami az elmúlt héten történt: gyorsabb és  funkcionalitásában a teljes értékű irodai programcsomagokhoz valamivel közelállóbb lett a Google Docs.

Girouard persze nem gondolta már tavaly sem, hogy a Google vinne mindent, még a Microsoftnak is adott esélyt, ha időben beindítják az onlájn office-os rakétákat. Most ezt tervezik, viszonylag váratlan formában. Váratlan, de annál logikusabb módon: a Facebookkal együttműködve. A Docs.com az Office 2010 alapjain működik majd, a sikerhez szükséges kulcs pedig a Facebook sok száz milliós felhasználói bázisa lehet – a kollaboráció ugyanis FB-júzerek közt működik majd.

Amíg a Google Docs használatát (és létét) még mindig magyarázgatni kell a nem túl geek ismerősöknek (“Tudod, ha belépsz a Gmailbe, akkor ott a bal felső sarokban van olyan, hogy dokumentumok…”), addig igen jó esélyei vannak egy facebookos, egyszerűsített ofisznak. Ha elég jól integrálják a Docs-ot a Facebookba, akkor szinte biztos, hogy az online doksiszerkesztés területén eddig teljesen járatlan felhasználók milliói mozdulnak majd rá. Talán nem is jut majd eszükbe, hogy korábban miért nem szerették volna dokumentumaikat online tárolni. És tényleg: miért is?

Egy ideje, mióta itthon is divatos lett a “fészbúkon vagy-e?” kérdés, ipari mennyiségben fordul elő, hogy nem személyként létező dolgoknak személyes adatlapot hoznak létre Facebookon. Ennek eredete egyértelműen az iWiW fizetős klubrendszere, szerintem legalábbis sokan az iWiW-es berögződések miatt csinálják ezt.

Amikor a volt gimnáziumom nevében valaki személyes profilt hozott létre, a problémázás helyett inkább létrehoztam egy hasonló célú csoportot. (Szegény valaki azóta is ostromol a személyes bejelölgetéssel.) Amikor kisebb blogoknál találkozok a jelenséggel, egyszerűen csak visszautasítom az ismertséget. Ha a bloggerrel személyesen is jóban vagyok, szólok neki, hogy izé, tudod, group/csoport meg page/oldal, direkt erre vannak. Természetesen nem is elvárás, hogy mindenki komolyabb szinten ismerje a Facebookot, így nincs is ebből gond.

Az viszont már kifejezetten idétlenségre vall, hogy a Szegedi Szabadtéri bejelölt ismerősnek. Amikor ül az ember a nézőtéren, elég gyorsan lejön, hogy nem személyről, hanem színházról van szó. Egy jövőre 80 éves rendezvénysorozat esetében én elvárnám, hogy a marketingesek a szórólaposztás mellett a webet is ismerjék, és ne személyes profilt csináljanak. (Márpedig az adatlap alapján úgy tűnik, ez bizony a hivatalos művek alkotása. Ha mégsem így lenne, a poszt akkor sem tárgytalan, csupán másnak/másról szól.) Külön cuki, hogy a felhasználó “csak bizonyos információkat oszt meg mindenkivel”, ami az ismeretterjesztésnek nem feltétlen a leghatékonyabb módja. (Bár nem tudom, mi lehet rejtve.)

Ennek alapján a mai vers mindenkinek: Súgóközpont