archívum téma szerint: “firefox”

A Chrome a legfrissebb böngésző – ha akarjuk, ha nem

| kategória: tech | téma: , , , |

A GOS blog idéz egy tanulmányt, amely azt vizsgálja, hogy melyik böngészőből milyen változatot használunk. 21 nappal, azaz 3 héttel az adott frissítés kiadása után a telepített Chrome-böngészők 97%-a friss, míg a Firefoxoknak csak 85, a Safariknak pedig csak az 51%-a.

A jelentős különbség mögött csupán annyi áll, hogy a többi böngészővel szemben a Chrome automatikus frissülése nem igényel semmilyen felhasználói beavatkozást: nem kell elolvasni, kiválasztani és leokézni hozzá semmit. Ráadásul a frissítéshez nem szükségesek rendszergazdai jogok sem, így a Google böngészője simán frissül egy többszáz munkaállomásos egyetemi könyvtár hálózatába tartozó gépeken is. A Chrome automatikus frissítését egyébként a felhasználói felületen ki sem lehet kapcsolni, 5 óránként mindenképpen keresi – és ha van, telepíti – az update-et.

A biztonság szempontjából kétségtelenül a Chrome nyert, de a felmérés eredménye kapcsán eszembe jutott pár olyan eset, amikor – mondjuk egy szerkesztőségi felület használatakor – több kollégám direkt nem frissítette a Firefoxát hiszen a friss verzióban lévő változások miatt nem tudták volna használni a CMS néhány alapvető funkcióját. De valószínűleg ennél hétköznapibb esetek is lehetnek, amikor direkt nem szeretnénk frissíteni a böngészőt. Ilyenkor elég rosszul tud esni, ha mégis frissül – ráadásul úgy, hogy erről nemhogy megelőző, de még utólagos jelzést sem ad.

Szerintetek mi lehet a köztes megoldás?
Vagy egyszerűen csak a "valamit valamiért" esete forog fenn?

A Firefox új ruhája

| kategória: tech | téma: , , |

Nem sok értelmét látom a felesleges dizájnolásoknak, így nem is használtam különböző megjelenési témákat a Firefoxomhoz. De a Personas tényleg más.

Telepítés után szokásos módon újraindítottam a böngészőt, és az új bőrbe bújt Firefox rögtön megtetszett. Nem feltétlen kell csicsára gondolni, a plugin csak a nagy, szürke területeket alakítja barátságosabbá, kb. olyan módon, mint a Gmailben lévő témák teszik. Itt van például rögtön a Firefox-robotos téma.

Ahogy látom, a galériában több ezer téma között nézelődhetünk, kiválasztásuk pedig már-már példamutatóan egyszerű. Ha a kiválasztott téma előnézete fölé visszük az egeret, akkor a böngészőnk 1-2 pillanaton belül át is színeződik. Ha meg szeretnénk tartani a kinézetet, akkor egyszerűen csak kattintsunk egyet az előnézeti képre, ha nem, akkor pedig mit sem törődve böngésszünk tovább – a téma pedig automatikusan visszaáll az eredetire.

Valami ilyesmi szinten egyszerű, vagy akár konkrétan ilyen telepítési módot képzelnék én el a Mozilla helyében, amikor is arról van szó, hogy a 3.6-os Firefoxba már újraindítás nélkül telepíthetjük a bővítményeket. Egyébként később valószínűleg a teljes felhasználói felületet újratervezik majd, de amíg ez nem történik meg, addig is itt van nekünk apró optikai csalásként a Personas.

A felhasználók dönthetnek a Firefox 2009-es irányvonaláról

| kategória: marketing/pr, tech | téma: |

A 300-nál is több beérkezett javaslat közül 10 olyat választott ki a Mozilla, melyek közül mi szavazhatjuk meg, hogy melyik irányvonal mentén haladjon a Firefox – leginkább az új felhasználókat megcélzó – kampánya, fejlesztése jövőre.

A javaslatok között vannak Magyarországról teljesen érthetetlenek is, ilyen például a technikai szupport kiterjesztése lényegében egy telefonos ügyfélszolgálattal. Gyanítom, hogy az USÁ-ban kicsit más a helyzet, de azt például nem hiszem, hogy felénk sokan igénybe vennének ilyesmi egy böngésző esetében. Akkor már hamarabb próbálnának ki egy másikat.

Egy jóval életképesebb ötletnek tartom a My Firefox nevűt, mellyel a Firefox az első out of the box böngészővé válna. Telepítéskor egy olyan varázsló indulna el, amellyel a kézenfekvő beállítások (kezdőlap, téma, stb.) mellett a Fashion Your Firefox-hoz hasonlóan szettbe gyűjtött bővítményeket is rögtön felinstallálnánk a program mellé. A felkínált lehetőségek között aztán darabonként is böngészhetne a kezdő felhasználó, de lehetőség lenne egy egyszerűbb választásra is: 1-2 mondatos, rövid leírás alapján eldönthetné, hogy melyik típusú használók közé tartozik, a telepítő pedig ennek megfelelően automatikusan felrakná a számára valószínűleg leginkább szükséges bővítményeket. Én erre szavaztam.