archívum téma szerint: “htc”

A HTC története röviden

| kategória: mobil | téma: , , , | 3 hozzászólás

A HTC mellett egyre kevésbé lehet elmenni szó nélkül: okosmobilok terén mára a leggyorsabban növekvő mobilgyártó lett belőlük. Android terén szerintem egyértelműen ők a királyok, de hétfőn kiderült, hogy a most nyitó Windows Phone 7-be is már az elején masszívan beszállnak. (Az első 9 bemutatott modellből 5 HTC, ráadásul nem is rosszak.)

A tajvani cég neve korábban High Tech Computer volt, innen a rövidítés. Eredetileg OEM-ként más gyártóknak szállítottak készülékeket, majd jókor éreztek rá az okosmobilos piacban rejlő lehetőségekre. A többi tudnivalót a mindössze 2 és fél perces videóra hagyom. Legalább ennyit érdemes róluk tudni itthon is mindenkinek, akit érdekelnek a mobilok. Szorgalmi feladatként lehet még tanulmányozni az eddig megjelent/bejelentett HTC mobilok listáját is.

A videóban elhangzó néhány fontosabb mérföldkő egy korábbi közleményből kiemelve:

  • az első Windows PDA (1998)
  • az első Windows telefon (2002)
  • az első 3G/CDMA/EVDO okostelefon (2005. október)
  • az első érintésvezérlős okostelefon (2007. június)
  • az első androidos okostelefon (2008. október)
  • az első 4G/WIMAX okostelefon (2008. november)
  • az egyik első Windows Phone 7-es okostelefon (2010. október)

Nem ad választ ma senki sem

| kategória: marketing/pr, mobil, szociál | téma: , , , , | 6 hozzászólás

A múlt szerdai abszurd áras telenoros HTC Desire-ről szóló posztomat belinkeltem a Telenor Facebook oldalán, remélve, hogy ha már a Twitteren nem reagáltak rá, akkor itt valamiféle (vicces, netán önironikus) választ adnak. Nos, a Telenor közösségi médiás hozzáállása, azt hiszem, egy időre leszerepelt előttem. Íme a tökéletes mellébeszélés.

Szóval 4 nap alatt összesen ennyire futotta tőlük. Nem tudom, hogy a online community manager bénázik, vagy egyszerűen ennyit enged neki a Telenor, mindenesetre az érintettek figyelmébe ajánlom (például) a Karmamedia vonatkozó ebookját, abból talán rájönnek, hogy hiába blogol a vezérigazgató, ha egy ilyen egyszerű kérdésre még csak rossz választ sem tudnak adni, hanem inkább kétszer is kikerülik a válaszadást. Lehetett volna valami beszerzési áras vagy árpolitikás bullshit, ha nincs vállalhatóbb indoklás a 190 ezres árra.

Időközben azért van némi fejlemény, megjelent a Vodánál a Desire. Kártyásan 110 ezer forint. Remélem, most a Telenornál is nevetnek az árképzésért felelősök. Mert ez így már tényleg elég vicces.

Hülyének néz a Telenor

| kategória: marketing/pr, mobil | téma: , , , | 15 hozzászólás

“A Telenornál tudjuk, hogy jó készüléket keresel kedvező áron.” Ez az a reklámmondat, amit még anélkül is kikérek magamnak, hogy a cég ügyfele lennék. A készülékek beárazása sajátos, hazai algoritmust követ, amelyre most nem térnék ki, a Mobilarenán részletes fejtegetés olvasható a szolgáltatók logikájáról. Ez azonban semmilyen formában nem magyarázat a következőre.

Szóval itt van nekünk ez a drága jó Telenor, amelyik még ki is emeli, hogy jó készülékeket ad kedvező áron. Ennek ellenére a HTC Desire-nél a következőt találhatjuk az árlistában.

Nem elírás, kártyás csomagban 190 800 forintot kell kifizetni a készülékért. Ehhez képest kártyafüggetlenül már 116 ezer forintért beszerezhető, de 141 ezer forintnál többért sehol sem láttam. Mondjuk tehát, hogy 130 ezer a független átlagára, amin már nyilván van egy nagyker- és egy kisker-haszon is. Illetve tegyük hozzá, hogy a Telenor nem annyiért veszi meg a több (tíz)ezres tételben rendelt készülékeket, mint a maga 1000 darabját a kovácsnagyker kft.

Hadd tegyem már fel ezúton a kérdést: mégis mi kerül a Telenornál plusz 60 ezer forintba? Ők a hülyék vagy minket néznek annak?

Desire

| kategória: mobil | téma: , , | 7 hozzászólás

Beszereztem egy HTC Desire-t. Hogy miért éppen ezt? Például egy webes és egy mobilos kolléga tapasztalaton (nem csak a specifikáción) alapuló véleménye miatt. És persze megannyi külföldi teszten is végigrágtam magam. Ha én olvasnám, amit éppen írok, első kérdésem egy korábbi posztomra vonatkozna, amelyben az okostelefon-korszakom esetleges végéről elmélkedtem. Akkor nem zártam ki, hogy vége lenne, most viszont egyelőre ki kell zárjam, úgy tűnik… 🙂

Az eddigi tapasztalatok nagyon jók. Tényleg minden azonnal megtörténik (1 GHz-nél szégyen is lenne másként), a böngésző profi, ahogy az egész érzés is, amit nyújt a mobil. Meglepődve tapasztaltam, hogy mennyit jelent fél col plusz a kijelzőnél. Üzenem minden 3.2-es képernyővel rendelkezőnek, hogy 3.7-tel jóval kényelmesebb minden.

Ha már így alakult, csináltam egy tudásközpontot. Ide gyűjtök össze minden olyan információt (tesztet, hírt, kérdés-választ), amelyről úgy gondolom, hogy hasznos lehet a HTC Desire jelenlegi tulajdonosainak és/vagy azoknak, akik új mobil vásárlása előtt tájékozódni szeretnének.