archívum téma szerint: “iphone”

3 dolog, amit nem szeretek az iPhone-ban

| kategória: mobil | téma: | 5 hozzászólás

Korábban írtam már négy iPhone-pozitív dologról, angelday három iPhone-negatív észrevétele után pedig eszembe jutott, hogy hever nekem összeírva két kifejezetten zavaró dolog. Ezekhez csaptam még egy harmadikat, eredmény alább.

Hívás közben (értsd: amikor hívnak, de még nem veszed fel, mondjuk azért, mert nem akarod felvenni) nem lehet kilépni a hívóképernyöből. Ez azt jelenti, hogy ha éppen csinálok a mobilon valamit, majd valaki felhív, akit sem kinyomni, sem felvenni nem akarok, addig nem tudom folytatni az eredeti tevékenységemet, amíg a másik fél le nem teszi. (Ami most vicces, hogy ez arról jutott eszembe, hogy az imén megtörtént, majd amikor elekzdtem ezt bejegyzetelni mobilra, két ilyen hívás miatt a pár sor leírása alatt fél-fél perces kényszerszünetet kellett tartanom.)

A “Ne zavarj” funkció az iOS 6 újításai közül az egyik legjobban várt volt. Aztán mikor megjelent, kipróbáltam, aztán azóta nem használom. A telefon ugyanis nem némán tartja (és grafikusan is elrejti) a nem kívánt bejövő hívást, hanem egy fél csengés után foglaltra nyomja. Lehet, hogy valakinek ez tök jó, nekem nem tetszik, kapcsolgatni pedig sajnos nem lehet.

Egy mappába csak 12 appot lehet tenni. Ha jól sejtem, ennek az az értelme, hogy az idiótább felhasználók ne tudjanak beláthatatlan mennyiségű alkalmazást felejteni egy-egy ritkán megnyitott mappában, aztán szidni az Apple-t, hogy kevés a hely a telefonon. Szóval értem, ezzel együtt nem tetszik. Javaslatom: kössék IQ-teszthez a korlátozás feloldását, hátha átmegyek.

Egyetlen kérdésem a Facebookhoz

| kategória: mobil, szociál | téma: , , | 4 hozzászólás

Értem, hogy ha miért kellett megvenni az Instagramot, jó irány a Facebook Camera. Sajnálom, hogy rosszul mennek a részvények. Örülök neki, hogy az időzítés és a jogosultsági szintek is megjelentek a szervezeti oldalakon. Biztosan remek lesz a saját böngésző. Még annak is örülök, ha jól telt a Zuckerberg-házaspár római nászútja. Az pedig a lehető legjobb, hogy ilyen sebességgel pörögnek az újdonságok a Facebook körül.

De kérdem én: miért nem lehet rendesen megcsinálni azt a szerencsétlen iPhone-os alkalmazást?

Ajánlott-e 16 GB-os iPadet/iPhone-t venni?

| kategória: tech | téma: , | 2 hozzászólás

Amikor összeírtam az új iPades várakozások közül a számomra fontosabbakat, említettem, hogy jó lenne a legolcsóbb modell tárhelykapacitásának növelése. Ez egyelőre elmaradt, így levenném róla az “ajánlott” címkét. Ahogy ugyanis várható volt, a Retina kijelzőhöz igazított alkalmazások mérete annyival nagyobb lesz, hogy 16 giga majdnem szó szerint néhány alkalmazásra elég. Íme a Verge alapján pár letöltési méret, az új iPad előtt és után.

  • Keynote 115 MB – 327 MB
  • Numbers 109 MB – 283 MB
  • Pages 95 MB – 269 MB
  • iMovie 70 MB – 404 MB
  • Tweetbot 9.8 MB – 25 MB

A lista első négy tagja viszonylag sokaknak van meg, így talán azokat érdemes összeadni: a korábban 389 megás Apple-pakk így több mint 1.2 gigásra hízott. Mondjuk még így sem ezzel a néggyel fog megtelni az iPad, de képzeljünk csak el (grafikailag) komplexebb darabokat: komolyabb játékokat, magazinokat, látványos oktatási szoftvereket… Sok nem fér el belőlük 16 gigán, így a legolcsóbb modell egyre kevesebb célra, egyre kevesebb felhasználónak lesz jó.

És mivel az appok mérete modelltől független, mindez ugyanúgy vonatkozik az iPad 2 modellekre is. Sőt, tekintve, hogy sok alkalmazás (köztük például a listában szereplő Apple-féle appok mindegyike) univerzális, így a megnövekedett letöltési méret ugyanúgy vonatkozik az iPhone-használókra is, legközelebb már érdemes lesz 32 gigásat beszerezni. Bár azért remélem, hogy az idei iPhone-nál, vagy legalábbis a következő generációs iPadnél már ez lesz a minimum.

Android, iPhone, iPad és a békébe fulladó harc

| kategória: mobil | téma: , , | 1 komment

Egy nagyon jó kis animációs videóval jött ki a svájci közmédia külföldre célzó részlege, több platformon elérhető híralkalmazásának népszerűsítésére. Az Android és az iOS rendszerek harcára mozis köntöst adtak: a Csillagok háborúja és a Transformers mellett a Gladiátorból, a Titanic-ból és a Ghost-ból is ismerős lehet egy-egy jelenet. Az 1:50 hosszú videót a mobilos rendszer hívei mellett a középen (vagy éppen kívül) állóknak is érdemes megnézni, szerintem igen remek lett.

Amellett, hogy egy alkalmazás nem mindennapi promójáról van szó, és a videónak van egy felhasználók felé célzott “békítő” jellege is, szerintem a kiadóknak és a fejlesztőknek is hordoz egy fontos üzenetet: aki ma igazán jól szeretné csinálni, annak a 2+1 platform mindegyik tagját komolyan kell vennie. Verseny van köztük, legyen is, de ez maradjon az Apple és a Google ügye, nekünk mindkettőre érdemes odafigyelni.