A “de nagy szar ez bazdmeg” típusú véleményeket némiképp kibontva azt kell mondjam, hogy míg az iWiW korábbi dizájnja egy maga korában jó, de ’90-es éveket idéző megjelenést mutatott, addig az új bár 2009-eset, de rosszat.
A probléma ott kezdődik (és talán ott is fejeződik be), hogy üres az egész. Belépsz, és látod, hogy van ott valami, de mégis az az érzésed van, hogy mindez csak illúzió, mert közben mintha nem látnál semmit. Hatalmas üres, kihasználatlan felületek uralják a kezdőlapot.
Apró, de vicces, átgondolatlan “újítás”, hogy az üzenőfalon megjelenő üzenetek mellé bekerült egy “válaszolok rá” gomb, amivel nem egy “@júzernév:” ékelődik be az inputolós mezőbe, hanem az adott felhasználónak kezdhetünk el írni egy privát üzenetet. Így éppen egy közösségi élmény laposodik el, a közösségi megbeszélés helyett elmegy a dolog a privát üzengetésbe, aminek semmi köze holmi üzenőfalakhoz.
No, de ez csak apró kavarodás, a nagyobb gond tényleg az, hogy a felhasználói élmény nem igazán javult, és hiába próbálkoztam, ezen még a reklámszűrés kikapcsolása sem segített sokat.
A FullStart-szájtokon feltűnt az iWiW-re való bejelentkeztetés lehetősége, amit akárhogy is nézek, nehéz lenne azt mondjam rá, hogy semmi köze az adathalászathoz. A duma az, hogy “oldalunk semmilyen személyes adatot nem jegyez meg és nem tárol”, de hát na: a lehetőségük megvan rá, innentől meg vagy elhisszük nekik, vagy nem, de talán tanácsosabb ilyet senkinek nem elhinni. A logindobozukat nézegetve a forráskódban a következő, kissé gyerekesen megfogalmazott figyelmeztetést találtam.
FIGYELEM! A BELÉPTETŐ SCRIPTRE HIVATKOZNI CSAK A FULLSTART.HU WEBMESTEREKNEK MENÜPONTJA ALATTI SCRIPTTEL SZABAD! A SCRIPTRE HIVATKOZNI EZZEL A MÓDSZERREL AMIRE ÖN KÉSZÜL SZIGÓRÚAN TILOS, ÉS ELJÁRÁST VON MAGAUTÁN!
Vicces ezt egy olyan szkriptnél olvasni, amelynek valószínűleg már a léte is sérti az iWiW felhasználói szabályzatát. Remélem, eljárást is von majd maga után.
Míg az iWiW december 24-én érte el a 4 millió felhasználót, a Facebook szerdán köszönthette 150 milliomodik aktív tagját. A facebookosok közel fele naponta fellép az oldalra.
Tavaly leggyorsabban a horvátországi felhasználók száma növekedett, 2008 második félévében 100%-kal, 400 ezerre.
A 100 millió felhasználót tavaly augusztus 26-án érték el, szóval ha így folytatják, egy év múlva már akár 300 milliós táborról is szólhatnak majd a hírek.
Vajon mikor fullad ki a közösségépítő szájtok ereje? Vagy ennek (is) csak egy harmadik világháború vethetne véget?
…tessék már megszerelni az üzeneteket! – írja egy ismerősöm iWiW-en, mire – hohó! – megnézem már én is, hogy mi a helyzet, és aztán meg végül is semmi, csupán annyi történt, mint korábban már párszor, hogy a rendszer egy olvasatlant jelez, miközben mutatni sem azt, sem másikat nem mutat, úgyhogy egy nagy ejnye-bejnye, mondhatnám, de hát máshol is rendszeresen megesik a részleges csúfság – még akkor is, amikor éppen nincsen sem karácsony, sem újév -, úgyhogy semmivel nem élünk rosszabbul, mint négy éve.
Az iWiW főoldalán lévő Gépház üzen ablakot becsukva tartottam már egy ideje, mivel általában hülyeségekkel volt tele, azzal is megkésve. Nem kellett volna? Az előbbi iWiW-es felfedezésem ugyanis nem volt ám mindenkinek új, a funkció már 3-4 hete működik.
A kései híradásról kese találó Passz(ív)iWiWesek című posztja jutott eszembe, melyben azt írja le, hogy ismerősei közül gyakorlatilag senki nem használja az iWiW új, képekkel kapcsolatos funkcióit (képkomment, ismerős bejelölése képen, stb). Saját mai tapasztalatomból kiindulva merült fel bennem, hogy sokan lehet, hogy nem is tudnak bizonyos új funkciókról.
Be kell valljam, hogy bár újabban rendszeresen nézem az üzenőfalat is, még sosem láttam olyat, hogy egy ismerősöm használná mondjuk azt a lehetőséget, hogy sms-ben tud üzenetet küldeni a falra. Bár ismerek olyat, aki ismer olyat, aki már látta.
Ti használjátok valamelyik új, képes funkciót? Esetleg üzentek mobilról az üzenőfalra? A miértekre is kíváncsi vagyok, akár igen a válasz, akár nem.