archívum téma szerint: “jog”
Az első, igen kézenfekvő válasz: azé, aki megveszi. De újra és újra vannak olyan esetek, amik rávilágítanak, hogy ez nem feltétlen így van.
Itt van például ez az Amazon-ügy, amelynek életemben először adtam “botrány” szóval kezdődő hírcímet, mert valahol tényleg annak érzem az esetet. Az át nem kattintók kedvéért röviden: az Amazon az összes Kindle-ről távolról törölte George Orwell 1984-ét és az Állatfarmot, amelyeket a MobilReference adott ki. (Hiába, a Nagy Testvér és az Amazon keze mindenhová elér.) Mindezt azért, mert a MobileReference-nek nem is volt joga a művek kiadásához.
Bár a pénzt visszatérítették a vásárlóknak, a könyv mégis eltűnt a virtuális könyvespolcról, ami a nem virtuálissal eléggé fura lenne. Meglepődnék, ha az éj leple alatt az Alexandra munkatársai – jogi problémákra hivatkozva – leemelnének egy-két könyvet a polcomról.
A történés jól példázza, hogy a digitális világban megvásárolni valamit nem egyenlő azzal, mintha a megszokott módon tulajdonolnánk az adott terméket. Amíg a szoftvergyártók és -forgalmazók saját maguknak kiskapukat hagynak, addig nem a miénk az eszközön tárolt tartalom – vagy legalábbis nem rendelkezünk felette teljes uralommal. Kicsit olyan ez, mintha mindent csak bérelnénk, de akkor meg miért fizetünk érte vételárat.
Másrészt örülhetünk is, hiszen jól látszik, hogy a digitális világban – ebből a szempontból – hatásosabban lehet a jogokat érvényesíteni. Nem csak az el nem adott könyveket lehet bezúzni, hanem a már eladottakat is vissza lehet vonni. Itt hívnám fel a figyelmet a cloud computingban rejlő visszaélési és adatvesztési lehetőségekre is.
A februárban módosított felhasználási feltételekben vett észre egy kis érdekességet a Consumerist. Az új szabályok szerint minden, amit valaki valaha feltölt a Facebookra, az a Facebooké is marad még akkor is, ha az ember törli az elemet, netán törli a teljes felhasználót.
A szájt új szabályzata annyira teljes jogkört ad magának, hogy a Facebook akár a továbblicenszelésről is szabadon dönthet.
A hír eddig, és akkor egy kis elmélkedés: ha a Facebook minden jogot megszerez a felhasználó által feltöltött tartalomra, akkor vajon mi a helyzet visszaélések esetén? Teszem azt, valaki pedofil képeket töltöget föl, majd ezek az adminok figyelmét elkerülve fent is maradnak mondjuk 2-3 hónapig. Úgy lenne logikus, hogy ilyenkor ne csak a felhasználót büntessék, hanem a jogok és kötelességek általános együttjárását figyelembe véve a Facebookot is, hiszen ő is korlátlanul “birtokolta” a pedofil tartalmat.
A kevésbé elborult kérdés az, hogy miután egyszer visszavonok pl. egy képet a nyilvánosság elől, akkor a Facebook miért használhatja azt továbbra is teljesen nyugodtan?
Mondjuk felőlem azt a képemet használják, amelyiket akarják (nem hiszem, hogy akarnák), engem inkább az elborultabb példa által felvetett dolgok zavarnak. Milyen dolog már, ha a korlátlan jog mellé egy gyufafejnyi felelősséget sem vesznek magukra?
[Update: Mark Zuckerberg reakciója a Consumerist felvetéseire]
Érdekes(en) buta, egyben szánalmas az ügyvédek egy része, ha internetről van szó. Hír6-ilag kaptunk ügyvédi felszólítást, hogy töröljünk két hozzászólást, mely egy bizonyos cikkhez érkezett.
Mivel a két hozzászólás bűne leginkább annyi volt, hogy nem a karácsonykor megszokott szeretetteljes hangnemben szóltak a cikkben szereplő egyik személyről, így természetesen nem töröltük egyiket sem, de a szeretet ünnepe alkalmából (tényleg!) annyit megtettünk, hogy a bunkó/obszcén részeket (azt a néhány szót) kimoderáltuk.
Erre jön ügyvéd úr, a következőt írja.
Ezekben a hozzászólásokban számunkra is ismeretlen személyek egy olyan újságcikket “linkelnek be”, amely több ponton is súlyos valótlanságokat állít megbízómra vonatkozóan. [blablabla, mindenki felelős, blablabla] Ezt a tényt állapította meg korábban a Fővárosi Bíróság is a már hivatkozott 19.P.632.240/2004/23. számú ítéletében, amely határozat a Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján jogerőre is emelkedett.
Felhívnám a figyelmet a linkeltek be kifejezés idézőjeles voltára, amely az ügyvéd úr feltétlen hozzáértéséről tanúskodik. (Idézőjel egyenlő: láttam már ezt a kifejezést, több helyen is valahogy így írták le.) A gdsgdfgds/43543/gdsgd pedig nyilvánvalóan elrettentésül szolgál. (Sok szám, perjelek, betű: ijedj meg!)
Rátérve a problémára, az ügyvéd úr ügyfele (illetve maga az ügyvéd úr is, persze ő csak amolyan kitartottként, a fizetségért cserébe) úgy gondolja, hogy az internet ugyanaz a médium, mint ami fölött szalonnasütéskor csöpögteti a kenyérre a zsírt.
De vigyázz! Levágod az egyik fejét, kinő hét másik!