Egy friss, átfogó Facebook-kutatás egyik megállapítása szerint féltékenyebb az, aki Facebookozik. Egészen pontosan arról van szó, hogy a megkérdezettek közel ötöde (19,1%) féltékenységből fogott bele párja tevékenységének fokozott figyelésébe, miután észre vette, hogy a barát(nő) sokat aktívkodik a közösségi oldalon. 16,2%-uk nyíltan kimondta, hogy a facebookozás erősíti a féltékenységét.
Nyilvánvaló, hogy a Facebook nevét majdnem szabadon cserélhetnénk az iWiW-re vagy éppen a myVIP-ra, hogy csak az itthon népszerűbb közösségépítő oldalakat említsem. A féltékenység a partner adatlapjának folyamatos (akár napi többszöri) szemmel tartása mellett abban is kimerülhet, hogy a féltékeny fél hangulatromboló jelleggel beleszól partnere beszélgetéseibe, amikor úgy érzi, hogy egy-egy megosztott tartalomnál már túlságosan szenvedélyessé vált a kommentelés.
A féltékenységhez persze igazából semmi köze nincs a közösségi oldalaknak, csupán megkönnyíti a “kémkedést”, hiszen nem a kerti partin kell figyelni, hogy a másik kikkel beszélget, hanem akár hírolvasás vagy munka közben is csak böngészőablakot kell váltani hozzá.
Tanulság? Nem tudom, hogy mi az, és abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán van. Az viszont biztos, hogy mindenki csak annyit tesz nyilvánossá magáról amennyit akar. És hát a lebukásnak is van lélektana.
Egy ideje elegem lett a politikai posztok/cikkek után sorakozó kommentek olvasásából. Egyszerűen nem vagyok rá kíváncsi, hogy éppen kinek a kurva anyját. Nincs újdonság, ugyanaz a buta, beszűkült emberi tudat- és vitaforma érhető tetten 10-ből 8 helyen. Az a maradék 2 meg már nem érdekel annyira, hogy elolvassam érte a másik 8-at is.
Olyan magyar webhelyről álmodok, ahol az arány legalább 6:4, még inkább olyanról, ahol 8:2 helyett 2:8. Kétség nem férhet hozzá, az itthon általában alkalmazott megoldásoktól nem várható el a 6:4 és főleg nem a 2:8 arány teljesülése.
Márpedig 8:2-vel sehol nincs és nem is lesz közösség. Ha nincs is rajtuk közösség, akkor minek járjon az ember a közösségi akármiknek hívott oldalakra? Marad a Facebook nyitólapja, ott témák is vannak és közösség is. (Persze az utóbbi főként személyes kapcsolatok által, tehát kicsit máshogy alakul ki, de tény: van.)
Ahogy én látom, jelenleg a bulvár és a tech szájtokon vannak a legértékesebb hozzászólások. Nem feltétlen van több értelmük, de legalább nem unalmasak. Legalább el lehet hinni, hogy valaki elgondolja őket – nem pedig csak az aktuális kampányok főbb kulcsszavai. Az ilyen jellegű hozzászólásokat – így témára szűrve – persze csak a tematikus oldalakon találja meg az ember, így közösségileg igazán nagy feladat előtt az általános vagy a tematikusnál legalábbis általánosabb blogok és egyéb szájtok vannak.
A stratégia: manipulálj!
Bár nagy tömegben az ember buta, pontosan tudjuk, hogy egy közösséget alakítani (ha úgy tetszik: manipulálni) nem csak rossz irányba lehet.
Bár a manipuláció mögött mindig valamely pejoratív felhangot érzünk, valójában a manipuláció mindennapi életünk része. Tudósok, mérnökök manipulálják az anyagot, hogy valami mássá formálják át, a menedzserek kezelik a válsághelyzeteket, a szülők nevelik a gyermekeket.
A legrosszabb talán az, ha nem teszünk semmit, hagyjuk, hogy a hozzászólók szájából sorban essenek ki a destruktív hülyeségek. Aztán, ha nagyon tetten érhető, akkor moderálunk, amit viszont az érintett felhasználók valószínűleg rosszul fognak megélni a rezgő lécen járkálás viszonylagosan kiszámíthatatlan természete miatt.
A szigorú moderálás szerintem csak hosszú távon és/vagy sok meglévő felhasználóval lehet eredményes. Más esetben öngyilkos merénylet.
A harmadik út pedig a jó osztályfőnök stratégiája, aki úgy alakítja a viszonyokat, hogy ez az osztályközösségnek nagyon fel sem tűnik. Esetünkben hívhatjuk őt web community managernek (wcm), vagy egyszerűen körbe is írhatjuk: ő az, aki bár hivatalból a közösség része, összetartó munkáját nem csak a pénzért, hanem a közösségért is végzi. Általában nem érezteti szemtől szemben hatalmát, mely felhasználásának etikai korlátaival egyébként pontosan tisztában van. Néha imádják, néha kevésbé, de akárhogy is: eléri, hogy a ballagáson mindenki sírjon, hogy vége.
A jó osztályfőnök nem csak a szakmáját érzi és érti, hanem a közösséget is. Nekem ilyen osztályfőnököm volt. És ilyen wcm-re lenne szüksége a legtöbb magyar, közösségi jelzővel felruházott szájtnak.