archívum téma szerint: “kultúra”

Jogdíjak, warez és plusz 500 forint – felhívás párbeszédre

| kategória: tech, trend | téma: , , , |

A pendrájv-adóról szóló cikkemhez (és úgy általában a témához) érkező hozzászólások kapcsán sajnos súlyos, indulatból fakadó vakságot kell megállapítsak. Miután világosan le van írva, hogy a kivetett jogdíj nem azért van, mert konkrét személyekről bárki feltételezné, hogy jogvédett tartalmat raknak rá, hanem átalány, a közteherviselés egy formája, ezután a kedves (nem)olvasók simán bekommentelnek egy olyat, hogy

Mivel én a munkámból adódóan saját szellemi termékemet tárolom a pendrájvomon visszakérem a jogdíjat.

Öh. Akkor én meg visszakérem a családom által befizetett egészségügyi járulékok összegét, mert (szerencsére) nem használtuk fel, keveset műtöttek/vizsgáltak minket. Akit meg sokat, az fizessen be holnap néhány millió forintot… Persze.

Ahogy a dolgok vannak

A magyarországi warez tartalmak becsült aránya igen széles skálán mozog: a filmek, zenék 50-95%- ilyen. Azt hiszem, ebből már jól látszik, hogy a legutóbb nagy nyilvánosság előtt Lovasi András által elkövetett kesergés nem nagyon fogja megváltoztatni a helyzetet. A letöltéskultúra marad, sőt egyre szélesebb rétegek kapcsolódnak be.

Viszont a kultúra továbbra is üzlet, csak másoknak. Nem az előadók és a kiadók, hanem a fizetős warez-szerverek üzemeltetői, és a “Józsi, ezresé’ kiírsz nekem 4 filmet?“-típusú mondatokban szereplő józsik számára. Nem vész el, csak átalakul, ugye.

A sokaknak valószínűleg ismeretlen Man sziget legnevesebb zenei terméke a Bee Gees: itt születtek a Gibb fivérek. (A másik, kevésbé ismert tény, hogy van egy innen származó postai hivatalnokos pulóverem, amivel mindig biztonsági őrnek néznek a Tescóban.) Nos, ezen a brit korona függőségéhez tartozó, de önálló parlamenttel rendelkező Man szigeten nemhogy eltűrnék az ingyenes zeneletöltést, hanem szinte bátorítanák is azt. A szélessávon internetezőknek 3-400 forintnak megfelelő plusz díjat kellene fizetniük szolgáltatójuknak, amiért cserébe a magyar reklámígéretektől eltérően valóban teljesen korlátlan mennyiségben és legálisan tölthetnének le zenét bármilyen oldalról vagy fájlcserélőn keresztül. Bár a tervezetet még nem fogadták el, de állítólag komoly esély van rá.

Egy vitaindító magyar modell

A pendrájvokra kiszabott jogdíj kapcsán kialakult vitában – a történetet lényegében félreértve – gyakran elhangzik az a “követelés”, hogy rendben, legyen, de akkor legyen legális a letöltés. Nos, a megoldást szerintem valahol itt kell keressük.

Valószínűleg a 3,4 millió internetező mindegyike örülne annak, ha – tegyük fel – az audio és az audiovizuális tartalmak (azaz főként zenék és filmek) le- és feltöltése egyaránt teljesen legális lenne. Szerintem ezért cserébe 500/1000 forintnyi jogdíjat is elnézne és jogosnak tartana mindenki. Tehát a felhasználók örülnének.

Gyakorlatilag teljesen megszűnne a feketepiac, semmi értelme töltetni meg másoltatni, ha ez mindenki számára teljesen legálisan elérhető. Az erkölcsi is remek állapotba kerülne.

Már csak egy problémás pont van, ezek pedig az előadók és kiadók, de hívjuk talán őket inkább kiadóknak.

Az NHH becslései szerint a vezetékes szélessávú és a vezeték nélküli internet előfizetések száma 2008 végén meghaladta a 2,2 milliót. Tegyük fel, hogy a Man sziget példájából kiindulva mindegyik árához hozzácsapnánk 500 forintot (B verzió: 1000 forintot). Azért nem 3-400-at, mert cserébe nem csak a zene, de a film töltögetése is legális lenne. Ezt az 500 (B: 1000) forintot az elég nagy piaci versenyben néhány szolgáltató lehet, hogy (részben) el is engedné. (Mekkora kampányokat lehetne szervezni: “Nálunk 0 forintért tölthet bármit!”, vagy kormányzati kampányt: “Most +500 forintért tied a világ!”)

Ha az előfizetések számát és az összeget összeszorozzuk, kijön havi (!) 1,1 milliárd forint (B: 2,2 milliárd). Az országban 7 nagy zenei kiadó van, de vegyünk mondjuk 10-nek. Filmforgalmazóból sincs sokkal több, állapodjunk meg 20 jelentősebb kiadóban. Ezek a zenét és/vagy filmet kiadók fejenként és havonta (átlagosan) 55 millió (B: 110 millió) forinthoz jutnának ebből a keretből.

Hogy mibe kerülne ez nekik? Semmibe. (Egy-egy aláírásba.) Hogy milyen bevételkiesésük lenne? Semmilyen. Aki eddig is kidobott 4-5 ezer forintot egy eredeti cd-ért, az ezután is ki fogja dobni, és aki (két)ezer forintért beült a moziba, az be fog ülni ezután is. Mindkét táborba tartozók száma csökken, ezt is jó figyelembe venni. Egy aláírásért kapnának havi 55/110 millió forintot. Nem kellene idétlen másolásvédelmeket fejlesztgetni, nem kellene jogvédő szervezeteket fenntartani.

A kisebb kiadók nem jutnának ebből pénzhez, ez tény. De nem is lenne jó ezt mindenkire kiterjeszteni, mert idővel ugyanúgy megérné Magyarországon kamuból kiadót alapítani, mint egyházat. Viszont a kisebb kiadók sem nagyon panaszkodhatnának, éppen a fenti ok miatt: aki eddig a vásárlójuk volt, az ezután is az lesz. Sőt, lehet, hogy legálisan ingyenes módon többen is megismernék előadóikat, elmennének a koncertre, rányomnának a PayPal-gombra, stb.

Ez persze világszinten valószínűleg nem működik (vagy nem ilyen egyszerűen), de egy 10 milliós országban működhet. A szélmalomharcnál legalábbis egészen biztosan jobban megéri.

Érdekel a véleményed!
Kinek mi a véleménye erről? Nem csak a felhasználóké érdekelne, hanem akár – ha véletlen olvassák – kiadóké, jogvédő szervezeteké, előadóké is. Nem csak kommentben, akár sajtóközleményben, e-mailben is. Csak mozduljon már meg végre valami itthon.

A Magyar Kultúra Napjára: Quality does not make culture

| kategória: médiailag, trend | téma: |

Az egyik legelső mondat, amit amerikanisztika szakon belevernek a hallgató fejébe: quality does not make culture – azaz a minőség nem csinál kultúrát. A következő dolog pedig – mivel sokaknak ilyenkor a “nehogy már az amcsik beszéljenek a kultúráról” gondolat fut át a fején – az, hogy az idő – mint oly sok más – relatív tényező. Ezt sokan elfelejtik, amikor kiröhögik az alig négy-ötszáz éves amerikai kultúrát. “Tudja már hova tenni magát a sok amcsi hamburgerzabáló köcsög: nekünk bezzeg kétezer éves a kultúránk, az már valami!” Nos, ezúton tájékoztatom az ilyen mondatokat elsütögető pörköltzabáló köcsögöket, hogy a kínai írás 3000 éve született meg, az indiai kultúrától meg legalább 2000 éves lemaradásban vagyunk. Az idő természete miatt ezt viszonylag nehéz lesz behozni, jobb lenne tehát inkább nem piszkálni nemzeteket ezzel a faktorral, ha nem akarunk két tűz közé kerülni.

Térjünk csak vissza a címben is lévő kiindulási ponthoz. Nem attól a kultúra része valami, mert jó vagy rossz. Tetszik, nem tetszik, Győzike éppen annyira része a magyar kultúrának, mint Kölcsey. (A Himnusztól elvonatkoztatva) Kölcsey kevesebb napi párbeszéd tárgya az utóbbi években, mint Győzike. Beszélnek róla, és sokan legalább egy-két családtagja nevét fel tudják sorolni. Ettől még a műsor egy irritáló, nézhetetlen gagyi szörnyűség, de tény: a kultúra része.

A minőség mellett itt van ez a fránya idő, ami sokak szerint meghatározza azt, hogy például egy zenemű jó-e. Ilyen logikával élve Bartók jobb, mint a Beatles, a Beatles jobb, mint Michael Jackson, Michael Jackson pedig jobb, mint Yonderboi. De hát ez meg úgy marhaság, ahogy van. Kevés olyan Bartók-mű van, amit szívesen meghallgatok. Beatles-dalból kicsit több, MJ-ből még több, ehhez képest Yonderboiból meg kb. ugyanannyi.

Egy Yonderboi-számot nem azért hallgatok meg, mert majd biztos, hogy 20 év múlva is hallgatni fogják, hanem azért, mert most jó nekem. Sőt, bevallom, hogy a Were You Thinking Of Me? sokkal jobban tetszik, mint a Beatles Yellow Submarinje. Pedig az utóbbit 40 éve hallgatják milliók, az előbbit pedig csak 3 éve, és maximum százezrek.

Végül ne feledkezzünk meg arról a tényről, hogy az olvasók közül valószínűleg nem sokan bírják már tovább. Még pár karakter, és feladják, merthogy képernyőn még rövidebb olvasnivalót tűrünk el, mint nyomtatva. Mielőtt te is bezárnád a lapot, gyors leírom: engem ez sem zavar. Legalább megtanulunk cirádás körmondatok helyett lényegre törően írni. Például 2705 karakterben.