A Nokia vezérigazgatója, Olli-Pekka Kallasvuo nevezte a napokban történelemformáló erőnek a mobiltelefont. Egy mobilgyártótól mondjuk nem is nagyon várhatnánk mást, de azért érdemes egy legyintés helyett jobban belegondolni ebbe az egész mobilos témába.

Míg egy olcsóbb tévével kb. ugyanazt lehet csinálni (nézni), mint egy drágábbal, addig a mobiltelefonnál nem ez a helyzet. Az indiai parasztember ugyanúgy megtalálja a saját céljaihoz való extra olcsó készüléket, mint a telefonját havonta cserélgető, az összes béta funkciót is napi szinten használó geek a Nexus One-t.

De a mobil nem csak a leginkább passzív élményt nyújtó tévéhez, hanem például a számítógéphez képest is változatosabb lehetőségeket nyújt. Mit is kezdene például egy indiai farmer egy asztali PC-vel vagy akár egy netbookkal? (Ne a Dallas-béli Ray-re gondoljunk, hanem egy kis földdarabbal rendelkező, jóval szegényebb emberre.) Ellenben egy telefonnal simán mászkál a földjein, eléri a társadalmi és “üzleti” kapcsolatait, ráadásul ha be kell világítani egy tátongó üregbe, akkor meg ott a mobil zseblámpája. Mindezt persze – az utóbbitól eltekintve – megtehetné egy netbookkal is, csak nem bárhol, nem olyan könnyedén – és főleg nem a legolcsóbb netbook árának kb. tizedéért.

A farmernek a telefon zseblámpa funkciója és a porálló készülékház a hasznos, a geeknek meg a multitouch. Fordítva nem sok hasznát vennék/veszik: a geek maximum az éjjeli lámpa helyett a mobiljával világíthat zoknikereséshez, de az indiai farmerünk egyelőre ilyen szinten sem látná a többujjas vezérlés értelmét.

Jelenleg kb. 6.8 milliárd ember él a földön, és a Nokia-vezér által idézett adatok szerint 4.6 milliárd mobilelőfizetés van. A háló hamarosan teljes lesz.

A Vodafone 10 éves születésnapjára készült reklámfilmjének egyik mondata már nem először üti meg a fülemet. “Emlékszel, mi volt 10 éve? Akkor mobilokkal rohangáltunk, mint egy féltégla.

Nos, nem tudom, ki emlékszik még a Siemens C25-re, amely egyébként a magyar Vodafone-hoz hasonlóan szintén 10 éves. Én emlékszem, nekem ilyenem volt 10 éve. Ez volt az első mobilom. Féltégla egyáltalán nem volt, még ma is bőven megállná a helyét (117 x 47 x 27 mm vs. a jelenlegi Nokia 5800-ám 111 × 51.7 × 15.5 mm).

Monokróm LCD kijelzőjére egészen pontosan 3×12 karakternyi szöveg fért. Ami akkor még akkor nagy szó volt a mobilokban: a C25 működött 900 és 1800 MHz-en is (épp ezért a Vodafone is árusította, bár én westeles voltam). És ami már akkor is furcsa volt: nem volt benne óra “funkció”, legalábbis az időt nem mutatta.

A Voda reklámjával ellentétben számomra a percdíjat már akkor sem volt bonyolultabb kiszámolni, “mint eljutni az űrbe”, mondjuk ez az általam akkor használt Domino SMS csomagot 100 forint közeli percdíjait tekintve nem is volt baj. Sokszor jobb volt nem tudni, hogy éppen mennyit beszéltem le.

Azóta a Siemens mobilok sincsenek sehol és szerencsére a 100 forintos percdíj is távoli múlt.

És te? Te emlékszel, mi volt 10 éve? Milyen telefont használtál, milyen díjcsomaggal beszéltél és melyik friss telefonra mondtad, hogy “na, ez már tényleg mindent tud, ami nekem kellhet”?

,