A Hírmátrix nem tesz mást, mint grafikusan ábrázolja, hogy a Népszabadság Online-on pillanatnyilag melyik cikket olvassák legtöbben. Készítői saját bevallása szerint mátrixukhoz mintául szolgált a Maramushi, ami a Hírmátrix-szal szinte teljesen megegyező módon vizualizálja a Google News hírtermését.
A lényeg pedig tényleg ez lenne: az aggregátori szerep. Mivel a Google News már eleve aggregátor, tehát sok hírforrásból szedi össze és tálalja/strukturálja újra a tartalmat, ezért ennek vizualizálása szerintem nagyobb relevanciával bír, mint saját “legnépszerűbb cikkek” listánk megbolondítása egy kis grafikával. (A népszerűség figyelése a Hírmátrixnál nem egyenlő az olvasottsággal, számolják még a kommentek és értékelések számát, linkeléseket, nyomtatásokat is.)
Pollner azon elmélkedett, hogy a Hírmátrix vajon mennyire lesz képes magával ragadni a Népszabadság Online nem kifejezetten geek olvasóit, én viszont máshogy tenném fel a kérdést: vajon hány új olvasót sikerül majd a NOL-nak szerezni? Ugyanis a Hírmátrix önálló szájtként is simán funkcionálhat, azt is el tudom képzelni, hogy többen rakják majd be böngészőjük kezdőlapjának, hogy lássák, mik éppen a forró témák.
A versenytársak pedig úgy tudnának leginkább elébe menni a Hírmátrix rájuk nézve esetlegesen olvasóelszívó hatásának, ha ők is megcsinálnák gyakorlatilag ugyanezt. Egy 10-20-szor több embert vonzó, ezáltal 10-20-szor nagyobb (így valamelyest reprezentatívabb) mintát biztosító Index vagy [origo] esetében jóval érdekesebb lenne látni egy ilyen vizuális top stories-t. Az olvasókat meg nem nagyon érdekelné, hogy kinél volt hamarabb.
Sőt, a Maramushihoz hasonlóan legtöbb értelme annak lenne, ha egy híraggregátor szájt csinálna ilyet. Nem is beszélve arról, ha embedelhető is lenne.
Mint ahogy párszor márkiderült, a Népszabadság(Online)nak – jelen stábjával – nem kellene IT-jellegű témákról írni. A téma a pendrájv-adó, aminek igazságtalan, ámde alkotmányos voltától tekintsünk most el egy picit, és nézzük inkább azt, hogyan lehet egy könnyen felderíthető témában totális marhaságokat írni. A helyzetet súlyosbítja, hogy a tragikomikusra sikerült cikk a print változatban is megjelent.
Kezdjük ott, hogy “Az ingyenzenéért is fizetni kell” cím (ami a STOP-os lapszemlében hasonlóan szerencsétlen: Nincs többé ingyenesen letöltött zene), így a cikk logikája, valamint végkövetkeztetése is téves, hamis. A letöltés és a hallgatás ugyanúgy fog történni, mint eddig – mindenkinek, aki elvan az eddigi pendrájvjaival. (Én például cd-re sem nagyon írok meg pendrájvot is alig használok. Éljenek az internet lehetőségei!)
A következő alapvető tévedésig nem kell sokat várni, a cikk negyedik bekezdése ugyanis így indul: “Az adathordozóbiznisz sajátosan magyar megvámolását…” Nos, kedves kollégák, nem ártana az írás előtt olvasni. Az adathordozók “megvámoltatása” kurvára nem sajátosan magyar, arról már nem is beszélve, hogy az adathordozó-biznisz kifejezést leginkább így kell helyesen leírni.
Zárójel kezdődik.
A helyzet abszurditását megint csak egy “háztáji” példával illusztrálnánk: a Népszabadság szerkesztőségében valószínűleg minden újságíróra jut legalább egy pendrive, ám a 99 százalékukon csak cikkek, sajtóanyagok és illusztrációk “tartózkodnak” – a jövőben mégis minden USB-memória megvásárlása után adózni fogunk a zenészek jogkezelőjének.
A Népszabadság szerkesztőségében lévő emberekről már azt is csak nagy bátorsággal feltételeztem, hogy egyáltalán használnak pendrájvot, úgyhogy köszönöm ezt az információt.
Zárójel bezárva.
Informátoraink ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy ezzel a kiadói szakma az utolsó hivatkozási alapját is elveszíti, hogy az internetes zeneletöltés, a fájlcsere és a többi “kalózkodási” forma miatt siránkozzon.
Nem tudom, kik lehetnek ezek a rejtélyes, baromira titkos dolgokat nyilatkozó informátorok, de – az újságíróhoz hasonlóan – valószínűleg nem ismerik a magáncélú másolás fogalmát. Let’s google it!
A minisztérium ezen túlmenően a Magyar Telekom Nyrt.-nek és a HRP Hungary Kft.-nek küldte el a tervezetet (hogy miért, az rejtély), de egyikük sem válaszolt.
Hogy miért, az rejtély? Magyarország legnagyobb példányszámú közéleti-politikai napilapjának rejtély, hogy a legnagyobb internetet is szolgáltató cég miért kap meg egy internetről letöltött tartalmak lehetséges utóéletének díjazásával foglalkozó tervezetet?
Egyszer már firtattam, hogy mik is a problémák a Népszabadság Online “te tartalmad” kampányával. Akkor nem – és azóta sem – sikerült megfejtsem, hogy ki lehet az a “te”. Az imént sikerült végre elolvassam a e-MaSa Vörös T. Károly integrált főszerkesztővel készült múlt heti interjúját.
Kik olvassák most a Népszabadság Online-t, és kiket szólítanak meg a tegeződő óriásplakátok, az a reklámkampány, ami az átalakítást kíséri?
Én nem tudom, kiket szólít meg.
És akkor még csodálkoztam, hogy én sem. Nincs több kérdésem, bíró úr.
Az Internet Marketing Klub (IMK) és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) által az idén immár hetedik alkalommal közösen meghirdetett “Az Év Honlapja” pályázatra 281 érvényes nevezés érkezett. Legtöbben a szolgáltatás (38), a kereskedelem (27), és a média (32) kategóriákat választották.
A legnagyobb verseny éppen a média kategóriában alakult ki: a Népszabadság Online mellett részt vett a Zoom, a Híradó szájtja, a Hírszerző, de a TV2 és az ATV hírportálja is. A díjat az a Népszabadság Online nyerte, amely október közepén újult meg. A díj mellett nem árt szem előtt tartani, hogy a szájt szerintük sincs kész, idén még fejlődés várható.
A Híradó vagy éppen a Zoom mellett azért kell egy kis pénz bátorság éppen a Népszabadságnak kiosztani a díjat, de hát, mint tudjuk, másként látjuk a világot.
Talán érdekesség, hogy a közönségdíjat (melynek semmi köze a média kategóriához) a myVIP nyerte.
Pollner már megírta a Népszabadság Online az integrált Népszabadság című lap online felületének legújabb kampányáról azt, amit én is gondolok. Rossz.
A kampány kivitelezésénél azonban van egy nagyobb probléma is. Ez maga a kampány. Hiába reklámozzák bele az arcomba, hogy a webes Népszabi az én tartalmam, ha igazából ők maguk sem tudják, hogy mi az, hogy internet. (Nem, nem az Explorer.) Mert az még csak rendben is lenne, hogy az én tartalmam, de az igazán furcsa, hogy az övéké nem.
Más szavakkal: miért hirdeti egy szerkesztőség így a webes termékét(a kampányban direkt rájátszva a webkettes terminológiára), ha a munkatársak 75-80%-ának saját bevallásuk szerint sem “esik kézre” az online média?
