archívum téma szerint: “okosmobil”

Windows Phone 7 bemutatón jártam

| kategória: mobil | téma: , , , | 3 komment

Jönnek a csempék

Egyik barátommal sok évvel ezelőtt kitaláltuk, hogy a “nagyon zsír”, a “zsírállat” és egyéb kifejezések helyettesítőjeként a “csempe” szót próbáljuk meg elterjeszteni. Hasonlóval próbálkozik most a Live Tile-okra (kb. élő csempékre) alapuló felhasználói felülettel épített Windows Phone 7 esetében a Microsoft is. (A miénknél várhatóan nagyobb sikerrel.)

A hazai premier a Microsoft székházában volt, előtte 60-70 percnyi evészettel. Süti után prezentáció és némi demózás következett, néhol gyermeki rácsodálkozással, néhol pedig valóban érdekes/látványos dolgokkal.

Plastik Józsival már a rendezvény elején megállapítottuk, hogy első körben nem is érdemes róla vitatkozni, hogy jó vagy rossz a WP7, mert a mai piacon már az is nagy szó, hogy teljesen újszerű a felülete. Erre Drajkó László Microsoft-vezér is utalt, egészen pontosan azt mondta, hogy “talán a Microsoftnak a legnehezebb elszakadni az asztal-ikon-alkalmazás szentháromságtól“. Bármi is lesz, ezt már kipipálhatják, sikerült.

A WP7-en jól látszik, hogy a fejlesztőcsapat tisztában volt vele: amolyan mindent vagy semmit ez a mobilos piacon saját készülékével (KIN) pár hónap alatt elvérző, szoftveresen pedig egyre nagyobb bajba kerülő Microsoftnak.

Az új platform célcsoportját az “életmaximalizálók” alkotják: aktívak a munkában és azon kívül, pezsgő magánéletük van, értékelik a technológiát. A Microsoft szerint az az egyik céljuk, hogy a felhasználó minél kevesebbet bíbelődjön a mobiljával, több ideje jusson az azon kívüli életére. Ez azért érdekesen hangzik, hiszen az általam eddig látott játékok például elég időrablónak tűnnek: kettőbe volt alkalmam belenézni, és hát ehm-ehm, nem kispályás Sudokuk voltak.

Érdekesség, hogy egy teljes európai piacot kb. 2 millió dallal kiszolgáló prémium zenei appot itthonról fejlesztenek, egészen pontosan a Carnation szárnyai alatt lévő 3GM.

A premieren bemutatott készülékről, a Samsung Omnia 7-ről egyelőre nem ér részletesen írni, de annyit azért a T-Mobile elárult, hogy holnaptól a havi 15 990 forintos MédiaMánia XL díjcsomagban 29 990 forintért lesz megvásárolható a telefon. (Valószínűleg nem véletlen, hogy a sok szempontból hasonló, de androidos Samsung Galaxy S is éppen ennyibe kerül.) Update: időközben nyilvánosak lettek a más konstrukcióhoz tartozó árak is.

Mivel a bemutató végén egy 2 hétre szóló tesztkészüléket is kaptam, így megpróbálok majd 2-3 naponta jelentést adni a helyzetről, mit is tud, mennyire jól használható a Microsoft szoftvere és a Samsung hardvere. Update: jelentések itt, itt és itt.

Még nagyobb mobilképernyők helyett másodkijelzők jöhetnek

| kategória: mobil, trend | téma: , | 1 komment

Az elmúlt években, a teljesen érintőkijelzős telefonok térnyerésével azon ment a verseny, hogy ki jelentet meg nagyobb képernyős telefont. Mint minden fejlődés, ez is a csúcsára érkezett a mostanában piacra kerülő 4-4.3 colos készülékekkel. Talán ez az a szint, amit még telefonnak nevezhetünk, amit még úgy igazán telefonként tudunk használni. (Adalékként itt egy Galaxy S vs Dell Streak összevetés, illetve az utóbbi tesztjének konklúziója.)

Nincs hát hova növekedni, új ötlet kellett. Egymástól függetlenül, ráadásul teljesen más koncepció alapján, de úgy tűnik, hogy a Samsung és a Sony Ericsson is járható utat látnak a másodkijelzők bevetésében. Az ötlet nem egészen új, hiszen a kagylóhéj formájú, korábban divatos telefonoknál már alkalmaztak másodkijelzőket, melyek funkciója az volt, hogy ne kelljen kinyissuk a telefont, ha csak az alapvető információkra vagyunk kíváncsiak. (Mennyi az idő? Van-e nem fogadott hívásunk? Kaptunk-e SMS-t?)

Ugyanerre szolgál a nemrég kiszivárgott Samsung Continuum másodkijelzője is. A különbség csak annyi, hogy – candybar telefon lévén – a második kijelző az első alatt van, a monokróm vagy mérsékelten színes beidegződés helyett pedig egy érintős pluszt kapunk. Az idő, valamint a nem fogadott hívások és SMS-ek számának kijelzése mellett az időjárásról és barátaink állapotfrissítéseiről is értesülhetünk innen. (Addig sem meríti az akkut a 4+ colos kijelző.)

Szintén nem világújdonság, de itt és most valamit beindíthat a Sony Ericsson LiveView névre keresztelt kiegészítője. A hivatalosan mikroképernyőként marketingelt kijelzőnek csak a kerete érintésérzékeny, de ez bőven elég ahhoz, hogy a szokásos mobilos notifikációk szemrevételezésén túl is használhassuk a tartozékot. Például RSS app vagy zenelejátszó vezérléséhez. Ami még jó benne, hogy Bluetooth kapcsolaton át más androidos telefonokkal is együttműködhet.

Első ránézésre csak két régi-új apróságról van szó, de ahogy az elején is írtam, én mélyebb dolgokat látok ebben: a használhatóság határát elért mobilkijelzők kiterjesztését, a növekedés következő fázisát. Egyben egy logikus lépést az akkumulátor üzemidejének megnyújtása irányába. Szerintem simán benne van a dologban, hogy trenddé váljon. Szerintetek?

Desire

| kategória: mobil | téma: , , | 7 komment

Beszereztem egy HTC Desire-t. Hogy miért éppen ezt? Például egy webes és egy mobilos kolléga tapasztalaton (nem csak a specifikáción) alapuló véleménye miatt. És persze megannyi külföldi teszten is végigrágtam magam. Ha én olvasnám, amit éppen írok, első kérdésem egy korábbi posztomra vonatkozna, amelyben az okostelefon-korszakom esetleges végéről elmélkedtem. Akkor nem zártam ki, hogy vége lenne, most viszont egyelőre ki kell zárjam, úgy tűnik… :)

Az eddigi tapasztalatok nagyon jók. Tényleg minden azonnal megtörténik (1 GHz-nél szégyen is lenne másként), a böngésző profi, ahogy az egész érzés is, amit nyújt a mobil. Meglepődve tapasztaltam, hogy mennyit jelent fél col plusz a kijelzőnél. Üzenem minden 3.2-es képernyővel rendelkezőnek, hogy 3.7-tel jóval kényelmesebb minden.

Ha már így alakult, csináltam egy tudásközpontot. Ide gyűjtök össze minden olyan információt (tesztet, hírt, kérdés-választ), amelyről úgy gondolom, hogy hasznos lehet a HTC Desire jelenlegi tulajdonosainak és/vagy azoknak, akik új mobil vásárlása előtt tájékozódni szeretnének.

Az okostelefon-korszakom vége?

| kategória: mobil, tech, trend | téma: , , , , |

Az iPad olyan, amilyen – ahogy az Apple is. Valakit érdekel, valakit nem. Azt viszont nem árt elismerni, hogy Steve Jobs tud valamit: határokat feszegetni. Legújabb forradalmával – merthogy mostanában évente legalább egy szokott lenni – is ezt teszi.

A laptop és az okostelefon közti rést eddig a netbook hivatott kitölteni. Párszor elgondolkoztam rajta, hogy mire is használnék egy netbookot, de valahogy sehogy nem tudok rájönni. Az alapvető problémám az vele, hogy szerintem semmilyen igazi pluszt nem ad a laptophoz képest. A netbook egy kicsi, fogyatékos laptop, mínusz egy kiló pedig nem ellensúlyozza az ergonómia-veszteséget.

Walt Mossberg, a Wall Street Journal újságírója szerint a netbook pozíciói mellett a laptop uralmát is veszélyeztetheti az iPad. Érdemes elolvasni az imént linkelt eredetit is, de röviden: Mossberg 10000+ karakterben annak lehetőségét vázolja fel benne, hogy az egeret leválthatja a multi-touch és a gesztusok, a laptopot pedig az iPad és társai. Akár.

Steve Jobs anno úgy mutatta be az iPadet, mint a laptop és az okosmobil közti űr betöltőjét. Valószínűleg ő is úgy érzi, hogy bár a netbook sikeres, de valahogy mégsem az igazi koncepció. Nekem úgy tűnik, azért, mert a netbook rossz oldalról közelíti meg ezt az egész “piaci rés” kérdéskört: a laptop felől.

Az iPad nem igazán a laptopom pozícióját veszélyezteti. (Mondom még egyszer: számomra, a saját használati szokásaimat figyelembe véve.) Annál jobban az okostelefonomét. Bár abban egyetértek Mossberggel, hogy az iPad inkább számítógép, de úgy gondolom, a mai csúcskategóriás okosmobilok is inkább számítógépek, mint telefonok.

Nagyon hasznos, hogy a mobilommal rengeteg mindent tudok csinálni, de nagyon kényelmetlen, hogy 3.2 colon. (És a 4 sem sokkal jobb.) Annyira nem praktikus, hogy bizonyos dolgokat – amiket funkcionális szinten el tudnék végezni – inkább egyáltalán nem is csinálok rajta, vele. Kicsi.

És akkor itt ez az iPad. Majdnem mindent tud, amit egy okosmobil, sőt. Igazából csak egyetlen kivétel van, amely a telefonálás tekintetében elég nagy hátrány: nem lehet vele telefonálni. Nem feltétlen funkcionalitásbéli probléma ez (lásd VoIP), inkább arról van szó, hogy baromi hülyén néznék ki egy fél laptoppal a fülemen.

Feltételezzük a következőt: vesz az ember egy iPadet. Hova teszi, hol hordja? Oké, zsebbe nem fér be, de kit érdekel? Nem kell neki túl nagy hely, akár még egy női kézitáskába is elvan, nemhogy valamilyen hátitáskában vagy elegánsabb darabban. Ha kicsit jobban belegondolok, majdnem bárhova kényelmesen magammal tudom vinni, ahová a mobilt is.

A telefonáláshoz pedig megteszi egy megbízható középkategóriás telefon is. Nekem ez a középmobil-iPad-laptop kombó sokkal praktikusabban hangzik, mint egy nagyonokosmobil-netbook-laptop, és sokkal realisztikusabban, mint egy laptop nélküli nagyonokosmobil-iPad páros. (A letámadásokat megelőzvén ismét kihangsúlyoznám: számomra, az én felhasználói szokásaimat kielégítve.)

Ez lenne az okostelefonok fejlesztésének és eladásainak eszement lendületét megtörő eszköz? Őszintén: fogalmam sincs, még nem is lehet. De kizárni sem tudom, személyes szinten legalábbis biztosan nem.