archívum téma szerint: “olimpia”

Olimpia, doppingszerrel

| kategória: etc | téma: , , , |

Bár nem igazán értem, hogy miért a Micro Olympics elnevezést kapta ez a játék, de ez lényegileg nem is fontos.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj

Egy repülőben ülve kell kilőjük magunkat egy tó fölött, persze minél messzebbre. Az első pályán még csak a reakció a fontos (jókor kell kattintani, hogy jó irányba és megfelelő erővel lövődjünk ki), de utána már jönnek a doppingolási lehetőségek. Hívhatjuk például Freakyt, egy rádióaktív halat, aki – ha jókor sípolunk neki – kikel a vízből, és akkorát ad a gépnek, hogy az tovaszáll, és így nyerünk újabb sok-sok métert.

Van egyébként második rész is, ami lényegében ugyanerről szól, csak a Marson játszódik.

Az első magyar olimpiai aranyérem Pekingben…

| kategória: médiailag | téma: |

…még nem született meg, de így kell félrevezető címet adni. Állítólag rákattant a világ az olimpiára. Merthogy világszerte több mint 2 milliárd ember, azaz a föld lakóinak majd egyharmada látta a pekingi megnyitó ünnepséget – derül ki a Nielsen 38 országban mért nézettségi adatai és becslései alapján.

Én is láttam belőle kb. 10 másodpercet, aztán már nem nagyon értettem, hogy ez miért jó. Ha valaki nagyon szereti a sportot, akkor is fennáll a kérdés, mert egy olimpiai megnyitónak nincs túl sok köze a sporthoz.

Az már végképp érthetetlen, hogy miért jó ezt kommentálni, ráadásul két kommentátorral. Na, mindegy. Lényeg, hogy sokan látták.

Véres játékok

| kategória: etc | téma: , |

Kína egyelőre olyan, mint egy frusztrált, dagadt óvodás a homokozóban. Papucsbogarakat nyomkod össze kezével, kicsiket rugdos koszos szandáljával, haverjai azért vannak, mert ők is félnek tőle, csak a háta mögött sutyorognak. Később viszont mindenki utálni fogja és a fiatalkori elhízás is nagyon veszélyes.
via Zsolti