A 33Across fogta magát és összegyűjtötte a világ 500 legnagyobb online médiumának felhasználói szokásait arról, hogy milyen témában születnek megosztások és kattintások. A kék vonalak az adott rovatokra/témákra vonatkozó megosztási hajlandóságot mutatják, a piros csíkok pedig azt, hogy ezekre a témákra milyen arányban kattintanak aztán a megosztással szembesülők.
Érdekes, tanulságos, nem is csak a klasszikus értelemben vett újságíróknak, hanem inkább a rovatvezetőknek, szerkesztőknek, hírszerkesztőknek, főszerkesztőknek, illetve médiatulajdonosoknak. És ha megvolt a grafikon, akkor érdemes még mellé elolvasni ezt a cikket.
Egy Mike McCue nevű fickó szerint a web nagyon máshogy, a nyomtatott lapokhoz hasonlóan fog kinézni 5 év múlva, és a webes tartalmakból is teljesen más úton lehet majd pénzt kivenni, mint ma. Ezt persze bármikor el lehet mondani a következő 5 évre, de kevesen tudnak valami kézzelfoghatót is tenni állításuk mellé. Mike McCue pedig történetesen a Flipboard (lásd a poszt végén lévő videót) első embere, az alkalmazást ismerve pedig az állítása mellé tett termék minimum érdekessé teszi mondanivalóját.
Az iPadre elérhető alkalmazás már 3.5 millió letöltésnél és havi 550 millió oldalmegtekintésnél tart. Az app az általam látottak közül a legéletképesebb próbálkozás a napi digitális tartalom fogyaszthatóvá tételére. A másik hasonló a New York Times HTML5-ös alkalmazása.
A kettő közti hasonlóság, azt hiszem, egyértelmű: visszatérés az évszázadok alatt kialakult nyomtatott formátumhoz, hozzáadva a digitális előnyöket. A hagyományos honlapok vertikális görgethetőségéhez képest a jóval természetesebb horizontális lapozásra építenek, a Flipboard pedig remekül teszi mellé az érintésvezérlés intuitív elemeit.
Nem gondolom, hogy a Flipboard-szerű (avagy printes) megjelenítés a teljes webre ráhúzható csodaszer lenne. Azzal viszont határozottan egyetértek, hogy a webes médiatartalmak fogyasztásának ma a Flipboard a legkényelmesebb, legpraktikusabb eszköze, és azzal is, hogy ez a fajta digitális printesedés meghatározó trend lehet az online média következő pár évében.
Elkészült a Pew Research Center kutatása, melyben bár az USA médiahelyzetét vizsgálják, elég egyértelmű trendek rajzolódnak ki, így szerintem már most érdemes itthon is figyelembe venni az eredményeket. Nem hinném, hogy nagyon más irányba mennénk.
A mobilos hírfogyasztásról szóló rész a “local news is going mobile” megállapítással nyit, melyet rögtön alá is támasztanak egy adattal: a felnőtt amerikaiak 47%-a szerez be helyi híreket és információkat mobilon vagy (a náluk 7 %-os penetrációval rendelkező) tableten. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden második amerikai napi szinten bújja a polgármesterrel készült mélyinterjúkat: leginkább a helyi időjárásra kíváncsiak és az üzletekkel kapcsolatos információk közt böngészgetnek, az általános hírek iránti érdeklődés a harmadik, ahogy az alábbi ábrán is látszik. Egyébként minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy az alábbi információtípusok mindegyikét mobilján szerzi be (illetve mobilján is) – ez a 18-29 évesek közel kétharmadára jellemző.
A megkérdezett amerikaiak 28%-a gondolja úgy, hogy a helyi nyomtatott lap megszűnése nagyon rossz hatással lenne a helyi hírekkel kapcsolatos informáltságára. Összehasonlítva ezt azok arányával, akik havi 5 dollárt hajlandók lennének fizetni az online változat eléréséért (23%), kimondhatjuk, hogy valamennyivel kevesebben fizetnének az online lapért, mint amennyien komolyan hiányolnák a nyomtatott újságot.
Visszatérve a nyomtatott helyi lap megszűnésére: a megkérdezettek 30%-a szerint ennek csak mérsékelten rossz hatása lenne, 39%-uk szerint pedig a nyomtatott lap nélkül is megfelelően informáltak tudnának maradni. Ez utóbbi csoportban felülreprezentáltak a fiatalabbak és a szélessávú netkapcsolattal rendelkezők.
És még néhány fontos megállapítás a helyi infókat mobiljukon (is) beszerzőkről:
35% érzi, hogy nagy hatással van a környezetére (szemben a teljes minta 27%-ával)
65% szerint könnyebb ma képben lenni a helyi hírekben, mint 5 éve (teljes minta: 47%)
51% 6 vagy több forrásból szerzi be a helyi híreket és infókat (teljes minta: 21%)
30% hajlandó lenne havi 5 dollárt fizetni egy helyi online újság eléréséért (teljes minta: 23%)
75% használ közösségi hálózatokat (teljes minta: 42%).
A cím általában nem kérdésként, hanem megállapításként hangzik el. Baráti beszélgetésekben, szakmai összejöveteleken és egyetemi kurzusokon egyaránt hallani: a print média le van maradva az online lapokhoz képest. Annyiszor mondjuk, hogy már csak ezért is elhisszük – pedig nem biztos, hogy el kellene.
Pár évszázaddal ezelőtt még a könyvek uralták a médiateret. Bár az akkori könyvekben lévő információkat elavultságuk miatt mai fogalmainkkal már nem is nagyon neveznénk hírnek, de azért azt tudjuk, hogy a könyv volt az első tömegmédium, benne komoly hírértékű infókkal.
A könyveket követték az újságok, megannyi előnyt felmutatva. Hamar becsődölne az a könyv, amelyik az újságokkal a mai médiatérben szeretne versenyezni. Nem véletlen, hogy ilyen könyvet eszébe sem jut kiadni senkinek. Mégsem mondjuk, hogy a könyvek le vannak maradva az újságokhoz képest – egyszerűen nem is említjük őket egy lapon. (Vigyázat, szóvicc!)
Ahogy az újságok sincsenek lemaradva, egyszerűen csak másra valók, mint az online lapok. A kérdés persze az, hogy mire. A jelenlegi legbölcsebb válasz pedig talán egy határozott “nem tudjuk”. Ez a “nem tudjuk” önmagában egy előrelépés. Előrelépés, mert amelyik nyomtatott újságok belátja, az az erőlködés helyett eldobja az összes fegyvert, és egy teljesen új hadszínteret keres. Idővel úgyis meglesz.
Nem tudom, ki vagyok, nem ismerem önmagamat. De ezt a “nem tudom”-ot értem. (Szókratész)
Egyetlen hónap alatt olvasói 2/3 részét elvesztette a fizetős online változatra váltó The Times. Mindezt úgy, hogy a bevezető ár havi 1 font volt, ami kint még kisebb megterhelést jelent, mint az itthoni 340 ft/hó. Az árból arra lehet következtetni, hogy a már távozott olvasóknak nem az összeggel, hanem inkább az elvvel van bajuk. Vagy azzal a procedúrával, amit a felhasználók egy részének még mindig jelent az online fizetés.
A havi 1 fontos ár csak akció, később napi 1 font vagy heti 2 font lesz az olvashatóság ára – ekkor valószínűleg még nagyobb esés várható. Igazából havi 8 font sem sok, de ott már elgondolkozik az ember, hogy miért is költene erre évi közel 100 fontot, mikor kb. minden információ megtalálható más szájtokon, lapszemlézve még az exkluzív Times-anyagok is.
Nem tudom, hogy az oldalon járó felhasználók mekkora része érkezik a Google-ről, de az biztos, hogy aki csak gyorsan szeretne rátalálni valami napi hírre, az nem fog semennyit fizetni, inkább továbbkattint, megkeresi máshol. Ők persze nem visszajáró törzsolvasók, de potenciálisan lehet belőlük az – máshol.
Valamiféle kartellezéssel kellett volna megoldani ezt a fizetőssé tételt, ha már Rupert Murdoch annyira nem hisz még a tartalmak egy részét ingyen kínáló freemium modellben sem. Hiszen ha a nagyobb kiadványok mindegyike egyszerre váltott volna fizetősre, akkor talán több lenne az esélyük, mint külön-külön: kevesebb ingyenesen olvasható minőségi helyre menekülhetne most volna a júzer. A Times-nak persze esélye éppen most is van, 50-50%: vagy bejön vagy nem.
A legnagyobb gond egyébként nem is feltétlen az olvasók x százalékának elvesztése, szerintem az új felhasználók megnyerése lesz csak igazán nehéz, például fentebb kifejtettek miatt.
Egy Mike McCue nevű fickó 
A cím általában nem kérdésként, hanem megállapításként hangzik el. Baráti beszélgetésekben, szakmai összejöveteleken és egyetemi kurzusokon egyaránt hallani: a print média le van maradva az online lapokhoz képest. Annyiszor mondjuk, hogy már csak ezért is elhisszük – pedig nem biztos, hogy el kellene.