archívum téma szerint: “opera”

A böngészők csatája

| kategória: kritika/teszt, tech, web | téma: , , , , , |

A CTNET Webware bevallottan nem túl tudományos, viszont mégis említésre méltó módon hasonlított össze négy böngészőt: az Internet Explorert (IE), a Safarit, a Firefoxot és a Chrome-ot.

A leggyorsabb a Google Chrome lett (amely egyébként már harmadik bétáját éli). Utána a Firefox, a Safari, majd az IE következik.

A biztonság terén a Firefox lett az első, majd a Chrome, a Safari, és végül a legkevésbé biztonságos, az IE.

A kusztomizáció tekintetében a Webware a testreszabhatóságot igencsak nélkülöző, abszolút egyszerűségre hajtó Chrome-ot hozta ki utolsó helyen. Az IE harmadik lett, a Safari második, az első pedig ebben a tetkintetben is a Firefox lett.

A “killer feature”, azaz a legmegnyerőbb funkcióra kihegyezett versenyszámban az előzőhöz hasonlóan első lett a Firefox, második a Safari, a harmadik helyen pedig az IE és a Chrome osztozik.

A végeredmény: Firefox, Chrome és Safari, az utolsó pedig az IE.

O

A megmérettetéssel van egy kis baj, az egész kicsit sántít. Tudom én, hogy sokan kifejezetten nem szeretik az Operát – bár a korábbi, valós okok jelentős részét régen kinőtte már a nagy piros O -, de azért ebből a sorból nekem legalábbis nagyon hiányzik.

JavaScript

Egy másik megmérettetés a JavaScript-gyorsulás tekintetében elég érdekes képet mutat. A jelmagyarázattal ellátott oszlopsor magáért beszél. Amire felhívnám a figyelmet, az az IE elég erőteljes lassúsága. Lehangolóan magas a lila oszlop.

(kép: CNET News)

Mobil-e vagy?

| kategória: mobil, web | téma: , |

A napokban olvastam a CAWI blogon, hogy talán még nem érdemes mobilra fejleszteni. Az ok is elég meggyőző.

A több mint tíz ezres lakossági, közel tíz ezres vállalati és a kliens panelen a  kitöltéseket tekintve eddig mindösszesen egyvalaki nyitotta meg bizonyosan mobil készülékről a kérdőívünket.

Ma pedig a Magyar Operán boncolgatja karaj, hogy miért is érdemes fejlesztésünket Operán is tesztelni.

Az Opera Mini és az Opera Mobile ugyanazt a Presto megjelenítő motort használja, mint az asztali Opera, így ha egyszerűen akarsz meggyőződni arról, hogy az oldalad jól jelenik majd meg a mobilokon is, akkor teszteld Operában.

És akkor talán el is érkeztünk ahhoz, ami a jövő (legyen az akár a Microsoft, akár a Mozilla, netán a Google vagy éppen az Opera jövője), nevezzük talán úgy: multiplatformos böngésző. Tehát nem egynek a többféle kiadása, hanem gyakorlatilag is egy.

Mivel egyre többen használjuk mobilunkat is netezésre, és egyre természetesebb annak igénye, hogy a buszon ülve is ugyanúgy (az ugyanúgy szó minden értelmében) megkapjuk kedvenc oldalainkat, mint az íróasztalnál, így egyre jobban örülnénk egy olyan böngészőnek, amelyiket elég lenne egyszer megszokjunk. Ennek felhasználói oldalról az az előnye, hogy nem kell többféle logikára ráálljon az agyunk (és a kezünk), fejlesztői oldalról pedig éppen az, hogy nem kell eggyel több felé figyelni a fejlesztéskor.

Az Opera Mini és az asztali Opera pedig – szerintem – láthatótan összefelé tart, és a két egyenes nem csak a végtelenben fog találkozni. Csak úgy, ahogy a Google egyenesei.

Jönnek a T-Mobile widgetek, alszik a Vodafone?

| kategória: mobil, web | téma: , , |

Az Opera nyelvén szólva widget, a Google Chrome nyelvén szólva webalkalmazás, praktikusan nézve pedig újabb okos és (inter)aktív menüelem – ezekkel áll elő a T-Mobile a web’n'walk 4.0-val szállított mobiljaiban.

Mivel a T és az Opera együttműködéséből születnek majd ezek az okos menüelemek, hívjuk inkább mégis őket – az Opera kifejezésével – widgetnek.

Ha új információ érkezik kedvenc oldalunkra (legyen ez akár egy új hír vagy egy felhasználói értesítés), a widgeten át értesülhetünk róla, és válaszolhatunk is rá. A hangsúly főleg a felhasználói értesítéseken, illetve az interakciós funkción van – ezek miatt beszélhetünk most többről egy mobilos RSS-olvasónál.

Első körben a német felhasználóknak fog működni a dolog, az eBay, az Amazon, a Quelle, a MyVideo.de, a MySpace, a Bild, a billiger.de oldalain, illetve néhány Yahoo!-szolgáltatással.

A világ megváltásáról azért nincs szó, mindössze megint egyszerűbbé és kényelmesebbé válik majd a mobilos netezés. Remélhetőleg nem sokára itthon is.

T mint trendcsináló?

Azon is érdekes lehet elgondolkozni, hogy a T-Mobile az Opera mellett az Apple-vel együttműködve jó hamar lecsapott az iPhone-okra, de az első Adroid-dal hajtott mobilt, a HTC Dreamet is ők forgalmazzák majd.

Szintén a T-Mobile az, aki eléggé támogatja a mobilkommunikációs elméleti kutatásokat is.

A dolog érdekessége nem a T-Mobile-ban rejlik, hanem abban: vajon miért nem tesz semmit mondjuk a Vodafone? (Már nem az itthoni, hanem a nagy Voda.) Vihar előtti csend? Vagy a T-Mobile-nál vihar, a Vodánál meg csend?

Firefox 3.01 és a Vista-probléma: megoldva

| kategória: tech | téma: , , , |

Végre, végre, végre. A Firefox 3.01-es kiadásával megszűnt a Vista alatti folytonos összeomlásos problémája. A helyzet korábban már odáig fajult, hogy inkább az Operát vetettem be, annyira sokszor omlott össze a Firefox. Az iWiW-től például rendszeresen, de ha két Gmailt (vagy bármilyen G-alkalmazást) egymás után zártam be, az szintén betett neki. Már dolgozni sem lehetett rendesen, percenként jött rám a “mentsünk már, mentsünk már” érzés.

[Az Operával egyébként semmi baj nem volt, csak hát abban mégsem tud mindent megoldani a Firefoxhoz szokott júzer; meg ugye az a néhány megjelenítési probléma - ezek bőven elég gondot jelentenek ahhoz, hogy 2-3 hét alatt ne tudjak gond nélkül átállni.]

Mint a 3.01 release notes-ából kiderül, “Fixed several stability issues”, és tényleg. Azóta nem volt egy összeomlás, de még egy apró megcsuklás sem.