archívum téma szerint: “politika”

Többen politizálnak Facebookon és Twitteren, mint amennyien kíváncsiak rá

| kategória: szociál | téma: , , , |

Kicsit bűvészkedés, de úgy gondolom, érdemes egymás mellé tenni két, a Facebook és a politikai (kampány)üzenetek viszonyát vizsgáló tanulmányt. Az egyik a Lab42 felmérésének eredménye, amely szerint a közösségi oldalakat használó amerikaiak 51%-a posztolt már politikai tartalmat Facebookon. (A válaszadók 36%-a mondta, hogy változtatott már egy-egy kérdésben véleményén egy facebookos vagy twitteres megosztás hatására.) Ehhez képest, a Pew Research Center arra jutott, hogy Twitteren a felhasználók 24%-a, Facebookon pedig 25%-a figyel időnként oda pártpolitikai hírekre.

A tanulság pedig az, legalábbis nekem nagyon úgy tűnik, hogy a tévében látott vagy a hírszájtokon talált politikai dolgokról sokan nyilvánítanak véleményt a közösségi oldalakon, a többiek politikai véleményére (megosztásaira) viszont már jóval kevesebben kíváncsiak.

Fontos: mindez amerikai felhasználókra vonatkozik. Nem biztos, hogy itthon így van, a vonatkozó tanulmányomban felvetett kérdések mellett ezt is érdemes lenne lekutatni.

Nem, nem, soha? – fiatalok és politika a weben

| kategória: médiailag, trend, web | téma: , | 6 hozzászólás

A választási kampányban újra érdekessé válik a kérdés: érdekli-e a fiatalokat a politika? A pártoknak az elérés, az online médiának pedig az oldalletöltés miatt fontos a téma. Nos, sok jó hírrel nem szolgálhatunk. A lentebb részletezett vizsgálat ugyanis arra jutott, hogy nem érdekli őket.

A kiragadott diából jól látszik, hogy az általános iskolásoktól az egyetemre járók köréig elérő mintából a lányok online politikai hírfogyasztását csak a fiúk webes horoszkópok iránti érdeklődése múlja alul. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kutatást a 10-24 évesek körében végezték, így a mért korosztály egyik fele teljesen kiesik a szavazati joggal rendelkezők köréből. Ez viszont csak részben torzít, hiszen a 16+ korosztály már javában célozható/célozandó, kell valamennyi idő ahhoz, hogy egy fiatalban kötődést alakítsanak ki a politikai szerveződés iránt.

Mindez újfajta kihívás elé állítja a weben gyakran amúgy is esetlenül mozgó pártokat. Félő ugyanis, hogy bár nem ilyen mértékben, de az érdeklődés hiánya nyomokban később is fennmarad ebben a generációban, és a hozzászólásokban a pártjaik által képviselt elvek mentén vitatkozó fiatalok inkább csak kivételek lesznek.

Meg kell tanulni a (most még) fiatalok tömegét, médiahasználati szokásaikat megérteni és hozzáigazítani a kommunikációt. Talán kicsit nehezebb ez, mint korábban, hiszen a médiaterek, ahol elérhetők ezek a fiatalok ma már sokkal gyorsabban változnak, mint mondjuk 20 éve. Tegnapelőtt még az Index fórum volt a menő, tegnap az iWiW, ma a Facebook és a Twitter, holnap pedig lehet, hogy már teljesen más lesz. És mindegyik terepen máshogy lehet megragadni az értékes felhasználói figyelmet.

Ajánlott olvasmányok
10+1 pontban: miért blogoljon egy politikus?
OMG – erősen kezd a weben az új kormány
OMG után LOL

A “Mítosz vagy valóság? A netgeneráció jellemzői Magyarországon” című kutatást Fehér Péter és Hornyák Judit jegyzi. Felmérésüket 10-24 évesek körében, egy 994 fős mintán végezték. Az eredményeket először a VIII. Pedagógiai Értékelési Konferencián, Szegeden ismerették.

Szög a zsákból

| kategória: szociál, web | téma: , , | 1 komment

Nem nagy nóvum, mégis csak mostanában kezdünk itthon is szembesülni vele: a közösségi szájtok nagyon szépen kihúzzák a szöget a zsákból. Fel-felsejlik a munkakörük szerint sokszor kötelező kimértséget, udvariasságot mutató emberek foga fehérje.

Oroszvári Péter, az MSZP országos listáján 83. helyen szereplő és egyéniben is induló képviselőjelöltje a következőt osztotta meg facebookos üzenőfalán:

„Mennyei Atyám! Miután az elmúlt esztendőben kedvenc zenészemet, Michael Jacksont, kedvenc színészemet, Patrick Swayzet, kedvenc színésznőmet, Farrah Fawcettet és kedvenc írómat, Mario Benedettit magadhoz vetted, szeretném tudatni Veled, hogy kedvenc politikusom Orbán Viktor, és már február közepe van!!!”

Azt hiszem, mindannyian ismerjük a “Mátyás király volt, meghalt. Jimmy király volt, meghalt. Most már én is kezdek félni.” – jellegű poénokat, melyek az utóbbi király halála után szökkentek szárba. Van ezeknek egy olyan titkuk, mely fölött a szakdolgozatát valószínűleg nem a humor sajátos logikájából író képviselőjelölt elsiklott: a csattanóban rendre maga a vicc mesélője szerepel.

Minden más élő személlyel – legyen az  sarki hentes, egyetemi oktató vagy éppen politikus – elmesélve sértődés várható. A Facebook pedig szépen megőrzi ezeket a bejegyzéseket, esélyt adva annak, hogy ne csak a sarki hentes, hanem az újságíró vagy valamelyik szemfülesebb közéleti blogger is észrevegye őket.

10+1 pontban: miért blogoljon egy politikus?

| kategória: szociál, web | téma: , | 1 komment

Most futottam bele Loic Le Mur 2004-es eszmefuttatásába, amely Magyarországon kb. éppen mostanra, 2009/2010-re vált időszerűvé, vészesen közeledvén a jövő évi választás-dömpinghez. Szóval azért blogoljon egy politikus, hogy… (+1 pont tőlem a végére)

  1. közelebb kerüljön az emberekhez, ezen belül is a támogatóihoz
  2. egy állandó “lakossági fórumot” nyisson ezáltal
  3. ötleteit könnyen és gyorsan megszondáztathassa; új ötleteket kapjon
  4. a hivatalos, kirakatba rakható párbeszédből személyesebb diskurzus váljon
  5. jobban megérthesse az ötleteivel/véleményével szemben kritikus emberek álláspontját
  6. a jó ötletek gyorsan elterjedhessenek, decentralizált módon, élve a közösségi megosztási hálózatban rejlő lehetőségekkel
  7. pénzt gyűjtsön egy-egy (al)kampányához
  8. elérje a fiatalokat is és felkeltse érdeklődésüket a politika iránt
  9. saját tartalmaival növelje ismertségét az interneten
  10. (nagyobb) hírnevet szerezzen saját magának vagy egy-egy politikai akciójának
  11. az újságírók egy részének lanyhaságát kihasználva kezébe vehesse a mainstream média vele kapcsolatos kommunikációjának irányítását is

Érdemes minden politikusnak és politikai kommunikációval foglalkozónak elgondolkoznia ezeken a pontokon, és figyelembe venni őket még akkor is, ha a hetedik például kicsit idegennek hangzik az itthoni politikai kultúrában. Aki mer, az nyer!

WebTrend2009: A magyar pártok online honfoglalása

| kategória: marketing/pr, trend, web | téma: , |

2010-ben a szokásos országgyűlési és önkormányzati választások mellett – bár nem közvetlenül szavazhatunk rá, de – az egyre erősödő szerepben lévő köztársasági elnöki poszt is újra terítékre kerül.

A magyarországi internetezők számának növekedése, valamint az online megoldásokra erősen építő Obama-kampány sikere az internet felé tereli a magyar pártokat is. Az eddigi és mostani jelenlétük inkább kalandozásnak fogható fel, igazán még nem nagyon érzik otthon magukat (és mi sem érezzük így őket) a weben.

Az amerikai elnökválasztás után néhány nappal már olvashattuk is, hogy Tony Blair helyett most Obamától tanulna az MSZP.

Nagy energiákat fordítunk a jövőben a kapcsolat.hu fejlesztésére. […] Ha Magyarország nem is az Egyesült Államok, azt észre kell venni, hogy hatalmas lehetőségek vannak a netes hálózatépítésben. A jövőben ez fontos alapeleme lehet a választási kampányunknak.

A Fidesz eddig kevesebb titkot árult el későbbi kampánystratégiájáról, de elmozdulás már ezekből is látszik. Reméljük, nem ragadnak le az email-banner-sms vonulatnál.

Annyi biztos, hogy a párt minden eddiginél jobban oda fog figyelni a szavazók célzott megszólítására és mozgósítására. Immár idehaza is megkerülhetetlen eszközzé vált az internet és a mobiltelefon, vagyis a korábbinál több e-mailt, SMS-t vagy akár MMS-t fognak kapni a hívek, s a Fidesz minden erejével azon lesz, hogy tudatosítsa: minden szavazatnak van értelme.

A kisebb pártok terveiről nem nagyon lehetett eddig olvasni/hallani, pedig ők aztán igazán rá vannak utalva egy-egy minimális költségből kihozható, mégis milliókat elérő online kampányra.

Egyre többen vannak a “társadalomképtelen, sunyi alakok”

Lépjünk csak egy pillanatra vissza ahhoz: Magyarország nem is az Egyesült Államok? Nos, az kétségkívül tény, hogy mind a politikai, mind az internetes kultúra terén akad bőven pótolnivalónk, de az utóbbi terén azért nem járunk annyira messze.

Az USÁ-ban a kampány időszakában 73%-os volt az internetpenetráció. Magyarországon 2008 első félévében az NRC adatai szerint 46%-os ellátottságról beszélhetünk, de ne feledjük: a kampány legintenzívebb szakaszáig 1,5-2 év van még hátra.

Az jól látszik, hogy a 2010-es választási kampányra 55-60%-kal biztosan számolhatnak a pártok. A 15-24 évesek közé sorolható első választóknak pedig várhatóan több, mint 90%-át tudják majd potenciálisan megszólítani online. Az utóbbi szám azért érdekes, mert egy átfogó és kreatív közösségi kampánnyal éppen az utóbbi korcsoportot lehet majd leginkább megmozgatni.

Érdekes lesz majd megfigyelni, hogy vajon melyik párt hogyan áll majd hozzá éles helyzetben a webhez. Az mindenesetre valószínű, hogy egyik – magát komolyan vetetni akaró – párt tanácsadója sem fogja társadalomképtelen, sunyi alakoknak bélyegezni az internetezőket.