A telefon vs. okostelefon különbségtétel az utóbbi kategória térnyerésével egyre kevésbé hangsúlyos, de ebben a posztban kifejezetten a különbségeken van a hangsúly. Merthogy egy okostelefonos jó eséllyel teljesen mást csinál készülékén, mint egy hagyományos mobilt használó.
A mobilhasználati szokásokat kutató Zokem grafikonja azt mutatja meg, hogy (munkanapokon) melyik időszakban jellemzően mire használjuk telefonunkat. Jól látszik, hogy a hangforgalom és az üzenetküldés együtt dominálja a tágan értelmezett munkaidőt, melyen kívül átveszi a vezető szerepet a böngészés, a közösségi oldalak/appok használata, a szórakozás/multimédiás tartalom fogyasztása.
A hétköznap-hétvége különbséget vizsgálva az a nem túl meglepő dolog is kiderült, hogy hétvégén kicsit később kezdünk bele az aktív mobilozásba, és napközben kevesebbet is használjuk a telefont. Éjszaka (21 és 3 óra közt) viszont erősebb a hétvége, mint a hétköznapok.
Talán mindenféle kommentár nélkül is megállná a helyét az alábbi grafikon, amely azt mutatja, hogy a Flurry elemzőcég adatai szerint az amerikai mobilosok mivel mennyit töltenek készülékükön. Miközben másfél év alatt az összes mobilon és tableten töltött idő napi 107 percről 155-re emelkedett, az alkalmazások átvették a vezetést. Bár a mérés lehet pontatlan, a trend egyértelmű.
További érdekesség, hogy a böngészőben töltött 74 percből nem kevesebb mint 14 jut a Facebookra. Az alkalmazásokra fordított időt napi 38 perccel a játékok uralják, 26 jut a közösségi appokra (itt alighanem szintén erős a Facebook), majd a hírek és egyéb alkalmazások, de ezek már jóval le vannak maradva.
Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy mobilon gyengélkednek a webappok, illetve az is látszik, hogy jobban szeretjük az ebben az értelemben tematikus alkalmazásokat, mint a mindenfélére jó, éppen ezért semmire sem a legjobb böngészőt.
Elkészült a Pew Research Center kutatása, melyben bár az USA médiahelyzetét vizsgálják, elég egyértelmű trendek rajzolódnak ki, így szerintem már most érdemes itthon is figyelembe venni az eredményeket. Nem hinném, hogy nagyon más irányba mennénk.
A mobilos hírfogyasztásról szóló rész a “local news is going mobile” megállapítással nyit, melyet rögtön alá is támasztanak egy adattal: a felnőtt amerikaiak 47%-a szerez be helyi híreket és információkat mobilon vagy (a náluk 7 %-os penetrációval rendelkező) tableten. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden második amerikai napi szinten bújja a polgármesterrel készült mélyinterjúkat: leginkább a helyi időjárásra kíváncsiak és az üzletekkel kapcsolatos információk közt böngészgetnek, az általános hírek iránti érdeklődés a harmadik, ahogy az alábbi ábrán is látszik. Egyébként minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy az alábbi információtípusok mindegyikét mobilján szerzi be (illetve mobilján is) – ez a 18-29 évesek közel kétharmadára jellemző.
A megkérdezett amerikaiak 28%-a gondolja úgy, hogy a helyi nyomtatott lap megszűnése nagyon rossz hatással lenne a helyi hírekkel kapcsolatos informáltságára. Összehasonlítva ezt azok arányával, akik havi 5 dollárt hajlandók lennének fizetni az online változat eléréséért (23%), kimondhatjuk, hogy valamennyivel kevesebben fizetnének az online lapért, mint amennyien komolyan hiányolnák a nyomtatott újságot.
Visszatérve a nyomtatott helyi lap megszűnésére: a megkérdezettek 30%-a szerint ennek csak mérsékelten rossz hatása lenne, 39%-uk szerint pedig a nyomtatott lap nélkül is megfelelően informáltak tudnának maradni. Ez utóbbi csoportban felülreprezentáltak a fiatalabbak és a szélessávú netkapcsolattal rendelkezők.
És még néhány fontos megállapítás a helyi infókat mobiljukon (is) beszerzőkről:
35% érzi, hogy nagy hatással van a környezetére (szemben a teljes minta 27%-ával)
65% szerint könnyebb ma képben lenni a helyi hírekben, mint 5 éve (teljes minta: 47%)
51% 6 vagy több forrásból szerzi be a helyi híreket és infókat (teljes minta: 21%)
30% hajlandó lenne havi 5 dollárt fizetni egy helyi online újság eléréséért (teljes minta: 23%)
75% használ közösségi hálózatokat (teljes minta: 42%).
Durva adattal jött ki a Nielsen kutatócég: egy 13-17 éves amerikai tinédzser átlagosan 3339 szöveges üzenetet küld/fogad. Gyors fejszámolással kihozható, hogy ez napi 100-nál is többet jelent. A szemek túlságosan tágra nyitása előtt nem árt pl. azt is tudni, hogy tavaly az USA-ban 228.8 millió dollárt költöttek a hirdetők SMS marketingre. Az ilyesmi azért szépen megdobja a fogadott üzenetek számát.
A 18-24 év közti korosztály tagjai havi 1630 SMS-sel találkoznak telefonjukon, a 45-54 évesek pedig havi 323 SMS-t küldtek/fogadtak az idei második negyedévben. Az önmagában is érdekes adaton túl a grafikonból az is jól látszik, hogy tavaly óta mindegyik vizsgált korosztályban nőtt az SMS-ek száma. A Nielsen jelentéséből az is kiderül, hogy a mobilnet és az alkalmazások használata is egyre gyakoribb, a hanghívások viszont kezdenek visszaszorulni.
Kiszámoltam, hogy Magyarországon 130 millió ember olvas nyomtatott lapot. Ez az adat úgy jön ki, ha 240 millióból kivonok 175 milliót, majd az eredményt megduplázom. Persze ennek semmi köze nincs a valóban újságot olvasók számához, viszont szép, nagy szám. Jól hangzik.
Akárcsak az a 7.8 millió, amelyről Kázmér Judit, a Magyar Lapkiadók Szövetségének elnöke beszélt a minap. Majd azt is hozzátette, hogy az internetet használók 85 százaléka olvas nyomtatott újságot is. Az 55 százalékos internet-penetrációval számolva a helyzet úgy néz ki, hogy:
8.5 millió 15+ éves ember él ma Magyarországon
55 százalékuk, azaz 4.6 millió ember internetezik
az internetezők 15 százaléka, 700 ezer ember nem olvas nyomtatott lapot
Tehát Kázmér Judit két adatát összevetve kijön, hogy itthon kb. mindenki olvas újságot, eltekintve az internetezők 15 százalékától. Ez meg nyilvánvaló hülyeség. (A könnyebb követhetőség kedvéért: 8.5 millió emberből 700 ezer netezőt kivonva éppen 7.8 millió jön ki. Ha hozzávesszük még a félmilliónyi 10-14 éves korosztálynak szóló lapok olvasottsági adatait, akkor is csak 100 ezerrel tér el a kép, ami így továbbra is kamugyanús.)
Ráadásul, ha figyelembe vesszük az évek óta meredeken csökkenő példányszámokat, valamint azt, hogy most 7.8 millióan olvasnak nyomtatott lapokat, akkor felmerül a kérdés: hányan olvashattak 6-8-10 éve? Többen olvastak az országban, mint amennyien éltek?
A Magyar Lapkiadók Egyesületének komolyságáról egyébként csak annyit, hogy a honlapjukra legutóbb március 3-án került fel hír (ezzel már-már a nyomtatott évkönyvek frissességével vetekszik a szájt); a főoldalon pedig komoly figyelmeztetésben jelzik érintett látogatóiknak, hogy “az adatokat adatlap útján 2010. május 31-éig kell bejelenteni”.
Azt gyanítom, hogy nem a print sajtó lesz itt az igazi vesztes, hanem azok, akik nem tudják új helyén kezelni.
Tehát Kázmér Judit két adatát összevetve kijön, hogy